Szexpázsit

Milán e-mailben küldte körbe mindenkinek annak az étteremnek a nevét, amit Jutas kérésére választott ki. Azt a levelet kereste a telefonjában Regina, miközben a lakása előtt beszállt Amanda mellé a taxiba. Bemondta a címet, és a megszokottnál kicsit gondterheltebben dőlt hátra.

- Túl hamar fogunk odaérni - kezdte, és a barátnőjére emelte a tekintetét.
- Bocs, de a franc gondolta, hogy megérkezik a kocsi húsz percnél rövidebb idő alatt is.
- Addig maximum iszunk valamit.
- Nem akartál volna inkább Jutassal menni? Egyedül is odataláltam volna.
- Igazából nem, valahogy fel sem merült. Azt mondta hazamegy egy másik ingért, és hogy onnan jön majd. Olyan rejtélyes volt a telefonban, mint aki eltitkol előlem dolgokat, vagy készül valamire.
- Mire gondolsz?
- Nem tudom. Máskor annyit kérdezősködik, hogy jól-vagyok-e, bevettem-e a gyógyszereket, satöbbi. Most meg jóformán lerázott.
- Mire készülne? Ez csak egy partnervacsora, sokszor volt már ilyen.
- Tudom, de furcsa előérzetem van - bocsátotta előre Regina, elültetvén a bogarat kolléganője fülében, miszerint baj lehet. Elvégre Milán is ott lesz, akkor pedig kódolva van a konfliktus.
- Mi van, ha Nitcáék is jönnek?
- Aligha. Mivel nem kaptuk meg a melót, nem gondolom, hogy Martinéket vendégül kellene látnunk. Kizárt, hogy Jutas ezt át tudná verni Milánon, puszta pénzpazarlás.
- Kivéve, ha akarja, hogy jöjjön Nitca is.
- Na jó, te kissé paranoiás vagy, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit – felelte, de nem kapott választ. - Figyelj, ha találkozni akar vele, meg fogja oldani céges vacsoráztatás nélkül is. Ha meg dugnak, akkor sem szólhatsz semmit. Elvégre te és Mir. Big…
- Na jó, elég ebből, megjöttünk!

A taxi egy, a szezonhoz egyáltalán nem passzoló, karácsonyi égősorral ékesített vendéglő előtt lassított. Regina ablakából látni lehetett, hogy Jutas, Milán és két pasas a bejárattól távolabb ácsorognak. A két idegen dohányzott, a kocsi megállt, a lány legnagyobb döbbenetére pedig Milán ugrott oda, hogy kisegítse a munkatársnőit. Már nem volt annyi ideje, hogy figyelmeztesse útitársát, az ajtó kinyílt, valaki nyújtotta a kezét, ő pedig belekapaszkodva kiemelte az egyik magassarkúját a betonra. Hogy ne az úttest felé szálljon ki, Amanda kis követte, és anélkül csimpaszkodott bele a felé nyitott tenyérbe, hogy megbizonyosodott volna arról, hogy nem Jutas az. Amint kiegyenesedett és Milánnal találta szemben magát, megfagyott az ereiben a vér. Szerencsére Regina még a közelben volt, és úgy döntött, egy poénnal üti el a dolgot.

- Ó, köszönöm. Ez a valaha volt legkedvesebb dolog, amit értem tettél - nevetett Milán irányába, mialatt Amanda visszaszerezte a saját kezét.

Közben a főnök is odalépett hozzájuk, és egy forró csókot nyomott a barátnője szájára, ami talán kicsit hosszúra is nyúlt. Közben a taxi elhajtott, Jutas pedig hangosan bemutatta Reginát, majd pedig Amandát is a két új arcnak, akik abból a távolságból is borzasztó cigiszagot árasztottak.

- Kicsit korán jöttünk - rebegte Regina, majd a főnökbe karolva útnak indult az ajtó felé.

Amanda szorosan mögöttük egyensúlyozott, és azon morfondírozott, miképp lehetséges, hogy Milán már itt van. Elvégre ők negyedórával korábban érkeztek, ő viszont átlagosan félóránál is többet szokott késni minden olyan céges, vagy egyéb rendezvényről, ami kötelező. Kivéve azokról, amik valamiért kiemelten fontosak neki.

Regina egy nagyon hosszú asztal közepén, Jutas bal oldalán kapott helyett, Amanda utána ült le, őt követte az egyik kint bemutatott vendég. Milán a lány megkönnyebbülésére a főnök másik oldalára sodródott. Egy pillanatra felébredt benne az a fájó emlék, amikor a férfi egy tál rizst borított a fejére egy pontosan ugyanilyen estélyen, de hamar elhessegette. Bort rendelt, és odaintett Jankának, aki sréhen szemben várta, hogy legyen már valami.

Sorra érkeztek a jobbnál jobb fogások az egyébként unalmas vacsorán. Kötelező jópofizás, sztorizgatás a valahonnan ismerős emberekkel, akikkel vagy hónapokkal ezelőtt dolgoztak együtt, vagy valamelyik jelenleg is futó projektjük kötődik hozzájuk. Amanda azon agyalt, vajon miért is volt ilyen sürgős ez az egész. Kizárt, hogy ennek a sok embernek is csak tegnap szóltak volna, ahogy nekik. Jutas ezt már régebben tervezhette, csak éppen a kollégáit felejtette el értesíteni róla. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejében, amikor a főnök felpattant és szónokolni kezdett.

Megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek. Mind a jelenlegi partnerek, mint azok, akik időről időre őket tisztelik meg a cégüket a bizalmukkal. Elmondta, milyen fontosnak tartja a már elért sikereket, és bízik abban, hogy a jövőben is hasonlóan hatékony és eredményes lesz a közös munka. Regina és Amanda összenéztek, és szinte egyszerre nyúltak a rozéikért, ha ugyanis Jutas beindul, hosszú perekig tud beszélni a nagy, büdös semmiről. Amanda elővette a mobilját, és miután egy Facebook-értesítése érkezett, belemerült a készülékébe. Egészen addig tartott a játéka, amíg Milán neve el nem hagyta a főnök száját. Onnantól Jutas vontatott szövegelése egy talányokkal teli thrillerré változott.

- Mint azt a jelenlévők közül már sokan tudják, a gazdasági vezetőnk hamarosan  a tengerentúlra helyezi át a székhelyét. Szerettem volna, ha egy kicsit kötetlenebb formában mutathatom be az utódját.

Valamilyen Dénes, akinek a lány nem értette a vezetéknevét, épp a mellette lévő székről pattant fel, amikor elérkezettnek látta az időt. Megköszönte a bemutatást, majd visszaereszkedett a kacsacombja fölé. Amanda még az elhangzottakat emésztgette, vagyis, hogy Milán elmegy, méghozzá hamarosan, sőt, még annál is korábban. Hogy az úr ott mellette a leendő munkatársa, és hogy ez az egész tulajdonképpen valami Milán-búcsúvacsora. Éppen csak annak örült, hogy ebben a percben nem látja Milánt, amikor Regina megpiszkálta.

- Baszki, biztos voltam benne, hogy elhallgat valamit. Tényleg nem tudtam erről - suttogta.
- Tudom, én csak nem térek magamhoz - kereste a szavakat Amanda, majd nagyot kortyolt a borából.
 - Azt hittem, még több hónap, mire elmegy. Nem is tudtam, hogy keressük az utódját, sem azt, hogy már megvan - méltatlankodott Regina, majd miután látta, hogy a barátnője felől nem érkezik semmiféle infó, a pasija felé fordult és számon kért rajta valamit. De Jutas lerázhatta, mert azon nyomban visszatért.
- Legalább Dénes nem szexi - közölte, és előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a friss húst.
- De hülye vagy.
- Örülhetsz, legalább nem lesz gond a számlaleadáskor - próbálkozott, de be kellett látnia, vicceskedéssel semmire sem megy, Amanda ugyanis teljesen összezuhant.
- Mégis mikor akart nekem szólni? Mi van, ha már holnap reggel gépre száll? Mégis miért nem mondta ezt Jutas korábban? Hogy történhet ez? Gáz, ha most akadok ki?
- Igen, úgyhogy lélegezz! Semmivel sem tudok többet, mint ami elhangzott, de mindjárt kirángatom Jankát a budiba és kifaggatom - ezzel elő is vette a telefonját, pár másodperc múlva pedig megnyikkant egy asztalon fekvő másik készülék.

Nem sokkal ezután Regina kikérte magát a mosdóba, majd egy perccel később Janka is utánament. Amanda ekkor hírtelen a barátnője szabadon hagyott helyére csusszant, de akkor még nem tudta, mit is akar mondani Jutasnak.

- Hogy lehet, hogy erről nem szóltatok? – bukott ki belőle.
- Milán kérése volt – vakkantotta  főnök és bekapott egy falatot.
- Micsoda? Hogy ne derüljön ki, hogy elmegy? Vagy hogy pontosan mikor? Sem az, hogy egy nyavalyás búcsúvacsorára jövök? Mégis mikor indul? És ki ez a csóka? - záporoztak a kérdések és érkeztek hozzá a tehetetlen könnyek is.
- Figyelj! Tudom, hogy ez gáz, és hogy szar neked, de össze kell szedned magad! Mindenki itt van, nem csinálhatsz jelenetet. Nem tudom, Milán mit mondott neked, vagy mit nem, de ez nem az én ügyem. Nekem a cég érdekeit kell néznem, vagyis megkeresnem az utódját, közöltem az ügyfeleinkkel a változást, bemutattam azt az embert, akivel ezután egyeztetni fognak, az én melóm itt véget ért. És most szeretnék enni – közölte, és nyoma sem volt annak a korábbi együttérzésnek, amit akkor tanúsított, amikor együtt ittak és Regináékról panaszkodtak. Persze most, hogy az ő kapcsolata kvázi rendben volt, nem kellett már Amandát pátyolgatnia.

- Értem, persze. És mégis mikor kezd ez a jóember? Ha körbemutogatod itt, akkor csak van már valami terv.
- Még nem írtunk alá semmit, de megkapta az ajánlatot.
- Ne kamuzz nekem, kérlek – nyögte Amanda, és már szó szerint esdekelt. - Ha tudod, hogy mikor megy el, meg kell mondanod. Ő nem fogja. Ha rajta múlik reggel felül az első gépre és meg sem áll. Tudod, hogy igazam van. Mikor jár le a felmondási ideje? A fenébe, én is cég alkalmazottja vagyok, tájékoztatnod kell erről!
- E hónap végén – vetette oda Jutas síri hangon.
- Köszönöm – érkezett a válasz, és ahogy Amanda megérezte Milán égető tekintetét a vállán, mentem arrébb kúszott egy székkel. Ekkor látta meg, hogy Regina üzent, menjen ki ő is a vécére.

Jankával és Reginával egy háromszöget alkottak a szűk térben, ahová hírtelen be sem fért annyi új információ, amennyi elhangzott. Kiderült, Janka nagyjából tudott mindenről, segített megtalálni Milán utódját, és megszervezni ezt a találkozót. Elárulta, Milán kérte, ne derüljön ki semmi arról, mi lesz ma. Regina pedig azért nem tudhatott róla, mert biztosan elárulta volna Amandának. Megerősíteni látszott Jutas azon információja is, hogy az új pasi a jövő hónap első napján kezd. Amanda még hallgatta egy ideig Regina szentségelését, de akkor már sírt.

Utálta Milánt, hogy ezt az egészet így tudatta vele. Semmivel sem kedvesebben, vagy diszkrétebben, mint bármely más kollégájával. Végtelenül szomorú volt, hogy elveszíti, még akkor is, ha eddig sem kapott tőle valami sokat. Tudta, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, de nem sejtette, hogy ennyire gyorsan megtörténik. Legszívesebben kirohant volna, hogy egy tál rizst borítson a fejére, majd pedig a nyakkendőjénél fogva ráncigálja ki az étteremből, hogy üvöltözhessen vele. Ehelyett elfogadta Janka felé nyújtott zsebkendőjét, és hangosan kiadott magából mindent, ami felgyülemlett a fejében. A kolléganője még bocsánatot kért, amiért segédkezett ennek a kellemetlen helyzetnek a kialakításában, majd kiment. Amanda a barátnője vállára borult, és úgy zokogott.

- Bassza meg, el sem mondta volna. Ha nem kutatok a levelei között, el sem árulta volna nekem, hogy lelép.
- Ezt nem tudhatod.
- Basszus, még Jutast is rávette, hogy titkolózzon. És Jankát, hogy hazudjon. Manipulatív köcsög – szipogta.
- Talán beszélned kéne vele.
- Most csak veszekedni tudnék.
- Amúgy is az a közös pénznemetek.
- Én vissza nem ülök oda. Kimegyek az utcára, és ha nem lesz már ilyen piros a fejem, visszajövök elköszönni és lelépek – tervezgette, és lassan elhúzódott Reginától.
- Jól van. És sem balhézhatok most Jutassal, de ezután nagyon durván ki fogom osztani. Ennyit a nagy újrakezdésről. Itt papol nekem, hogy milyen jól megvagyunk, meg blabla, erre egy ilyen fontos dolgot titkol el? Komolyan nem hiszem el.

Ezzel kiléptek a mosdóból. Amanda, ahogy ígérte, a kijárat felé ment, Regina pedig Jutas helyett Milánhoz lépett, aki épp a pultnál állt és a pincérekkel egyeztetett valamit. Már nem láthatta, ahogy félrevonta Milánt és vitázni kezd vele.

Kint ácsorgott, az elsuhanó kocsikat bámulta, és próbált nem sírni. Kicsit arrébb ment, hogy ne lássák sem a dohányzók, sem pedig a bent ülők. Sajnálta magát, amiért egy naptári héten Kátét és Milánt is elveszítette, így persze nem is sikerült jobb kedvre derülnie. Ostobának és szánalmasnak érezte magát, amiért hagyta, hogy Milán megint ilyen állapotba taszítsa. Átkozta magát, amiért olyan ostoba volt, hogy lefeküdt vele, azt remélve, akkor talán jelenteni fog valamit a számára. De azzal, ahogy elhallgatta a távozását, bebizonyosodott, továbbra sem szerepel tényezőként a döntési folyamataiban. Már majdnem újra pityeregni kezdett, amikor valaki hátulról átölelte. Milán ingének színét látta maga előtt, széles mellkasát a hátán érezte, megsimogatta a jól ismert illat, és mire bármit is mondhatott volna, a hatalmas karok összezártak a teste előtt.

- Azonnal engedj el! – parancsolta, de a férfi nem mozdult. – Nem hallasz? Nem akarom, hogy hozzám érj – kiabálta és ismét könnyezni kezdett.

- Nem.

Amanda vergődhetett volna, de végül megadta magát. Nem mozdult, nem kérlelte tovább, csak beletörődött a sorsába. Halkan szipogott, igyekezett önmagára figyelni és nem a fogvatartójára.

- Sajnálom – érkezett egy szó hátulról, de válasz nélkül maradt. – Nem tudtam, hogy álljak elő ezzel, és amíg nem volt biztos, nem akartam semmit sem mondani. Amikor biztos lett, akkor meg már nem tudtam. Azt gondoltam, a hivatalos bejelentés lesz a legtisztább – közölte, de Amanda nem reagált. – Ezért mondtam anno, hogy ne mondj fel, mert tudtam, hogy én fogom megtenni - vallotta be, majd kicsit hallgatott, de nem engedett a szorításból. – Nem mondanál valamit? – próbálkozott tovább, sikertelenül. – Ne csináld ezt! Beszélj hozzám!

Ekkor Amanda megfordult, és a gondterelt tekintetbe mélyedt. Kereste benne a megbánást, de semmit nem talált. Szerette volna átölelni, mielőtt otthagyja a járda közepén, de a teste nemet mondott. Egy könnycsepp még útnak indult, a többi viszont feleslegesnek ítélte meg, hogy megszülessen.

- Ezekkel a szavakkal mind az a baj, hogy neked teljesen mást jelentenek, mint nekem – hüppögte, majd pedig hátrálni próbált. A teste jóformán sokkot kapott, amikor Milán hirtelen megcsókolta.

Vissza - 44. rész   Tovább - 46. rész
Most kezdem, irány ez első rész!