Amanda mozdulatlanul ült a műanyag konyhai széken, és szótlanul nézett maga elé. Csak az törte meg az őt körülölelő csendet, ahogy Regina letett elé egy tejhabos lattét, majd pedig magának is kitöltött egy adag feketét.
- Mondj el mindent újra, részletesen, mert azt hiszem, elsőre nem hallottam jól – utasította a kolléganőjét, aki nagyot sóhajtott, hogy ismét belekezdjen drámai történetébe. Mielőtt azonban szóra nyithatta volna a száját, Janka tépte fel az ajtót.
- Sziasztok, van még kávé?
- Persze, gyere – válaszolt Regina.
- Valami gáz van? Szörnyű arcot vágtok – állapította meg Janka.
- Nitca szvingerklubba vitte Milánt, aki onnan egyenesen hozzám jött, hogy eldicsekedjen vele. A saját kulcsommal próbált meg betörni a lakásomba, majd a folyosókövön ülve vallott színt. Leülsz? – vetette oda Amanda, de fel sem emelte hozzá a tekintetét.
- Le. Szóval akkor Nitca és Milán? És akkor most együtt vannak?
- Ugyan már! Lássuk be, ez a nő nem Milán ligájában játszik. Kevés ő ehhez a csajhoz, nem is értem, mit eszik egyáltalán rajta – háborgott Regina.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy Nitca csak unatkozik, kiélvezi, hogy bárkivel kefélhet, és most éppen nem talál jobbat ennél a gyökérnél. Ez viszont nem Milán súlycsoportja. Az a kis orosz bula megeszi őt reggelire. Megcsócsálja és kiköpi majd, utána pedig ismét a te küszöbödön fog sírni. Majd meglátod - biccentett egyet a barátnője felé.
- Igen, de addig is egymás szájában lesznek – reflektált csalódottan Amanda. – Talán én sem vagyok Milán szintjén. Kevés vagyok ahhoz, hogy pár pillanatnál tovább lekössem a figyelmét.
- Na jó, elég ebből! Milán egy nehézsúlyú szociopata, és ha akarnál sem tudnál olyan mélyre süllyedni, mint ahol ő van. Előbb utóbb úgyis elfogy majd körülötte a levegő, Nitca ráun és kihajítja a fenébe. Kizárt, hogy pár dugásnál hosszabb távra tervezzen vele.
Regina már épp folytatta volna tovább Milán pocskondiázását, amikor kinyílt az ajtó, és szapora léptekkel Nitca magas sarkai léptek be rajta. Az immáron gyűlölt gyakornoklány, ahogy mindig, most is leírhatatlanul csinos volt. Magas derekú nadrágot viselt, ami kiemelte vékony derekát és szépen körberajzolta csodás alakját. Hozzá laza blúzt választott, és valami olyan csodamelltartót, ami szabályos, kerek kebleket varázsolt az amúgy kicsi és hetyke cickóiból. Csókos ajkaival beszélni kezdett, de Amanda először nem hallotta meg.
Az elméjében ugyanis egyetlen egy kép élt róla, az, ahogyan meztelenül térdepel egy külvárosi kéjlak ócska pamlagán, és a piszkos, sokszor használt párnába kapaszkodva várja, hogy Milán a magáéva tegye, mindezt pár izgalmában izzadó kéjenc szeme láttára. Beletelt pár másodpercbe, mire Amanda képzeletben ellépett attól a titkos kis ablaktól, melyen keresztül a szexelő párocskát nézte. Amíg az agya újra ruhát tudott adni Nitca testére, és amikor a füle is készen állt arra, hogy beengedje annak csacsogó hangját.
- Amanda, Jutas vár téged. Valami gáz van. Most küldött érted, és mondta, hogy Milánt is hívjam. Nem járt erre véletlenül? – próbálkozott a lány.
- Legutóbb még benned volt – suttogta Amanda de csak annyira hallhatóan, hogy az Reginához elérjen. Nem lehetettek azonban biztosak abban, hogy Nitcáig nem jutottak el a keresetlen szavak. A leányzó ugyanis még beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót. A teremben megfagyott a levegő, és a három zavart tekintet mind Nitcára szegeződött. Ekkor már Amanda is felfogta, mi történik, és kíváncsian várta, mit ad majd elő nekik. Úgy volt vele, hogy ennek a napnak már úgyis lőttek, és ha most a másik oldalról is végig kell hallgatnia a szvingesztorit, akkor jobb, ha minél előbb túlesnek rajta, vagy legalábbis addig, amíg még kitart a kávéja.
- Örülök, hogy mind itt vagytok, pár napja már akartam beszélni veletek – kezdte. - Nem tudom, tudjátok-e, de egy ideje együtt vagyunk Milánnal. Tudom, hogy nevetségesen rövid ideje dolgozom még csak itt veletek, de így alakult, szóval gondoltam szólok, hogy ne legyen ebből köztünk feszültség.
Regina volt az első, aki meg tudott szólalni, és mivel szentül hitte, hogy ezt a két szerencsétlent a jó szexen kívül semmi sem kötheti össze, úgy vélte, simán rákérdezhet a kapcsolatuk milyenségére, minőségére.
- Ne haragudj, de hogy érted, hogy együtt vagytok? Jártok, vagy mi?
- Valami olyasmi – somolygott Nitca, a teremben lévők fejébe pedig szépen lassan bekúszott az Amanda által korábban leírt orgia képe.
- Ez furcsa – kontrázott Regina. - Milán iszonyatosan kötődik még az exéhez, nem is olyan régen, Füreden jöttek össze újra. Nagyon zavaros az a kapcsolat, a csaj teljesen a markában tartja. Említette már neked Szerénát?
- Igen, hallottam valamit a nőről, aki korábban itt dolgozott. De nem hiszem, hogy veszélyt jelentene rám – vágott vissza elképesztő magabiztossággal Nitca. - Ő már csak a múltja része, nem gondolom, hogy miatta ne érezhetnénk jól magunkat együtt Milánnal.
Amanda csak hallgatta, a szája szélét rágta, és érezte, hogy valahonnan elképesztő erő szállja meg. Elképzelte, ahogy feláll, leteszi a kávésbögréjét, lassan odasétál ellenségéhez, belemarkol a hajába, és csak tépi, és tépi, hogy a makulátlan tincsei tehetetlenül hulljanak alá. Még javában azt tervezgette, hogyan is verné péppé ezt a maximum ötvenkilós ribit, amikor is Nitca úgy döntött, ha már itt van, odaszúr még egyet.
- Remélem, hogy ez nem probléma neked Amanda. Tudom, hogy ti barátok vagytok, biztos nagyon furcsa ez most.
- Ugyan, nincs ebben semmi különös. Milán olyan sebességgel váltogatja a nőit, hogy az szabad szemmel szinte már követhetetlen, sokakról be sem számol nekem. Rólad például egy szót sem ejtett, pedig pár éjszakát már nálam töltött a héten.
- Igen, mert megkértem rá. Megbeszéltük, hogy titokban tartjuk a dolgot. Legalábbis Jutas előtt, nehogy bármi gond legyen a közös munkával. Biztosan ezért nem említett neked engem – védekezett, és ez olyan jól belejött, hogy nem is akarta abbahagyni. - Higgyétek el, ez semmit sem befolyásol majd, a kapcsolatunk aligha hat majd ki a közös projekt sikerére. Vagy esetleg úgy veszitek észre, hogy bármi megváltozott, mióta egymásra találtunk?
Amandát a hányinger kerülgette már csak attól is, ahogy a kis betolakodó a szavakat formálta. Végül csak elöntötte az agyát a harag, és úgy volt vele, hogy ha valamikor, akkor most jött el az ideje annak, hogy jól kiossza Nitcát. Úgy vélte, hogy ha már Milánt nem küldheti el melegebb éghajlatra, akkor a kis barátnőjének viszi be a neki szánt ütéseket. Felállt, Reginát megkerülve letette a csészéjét a mosogatóba, majd egyenesen Nitca felé vette az irányt.
- Azt kérdezed, hatással van-e a munkánkra az, hogy Milánnal dugtok? Dehogy! Nekünk bőven elég, ha minden szvingerezés után be tud jönni reggel melózni, és elvégzi a rábízott feladatokat. Így is a nullával egyenlő az, amit csinál, és ha emiatt a kis liezon miatt még ennyit sem fog megtenni, akkor abból tényleg komoly gondok lesznek. Szóval nem szeretnék többet hajnalig helyettetek dolgozni, vagyis arra kérlek, csak annyira fáraszd le, hogy utána még tudjon lélegezni és számolni. Kösz. Elmentem Jutashoz.
Ezzel Amanda meg is kerülte a lányt, és elindult a főnök irodája felé. Regina kuncogásra húzta az ajkait, és végül kávéval kínálta Nitcát, aki még mindig megsemmisülve állt az ajtóban. Végül megfordult, és a mosdók felé vette az irányt, Jankáék pedig azon tanakodtak, honnan szedett össze Amanda ennyi bátorságot ehhez a monológhoz.
Pár méterrel Jutas irodája előtt Amanda hallani vélte, ahogy a főnöke kiabál. De annyira fel volt spannolva a konyhában történtektől, hogy ideje sem volt megijedni, vagy felkészülni arra, amit a vezér mondani akar. Kettőt kopogott a nehéz faajtón, de meg sem várva a választ, csak belépett. Jutas az asztala mögött állt, és épp pár A4-es lapot hajított el teátrálisan, amitől azok szerteszét szaladtak, majd csendben a földre hullottak. Amanda sejtette, hogy a pár éjszakával ezelőtti munkájuk dokumentumai ezek, de amikor Milánra nézett, csakis szexklubbos akciója közben látta, nem úgy, hogy csalódottan görnyedt egy, a teste alatt oly aprónak tűnő tárgyalószékben.
- Mi a probléma? Szóltak, hogy jöjjek.
- Az a gond, hogy amit összehánytatok, az egy kalap szar. Olyan szinten vállalhatatlan, hogy tovább sem küldtem Martinéknak. Zavaros, amatőr és nincs benne két olyan számítás, vagy eredmény, amik legalább korrelálnának egymással. Használhatatlan az egész.
- És akkor most mi lesz? – tette fel a kérdést Amanda amolyan minden mindegy alapon.
- Most az lesz, hogy sikerült még pár nap haladékot kikönyörögnöm, hogy leadhassunk egy újabb projektet. Olyan mélyen nyaltam be Martinnak, hogy ne vigye más vállalkozáshoz ezt a tendert, mint még soha senkinek eddigi pályafutásom során. Bármelyik sokadrangú reklámcég jobb ötleteket fosott volna ki magából annál, mint amit ti összeraktatok nekem – tajtékzott Jutas, akit Amanda sosem látott még korábban ilyen ingerültnek. - Szóval most az lesz, hogy ti ketten szépen újra leültök, és az elejétől a végéig megcsináljátok ezt a szart. Nem érdekelnek sem a kifogások, sem Nitca, sem a kettőtök mizériája. Tényleg a vállalat sikere múlik most azon, hogy megkapjuk-e ezt a munkát. Ma szerda van, pénteken reggelre legyen az e-mail fiókomban az anyag. Menni fog? Képesek vagytok együtt megoldani ezt a feladatot?
Milán alig láthatóan emelte meg a vállát, tudatván, hogy részéről valójában teljesen mindegy. Hiszen neki amúgy sem számít, mit, kivel és mikorra kell elkészítenie. Amanda viszont úgy döntött, hogy ha már Nitcával szemben sikerült kiállnia magáért, akkor nem most fogja abbahagyni. A kollégája hajnali akciójával ugyanis végleg betelt nála a pohár, úgy érezte, lesz, ami lesz, véget vet a szenvedésének, aminek szinte az élete minden területén Milán az eredője.
- Péter, sajnálom, és tisztelettel, de vissza kell utasítanom ezt a megbízást. Ha jól tudom, én eredetileg nem is voltam rajta ezen a projekten, és csak Regina betegsége miatt örököltem meg a munkát. És mert Nitca miatt félrecsúszott egy-két számítás, azon az éjjelen én voltam az egyetlen, aki mozdítható volt. Segítettem, de nem kívánom az egészet elölről kezdeni. Nem tudok, és nem is szeretnék részt venni Martinék kampányában – remegte Amanda, és erre azért már Milán is felemelte a fejét. A főnök némán állt, várta, mi fog még következni, és lassan torzult el az arca. - Ha kell, szabadságra megyek, ha arról van szó, fizetés nélkülire, ha pedig nem engedsz el, akkor felmondok, de egy percet sem tudok tovább együtt dolgozni Milánnal, sajnálom – csattant fel, a két férfi pedig előbb egymásra, majd újra őrá nézett.
- Erre semmi szükség – szólt bele Milán, de Amanda ügyet sem vetett rá.
- Tudom, hogy ez egy őrülten nagy projekt és egy hatalmas lehetőség, mind a cégünknek, mint pedig a benne dolgozóknak. Én azonban nem tudom, mit is akar Martin pontosan. Nem voltam ott a kezdeti tárgyalásokon, utólag csöppentem csak bele, ez okozhatta a hibákat az anyagban. Felkészületlen voltam és vállalom a felelősséget mindenki helyett – mondta, majd tüntetőlegesen Milán szemébe nézett.
Jutas egy ideig hallgatott, végül annyit mondott, hogy jó, erről majd még később beszélnek. Ha így érzi, akkor ő elfogadja a lány döntését, de a továbbiakról nem ejtett szót. Annyit kért, hogy Amanda küldje be most Reginát, péntek délután pedig beszéljenek majd négyszemközt. Ezzel Amanda ki is fordult az ajtón, beküldte hozzájuk a konyhában várakozó barátnőjét, majd pedig visszament az asztalához. Felkapta a laptopját, és a táskájába sörpört egy-két személyesebb tárgyat. Úgy volt vele, semmit nem fog sajnálni akkor, ha többet már vissza sem tér ide, majd egész egyszerűen beszállt a liftbe, és autójával kihajtott a mélygarázsból.
Két percre rá a telefonján látta, hogy Milán küldött neki egy üzenetet Facebookon. Olvasatlanul hagyta, de azért a lezárt kijelzőn keresztül elolvasta. Az állt benne, hogy: "Nem mondhatsz fel. Akkor inkább én teszem meg! Beszéljünk!"
Vissza - 31. rész Tovább - 33. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
