- Nem értem ezt. Hogy mi mit jelent neked - kezdte Milán, mivel a csókja után a lány újra hallgatásba burkolózott. – Tényleg nem tudom, mire gondolsz most.
- Hagyjuk, sosem értettél, nem pár nappal azelőtt fogsz megvilágosodni, hogy felszáll a géped.
- Egy hónap múlva indulok. Lehet, hogy annál is több. Sok mindent el kell még rendeznem itt és kint is.
- Tényleg nem érdekel
– hazudta Amanda, és lassan útnak eredt, hogy visszamenjen az étterembe, mivel már rázta a hideg. Milán zsebre tett kézzel indult utána. Már nyitotta volna az ajtót, de a férfi egy határozott mozdulattal megakadályozta ezt. Majd a karja, a teste és az ajtófélfa háromszögébe zárta.
- Amint ennek vége, tudunk normálisan dumálni?
- Ó, most már beszélni akarsz? Azt hittem, a további részleteket a távozásodról egy körímélben fogom megkapni a belső listán, mialatt te átszeled az óceánt.
- Nagyjából egy órát kell még itt smúzolnom, utána leléphetünk. És ha kapok valami rendes piát, válaszolok az összes kérdésedre
- hangzott el egy ígéret.
- Hidd el, nincsenek már kérdéseim, megtudtam, amit akartam, szóval én most lelépek - vagdalkozott Amanda és nagyon nem akarta beadni a derekát.
- Szeretnék beszélni veled – próbálkozott tovább Milán, de a lány tudta, hogy megint csak játszik vele.
- Én eddig szerettem volna. Minden egyes napon. Egészen mostanáig. De te nem tartottál elég fontosnak ahhoz, hogy közöld velem, mire készülsz. Ahogy mondtad, nem vagyunk barátok, és ezt újfent sikerült bebizonyítanod. Nem vagyunk mi semmik sem, emlékszel? Szóval ne nézz rám így, ne próbálj megint becsapni, csak engedj vissza és hagyj békén!

Ezzel Milán levette a tenyerét a bejárat üvegről, hagyta, hogy a lány feltépje az ajtót és bemenjen. Regina felé igyekezett, de megtorpant, amikor Dénes eléugrott. Arról kezdett beszélni, már sokat hallott róla, és tudja, milyen keményen dolgozik. Hogy milyen szorgalmas és kitartó, ha munkáról van szó. Olyan negédesen csengtek ezek a szavak, hogy Amanda biztos volt benne, Milán adta őket az utódja szájába. De nem akart tiszteletlen lenni, igyekezett figyelni rá, tartani a szemkontaktust és úgy tenni, mintha nem járna teljesen máshol az esze. Hagyta, hogy a férfi kikérjen neki még egy pohár rozét, és lenyűgözte, ahogy megjegyezte, hogy az asztalnál korábban milyet ivott. Közben látta Milánt bejönni az étterembe, és úgy tett, mint akit ez egyáltalán nem érdekel.

Dénes még mindig a korábbi munkahelyeiről beszélt, valamint arról, miért döntött úgy, hogy vált, és milyen kihívásokat is keres tulajdonképpen. Ekkora Regina személyében megérkezett a felmentő sereg, aki először kedvesen bekapcsolódott a beszélgetésbe, majd tett róla, hogy véletlenül lekoptassák a nem olyan rég bemutatott új kollégát.

- Milán egy arrogáns bunkó. Mivel Jutassal nem tudtam, gondoltam inkább vele beszélek, és asszem kicsit elragadtattam magam – kezdte Regina dühösen.
- Mégis mit mondtál neki?
- Megkérdeztem, hogyan lehet ennyire szemét, és miért hoz mindenkit ilyen banális helyzetbe. Nem tudom, ezt a szót vajon értette, avagy sem, de közöltem vele, hogy egy gyáva féreg, akiben annyi sincs, hogy eléd álljon. Erre közölte, hogy nekem ehhez semmi közöm nincs, és szó nélkül otthagyott.
- Szóval te üldözted ki. Kijött utánam. Én meg visszamenekültem. És most beszélni akar. Megint utólag akar magyarázkodni. Azt akarja, hogy ezután lépjünk le
– köpte a szavakat Amanda és iszonyú mérges volt
- És? Beszélsz vele?
- Mi értelme? Úgyis az lesz, mint mindig. Hazudik valamit, hogy nem volt alkalma elmondani, vetít majd valamit Nitcáról, hogy sajnálja, meg hogy ő nem tehet semmiről. Közben néz rám azokkal a manipuláló szemeivel, megint lesmárol, én meg csak állok ott átverve, mint mindig.
- Hogy érted, hogy megint?
– puhatolózott Regina és egy kicsit halkabbra vette a hangját.
- Megcsókolt kint, miután te kiüldözted innen.
- Erre te?
- Veszekedni kezdtem
– fújtatott, majd folytatta. - Nézd, tudjuk, hogy ez ugyanaz a lemez. Olyan régóta pörög már. Akkor csókol meg, amikor már nem tud mit kitalálni, amikor elfogytak az eszközei, amivel befolyásolni tud. Megtéveszt minden egyes alkalommal, majd szétteszi a kezét, hogy ő aztán nem ígért semmit, és most már úgysem tehet ellene, elvégre ő elutazik. Ha az elmúlt évben tanultam valamit Milánról, akkor az az, hogy most ne azt várjam, hogy vége legyen ennek a bulinak, hogy ne menjek el vele sehova, és ne adjak neki megint teret arra, hogy kimagyarázza, és áldozatként tüntesse fel magát.
- Szóval akkor ezt fogod tenni? Menni fog?
- Ezt
- bizonygatta Amanda, és kiitta a poharában lévő utolsó korty bort is. Igyekezett nem arra figyelni, hogy Milán tulajdonképpen milyen szexi abban a sötétkék ingben, amit visel. Próbálta levenni róla a szemét, és nem azt lesni, ahogy egy pohár sörrel a kezében állt a pult mellett és dumált valakivel. Nem volt benne semmi különös, azon kívül, hogy ezegyszer normálisan fel volt öltözve, a lány mégsem tudta levenni a szemét a testéről. Regina persze látta ezt.
- Figyelj, ma nem megyek Jutashoz, mert a hallgatásommal tüntetek, és megvárom, amíg bocsánatot kér. Szóval, ha készen állsz, és már nem gáz, ha lelépünk, szerzek kocsit, és meglógunk. Persze, csak ha nem akarsz mégis Milánnal menni.
- Oké, adjunk magunknak fél órát, aztán húzzunk innen. Most pedig visszamegyek enni, ha még nem vitték el a kajám.

Így Amanda visszaült a helyére, ahonnan már egy ideje elköltöztek a szomszédjai, teljesen átrendeződött ugyanis az ülésrend az asztal körül. Ezt egy cseppet sem bánta, azt gondolta, legalább nyugodtan megvacsorázhat, eljátszhatja, hogy jól van, majd amikor hazaszállingóznak az emberek, feltűnésmentesen ő is lelép. A szeme sarkából persze végig követte, hol van Milán a térben. Sokszor érezte magán a tekintetét, de aztán megmagyarázta magának, biztosan csak képzelődik. Kicsit megijedt, amikor egy pillanatra sehol sem látta, de biztosra vette, hogy kint van az épület előtt. Ekkor hátulról egy újabb pohár rozé ereszkedett le az asztalra, Milán pedig helyet foglalt a mellette lévő üres széken.

- Nem üldözhetsz egész este – súgta oda neki halkan.
- Tudom, éppen azért fogom most elmondani, amit akarok. Mivel nem szeretnél a vacsora után beszélni, ezért most kell végighallgatnod. Hoztam neked hozzá bort - válaszolt Milán és mosolyra húzta a száját.
- Olyan megoldás nincs, hogy tudomásul veszed, hogy egyáltalán nem akarok veled kommunikálni? Sem most, sem később?
- Nincs, mert tudjuk, hogy ez nem igaz
– mondta, mire a lány letette a kezében lévő villát, megragadta az öblös borospoharat és hátradőlt a székében.
- Rendben. Húsz perc múlva lelépünk Reginával, szóval kezdheted – vetette oda, de nem sejtette, hogy az éppen gyűlölt férfi ettől még közelebb húzódik majd hozzá, térdét a combjához érintve felé fordul, és rögtön egy bocsánatkéréssel indít.
- Ne haragudj, hogy nem mondtam el. Igazából nem mondtam senkinek sem, csak akinek muszáj volt. Kezdetben Jutas tudta egyedül.
- Meg persze Nitca
– vakkantotta, de nem nézett rá.
- Neki csak azért mondtam, hogy lerázzam. Erősködött, hogy találkozzunk még, így gondoltam, ha a szemébe mondom, hogy pár hét múlva elhúzok, talán békén hagy.
- Majd pedig úgy döntöttél, hogy egy ügyfélparty lesz a legjobb megoldás, hogy a tudtomra add a nagy hírt. Köszi, tényleg.
- A kajálás Jutas ötlete volt, mert így be lehet mutatni rögtön az új csávót.

- Érdekes, ő azt mondta, ez az egész a te agyad szüleménye. Remek, hogy egymásra mutogattok.
- Pár hete húzódik már, de tényleg nem tudtam, hogyan mondjam el. Mindig közbejött valami.

- Nem értem, mégis miért okoz ez neked ekkora fejtörést. Nem vagyunk együtt, nincs köztünk semmi, és bármi volt is, nem hiszem, hogy ne tudtam volna elviselni, ha azt mondod, úgy alakult, Amerikába költözöl. Nem tudom felfogni, mitől tartottál, és miért döntöttél úgy, inkább kamuzol, hogy ráveszed Jankát és Jutast is arra, falazzanak neked, ahelyett, hogy simán csak elmondtad volna – válaszolta Amanda, és tényleg így is gondolta. Beleivott a borába, nézte a maga elé meredő Milánt és várt, mivel az nem szólalt meg.
- Akár barátok vagyunk, akár nem, simán megtehetted volna, hogy odajössz, elmondod, milyen lehetőséget kaptál, és miért döntesz úgy, borítasz érte mindent. És én örültem volna, támogattalak volna benne, és még az is lehet, hogy felajánlottam volna, kiviszlek a reptérre. Ennyi lett volna az egész. Számtalan kellemetlen perctől megkímélhettél volna, most sem ülnénk itt, és nem lovagolnánk még mindig ezen.
- Tényleg ennyi lett volna?
– faggatózott Milán, és kissé felhúzta a szemöldökét.
- Figyelj, ha kiborultam volna, a földön fekve artikulálatlanul üvöltöttem volna, és Regina talált volna rám a lakásomban étlen, szomjan, azt amúgy sem tudtad volna meg – válaszolt, és megeresztett egy kisebb mosolyt.
- Csak azt hittem, ki fogsz akadni.
- Hidd el, azon sokkal jobban kiakadtam, ahogy ezt az egészet kezelted. Megint a könnyebbik utat választottad, és így, hogy kvázi magától kiderült, megint nem kellett konfrontálódnod, nem kellett felelősséget vállalnod a döntéseidért, és egy kis utólagos magyarázkodással helyére billentesz mindent. Ez annyira rád vall
– ömlöttek a szavak Amandából, és meg sem fordult a fejében, hogy esetleg túl messzire megy.

Milán sorozatos megaláztatásai után fel sem merült benne, hogy esetleg elveti a sulykot, hogy túl keményen beszél majd. Nem hitte, hogy valamilyen formában őt is meg lehet bántani. Elvégre neki nem voltak érzései, a lelke, ha volt is, valahol nagyon mélyen el volt rejtve a világ és Amanda elől, a lány pedig amúgy sem érezte magát soha annyira fontosnak, vagy erősnek, hogy Milánt akár fizikai, akár érzelmi síkon bántani tudja. Így aztán folytatta is.

- Figyelj, engem ez tényleg nem érdekel. Talán jobb is, hogy elmész, nem szívod tovább a véremet, és végre kapok egy olyan embert, akivel normálisan együtt tudok dolgozni. Aki nem hagy cserben a partnerekkel, megjelenik a megbeszélt időpontokban, és nem aláz meg mások előtt.
- Ja, Dénes már most nagyon lelkes – vakkantotta Milán, aki mostanra eltávolodott a lánytól, összefonta maga előtt izmos karjait, és beletörődően hallgatta a kolléganőjét. Úgy volt vele, hagyja, hogy kiengedje magából, hátha utána jobb lesz mindkettejüknek.
- Hónapok óta ez megy, állandóan csak veszekszünk, hol a melón, hol a bunkóságodon, aztán Szerénán, majd az átkozott kis Nitcán. Vagy a szvingerklubon, vagy egy nyamvadt számlán, vagy éppen bármin, amin belém tudsz kötni, én pedig beléd. Talán tényleg az lesz a legjobb, ha elmész – közölte Amanda, majd végre méltóztatott ráemelni a tekintetét a beszélgetőpartnerére.

Úgy látta, Milán magába roskadt, de melléesett. Mint akit teljesen megleptek az elhangzottak, és nem tudja, mit is kellene most mondania. Üres tekintettel nézett maga elé, látszott, hogy jár az agya valamin, de nem szólalt meg. Olyan volt, mint aki nyitott szívvel ült le arra a székre, de megértés helyett erős ütéseket mértek rá, és ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni. Szomorúnak tűnt, de a lány biztos volt benne, ezt is csak tetteti. Nem akarta megsajnálni, sem feloldozni, inkább csak hallgatott, kivárta, mi fog történni.

- Mindent elmondtál? – szólalt meg végül síri hangon Milán.
- Azt hiszem igen. Tényleg ezt gondolom, és nyugi, nem kell többet erről beszélnünk. Jó utat! – vágta oda, majd még egyszer utoljára megkereste a férfi szemeit.

Milán erre már nem reagált, nagy robajjal kitolta maga alól a széket és szó nélkül otthagyta Amandát. Páran odanéztek, de végül mindenki visszafordult ahhoz, akivel egész idáig diskurált. A lány tovább piszkálgatta a már kihűlt ételt a tányérján, és direkt nem követte a tekintetével, ahogy Milán a bárpulthoz lép és kikér valami rövidet. Pár perccel később Regina ült le ugyanarra a helyre.

- Sikerült beszélnetek? – puhatolózott.
- Igen, jól ment. Mármint én beszéltem, ő inkább hallgatott. Elképzelhető, hogy kicsit le is osztottam. Nem tudom, olyan szomorúnak tűnt. Lehet, hogy megbántottam – találgatott Amanda, aki valójában nem is a barátnője kérdésére válaszolt, hanem hangosan gondolkodott.
- Szerintem Milánt nem lehet csak úgy megbántani.
- Vagy legalábbis rohadt nehéz. Elvégre nincsenek érzelmei, nem számít neki senki, magasról tesz a világra, akkor csak nem olyan könnyű megsérteni. De lehet, hogy most sikerült.
- Hát, akkor lehet, hogy te vagy az első ember, aki ennyire tudott hatni rá
– felelte Regina, de ettől Amanda egy kicsit még rosszabbul érezte magát.

Pár percig élvezte ugyan a fölényét, de amikor látta, hogy Milán szép sorban mindenkitől elbúcsúzik, kezet ráz a meghívottakkal, majd pedig mond valamit Jutasnak és kilép az ajtón, úgy érezte, rossz dolgot tett. Szerette volna visszapörgetni az időt, hogy inkább úgy alakíthassa az estét, a vacsora után együtt menjenek el valahova beszélni. Vagy inkább még visszább, egészen a csókig, ami után már semminek sem szabadott volna számítania azok közül, amik még előtte történtek és hangzottak el. Összezavarodott, végtelen szomorúság fogta el, amiből csak Regina szavai élesztették újra.

- Megjött a taxi. Lépünk?
- Persze! Nincs már itt semmi dolgunk...

Vissza - 45. rész   Tovább - 47. rész
Most kezdem, irány ez első rész!