12

A kezemben tartott férfi (48. rész)

0 Komment
0 Reblog

- Nem ígérhetek semmit – szólalt meg halkan Milán az ágyban fekve, de továbbra sem mozdult meg.
- Tudom, soha nem is tetted – érkezett a válasz, majd pedig Amanda úgy döntött, odabújik hozzá.

Felemelte nehéz bal karját, a vállát a férfi hónaljába süllyesztette, fejét pedig a vállára helyezte anélkül, hogy a beleegyezését kérte volna. A kezét az ütemesen emelkedő mellkasára helyezte, és jó mélyen beszívta az illatát.

- Jó itt – dünnyögte, és tényleg úgy is gondolta.

Azt még nem látta maga előtt, hogy lesz ebből a kényszeres összebújásból szex, a méretes férfitest ugyanis továbbra sem mozdult, de a kierőszakolt ölelésben azért jól érezte magát. Próbált nem azzal foglalkozni, hogy Milán talán semmit sem érez iránta, vagy ha mégis, azt képtelen kifejezni. Nem agyalt azon, hogy nemsokára elmegy, hogy lesz majd egy olyan pillanat, ami után talán soha többet nem fogja látni. De tisztában volt vele, hogy az is, ami éppen telik, már az utolsó percek egyike is lehet.

Hitte, hogy képes lenne elcsábítani egy férfit, akinek éppen a karjában fekszik. Bízott magában, hogy elég vonzó ahhoz, hogy egy pasi azonnal magáévá akarja tenni, ha már eljutottak annak ágyáig. Ismerte a trükköket, tudta, melyek azok a részek, amiket érinteni érdemes, hogy beinduljon a gépezet. De valahogy az egészet Milántól akarta látni. Hozzáérhetett volna a legérzékenyebb pontjain, benyúlhatott volna a pólója alá, megcsókolhatta volna a nyakát, és az ajkai közé foghatta volna a fülcimpáját. De nem tette, mert várt. Arra, hogy ezeket majd ő teszi meg. Várta, hogy benne is felébredjen a vágy, hogy lehúzza a hátán lévő cipzárt, ami egészen a fenekéig ért. Hogy Milán tenyere anélkül vándorol majd a mellbimbójára,  hogy követelné azt. Azt szerette volna, ha akarja őt.

Tudta, hogy ha nem szexelnek, Regina a halálba fogja szekálni, hogy megint milyen ostoba volt. Számon kérő hangján azt kérdezi majd, miért nem mászott rá, ha már egyszer ott feküdt mellette. És igaza lesz. Így aztán arra jutott, nem vár tovább. Pár hét, és ez az ember a földbolygó másik oldalára költözik, így bármi is lesz, tulajdonképp nincs veszítenivalója.

Már épp felemelte volna a kezét, hogy maga felé fordítsa a férfi arcát, de megragadták a karját, még azelőtt, hogy elérte volna a célját. Milán megszorította, megálljt parancsolt neki, és egy erőteljes irányváltással a boxerébe csúsztatta a kezét. Amanda így már pontosan tudta, hogy a munkatársát sem kell már sokáig győzködni. A tekintetét kereste, de egy lecsukott szempárba ütközött. Csak mikor Milán halkan felnyögött, akkor nyitotta ki a szemét, és nézett rá. Az arckifejezése rideg volt, vonásai szigorú keretet adtak az arcának, de nem szólalt meg, mindössze a lány kezével hasonló ütemben eresztette ki a száján a levegőt.

Amanda makacsul tartotta a tekintetét, látni akarta magát a szemében. Ha szóbeli válaszokat kapott is aznap este, kíváncsi volt, Milánnak a teste is azt mondja-e, amit nem sokkal korábban a szája. Megcsókolta volna, de megint megelőzték. A kezében tartott férfi hirtelen az oldalára fordult, és félig maga alá gyűrte. Az ajka helyett a nyakát célozta meg, és fogaival úgy belemart, hogy alig sikerült a sikolyát kéjes nyögésnek álcázni. Ez volt az első olyan pillanat, amikor Milán tényleg komoly, fizikai fájdalmat okozott neki. Korábban is pofozkodtak, ütlegelték egymást, tárgyakat vágtak a másikhoz, de azok sokszor inkább a lelkén hagytak nyomot, mintsem a testén. Ez a ragadozó azonban nem állt le, tépte és szívta a bőrét, ami a lányban valahol az élvezetet jelentő kín és a gyötrő fájdalom határán lebegett. Először érezte azt, hogy tényleg fél Milántól.

Menekülésképpen hátat fordított neki. Így próbálta megakadályozni, hogy szétmarcangolják a vállait, és így akarta rávezetni támadóját, bújtassa ki végre a ruhájából. Őt azonban nem lehetett semerre sem terelni. Semmit nem fogott fel ágyasa akaratából, szándékosan nem figyelt a teste rezdüléseire. Egyedül a harisnyáját cibálta le, de azt is csak a bokájáig, a többi ruhadarab nem zavarta abban, hogy hátulról a lány húsába tolakodjon. A félrerántott és letolt textilek teret adtak az ütemes mozgásnak, más bőrfelület azonban nem érintkezett. Miután a maró harapások abbamaradtak, Amandát a sajgó fejbőre emlékeztette arra, hogy éppen Milán az, aki tépi a haját aközben, hogy belülről feszíti szét. Olyan görcsösen szorította a vendégpárna szélét, hogy belesajdultak az ujjai. De ez a kínszenvedés eltörpült amellett, ahogy egy szabad kéz a nyakára vándorolt, erős markolása pedig egyre nehezebbé tette a lélegzetvételt. Sikítani akart, de nem tudott. Ha tehette, kiabált volna, de nem a torkával, hanem a testével. Valahol az orgazmus határán két könnycsepp zúdult le az orcáin, amik könnyen tűnhettek akár izzadságcseppeknek is. Míg a teste alkalmazkodott, a háta ívbe feszült, alteste ellentétes mozgásokkal kényszerítette erőteljesebb lökésekre érzéketlen támadóját, addig a lelke dühöngve visított.

Élvezte volna, ha ezegyszer keményebben fogják. Tetszett neki a megadás, a tehetetlenség érzése, a kiszolgáltatottság szexissége, Milán féktelensége, az erotikus gyötrődés mámora. Akkor, ha az élet más területén gyengédséget és odafigyelést kapott volna. Imádta volna a véresre szívott foltokat a testén, ha azokat utána garantáltan simogatások borítják el. Nem lett volna akadály a vadság, a durva fojtás és a kőkemény önzőség sem, ha utána nem egy félelmetes akarnok feküdt volna mellette, hanem olyasvalaki, aki puszit nyom az arcára, és betakarja, ha fázna. Milánra, aki még egy ideig hasra fektetett szexpartnerén dolgozott, ebből semmit sem volt jellemző. Abból az aktusból már az az ember is eltűnt, aki korábban arról beszélt, szeretné, ha valakinek számítana, hogy elutazik. Sehol nem volt már a srác, akinek pár órája a csókon kívül nem volt jobb ötlete, vagy aki néhány nappal ezelőtt percekig ölelte a kávéillatú konyhában. Az Amandát kitöltő Milán megint üres volt, egy arasznyi merevség, egy zombitekintet, két Hulk-erősségű tenyér, és egy sivár szív alkották a ki-be csúszkáló, tűzforró testet.

Maga után hideg űrt hagyva, ernyedten gördült vissza kiindulási helyére, nem szólt, nem kérdezett semmit. Amanda is mozdulatlanul feküdt, arcát a párnába fúrva várta, hogy légzése csituljon, csökkenjenek a testét ért támadások okozta hasogatások.

- Megkaptad, amit akartál? - dünnyögött Milán.
- Nem ezért jöttem.
- Bocs, azt hittem.
- Rosszul gondoltad
– nyögte a lány, és fejét az ellenkező irányba tekerte el.
- Ideje menned.
- Ez minden? Minden, amit az étteremben mondani akartál?
- Ez vagyok.
- Szar lehet.
- Az.

A lány tudta, hogy már semmit nem akar tőle hallani. És nem is vágyott semmi többre. Semmi olyanra, amit Milán adni tudott volna. Csendben igazgatta magán a megcsavarodott ruháit, és néma érintésekkel hívott taxit egy telefonos applikáción. Mivel péntek lévén tíz percnél is magasabb érkezési időt írt, kiment a vécébe, hogy rendbe szedje magát. Bár biztos volt benne, hogy a sofőr levágja majd, min esett át korábban. Még visszanézett az ágyán csukott szemmel heverő Milánra, és annyit mondott neki, jó utat. Nem kért és nem is várt választ. Felkapta a még bontatlan borát, melyre már nem került sor az este folyamán, és a szomszédokra való tekintettel nem csapta be maga mögött az ajtót.

Szombatra belilultak a korábban szerzett szexsérülések, és ugyan vasárnapra fakultak kicsit, hétfőn kékes-zöldes színben még jól kivehetők voltak. Nem tudta, Milán bemegy-e egyáltalán dolgozni reggel, de ha igen, akkor akarta, hogy lássa, mit tett vele. Egy kivágott pólót választott, széles nyakú, de diszkét felsőt. Nem kent alapozót a sérült területekre, mindössze egy sálat tekert maga köré, mert ha Jutas csak úgy tárgyalni hívja, mégsem ülhet le az irodájába intim fojtogatása nyomaival. Regina persze azonnal kiszúrta az árulkodó foltokat és menten kérdőre vonta a barátnőjét.

- Káté volt ez a vadállat? – faggatózott, miközben kirángatta Amandát az irodájukból a folyosóra.
- Nem, rosszabb. De hidd el, már sokkal szebb, mint volt!
- És mond csak! Mióta díszíti ez az illetlen ékszer a nyakadat?
- Péntek óta
– vallotta be Amanda töredelmesen, amiről a kolléganője azonnal összerakta a képet.
- Tíz perc múlva lesz egy meetingem a szexuális ragadozód utódjával, aki a tárgyalóban vár. Ami azt jelenti, hogy nyolc perced van elmagyarázni nekem, hogyan szívhatta ki Milán a füled tövétől a válladig a nyakadat, miután én kiszálltam a rohadt taxiból – hadarta Regina. - Kezdheted!
- Elmentem hozzá. Mert nem bírtam ki. Tudni akartam, mi van. Beszélni vele, ha már akkora paraszt voltam, hogy nem hallgattam meg.
- És, mit tudtál meg?
- Hogy L.A-be költözik. Aztán szexeltünk
– bukott ki a féligazság Amanda száján, de nem mert a barátnője szemébe nézni.
- Bántott téged? – próbálkozott Regina és egy lépéssel közelebb lépett, lecsitította már felemelt hangját.
- Dehogyis.
- Nem úgy néz ki. Van még ilyen zúzódás rajtad máshol is? – faggatózott, és ijednek látszott az arca.
- Nincs. Hidd el! Durva volt, de nem bántott.
- Attól, hogy élvezted, még nem normális, hogy ilyet csinált
 – fújtatott Regina és látszott, hogy megy fel benne a pumpa.
- Elég ebből! Tényleg nem volt vészes.
- Gondolom, ha lazán megerőszakol, akkor is a védelmére kelnél 
– támadt tovább.
- Miért vagy ilyen? Mi bajod van? Nem történt semmi – védekezett Amanda.
- Azért vagyok dühös, mert nem kellett volna odamenned. Sem pedig hagynod, hogy ezt tegye veled. Mégis milyen férfi az ilyen? Mi ez, erőfitogtatás? Milán egy beteg fasz.
- Az, de akkor sem értem, hogy miért te vagy kiakadva rám
– nyögte Amanda, majd egy pillanatig senki sem szólalt meg.
- Mert téged szeretlek, őt viszont gyűlölöm. Utálom, hogy bánt, hogy szórakozik veled. Annyira dühös vagyok, hogy Jutassal simán kirúgatnám, ha még nem mondott volna fel az a rohadék.
- Nem hiszem, hogy ezt megtehetnéd
– próbált mosolyogni Amanda, de Regina nem enyhült.
- Hát, azért csak megpróbálnám. Most megyek, hogy kiokosítsam Dénest, aki zavarba ejtően lelkes, asszem a perfekcionista a megfelelő szó rá.
- Akkor épp Milán ellentéte
– fűzte hozzá Amanda. – Nyugi, tényleg nincs semmi gáz. Szexeltünk, de ez volt az utolsó, elmegy, többé nem is látom. Bízz bennem, ha azt mondom, nincs baj.
- Az a legjobb dolog, amit tehet, hogy elhúz ebből az országból – mondta még hátat fordítva Regina.

A keddi vezetői értekezletig Amandának jóformán sikerült mindenkit elkerülnie. Nem beszélt többet Reginával, Jutas sem ráncigálta be egy előre be nem jelentett értekezletre, és Milánba sem futott bele, pedig az informátorai szerint hétfőn késő estig az épületben volt. Kedden azonban rendszerint véget ért a lapítás, a kötelező ülésen ugyanis lehetetlen volt elkerülni. Milán ezegyszer pontosan, az oldalán Dénessel érkezett, és ahogy mindig, most is Amanda mellett foglalt helyet. Addigra ugyan elmúltak a foltjai, de mégis érezte a marka szorítását a nyakán, ahogy leült mellé és könyöke a karjához ért. Tűszúrásként érzékelte az egyébként nem szándékos mozdulatot, majd pedig nem tudta levenni a szemét munkatársa kék nadrágjáról, és kissé gyűrött, fehér ingéről.

Jutas hosszan beszélt, terveket vázolt fel, olyanokat, amiket már Dénessel képzel el. Egy Milán nélküli jövőt festett fel, bizsergésmentes gyűléseket, unalmas kávézásokat, remegés nélküli számlaleadásokat, és persze érdektelen céges csapatépítéseket, melyeket mindezidáig Milán puszta léte tett érdekessé, a vele való évődés és harc tett izgalmassá és lebilincselővé.

Amanda egy tincset piszkálgatott, és visszagondolt arra, ahogy pár nappal korábban a tőle 15 centire ülő férfi beletúrt a hajába. Majd pedig figyelte a testét, ahogy a jóleső gondolat lejutott a mellbimbóin át a lábai közé. Közben Milán szót kért, a hanga duruzsolása pedig kellemes aláfestő búgása volt a lány erotikus fantáziálgatásának. Akkor zökkent csak ki, amikor Milán közölte, hogy a korábbi néggyel ellentétben két hét múlva indul.

Vissza - 47. rész   Tovább - 49. rész
Most kezdem, irány ez első rész!