Amint a taxi felé lépdeltek, Amanda iszonyú fájdalmat érzett gyomortájékon. Rosszul érezte magát, amiért kiosztotta Milánt. Hogy nem hallgatta végig, amikor végre egyszer önmagától akart mondani neki valamit. Hogy egyfolytában támadta, annak ellenére, hogy kíváncsi volt, mivel is állt volna elő. Legszívesebben utána ment volna, hogy kiengesztelje, de addigra már senki sem tudta, hol jár. Regina már a kocsiban volt, amikor megszületett Amanda fejében az ötlet, miként is teheti jóvá korábbi butaságát.
- Bocs, bent felejtettem valamit, egy perc és jövök – kiabálta a barátnőjének, aki tolmácsolta az üzenetet a sofőrnek, mialatt Amanda visszarohant az étterembe.
A szemével Jankát kereste, és amint meglelte, odavágtatott hozzá.
- Hello, mi most lelépünk Reginával, egy valamit viszont kérlek, tegyél meg nekem. Küldd el nekem Messnegeren Milán címét!
- És szerinted én azt honnan tudom? – kérdezte Janka, aki nem tudta leplezni meglepettségét.
- Pár órája mondtad a WC-ben, hogy te vagy az utóbbi időben Jutas jobb keze HR kérdésekben, te segítettél új munkaerőt keresni és azt is tudod, Milán meddig dolgozik még nálunk. Akkor lefogadom, hogy hozzáférsz mobilról valami olyan dokumentumhoz, amiben benne vannak a munkatársak adatai. Ugye?
- Hát, elképzelhető - bizonytalankodott.
- Voltam már nála párszor, a taxisnak viszont nem tudnám megmondani, hol lakik pontosan. Hatodik kerületi címet keress!
- Rendben, megnézem, mit tehetek – válaszolta Janka és máris elővette a mobilját. Mivel az este folyamán kiderült, ő maga is áruló volt, nem is tehetett volna mást.
- Köszi, várom – vetette oda Amanda és már ott is hagyta.
Már alig várta, hogy Regina kiszálljon, és ő Milán lakása felé vehesse az irányt. Elköszönt a barátnőjétől, és közben a telefonját leste, Janka üzenetét várva. Ő azonban nem írt. A taxisofőrnek viszont mondani kellett valamit, így belőtte az irányt, és azonnal tárcsázott. Kétszer járt ugyan Milánnál, ahonnan egyszer Szeréna űzte messzire, másodszor pedig önmaga szaporázta onnan a lépteit, miután lefeküdt vele. De egyik alkalommal sem figyelt arra, melyik utcában van, és milyen házszám alatt található a férfia otthona.
- Kellene a cím, találtál valamit? – faggatta idegesen a kolléganőjét.
- Első körben egy vidéki címet. De tovább kutattam, és belefutottam egy hatodik kerületibe is. Valószínűleg bérel, vagy lehet, hogy ez csak egy kamucím, hiszen nála sosem lehet tudni. De azért elküldöm. Adj még egy percet!
Miután a taxi irányba állt, egyre jobban izgulni kezdett. Nem tudta, mit is fog mondani, ha Milán egyszer csak ajtót nyit neki. Hogy némi időt nyerjen, megállította az autót egy éjjel-nappali bolt előtt. A szegényes felhozatalból két üveg bort választott, szigorúan 1500 Forint felettieket, azt remélve, a kellemes nedűk segítenek majd oldani a feszültséget, ha eljött az ideje. Az ismerős kapualj előtt már tudta, hogy Janka jó címet küldött neki, amiért magában nagyon hálás volt. Rögtön megnyomta az idegen nevet jelző csengőt, nehogy legyen ideje pánikba esni. Mivel elsőre nem jött válasz, újra megpróbálta. Milán ekkor már beleszólt:
- Hello! Én vagyok! Azért jöttem, hogy beszélgessünk. Vagyis, hogy végighallgassalak.
Válasz nem érkezett, a kapu viszont kinyílt, ami azt jelentette, hogy mégsem haragszik rá annyira. Mikor a bejárati ajtóhoz érkezett, Milán már a kulccsal zörgött. Lassan vált láthatóvá a fehér pólóba bújtatott mellkasa, a fekete boxerbe öltöztetett alteste, valamint álmosnak tűnő ábrázata. Szándékosan nem szólalt meg, csak az ajtófélfára támaszkodva nézett hívatlan vendégére. Aki zavarában azonnal makogni kezdett.
- Szia! Ne haragudj, amiért bunkó voltam és direkt nem hallgattalak meg. Most itt vagyok, és ha még szeretnél, beszélhetünk. Hoztam bort is, mert azt mondtad, ha kapsz piát, válaszolsz az összes felmerülő kérdésemre - hadarta, a magasba emelte a két üveg szőlőt, majd pedig könyörgő pillantásokat vetett a munkatársára.
Mivel túl szexinek látta, görcsösen tartotta vele a szemkontaktust, nehogy a tekintete a teste különböző kitüremkedéseire vándoroljon. Milán azonban szándékosan nem szólalt meg, és pontosan tudta, hogy a lány ettől majd még inkább zavarba jön. És kénytelen lesz tovább folytatni a beszédet.
- Bocs, tudom, írhattam volna, de hírtelen jött az ötlet, hogy megleplek. De ha már aludtál, akkor elmegyek. Vagy, ha van itt valaki, akkor nem akarlak zavarni. Tudod mit, inkább megyek is - hadovált idegesen, mert akármit mondott, a férfi nem reagált rá.
Már majdnem sarkon fordult, amikor Milán végre megkegyelmezett.
- Honnan tudtad, hogy egyedül vagyok? – kezdett ismerős flörtölésbe, majd egyik lábáról a másikra állt.
- Hát, kábé háromnegyed órája léptél le az étteremből, na, nem mintha figyeltem, vagy számoltam volna a perceket. Azóta hazavittem Reginát, kiderítettem a pontos a lakcímed és vettem piát. Ha te ezalatt felhívtad és megdugtad Nitcát, akkor tényleg nem vagy semmi – mondta el egy levegővel, majd egy pillanatra el is hitte, hogy amit elmondott, tényleg megtörtént. - Szóval itt van?
- Nincs!
- Akkor bemehetek? – próbálkozott.
- Még nem.
- Mit kell tennem, hogy bebocsátást nyerjek?
- Minek akarsz bejönni? Úgy tudom, már mindent elmondtál. Amit én akartam volna megosztani, abból pedig semmi sem érdekelt. Egy okot mondj, amiért be kellene, hogy engedjelek!
- Azért, mert megcsókoltál - bukott ki Amandából az igazság.
- Nem akartalak megcsókolni - jött a szívbemarkoló válasz. - Először csak azt akartam, hogy hallgass el. Meg akartam akadályozni, hogy tovább tiltakozz. Aztán meg azt szerettem volna, hogy beszélj már, és nem maradt más ötletem. De nem akartalak megcsókolni - ismételte meg szörnyű kijelentését.
- Akkor sajnos nincs több érvem. Elmegyek. A piát pedig elviszem magammal, hogy otthon lerészegedhessek. Légy jó!
- Kicsit késő van. Aggódom azért is, hogy esetleg itt ragadsz - élcelődött Milán és közben mosolygott is, amivel jóformán a lány vesztét okozta.
- Azt hittem, azért aggódsz, hogy mi lesz velem, ha éjjel kilöksz az utcára ezen a furcsa környéken. Amúgy attól nem kell tartanod, hogy nálad maradok. Amint megtudom, amit akarok, hívok egy taxit.
- És ha nem válaszolok? - feszítette tovább a húrt Milán.
- Figyelj! Nem akarok veszekedni. Jó szándékkal jöttem ide, hulla fáradt vagyok, és totál megalázó, ahogy itt túráztatsz és vallatsz a rohadt lábtörlőn. Ne szórakozz, légy szíves dönts el, hogy beengedsz, vagy kidobsz – húzta fel magát egyre jobban Amanda.
- Hát, ha nem félsz bejönni, akkor gyere. Legutóbb kicsit sebesen távoztál.
Amanda épp csak átlépte a küszöböt, amikor beúszott az elméjébe az az éjszaka, amikor ők ketten szexeltek egymással. Vagy legalábbis valami olyasmit csináltak, csak éppen élvezeti érték nélkül. Mivel azzal kapcsoltban jó emlékeket keresve sem tudott volna találni, zavarában nem reagált a férfi kijelentésére. Csendben levette a kabátját és a cipőjét, majd megindult a konyhája felé. Csendesen elemelt két bögrét a mosogatótálcáról, és elcsavarta az egyik borkupakot. Korábbi látogatása alkalmával nem járt a konyhában, így amikor ott állt, beugrott neki Nitca látogatása, és az, hogy Milán a leírása alapján éppen azon a helyen tette magáévá először. A konyhapulton terpesztő gyakornoklány képét igyekezett gyorsan kiverni a fejéből, és megindult a hálószoba felé.
Milán az ágyán feküdt, és komoran nézett maga elé. Amikor Amanda belépett a szobába, ráemelte a tekintetét, amin persze nem tükröződött semmi. Odanyújtotta neki az egyik bögrét, majd leült az ágy másik oldalára.
- Mi van Amerikában? - kezdte.
- Egy tök jó biznisz. Szerencsejáték.
- Vegas?
- L.A.
- Ez lett volna a második tippem. És, mi van Los Angelesben?
- Két haverom kint van már. Hozzájuk csatlakoznék. Mivel értek a pénzhez, egy ideje hívogatnak, hogy menjek ki és szálljak be az üzletükbe. A kaszinók világa, a kártya és a különböző játékok amúgy mindig is érdekeltek. És ott teljesen más pénzmozgásokat felügyelhetnék, mint itthon.
- Hát igen, itt maximum én sikkasztok tőled marketingre és szóróanyagokra - nevetett végre kicsit Amanda is. - És boldog leszel ott?
- Miért, itt boldog vagyok?
- Nem tudom, néha úgy érzem, nem tudok rólad semmit - vallotta be a lány, aki legszívesebben odakucorodott volna beszélgetőpartneréhez, de tudta, türtőztetnie kell magát. Kicsit fészkelődött, elvégre újra ott voltak, ahol egyszer már szexeltek, de úgy döntött, a végsőkig fenntartja a köztük lévő távolságot, és tovább bámulja a távolból a mellette elterülő, pizsamás férfitestet.
- Kellenek az új élmények, mert hamar elunom magam. Ezt már talán említettem neked korábban. Sehol nem dolgoztam még másfél évnél többet. Egy ideje már tudom, hogy tovább kell állnom innen is - mesélt magától Milán, aki úgy tűnt, egyre inkább megnyílik a vendége előtt.
Amanda szerencsére meg tudta állni, hogy elkezdje arról faggatni, mióta tudja már, hogy elmegy. Az a topik ugyanis újra abba a zsákutcába vezette volna őket, hogy miért nem említette a tervét eddig, miért nem szólt korábban, satöbbi. Ezt pedig a korábbi tapasztalatok alapján jó volt elkerülni.
- Mit akartál mondani az étteremben? Amit nem hallgattam meg? – kérdezte, és beleivott a borába, hogy elegendő alkoholmennyiség legyen a szervezetében, amikor Milán kiböki, mi volt olyan fontos.
- Semmit. Vagy már nem tudom.
- Illetve nem akarod elmondani. Megértem, elvégre nem tartozol nekem semmilyen magyarázattal. Nem kell beszámolnod nekem - mentegetőzött a lány, maga elé nézett, a gyűrött ágynemű mintáit követte a szemével.
- Tudom, hogy nem kell, de szerettem volna beszélni veled erről. Nem sok ember maradt körülöttem, akit érdekel, hogy elmegyek. És azt reméltem, ha te legalább kiakadsz rajta, akkor valakinek még számít, mi lesz velem. De látod, ezt is elrontottad - kacérkodott, mosolyra húzta borostás arcát, és boros bögréjét a lányéhoz koccintotta.
- Akkor sem csókolhatsz meg csak úgy. Akár jól reagálok valamire, akár rosszul, nem kaphatsz csak úgy le a nyílt utcán. Főleg nem úgy, ha utána a képembe vágod, hogy egyébként nem is akartál megcsókolni.
- Sorry, én nem gondolkoztam azon amúgy túl sokat - válaszolta, és Amanda ezt valamiért nagyon aranyosnak találta. Azon agyalt, hogy talán mégis közelebb kellene bújnia hozzá. Majd pedig azon, hogyha Milán hajlandóságot mutatna rá, ő egész biztosan lefeküdne vele másodszor is, és magasról tenne az első próbálkozás kudarcára.
- Először sem akartál lesmárolni? Amikor abban a vécében voltunk? - kötötte az ebet a karóhoz, azt reméle, ha atémánál maradnak, az Milánban is hasonló kémiai folyamatokat indít majd el.
- Akkor még nem is ismertelek.
- Legfőképpen ezért lepett meg a dolog.
- Az véletlen volt.
- Veled gyakran történik ilyen véletlen?
- Rendszeresen – mosolygott. Miért, veled nem?
- Csak, ha rólad van szó – nevetett vele Amanda is.
Az egész valahogy olyan idilli volt, hogy a lány nem is merte volna megbontani. Milán végre olyan volt, amilyennek titkon szerette. Nem volt kötekedő, sem gonosz, vagy számító. Védtelen volt, őszinte és kedves, egyszóval ellenállhatatlan. Amanda azt gondolta, azért ilyen, mert hamarosan elmegy, és mostmár bármit mondanak is, az nem változtat ezen a tényen. Úgy volt vele, most kihasználhatja Milán közlékenyégét, és feltehet neki olyan kérdéseket is, amiket korábban soha nem mert volna. De persze minden bátorságát össze kellett szednie, hogy megkérdezze, amire hosszú hónapok óta kíváncsi volt.
- Mond csak, miért nem jöttünk össze soha? – tette fel a kérdést, amely közben minden porcikája remegett.
Látszólag Milánt is meglepték az elhangzottak, és úgy tett, mint aki nagy erőkkel kutat valami után az emlékezetében.
- Kezdetben Szeréna miatt. Az nem volt egy könnyű szakítás, és nagyon óvtam, hogy ne bántsam meg őt utólag. Aztán meg már úgy voltam vele, hogy nem mehetek bele még egy ilyen melós ügybe.
- Miféle ügybe?
- Hogy kavarjak valakivel a cégen belül.
- És mi volt a medencében? – vágott a szavába a lány.
- Ott te állítottál le.
- Miről beszélsz?
- Igen. Elvetted magadról a kezem, besértődtél valamin, hisztizni kezdtél és elrohantál.
- Én azért erre nem pont így emlékszem, de folytasd!
- Nincs ezen már miről beszélni. Le is mentem utánad a szobádba. De ott már semmit sem tudtam kezdeni veled.
- Persze, mert a pofámba vágtad, hogy nem ígértél nekem semmit. És ezt azóta többször is mondtad. Szóval, mi a válaszod az eredeti kérdésemre?
- Nem tudom. Valahogy sosem jött össze. Mindig rosszul reagáltál. Bármit csináltam, megsértődtél és otthagytál. Aztán elegem lett és elengedtem az egészet.
- És megdugtad a gyakornokunkat – vágott vissza Amanda.
- Tudtam, hogy ezt is fel fogod hozni.
- Naná. Nitca az én rohadt ütőkártyám – felelte, de amint kimondta, beugrott kettejük szvingerklubos szexjelenete, ami egy pillanatra kizökkentette magabiztosságából. - Ez minden?
- Akkor már tudtam, hogy elutazom. Utána azért nem lett volna értelme.
- És az az éjszaka?
- Melyik a sok közül? – fújtatott Milán, és úgy látszott, halálosan unja már a témát.
- Amikor már tudtad, hogy bukjuk a projektet – mondta Amanda, mert nem mert úgy fogalmazni, hogy az az éjjel, amikor idejöttek, szexleltek, és Milán annyira sem becsülte, hogy legalább a kedvéért előrántson pár azonosítható érzést, vagy érzelmet az ágyban. Ha a férfiak is tudnak "egy darab fa" módjára viselkedni, akkor Milán teljesítménye nagyjából azzal volt egyenlő.
Legszívesebben elmondta volna neki, hogy pocsékul érezte magát akkor vele. Hogy korábban nem volt még része olyan gyatra szexuális aktusban. Hogy sosem tapasztalta, egy üres testtel csinálja, melynek egy semmit sem érző agy osztogatja a parancsokat. Hogy az egész gépies volt, hideg, kiábrándító és örömtelen. De persze azt sem merte bevallani, hogy mindezeken felül hajlandó lenne újra megpróbálni.
Ahogy megint arra gondolt, szeretkezhetnének, fészkelődni kezdett az ágy szélén. Bár tudta, hogy a férfi képtelen arra, hogy szeretkezve szexeljen, vágyott rá, hogy Milán egyszer gyengéden érintse meg, figyeljen a teste rezdüléseire, és ami a legfontosabb, reagáljon is rájuk.
- Az az éjszaka ugyanolyan volt, mint az összes többi. Mert utána úgy viselkedtél, mintha nem történt volna semmi. Mindig ezt csinálod - vetette oda Milán.
Amanda erre hírtelen nem tudott mit reagálni. Elképesztette, hogy korábbi ágyasa ezt is képes az ő nyakába varrni, és ennyivel elintézni. Valami fájóval akart visszavágni, mert nem akarta elfogadni, hogy Milán minden korábbi kudarcukért őt tegye feleőssé.
- Nekem a párnafal volt a mélypont. Akkor nagyon kiakadtam. Soha nem aláztak meg úgy, mint te azzal, ahogy elbarikádoztad magad tőlem a saját hálószobámban – váltott Amanda, de igyekezett a témánál maradni.
- Ezt már annyiszor megbeszéltük. Nem építettem falat, én úgy szoktam aludni.
- Na, ne mond! Párszor aludtam együtt veled azelőtt is és sosem láttam, hogy nagyon építkeztél volna.
- Amikor részeg vagyok, akkor nem állok neki. Akkor elájulok anélkül is, bealszom, amint leteszem a fejem. Ha viszont eszembe jut, előveszem a párnákat, és azért teszem őket a szemem elé, mert sötétben szeretek aludni.
Ez volt az a pillanat, amikor Amanda már nem akart többet hallani. Kapcsolatuk legsúlyosabbjának ítélte meg azt az éjszakát, miközben pusztán csak arról volt szó, hogy Milán sötétben akart aludni. Vagyis ha lehúzta volna a redőnyt, kefélhettek volna. Ez az tudat sokkal bosszantóbb volt, mint azt elsőre gondolta volna. És persze az sem hagyta nyugidni, hogy a szex utáni érdektelenségért is neki kell elvinnie a balhét. Ezért úgy döntött stratégiát vált.
- Akkor talán itt az ideje, hogy megint hozzákezdj az építkezéshez.
- Mert?
- Mert betompultam, hulla fáradt vagyok, odakint meg hideg van. Szóval én most itt maradok.
- Nem erről volt szó az ajtóban – próbálkozott Milán, a lány azonban hajthatatlan volt.
- A lábtörlőn hazudtam.
Kiment pisilni, leoltotta a lakásban lévő villanyokat, és abban a ruhában, amiben a búcsúvacsorára érkezett, bemászott Milán mellé az ágyba. Úgy érezte, ezzel jól feladja neki a leckét. Ha ugyanis nem tesz semmit, az is egy üzenet. Ha párnafalat húz fel, az is az. Ha odafordul, megcsókolja és letol egy újabb érzelemmentes szexmenetet, az meg egy következő vallomás. Kíváncsian várta hát, hogy a mellette szuszogó férfi miként dönt majd. Milán addigra szintén bebújt a takaró alá, de egy ideig nem mozdult meg.
Vissza - 46. rész Tovább - 48. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
