AJÁNLÓ
 
00:54
2016. 09. 11.
Amanda sokkal rosszabbra számított. Azt hitte, szörnyű lesz minden azután, hogy Milán elmegy, és...
A bejegyzés folyatódik
 
00:54
2016. 09. 11.
Míg lelkes utódja minden nap bement az irodába, addig Milán napokon át nem bukkant fel. Esélyt...
A bejegyzés folyatódik
 
00:54
2016. 09. 11.
- Nem ígérhetek semmit – szólalt meg halkan Milán az ágyban fekve, de továbbra sem mozdult...
A bejegyzés folyatódik
 
00:54
2016. 09. 11.
Amint a taxi felé lépdeltek, Amanda iszonyú fájdalmat érzett gyomortájékon. Rosszul érezte magát,...
A bejegyzés folyatódik
 
00:54
2016. 09. 11.
- Nem értem ezt. Hogy mi mit jelent neked - kezdte Milán, mivel a csókja után a lány újra...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
11

Egy tánc és más minden? (37/1. rész)

0 Komment
0 Reblog

Amanda jó ideig nézte magát a tükörben, igazgatta a sminkjét, piszkálgatta haját. Sokkal többet már nem tudott volna kihozni magából, de félt attól, hogy visszatérjen az asztaltársaságához. Elképzelni sem merte, mi történhet odafenn, mit kezdhet egymással Káté és Milán, és mit fog csinálni velük, ha majd lesz elég bátorsága ahhoz, hogy felmenjen. Az is megfordult a fejében, hogy kislisszol az ajtón és otthagyja őket, de azt nem tehette volna meg, mert mind a pulttól, mind pedig az asztaluktól rá lehetett látni a kijáratra, így legalább az egyik pasi tuti kiszúrta volna menekülés közben.

Lassan lépdelt fefelél, azt kívánta, bárcsak teremne a lába alatt még több lépcső, hogy annál is lassabban érjen oda, és minél később kezdődjön el ez a furcsa, hármas program az oly sok csalódást okozó, rejtélyes és megfejthetetlen Milánnal, és egykori szerelmével, aki ma este már hivatalosan is egy másik lányhoz tartozik. Még akkor is, ha az ellenkezőjét állítja. Amikor felért, látta, hogy a két férfi egymással szemben ül egy háromfős asztalnál, és beszélgetnek egymással. Legalábbis mozog a szájuk, sör van a kezükben, és egyelőre még nem is verték péppé egymást. Óvatosan lépett át Káté mögött és ült le az egyetlen üresen maradt székre, kettejük közé. Ekkor elhallgattak, Káté pedig közölte, hogy akkor most ő megy le a mosdóba. Felállt, de mielőtt még elindult volna, adott egy puszit Amanda feje búbjára, majd sarkon fordult és levágtatott a lépcsőn. A lány tudta, hogy ez bizony területmegjelölés, de nem volt biztos abban, hogy ez jó ötlet volt az exétől. Milán reakcióját figyelte, aki végigkövette a mozdulatot, majd pedig beleivott a sörébe.


- Nagyon furcsa, hogy itt vagyunk így édeshármasban.
- Miért nem küldted el a pasid?
- Miattad? Hülye lennék elhajtani…
- Szeretnék beszélni veled.
- Igen, azt tudom. Aztán összeveszünk, te lelépsz, és én egyedül kulloghatok haza. Vagy eljutunk valamelyikünkhöz, és te párnafalat építesz közénk az ágyba. Bocs, de akármit is hoz ez az este, ha hozzád van köze, aligha lesz számomra pozitív a végkimenetele.
- Hihetetlen, hogy még mindig a párnafallal jössz. Nem építettem akkor semmilyen falat, egyszerűen csak így szoktam aludni. És ezt írtam is abban a levélben, amire végül nem válaszoltál.
- Igen, gondolom Nitca is mindig a falad túloldalán kuksol, némán szomorkodva. De tudd mit, hagyjuk is! Mondd el, amit akarsz, aztán hagyd, hogy reggelig szexeljek vele
-  vetette oda Amanda, majd a lépcsőlejárat felé mutatott.
- Akkor inkább elmegyek most, nehogy már én álljak annak az útjába, hogy végre valaki megdugjon.
- Már most az ágyában és a szájában lehetnék, ha nem állítasz be, szóval a minimum, hogy kinyögöd, hogy mi bajod van
– hisztizett Amanda, Milán pedig nagyot sóhajtott, és újfent meghúzta a sörét.
- Nem kezdhetnénk elölről?
- Mégis mit?
- Ezt az egészet. Ezt a beszélgetést. Tényleg szeretnék pár dolgot mondani. Barátilag.
- De mi nem…
- felelte volna ingerülten Amanda, amikor Káté visszatért és visszakövetelte magának a székét.

Ezután kínos csend telepedett közéjük a zajos bárban, a két férfi próbálta kifejezéstelenre rendezni az arcát, mindkettő az italába kapaszkodott, Amanda viszont alig tudott mit csinálni a kezeivel. Végül ott folytatta, ahol Milánnal abbahagyták.
- Szóval akkor mi is a gond a projekttel? Mit tudunk? – kérdezte, majd pedig jelezte Káténak, hogy ez a megbízás, amiről már korábban mesélt neki.
- Hogy Martinnak valószínűleg nem jött be. Lehet, hogy simán csak nem tetszik neki, vagy kihagytunk belőle valamit, mindenesetre Nitca szerint valószínűleg nem kapjuk meg a megbízást.
- És ha hazudik a kis ribanc? Vagy csak be akar kavarni? Nem ez lenne az első eset
– vádaskodott Amanda, majd bűnbánóan az exére nézett. - Bocs, de nem igazán kedvelem azt a lányt. Gyakornok a cégünknél, és hát iszonyatosan ellenszenves.
- Szerintem nincs vele semmi gond
– kontrázott Milán, mert pontosan tudta, hogy Amanda nem fog belemenni a szeretője előtt abba, hogy mi is van Nitca és közte.
- És, akkor most mi lesz?
- Ha nem kapjuk meg, az csakis az én hibám lesz. Jutas engem fog előszedni, és igaza is lesz. Két esélyt is kaptam, hogy megcsináljam jól, de mind a kétszer beleszartam
– vallotta be, a lány pedig meglepődött, hogy a munkatársa ezegyszer talán felismerte a tettei súlyát, magát hibáztatja valamiért, és esetleg még a felelősséget is vállalná miattuk. Ez ugyanis egyáltalán nem volt jellemző rá eddig.
- Szóval épp erre jártam, és erről akartam volna beszélni veled, de látom, hogy zavarok. Inkább majd hétfőn elmondom – kezdte, Amanda pedig áldotta az eget, hogy talán tényleg feláll és elmegy. Ehelyett azonban Káté fújt visszavonulót.
- Nem, maradjatok csak. Én úgysem tudom, miről van szó, beszéljétek meg a munkaügyeket, hallottam, hogy ez különösen fontos nektek. Majd máskor találkozunk – mondta és a lány vállára tette a kezét.

Amanda nem tudta, mikor lesz az a bizonyos legközelebb, hiszen Káténak már új barátnője volt, így nem számíthatott arra, hogy mostanában csak úgy rácsörög, és felugrik egy kósza numerára. Hirtelen kezdtek szertefoszlani az elméjében a korábban még oly élesen kirajzolódó tervek erről az éjszakáról. Hogy taxiba pattannak, elmennek Káté lakására, ahol az elfogyasztott piától kissé ittasan, vadállat módjára szaggatják le egymásról a ruhát, és mivel csak a nappaliig jutnak el, a kanapén szeretkeznek. Majd onnan Káté a karjában viszi át a hálóba, hogy újabb orgazmussorozatok után együtt aludjanak el, szeretője pedig délelőtt gőzölgő kávéval, és egy kiadós reggeli menettel ébreszti majd. Egy pillanatra még érezte is a lefőtt fekete illatát az orrában, mikor Káté odahajolt hozzá, és két puszit nyomott az arcára. Majd udvariasan kezet fogott Milánnal és megindult a kijárat felé. A lány még időben felocsúdott, és miután kapcsolt, Káté még meleg székét megkerülve elindult az egykor szeretett férfi után.

- Hová mész? Kérlek, ne menj! Gyorsan lerázom, és a tiéd vagyok.
- Nincs semmi gáz, hulla vagyok. Megsajnáltam szerencsétlent, ahogy itt emészti magát.
- Ugyan, csak tetteti. Azért dobta be ezt a 'majd akkor később elmesélem' trükköt, hogy elmenj. Tudom, mert ismerem. Esedezem, hogy ne hagyj itt vele. Ő és én… Áh, abból sosem sül ki semmi jó
– nyögte Amanda, de igazából már csak magát győzködte.

Nem akarta elengedni Kátét, mert most már, az új csaja oldalán látva olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt. Attól félt, ha kiderül, ő az a lány, az a bizonyos igazi, akkor örökre elveszíti, és erre még nem készült fel. Főleg nem állt készen elengedni őt akkor, amikor három méterrel arrébb Milán várt rá. Belevájta hát magát az ölelésébe, és jó mélyen beszívta a teste, a parfümje és a ruhái illatát. Megsimogatta a tarkóját, ahol pár órával később még harapdálni és nyalogatni akarta volna, ha nem jön közbe valami, vagy inkább valaki. Végül hosszasan csókolóztak, szenvedélyesen ölelték egymást, de közben kissé lemondóan. Amanda nagyon szeretett volna elfutni Kátéval, mert tartott tőle, hogy ez valamiféle búcsúcsók. Mi van, ha az univerzum azért hozta össze őket ma este, hogy még egyszer együtt legyenek, míg komolyra nem fordulnak a dolgok a recepciós lánnyal? Mi van, ha Káté innen egyenesen hozzá megy, és vele szexel majd a nappali padlószőnyegén? Mi van, ha végül mégiscsak leveszi a lábáról az a vérszegény kis csitri, és mi lesz ővele, ha Káténak többé már nem lesz szüksége rá? Amanda ezeket a kérdéseket mind belesűrítette abba a bizonyos csókba, Káté pedig, mivel ismerte egykori barátnője testének minden rezdülését, meg is érezte ezt.

- Ne izgulj! Nem lesz semmi baj. Ha bármi para van, hívj fel! Ha pedig normális időben végeztek, ülj be egy kocsiba és gyere fel. Azt nem ígérem, hogy harca kész leszek, de várlak.
- Jól van
– suttogta Amanda, de nehezen akart kiszabadulni az óvó ölelésből. Még egyszer röviden megcsókolta a férfit, adott egy puszit borostás arcára, egyet nyakára, majd pedig útjára engedte. Félve kullogott vissza Milán asztalához, aki addigra kikért neki valami koktélt, magának pedig egy újabb korsó sört.

- Mi ez, amit iszom?
- Egy picsás koktél, pont neked való. Szerintem ízleni fog.
- Ma már eleget ittam.
- Nyugi, ez nem árthat. Tiszta szirup az egész. Ne nyafogj, nem akarlak leitatni!
- Kár! De tőled én már semmin sem lepődöm meg.
- Sajnálom, hogy elment a barátod
– élcelődött Milán, hamis mosolyra húzta a száját és beleivott az italába.
- Ő nem a  barátom, csak volt. Most épp valaki mással jár – vágta rá Amanda, de nem értette, miért mondott többet annál, mint amit feltétlenül szükséges lett volna.
- Ja, akkor ő az… - konstatálta a férfi.
- Ki?
- Az exed, akivel szexelsz.
- Kizártnak tartom, hogy neked meséltem volna róla bármit is.
- Egyszer a fejemhez vágtad, hogy nem számít, mi van Szerénával, mert semmi meglepő nincs abban, ha valaki az exével kavar, te is pont ezt csinálod
– reflektált, Amanda pedig lehajtotta a fejét, mert Milánnak igaza volt. Belenyalt a koktéljába és zavartan bámulta az asztalt, míg a férfi mosolyogva ünnepelte a diadalát.
- Mindegy, most már ugrott a mai szexem, szóval remélem, hogy jó indokod van, amiért idejöttél.
- Jutas ki fog rúgni, miután beszélt Martinnal
– váltott élesen Milán.
- Miből gondolod? És miért csak téged? Ha bukjuk a projektet, a megbízást együtt veszítjük el, nem te fogod elvinni az egész balhét.
- Szerintem ez volt az utolsó húzásom. Nem ez volt az első, hogy Jutas visszadobta, amit leadtam, üvöltött és újraíratott velem valamit. És most még annak a díszfasz Rolandnak is megmutathattuk volna, de én nem engedtem...
- Nem hiszem, hogy ennyire rosszul állna a helyzet
– válaszolt Amanda, de látta, hogy Milán komolyan aggódik. Olyan volt, mint aki eltitkol valamit. Aki rendelkezik még némi infóval a témát illetően, de valamiért nem akar előállni a farbával.
- Ne haragudj, hogy elrontottam az estédet – szabadkozott, a lány pedig gyanakodva nézte. A szomorúnak tűnő, önmagát ostorozó Milánban ugyanis volt valami gyanús.
- Hogyhogy nem Nitcával vagy?
- Miért kéne vele lennem?
- Mert úgy adta elő a múltkor a konyhában, hogy ami köztetek van, az valami kibaszott csoda.
- Párszor dugtunk, nem értem, miért kéne vele lennem. Azt sem tudom, hol van most. Igazából nem is érdekel, mit csinál.
- Párszor?
- Igen, párszor.
- Pontosan hányszor?
- Mit hányszor?
- Hányszor szexeltetek.
- Tényleg erre vagy kíváncsi? Hogy hányszor mentem el benne? Bocs, de nem tudom, hogyan tartjátok számon a szexet, ti nők.

- Akkor mesélj a szvingerklubbról!
- Már mindent elmeséltem róla. És utána kihajítottál
– sóhajtott. - Nem akarok Nitcáról beszélni. Nem azért jöttem.
- Akkor miért jöttél? Kérlek, mondd el, hogy én is megértsem. Mégis miért kellett elzavarnod Kátét, ha semmire nem válaszolsz, amit kérdezek?
– vekengett a lány, és nagyokat kortyolt az előtte várakozó gyümölcsökkel megpakolt nedűből.
- Miről beszéltél ma Jutassal? Tényleg felmondtál?
- Miért érdekel ez?
- Mert hülyeség az egész.
- Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék továbbra is itt maradni. De amúgy még nem döntöttem.
- Nem szabad felmondanod, mert nagyon jó vagy abban, amit csinálsz. Van hozzá tehetséged, és beleteszed a szívedet és a lelkedet. Én sosem lennék erre képes.
- Ugyan már…
- Nem, tényleg. Sokkal értékesebb a munkád, mint az enyém, vagy bárkié ebben a cégben
– vallotta be Milán, és mélyen a lány szemébe nézett. Még akkor is tartotta a szemkontaktust, amikor már nem is beszélt, zavarba hozva ezzel a beszélgetőpartnerét. Amanda ijedten kapta el a tekintetét, nem értette, a férfi mi okból dicséri agyba, főbe, miért néz rá úgy, ahogy, és érezte, hogy ezt a koktél, amelynek összetevőiről lövése sem volt, lassacskán teljesen elhomályosítja az elméjét és a józan ítélőképességét.
- Beszélhetek holnap Rolanddal, hogy mi a pálya, vagy megkérhetném, küldjék vissza, hogy javíthassunk a leadott anyagon.
- Na, már csak azt kéne. Azt meg ne próbáld!
- Miért ne? Szerintem megoldható. Ő beszélhetne Martinnal is az érdekünkben. Nem úgy, mint a kicsi Nitca, akiből semmi hasznunk...
- Ezt azonnal verd ki a fejedből. Nem kell a segítsége.
- Hihetetlen, hogy mindig ezt mondod. Miközben úgy tűnik, eddig is elkelt volna
– hümmögött a lány, és kiitta a pohara teljes tartalmát.
- Bármit megteszek, csak ne hívd fel. Sem holnap, sem máskor.
- Akármit? Komolyan?
- Na jó, nem bármit, csak egy valamit, amit most kérsz. De nem gondolkozhatsz rajta, ki kell mondanod az első dolgot, ami eszedbe jut. És nem, nem pofozhatsz fel
– ajánlotta Milán.
- Ezt ne csináld, ezt nem tudom ilyen gyorsan eldönteni. Adj egy kis időt!
- Nem, az ajánlat csak ebben a percben érvényes. Mondj valamit!

Amanda agya gyorsan összekapta magát, a másodperc tört része alatt pásztázta végig a lehetőségeket, hogy mire vágyna, azok közül mit merne hangosan is kimondani, és melyek azok, amiket Milán esetleg ténylegesen teljesítene is. Szinte egyszerre látta magukat az alagsori mosdóban szexelni, az asztaluknál ülve smárolni, Milán lakásának ajtaján belépni, veszekedni, káromkodva kiabálni, és verekedni.

- Lejárt az idő, halljam, mire gondolsz!
- Táncoljunk!
– vágta rá Amanda, pedig korábban ez a tevékenység nem is szerepelt képzeletbeli kívánságlistáján.
- Húzd le a piád, és menjünk le táncolni! Ezt akarom – felelte, amitől a férfi hátrahőkölt a székében.
- Nincs az az isten – taglalta lassan a szavakat. - Én nem táncolok. Akkor inkább hívd fel Rolandot még most.
- Annyira tudtam. Látod, bármit mondhattam volna, biztos voltam benne, hogy úgyis visszakozol majd. Még csak nem is én találtam ki ezt az idióta játékot, te dobtad fel, nem lehetsz ilyen gyáva
– támadta a lány.
- Nem tudok táncolni.
- Mindenki tud táncolni.
- Én nem tudok. Sosem szoktam
– vallotta be, és úgy tűnt, mint aki tényleg fél a feladattól. - Azt hittem, valami mást fogsz kérni.
- Igen? És elárulnád, mire számítottál?
- Valami könnyebben teljesíthetőre.
- Hidd el, ennél csak durvábbak futottak át az agyamon. És még kíméletes voltam
– mondta Amanda, majd felkapta Milán sörét és húzóra letolta. Felpattant és elindult a lépcső felé.
- Jó, de nekem ehhez még pia kell. Vegyünk egy felest. Mit kérsz?
- Én már totál kész vagyok, nem kellene többet innom.
- Egyedül nem iszom. Gyere!
– ezzel megfogta Amanda kezét és egyenesen a bárhoz vonta.

Kikért két tequilát, amiről a lány már azelőtt tudta, hogy nem lenne szabad lehúznia, mielőtt megfogta volna a citromot és bedörzsölte volna vele a bal kezét. Miután végigégette vele a torkát, és lesokkolta a nyelvét a citrom keserű ízével, megragadta a férfi karját és maga kezdte levonszolni az alagsorba. Alig találta a lépcsőfokokat, minél lejjebb értek, úgy fogyott körülöttük a levegő, és úgy szűkült egyre jobban a folyosó is. Valami béna, magyar retrózene szólt a hangszórókból, Amanda pedig csak remélhette, hogy elkezdődik ezután valami olyan, amire normálisan is lehet mozogni. Milán egy ideig követte őt a tömegben, aztán megtorpant a terem közepén.

- Nem vicceltem, amikor azt mondtam, nem tudok táncolni – kiabálta, de a lány nem hallott belőle semmit. Ezért olyan közel hajolt hozzá, amennyire csak tudott, és elismételte az aggodalmát.
- Majd segítek. Csak csináld azt, amit én!
- Nem fogom olyan kurvásan rázni magam, azt ne is reméld!
- Most már itt vagy, ittam is veled, ideje, hogy te is tegyél valamit
– harcoskodott Amanda, mert nem tetszet neki, ahogy Milán tétován állt a táncparketten, és csak akkor mozdult meg, ha nekiütközött egy táncikáló lány. Hirtelen a nyaka köré fonta a karjait, és a fülébe súgta, hogy csináld azt, amit én. - Semmi extra, csak figyeld, hogyan mozgok – ezzel el is kezdte ringatni a csípőjét a zenére, és egy lépéssel közelebb lépett Milánhoz. Ő azonban továbbra is mozdulatlan maradt. Ekkor más trükkel próbálkozott.
- Jól tudom, hogy szoktál bokszolni?
- Inkább csak verekedni.
- Gyerekkoromban, amikor még az öcsémmel nintendóztam, a verekedős bábuk mindig egyik lábukról a másikra léptek, amíg el nem kezdték püfölni egymást. A táncolás is kábé ennyi, csak helyezd az egyik lábadról a másikra a testsúlyodat. És vissza.

Megfogta Milán kezeit, és ellentmondást nem tűrően a derekára tette őket. Közelebb lépett hozzá, átfogta a nyakát, és újra mozogni kezdett a férfi előtt. Milán talán megérezte, hogy ebből már nem menekülhet, így megadta magát. Ütemesen mozogni kezdett, talán egy kicsit közelebb is húzta magához a lányt, aki kissé berogyasztotta a térdét, és táncpartnere feje mellé tette a sajátját. Nem szóltak semmit, csak némán ficánkoltak a zajos térben. Milán esetlenül lépdelt, Amanda viszont élvezte a közelségét. Sebezhetőnek és gyengének érezte őt, amitől felbátorodott. Abban a pillanatban tényleg elhitte, hogy Milán egész biztosan nem tudná bántani. Máskor igen, de akkor nem. Érezte a leheletét a vállán, ahogy rendszertelenül zihált, szinte hallatszott a levegővételéből, hogy koncentrál. Vége lett a számnak, kezdődött is a következő, ők azonban nem rebbentek szét. Amanda tartott tőle, hogy Milán egy zene után kihúzza majd magát a kellemetlen feladat alól, mondván teljesítette az alku ráeső részét, legnagyobb meglepetésére azonban nem távolodott el tőle. Ezért aztán úgy volt vele, leküzdi a még köztük lévő pár centit. Még szorosabbra húzta a karjait a férfi nyakában, és teljes testével nekifeszült az övének. Megérintette a tarkóját, éppen ott, ahol nem sokkal ezelőtt Kátéval is tette, mert szerette, ahogy a rövidre nyírt hajszáltüskék bizsergették a tenyerét. Úgy volt vele, innentől Milánnál a labda. Ha kihátrál, ő azon sem lepődik meg, ha pedig nem, akkor lehet, hogy olyan sok idő után végre eljutnak egyről a kettőre.

Egy perccel később Milán fészkelődni kezdett, így elkezdte lazábbra venni az ölelését. Miután semmit sem mondott, Amanda egészen eltávolodott tőle. Olyannyira, hogy a szemébe nézhessen. Remélte, hogy ki fog tudni olvasni valamit a mélyen ülő, barna szempárból, de nem járt sikerrel. Milán csak nézett rá, levette a derekáról a kezeit és így szólt:

- Tudod, hogy nagyon szexi vagy?

Vissza - 36. rész   Tovább - 37/2. rész

Most kezdem, irány ez első rész!