Szexpázsit

Amanda és Regina az egyik kedvenc helyükre mentek. Egy apró, belvárosi klubba, amit mindketten szerettek, de ami nem volt annyira felkapott és népszerű, hogy tele legyen erőszakosan nyomuló külföldi turistákkal, akik angolul dörgölőznek oda, sem pedig újgazdag kis köcsögökkel, akik a fellengzős dumáikkal próbálkoznak, miután szépre itták már a nőket.

Regina elmesélte a barátnőjének, hogy Füreden volt alkalma pár szót váltani kettesben a szállodai szobában éppen frissen magára hagyott Milánnal, és akkor beszélték meg, hogy ők Jutassal egy hasonlóan pusztító és romlott kapcsolatban élnek, mint amilyenben Milán és Amanda tengődik. A témát tehát hamar kivégezték, és külön meg is egyeztek abban, ki sem ejtik többet a férfi nevét az este folyamán.

Amandának persze könnyű dolga volt, Káté ugyanis kielégítette azon vágyát, illetve szükségletét, hogy mindig legyen üzemhőmérsékleten egy pasi, akivel foglakozni lehet, akinek a figyelmében épp fürdőzhet, akinek szemében fontosnak és értékesnek tűnik. Hogy ez pont a flörtölősen kávézgató Roland volt, vagy a Jutas irodájában majdnem megcsókolós Milán, avagy az egykoron mindennél jobban szeretett ex, - aki ma este egyébként éppen mással randizott, az megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után valójában mindegy volt. Ezért is volt talán akkora diadal, hogy Káté az új kedvesét tervezte hátrahagyni érte. Ha ugyanis csak átugrik szexelni, majd pedig megy is a dolgára, abban nem ilyen magas a hódítási faktor.

Így persze egyáltalán nem érezte rosszul magát, amikor egykori szerelme megpingelte messengeren, hogy merre vannak, és mit szólna ahhoz, ha csatlakozna hozzájuk. Regina ugyan húzta a száját, valami csajos bulit emlegetett, és azt, hogy ennyi erővel akkor ő is beszervezhette volna Jutast. De Amanda tudta, hogy a főnök nem is akart velük tartani, még Regina kifejezett kérése ellenére sem. Így amikor Káté megjelent a bárban, a lány átváltott a lazán koktélozgató, nőbulis partymacska verzióból szexi prédává, vadásszá, az exével titokban összejárogató szeretővé. Vele ugyanis mindig máshogyan érezte magát. Káté a puszta létével képes volt kimozdítani Amandát a valóságból, a mindennapi szürkeségből, és visszarepíteni egy olyan korba, ahol még gondtalan szerelmesekként táncoltak egy langyos őszi estén két egyetemi tanítási nap között. Ő volt Amanda menekülése, visszatáncolása a jóba és a könnyűbe, egy olyen életbe, amelynek egyszerűségéről ma már csak álmodni mert.

Regina üdvözölte Kátét, de túlzottan nem akart együtt mulatni vele. Nem igazán értette, a barátnője miért is csatol újra és újra vissza hozzá, minek kell mindig elölről kezdeni valamit, amit már olyan sokszor lezártak, és miért van szükség arra, hogy ők ketten a jelenben játsszák el a múltat, késleltetvén ezzel egy talán sokkal boldogabb jövőt. Furcsa volt együtt látni őket, nézni, ahogy Amanda személyisége átalakul, hallgatni, milyen más hangsúllyal beszél egykori szerelméhez, mint ahogy mondjuk Milánnal évődik. Végül úgy volt vele, akkor teszi a legjobbat, ha szépen csendben eloldalog, és magára hagyja az egykori álompárt.

- Lelépek, de ti maradjatok nyugodtan.
- Ne haragudj, a franc gondolta, hogy ide fog jönni. De most itt van, lerázta a csaját, és idejött. És tudom, hogy ez nem jelent semmit, és ne is nézz így rám, kérlek, de szeretek vele lenni. Szeretem, aki mellette vagyok, és ez a legfontosabb nekem most – kezdett bele egy kisebb, mentegetőzéssel átitatott litániába Amanda, amikor valójában Regina nem is mondott semmi ilyesmit, és nem is tette fel azokat a kérdéseket, amik megfogalmazódtak a fejében.
- Tudom, hogy a normális feliratú hajó már régen kifutott nélküled, szóval nem is mondok semmit.
- Köszönöm, és ne haragudj, hogy lerázlak – mondta miközben kettő puszit kapott és adott Reginának.

Amint kettesben maradtak Amanda a karjait Káté nyaka köré fonta, úgy kezdtek lassan táncolni az amúgy őrülten gyors és hangos zenére. A lány becsukta a szemét, hogy csak a testével érezzen, és elrepülhessen minél messzebb és messzebb. Az ex azonban váratlanul megtörte a csendet:

- Nagyon örülök, hogy összefutottunk ma.
- Egyébként sem lett volna annyira ramaty az estéd – mosolygott Amanda. – Mesélj a lányról!
- Nincs nagyon mit mondani róla. Ő a recepciós a cégnél. És a múltkori csapatépítésen annyira akarta, hogy csináljak vele valamit, hogy végül megsajnáltam.
- Hogy tudsz így beszélni róla?
- Mert tényleg ez történt. Levakarhatatlan volt és úgy tudom, nem én vagyok az első hódítása odabent.
- És, akkor hogyhogy te lettél a sokadik házinyúl, akire rálőtt?
- Úgy voltam vele, hogy nem fogom kihagyni. Csinos, kicsit mondjuk butácska, de ideig-óráig el lehet lenni vele.
- Aha, szóval addig is melegíti valaki az ágyad.
 - Igen, valakivel kell, hogy pótoljalak – suttogta Káté, majd közelebb hajolt és a szájába vette Amanda alsó ajkát. Lassan harapdálta a száját, ami végül vad csókolózásba csapott át a táncparkett közepén. Valami ismerős ízű, sokszor átélt, különlegesen finom édesgetésbe, ami Amandában olyan kémiai folyamatokat indított el, ami törölt az elméjéből minden mást. De hát pont ezért is szerette, és ez is volt a célja a Kátéval való találkozásoknak és csókoknak.

A mámoros, forrón kóstolgató pillanatból a mobilja rezgése zökkentette ki. A valóságba viszont annak a névnek az elolvasása hívta vissza, amit a kijelzője kiírt. Miláné. Elgondolkodott azon, fogadja-e a hívást, hiszen megtehette volna, hogy egész egyszerűen nem vesz róla tudomást. De aztán mégiscsak hajtotta a kíváncsiság, érdekelte, mit akarhat tőle a kollégája éjnek évadján. Lassan kihámozta magát Káté öleléséből és az egyik fülét befogva a sokadik csörgésnél végül felvette a telefont.

- Szia - kiabálta bele, de nehezen hallotta a saját hangját.
- Gáz van.
- Mi történt?
- Nitcától tudom, hogy Martin valószínűleg visszadobja a pályázatunkat – darálta Milán síri hangon.
- És ezt honnan tudod? Jutas azt mondta, napokba telik, mire választ kapunk.
- Igen, de Nitca hallott valamit. Ő mesélte.
- Szex közben?
- Nem. Előtte. Illetve helyette, mert miután megtudtam, téged hívtalak.
- És? Miért pont engem? Nem is vagyok rajta a projekten, nem emlékszel?
- De. Emlékszem. És azt is tudom, hogy nem vagyunk barátok, ezt épp te tetted egyértelművé legutóbb.
- Akkor? Miben lehetek most a hasznodra?
- Ha Martin tényleg visszadobja az anyagunkat, nekem lőttek.
- Ne haragudj, de én ezzel nem tudok most mit kezdeni – nyögte ki a lány, és hitte, hogy tényleg ezt gondolja, az érzései azonban nem hagyták nyugodni. – Mit jelent ez?
- Azt, hogy ha Jutas nem rúg ki, magam mondok fel – vallotta be Milán, Amanda viszont nem szólt semmit. – Nem tudunk találkozni?
- Nem hiszem. Nem vagyok egyedül – felelte Amanda és utálta, hogy választania kell az exe és a jelenlegi „senkije”, a múltja és a jelene, a tervezett boldogsága és a borítékolható csalódottsága között. Nem akarta Kátét Milán miatt elhagyni, de az is erősen dolgozott benne, hogy a férfinek most tényleg szüksége lehet rá. Így végül benyögte a hely nevét, Milán pedig megesküdött, hogy taxiba ül, és húsz percen belül ott lesz. Máskor lehet, hogy nem tartotta volna be az igéretét, most viszont sajnos tényleg útnak eredt...

A lány lelkiismeret-furdalástól gyötörve, alkoholmámorban sétált vissza a pultot támasztó Kátéhoz. Olyan lassan lépkedett, ahogyan csak tudott, hogy minél később kelljen színt vallania a korábban őt olyan szenvedéllyel csókoló férfinek. Lehúzott még egyet a kikért italból, abból, amit már nem kellett volna meginni, majd pedig közölte Kátéval, hogy Milán, akiről már oly sokat mesélt neki, idejön.

A pincehelységből felsétáltak a földszintre és leültek egy asztalhoz. A lány próbálta menteni a helyzetet azzal, hogy elmesélte, milyen projekten is dolgoztak az utóbbi időben, és hogy annak sikertelensége mit is jelent valójában a vallálkozásukra nézve. Hitt benne, hogy Milán csak odajön, elmondja, amit akar, és hamar távozik. Amikor azonban tényleg belépett az ajtón, Amandának azonnal felfordult a gyomra. Egyrészt azért, mert Milán őrülten jól nézett ki, másrészt pedig azért, mert még sosem volt a számára két legfontosabb pasi egyszerre, egy időben, egy helyen, egyazon térben, méghozzá éppen vele szemben.

Kezdetben csak távoli megfigyelőként kémlelte az eseményeket. Látta, ahogy Milán a kezét nyújtja, ahogy Káté végül megrázza, és amint tudattalanul lép egyet hátra, hogy a lány közelbe engedje a frissen érkezőt. Milán nem hajolt oda, hogy köszöntse Amandát, igazából azt sem tudta, ki az, aki a kolléganője oldalában áll.
- Hozok egy sört. Kértek valamit? – vetette oda, de Amanda csak egy vizet kért, Káté pedig közölte, hogy nem iszik semmit, hiszen máris indul.
- Nem, nem akarom, hogy elmenj – ragadta meg a karját, amikor Milán már messze járt. - Veled akarok lenni, veled szeretnék hazamenni, ő csak idejött, valami baja van, de elmondja, és utána a tied vagyok. Csak a tiád. Ülj le, beszéljünk vele, utána pedig rázzuk le. Vagy ha nem akarod, ezután eltaxizom hozzád. A világért sem hagynám ki a ma éjszakát, érte meg aztán főleg nem.

Káté egy ideig gondolkodott, mérlegelte a helyzetet, és végül úgy döntött, győzzön a jobbik. Hogy nem fog most vesztesként kisétálni innen, csak mert megjött Milán, aki Isten tudja mennyit bántotta már Amandát. Úgy volt vele, lesz, ami lesz, nem hátrál meg, úgyis ő van nyerő pozícióban, nincs mit vesztenie. Így hát odament a pulthoz és Milán mellett hangosan előrekiabált, hogy ő is kér egy sört. A két férfi összenézett, Milán felegyenesedett a pultról, kihúzta magát, Káté pedig kicsit előredőlve vett fel valamiféle furcsa, támadó testtartást.

Amanda csak állt, bámulta őket, és nem hitte el, hogy ez tényleg megtörténik. Hogy Káté és Milán hamarosan egy asztalnál fognak ülni, ráadásul egy olyannál, ahol ő is ott lesz. Félt, hogy vagy egy csúnya verekedés, vagy egy nagy sírás lesz ennek a vége, de az is megfordult a fejében, hogy egy elképesztő édeshármas sül ki ebből felállásból. Ezt persze hamar elvetetette, és végül úgy döntött, bemenekül a mosdóba, hogy kelleőn felkészülhessen erre az ütközetre.

Vissza - 35. rész   Tovább - 37. rész

Most kezdem, irány ez első rész!