Szexpázsit

Amíg haza nem ért, és le nem rúgta magáról a cipőt, Amanda nem is érezte,  valójában mennyire fáradt. Fel sem tudta idézni, mikor aludt utoljára normálisan. Hajnalban ugye a nem várt vendég kopogtatott, előtte Káté járt nála, azelőtt pedig éjt nappallá téve melóztak valamin, amin utóbb kiderült, hogy teljesen felesleges volt. Lehúzta a redőnyöket, lenémította a telefonját, felvette a kedvenc, elnyűtt pizsamáját, és lefeküdt aludni, mondván az egész világ elmehet a fenébe.

Szerda délutántól egészen másnap hajnalig nem is ébredt fel. Öt óra körül kicsoszogott a mosdóba, és vetett egy pillantást a mobiljára, ahol Milán és Regina nem fogadott hívásai váltakoztak, mellette a Jutas nevével fémjelzett, ingerült hangvételű céges mélek sorakoztak, Janka pedig a Facebookon kérdezte meg, hogy úgy egyébként minden okés-e. Amanda semmire sem válaszolt, helyette inkább visszafeküdt, és szerencséjére további két és fél órára újra elnyomta az álom. Fél nyolc felé sem volt még kedve kikelni az ágyból, csak bámulta a redőnyön keresztül beszűrődő napfény elnyúló foltjait a falon. Azon agyalt, hogy most vajon be kell mennie dogozni, avagy sem. Hogy most tényleg felmondott, vagy csak álmodta az egészet? Elvégre futó projektje úgy sincs, senkit sem kíván bentről látni, Jutassal pedig legközelebb pénteken kell csak beszélnie, szóval végül úgy határozott, addig inkább otthon fog lapítani, amíg el nem ül körülötte a vihar.

Kávét főzött, kiült a teraszra, és beszippantotta a némi szmoggal átitatott szabadság illatát. Kezébe vette a telóját, hogy átnyálazza a beérkező olvasatlan levelek hadát, amikor is egy nem várt üzenetbuborék ugrott fel a kijelzőjére. Legnagyobb megdöbbenésére nem Milán, vagy Káté volt az, hanem Roland. "Nem megyek el a randinkra" Roland, "Balatonfüred" Roland, illetve "azért nem smárolunk, mert van egy kislányom" Roland. Amanda hirtelen nem is értette, honnan került ő most elő, de azért valahol mélyen belül kellemes melegséget érzett.

Lehet, hogy máris körbeértek volna a szálak? Milán két szex között elmondta volna Nitcának, hogy mi történt? Aki azonnal futott volna a hírrel Martinhoz, hogy elújságolja szétesésem történetét? Aki pedig csak úgy véletlenül megemlíthette mindezt Rolandnak a kantinban? Ameddig próbált rájönni, hogyan is juthatott ennyi idő után Roland eszébe, rányomott a levelére, amiben mindösszesen ez állt: "Felhívlak! ;)"

Végül is felhívni felhívhatsz, vélekedett Amanda, és ugyan nem tudta, mit is mondhatna most Rolandnak, de szörnyen kíváncsi volt, hogy a férfi vajon miről akar beszélni vele. Elküldött egy okét, belekortyolt a kávéba, és nem sokkal később meg is csörrent a kezében a készülék.

Roland hangja telefonon keresztül mélyebb volt, mint ahogy arra emlékezett, és valamiért az egész ember olyan távolinak tűnt. Mintha ezer éve lett volna az a fülledt, füredi éjszaka, vagy az az elkapkodott csók anno az Enteriőrben, és Amandának olyan érzése volt, mintha nem is tudná, kivel beszél pontosan. A búgó hangú férfi először szabadkozott, amiért eddig nem jelentkezett, majd pedig beszélgetőpartnere hogyléte felől érdeklődött.

- Jól vagyok, igazából nincs velem semmi különös - hazudta, és azt a pár részletet, miszerint Martin kis gyakornoka dug a cégük gazdasági vezetőjével, aki miatt ő tegnap majdhogynem felmondott, taktikusan elhallgatta. - És veled, minden oké?

- Persze, minden oké. Martin mondott valamit a közös melóról, és így eszembe jutottál.
- Hát, én már nem vagyok rajta azon a projekten. Szóval nélkülem fogjátok majd megkapni, mármint ha egyszer végre készen lesz.
- Mert? Miért ne készülne el? - vette komolyra a beszélgetést Roland, Amandában pedig megállt az ütő. Elvégre csak nem kellene elfecsegnie, valójában milyen szarul is állnak, sem azt, hogy jóformán Nitca miatt borult ki a bili odabent. És leginkább arról nem akart mesélni, hogy ő pontosan miért is farolt ki a feladat elől.
- Van egy kis csúszás, de a többiek dolgoznak rajta, szóval küldjük, amint megvan.
- Dolgozol ma? Nincs kedved kiugrani reggelizni? - váltott témát Roland, Amanda pedig üdvözölte az ötletet. Elvégre csak nem azért hívta fel ez a csúcshím, hogy a kitolt projekthatáridőről faggassa.
- Éppen most kávézom. Nem dolgozom amúgy, itthon vagyok.
- Az még jobb. Akkor odamegyek. Van ott egy Costa a sarkon nálad, nem? - hadart a férfi, Amanda pedig csak a fejét kapkodta. Nem is rémlett neki, hogy megmondta  már korábban Rolandnak a címét.
- Van igen, de nekem kell még egy kis idő ahhoz, hogy embert faragjak magamból. Még nagyon korán van - próbált időt nyerni.
- Akkor egy óra múlva ott vagyok, találkozzunk bent - zárta rövidre, a lány pedig azután, hogy bontotta a hívást, rohant is a fürdőszobába.

Senkit nem hívott vissza és semmire sem reagált, anélkül ejtette bele a mobilt a táskájába, hogy bárkinek is életjelet adott volna magáról. Sebesen szedte a lábait, hogy időre leérjen a kávézóba, amikor újra megcsörrent a telója, és ismét Roland volt az.

- Még pont négy percem van odaérni, tényleg mindjárt ott vagyok - védekezett lendületből, a férfi azonban nem az esetleges késése miatt zaklatta.
- Ja, csak azt akartam kérdezni, hogy mit szeretnél inni? Gondoltam kikérem neked, mire ideérsz.

Amanda zavartan "egy közepes méretű lattét" rebegett, de nem tért magához a ténytől, miszerint kora reggeli randipartnere gőzölgő kávéval akarja várni. Belépett, és azonnal kiszúrta a két öblös kávésbögre fölött álló férfit, aki egyik karjával lazán támaszkodott a pulton, másikkal az ájfonját pörgette, majd pedig felnézett, és egy olyan tökéletes mosolyt eresztett rá, amitől egy nyálas, zsékategóriás, amcsi filmben egész biztosan meg-megremegett volna a főhősnő lába. Amanda azonban őrizte az egyensúlyát, kecsesen lépkedett a célja felé, viszonozta a mosolygást, majd odaérve két puszival üdvözölte a régen nem látott Rolandot. Csak miután beszippantotta a férfi csodás illatát, megérintette az egyik, hófehér ingbe bújtatott vállát, akkor érezte, hogy a hasában lévő, a köznyelvben csak pillangóknak nevezett hormonrendszer szétveti a testét, és félreérhetetlen jeleket küld lefelé és felfelé.

- Remélem nem gond, de vettem sajttortát is. Ha nem kérded, szívesen megeszem a tiédet is, mert amúgy éhen halok. Leülünk? - tette fel a kérdést, és mielőtt Amanda egyáltalán megszólalhatott volna, felkapta a tálcát és elindult két egymással szemben várakozó kanapé felé. A lány csak nézte őt, hátulról is jól végigmérte, majd a következő kérdéseket tette fel önmagának. Mégis hogy nézhet ki valaki hajnalok hajnalán ilyen jól? Miért is nem csókoltam meg akkor ezt a férfit, amikor lehetőségem volt rá? Miért is nem foglalkoztam vele az elmúlt hetekben? Ja, és ami a legfontosabb. Nem akar most azonnal feleségül venni, és véget vetni a szenvedéseimnek?

Amanda és Roland órákon át átszellemülten beszélgettek, a lány nem is érezte az idő múlását. Kezdetben még azon agyalt, mennyire nincsen ma randiformában, milyen nehéz napokon van túl, és hány fájó dolog érte mostanában. De hamar elpárologtak a fejéből az ártó gondolatok, helyette csak Roland volt, a nevetése, az illata és az, amiket mondott, kérdezett. Nem csak a férfi, de önmaga is tetszett neki. Ahogy kívülről látta magukat, bejött neki az az Amanda, aki most Rolanddal szemben ült. Az a nő, aki felszabadultan mesél, szívből nevet, flörtöl és ábrándozik. És nem az Amanda, aki az esetek nagy részében szomorkodik, sír, vagy éppen egy-egy Milán által kiváltott megalázó helyzetet próbál éppen túlélni, és újra levegőhöz jutni.

Órákkal később, amikor Roland felvetette, hogy már vissza kéne mennie dolgozni, csak-csak felmerült köztük a munkatéma. Amanda úgy volt vele, hogyha egész idáig őszinte volt a pasival, akkor nem most fog elkezdeni kamuzni neki.

- Emlékszel arra a munkatársamra, aki anno a közös vacsinknál a fejemre borított egy tál rizst?
- Persze.
- Na, összejöttek Nitcával, és ez okoz némi feszültséget a cégen belül.
- Ez mondjuk, nem lep meg - vetette oda Roland, Amandába pedig ekkor nyilallt bele, hogy talán neki is megvolt Nitca. Elvégre az ő gyakornokuk, és kizárt, hogy egy olyan pasasra mint Roland, ne repült volna rá egy olyan ragadozó, mint Nitca.
- Hogy érted ez? - puhatolózott, de nem volt biztos benne, hogy hallani akarja az igazságot.
- Velem is próbálkozott. Aztán megsértődött, amikor nem álltam kötélnek. Azóta pedig utál.
- Utál?
- Igen. Azt mondta, nincs annál nagyobb bunkóság, mint amikor egy férfi nem hív fel egy nőt szex után. Erre felvilágosítottam, hogy mivel mi nem voltunk együtt, így tulajdonképpen nincs teher a vállamon. Erre közölte, hogy hát épp ez az. Az ugyanis a legnagyobb suttyóság, ha valaki kerek perec nemet mond egy nyílt szexajánlatra. Aztán rám csapta az irodám ajtaját.
- Szerintem te voltál az életében az első, aki nem kapva kapott az alkalmon - fűzte hozzá reménykedve Amanda, de nem volt benne biztos, hogy a férfi igazat mond. Lehet, hogy ez csak az a verzió volt, amit ő ott, akkor hallani akart.
- Később elgondolkodtam rajta, hogy egy tárat azért megért volna, de inkább nem, túl macerás - vetette oda Roland, majd pedig kinyitotta a kávézó ajtaját Amanda előtt, aki szó nélkül kullogott ki.

A búcsú előtt Roland felajánlotta, hogy lecsekkolja a dokumentációjukat, ha a lány az este folyamán átküldi neki. Amanda ezen nagyon meglepődött, mert ugyan elmesélte, hogy Jutas másnap délre kérte be az anyagot a csapattól, arra azonban nem számított, hogy Roland titokban segítene a projektet olyan formába hozni, hogy az akadálymentesen lecsusszanjon a vezetőjük torkán.

- Nem szabálytalan ez? Elvégre ti bíztok meg minket, nem etikátlan, ha lecsekkolod azelőtt, hogy benyújtanánk nektek a tervezetet?
- Nem hiszem, hogy probléma lenne, ha adok pár ötletet. Vannak cégek, akik direkt igénylik a folyamatos konzultációt, velük például a tender összeállítása alatt végig egyeztetünk, a végén pedig valami olyat kapunk, amit már százszor láttunk, de az legalább tényleg olyan, amilyet vártunk. Szóval, ha átdobod ma este, vethetek rá egy pillantást, mielőtt a főnököd átküldi Martinnak.
- Ez egy csodás hír, köszönöm - és tényleg így is gondolta. Eszébe jutottak Jutas szavai arról, milyen fontos ez a meló, és milyen jó lenne tökéletesre megcsinálni.

Miután elbúcsúztak, azonnal Milánt tárcsázta. Illetve nem is őt, hanem a cégük gazdasági vezetőjét, és őt is csak szigorúan szakmai szemmel, aggyal. Ezegyszer tényleg nem magával Milánnal akart beszélni, hanem azzal az emberrel, akihez vélhetően az összes munkafolyamat végterméke befut aznap estig, aki egyesíti majd a többiek által kidolgozott részeket, megvizsgálja a számokat és leellenőrzi a folyamatokat, mielőtt átküldi azt Jutasnak. Örült, hogy annak ellenére, hogy nem vesz részt a munkában, segíthet valahogy. Milán persze csak a századik csengésre vette fel.

- Hogy áltok a projekttel? Csak azért kérdezem, mert Roland hajlandó nekünk segíteni abban, hogy átnézi éjjel, mire jutottunk. Kiegészíti az ötleteivel, visszaküldi, így reggel még módosíthatunk, mielőtt leadjuk az anyagot. Lécci küldd át este, ha megvagytok vele, vagy ha olyan stádiumban van, amit már meg lehet mutatni - hadarta a lány, Milán azonban hallgatott.

- Úgy értesültem, te már nem vagy rajta ezen a projekten, így nem vagyok köteles tájékoztatni arról, hogy állunk vele. Továbbá kizártnak tartom, hogy elküldjük Martin első emberének a teljes dokumentumot, ráadásul Jutas tudta nélkül. Harmadrészt köszönjük, de nincs szükségünk annak a díszfasznak a segítségére, egyedül is boldogulunk.
- Milán, nem, nem boldogultok. Most nem lehetsz fasz, légyszives dobd át nekem - kérlelte Amanda, de érezte, hogy megint áthatolhatatlan falba ütközik.
- Egyetlen ember lesz, akinek elküldöm, és az Jutas lesz - vetette oda, majd rácsapta a lányra a telefont.

Vissza - 32. rész   Tovább - 34. rész

Most kezdem, irány ez első rész!