Regina reggel nyolcra zsarolt ki egy időpontot a nőgyógyászától, így a kolléganőjét félkor tette ki az iroda előtt. Mivel Amandának már nem volt ideje hazamenni és átöltözni, a megszokottnál órákkal korábban lépett ki liftből az emeletükön. Amint balra fordult az íróasztala felé, Jutasba botlott.

 - Jó reggelt! - rebegte. Hogyhogy ilyen korán bent vagy? - próbálta oldani a feszültséget.
- Regina napok óta nem jött be, így elcsúsztunk Martinék projektjével. Holnapra virítanunk kell az ütemterv szerinti első anyagokat, így ma bejöttünk hétre.
- Bejöttetek?
- Milánnal és Nitcával. De Regina nélkül lassan haladunk. Épp kávéért indultam. Te kérsz?
- Igen, kösz
- válaszolta Amanda, majd miután letette a táskáját és a kabátját a székére, kiment a főnöke után a konyhába. Egyelőre nem tudta, mi aggasztja jobban. Hogy Milán itt van, hogy Nitcával van, hogy Jutas még neheztel rá a Füreden történtek miatt, vagy, hogy Regina állapotáról fogja majd faggatni, mialatt lefő a kávé. Nem sokkal később kiderült, nyugtalansága nem volt alaptalan...

A főnök a kávéfőzővel babrált, de nem szólt semmit. Két reklámbögrét vett ki a mosogatógépből, és letette a pultra. Aggódó arcából számtalan kérdés áradt, de nem tette fel őket. A végén Amanda sajnálta meg.

- Regina jól van. És fel fog hívni, ha már tudja, mit akar mondani.
- Férfiaggyal én ezt nem tudom dekódolni 
- vágta rá, de nem emelete fel a tekintetét a pultról.
- Ez azt jelenti, hogy ne aggódj.
- Tudod, kezdem unni, hogy itt mindenki szórakozik velem. Milán és Regina csak akkor jönnek be dolgozni, ha van kedvük. Arra sem veszik a fáradságot, hogy valami kifogást hazudjanak... Nem tudom, mi van, vagy mi nincs köztetek, de nem érdekel a hiszti. Kértem, hogy mindenki hagyja otthon az érzelmeit és viselkedjen profin a hétvégén, ehelyett majdnem elbuktuk a valaha volt legnagyobb projektünket
 - kiabált Jutas, Amandának pedig földbe gyökerezett a lába. - Amit végül megkaptunk, de most kicsúszhat a kezünkből...
- Sajnálom, ami Füreden történt - szabadkozott, de nem járt sikerrel.
- Elmondom, hogy mi lesz. Ha már itt vagy, beugrasz Regina helyett és segítesz megcsinálni az anyagokat Martinnak. Éjfélre kellenek a számok, Milán és Nitca már csinálják. Mindenki addig marad, amíg készen nem leszünk, hogy tartani tudjuk a tervet.
- Persze, ahogy akarod
- suttogta Amanda.
- Remek. Kész a kávé - vetette oda, majd kiviharzott a szobából.

Amanda kitöltött magának egy adagot, majd tejet vett ki a hűtőből. Úgy érezte, szüksége van még pár percre, hogy ráhangolódjon arra, ahogyan majd belép Milán irodájába, csatlakozik hozzá és Nitcához, és úgy tesz, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Kifelé bámult az ablakon, és trenírozta magát, hogy tökéletesen oldja meg ezt a feladatot, vagyis ne engedje, hogy a férfi bármiféle hatással legyen rá, és ismételten kizökkentse. Már épp kezdte volna maximálisan felkészültnek érezni magát, amikor Milán pillantása szúrt be a lapockái közé. Hátra sem kellett néznie, tudta, hogy mögötte áll.

- Maradt még? - kezdte.
- Te nem is kávézol.
- Nem, de Jutas mondta, hogy itt vagy.
- Akkor miért jöttél ki?
- próbálkozott Amanda, de még mindig nem fordult meg.
- Kávéért - felelt, és az ablaküvegben látni lehetett, ahogy mosolyra húzza a száját. - Tíz perc volt az egész...
- Nem érdekel - vágta el Amanda, mert pontosan tudta, mi következik.
- Tíz perc múlva lekísértem, de már nem voltál sehol.
- Tényleg nem érdekel
- érkezett a válasz, melyet mindkét részről síri csend követett. Amanda csak annyit várt, amennyit ilyenkor muszáj, végül hátrafordult, Milán szemébe nézett, és folytatta. - Nem értem, mit gondoltál. Hogy ott várlak majd, mint egy hülye? És ha csak fél óra múlva jöttök le? Vagy egyáltalán nem is? Szánalmas, hogy újra és újra hagyom, hogy megalázz. Legszívesebben megint felpofoználak - dühöngött.
- Nem akadályoznám meg.
- Azt mindjárt gondoltam
- felelte Amanda és úgy, hogy véletlenül se érjenek egymáshoz, megkerülte, és elindult az ajtó felé.
- Sokszor gondoltam már rá, mit is kezdenék igazából veled - kezdett bele Milán valamibe, amit Amanda mindennél jobban szeretett volna hallani. De nem itt, nem most, és nem úgy, hogy ismét zabos, és hogy Jutas tengernyi melóval és feladattal várja őket. Túlságosan sebezhető lett volna, ha hagyja, hogy Milán végogmondja, amibe belekezdett. Akár jó, akár nem, az, amit a tudtára kívánt volna hozni, nem lett volna képes száz százalékosan teljesíteni, ha agyban teljesen szétesik. Így anélkül lépett ki a konyhából, hogy visszanézett volna rá. A székén lévő táskájából kivette a laptopját, és meg sem állt az irodáig, ahol a többiek már javában dolgoztak.

- Szia Nitca! - köszönt fennhangon, mire a főnök és a szépséges gyakornoklány is felkapták a fejüket.
- Jó reggelt Amanda - válaszolt kissé talán túl hivatalosan is Nitca, aki ugyanabban a dögös, mélyen dekoltált felsőben csücsült a tárgyalóasztalnál, amiben tegnap este mulatott a Parfümben.

Úgy tűnt, nem Amanda volt az egyetlen, aki nem töltötte otthon az éjszakát.

Amanda Jutas mellett foglalt helyet, és azt várta, térjen magához a gépe, amikor Milán egy csésze kávéval lépett be az ajtón. Megkerülte az asztalt, és Nitca mellett állt meg.
- Ezt neked hoztam - mondta a lánynak, és letette az italt a laptopja mellé. Nitca ábrándozó tekintettel fordult felé.
- Köszönöm, annyira édes vagy - lelkendezett, majd pedig gyönyörű szemeivel végigkövette, hogy Milán leült a mellette lévő székre. Jutas egy pillanatra Amandára nézett, aki ezt egy másodpercre viszonozta is, majd ijedten a képernyőjére meredt és bepötyögte a jelszót. Ha harc, hát legyen harc, gondolta magában, majd a főnökéhez fordult és pontos feladatleírást kért.

Az elkövetkező pár órában mindenki beleásta magát a ráosztott munkába. Csak Nitca flörtölős nevetése és csacsogása törte meg a csendet, amikor is úgy tett, mintha nem értene valamit, és kikérte hozzá Milán segítségét. Ilyenkor pár centivel közelebb is kúszott hozzá. Amanda elég erős volt ahhoz, hogy ne emelje fel a fejét, ahányszor ők ketten egymáshoz értek, hangosan kacagtak, vagy nyilvánosan kacérkodtak a másikkal. Nyilvánvaló volt, hogy az orosz csajszi kelleti magát, Milán pedig veszettül élvezi a helyzetet és megteheti azt, hogy rá is játszik a szerepére. Így persze Amanda feladata az volt, hogy látszólagos érdektelenséget mutasson, és egyik jelenlévőnek se adja meg azt az örömet, hogy kiakad.

Amikor azonban Regina neve jelent meg a telefonjának kijelzőjén, Jutason volt a sor, hogy megrémüljön. Amanda felpattant, és kirohant az irodából. Tudni akarta, mit mondott az orvos, de a főnök előtt nem fogadhatta a hívást. Amikor visszajött, Jutas tekintetét kereste, aki ahogy reggel, most sem kérdezett semmit, azonban látszott rajta, hogy szétfeszíti az ideg. Így amikor Amanda visszaült a helyére, nyitott egy csetablakot.

"Dokinál volt, de minden rendben van vele. Azt mondta, este hívni fog" - pötyögte be, majd pedig elküldte, hogy megnyugtassa a férfit. Válasz ugyan nem érkezett, de előbb utóbb lazulni kezdtek az izmok Jutas homlokán.

Rájuk esteledett, de még mindig nem voltak készen. Nitca már korábban lelépett, mondván valami sürgős dolga van, de így legalább nem hátráltatta Milánt. Megígérte, hogy még visszajön, de ezt Amanda már nem akarta megvárni. Fél kilenckor dobta át Jutasnak, amit összerakott, majd pedig engedélyt kért a távozásra. A főnök egy percig tétovázott, amíg ugyanis Milán nem végzett a pénzügyi résszel, a többi terület tervezete sem lehetett végleges. De már nem akarta tovább bent tartani a kolléganőjét, így végül bólintott, Amanda pedig rögvest hazaindult.

Így, hogy komolyan belevetette magát a munkájába, és érezte a nyomást, pár órára megszűnt Milánon gondolkodni, és azon, amit a konyhában mondott. Azt, hogy nem tud vele mit kezdeni, már eddig is tudta, hiszen minden alkalommal ez derült ki a tetteiből. Hogy egy lépéssel a cél előtt mindig megtorpan, aztán pedig úgy tesz, mintha az egész kizárólag a lány hibája lenne.

Amanda kimerülten esett haza, lezuhanyozott, és bezuhant az ágyába. Még váltott pár sort Reginával, de hamar elnyomta a fáradtság. Nem sokkal éjfél előtt a mobilja csörgése ébresztette. A kijelzőn Milán neve díszelgett. Valahol az álom és az ébrenlét határán úgy döntött, nem veszi fel. Bármit is akar mondani, az reggelig egész biztosan várhat. Ebben azonban tévedett. Az ismerős dallam még kétszer újraindult, Amanda pedig egyre dühösebb és dühösebb lett. Végül kénytelen-kelletlen megérintette a zöld ikont.

- Mit akarsz?
- Vissza kell jönnöd. Elcsesztük
- mondta letörve.
- Nem tudom, miről van szó, de már alszom.
- Nem jöttek ki a számok. Újra megnéztem, mostanáig csináltam.
- Hogy érted ezt?
- kérdezett  vissza, de Milán csak hallgatott.
- Nitca egy csomó hülyeséget kérdezett napközben, így benéztem egy függvényt a táblázatban. Rossz számokkal dolgoztunk és így a te marketingterved sem jó.
- Csodásan hangzik. És Jutas mit szólt mindehhez?
- Nem tud róla.
- Ugye most csak szórakozol velem?
- kérdezte Amanda, és már érezte, hogy megállíthatatlanul törnek fel belőle a káromkodással fűszerezett érzések. - Szóval azt mondod, hogy Anna Karenina ringó mellei és a rajtad pihentetett kacsói miatt elcseszted az összegeket, amivel egész nap dolgoztunk? Hogy éjfélkor öltözzek fel, és menjek vissza az irodába, csakhogy reggel ne derüljön ki, hogy a gazdasági vezetőnk elcseszte a valaha volt legnagyobb projektünk előzetes pénzügyi tervét és ezzel még számos ember egész eddigi munkáját? Te nem vagy normális - üvöltött, majd pedig rávágta a telefont.

Pár pillanatig néma csendben ült az ágyán, és fel sem fogta, mi történt. Remélte, hogy álmodik, és az előző telefonbeszélgetés túlterhelt elméjének ostoba játéka csupán. Egy perc múlva újra megcsörrent a telója, de Milán nem szólt bele.

- Ennél kicsit több időt hagyhattál volna, hogy azt higgyem, csak egy kibaszott rémálom volt, amit az előbb mondtál.
- Sajnos nem. Reggel Jutasnak küldenie kell az anyagot, így ha nincs meg, az nem csak nekem gáz. Valószínűleg bukjuk az egész megbízást...
- Szép próbálkozás, de kizárt, hogy visszamenjek. És az is, hogy megint megmentsem a segged
- háborgott, a hívó fél azonban nem felelt. - Éjfél van, nem jár semmi. Reggel fél nyolc óta voltam bent. Átdobom a tervezetem, te pedig kihúzol pár sort, hogy jobban közelítsenek az összegek a tiédhez. Ez csak előzetes kalkuláció, gondolom, később még korrigálhatunk - próbálkozott.
- Több milliós az eltérés, és nem negatív irányba. Nem húzni kell a tiédből, hanem hozzárakni még egy halom tételt. Amihez én nem értek... Fizetem a taxid!
- Nem lesz mit, mert nem megyek oda. Úgyis mindig kimagyarázod magad, Jutasnál és a partnereknél is, egész biztosan megoldod valahogy. Én aztán el nem hagyom a lakásomat
- vetette oda Amanda, ám amikor ezt kimondta, már tudta, jobb lett volna, ha inkább az első hívást követően kocsiba pattan.
- Akkor elmegyek hozzád - érkezett a válasz még azelőtt, hogy javíthatta volna magát, Milán pedig nyomban bontotta is a vonalat, mielőtt még a kolléganője visszakozhatott volna.

Bassza meg! Ez volt Amanda első és a második gondolata is, a harmadik pedig, hogy körülbelül tizenöt perce van embert varázsolnia magából, és rendet rakni a lakásában. Az üres borospoharakat és kajásdobozokat a mosogatóba halmozta, a szárítón lévő ruhákat a szekrény aljába gyűrte, majd pedig vetett egy pillantást a fürdőszobára is, nehogy elől maradjon valami oda nem illő. Ha már ott volt, kifésülte a haját, felkent egy réteg alapozót, és felvett egy melltartót is a pizsamája alá. Fogmosás közben érkezett a Facebook üzenet, amely jelezte, Milán bizony közel jár. "Hányas szám?" - kérdezte, majd nem sokkal később a kapucsengő zaja hozta Amandára a frászt.

- Vettem csokit - mondta az ajtóban állva. Holtfáradt volt, agyonhajszolt, elgyötört és nyúzott. Az inge gyűrött, a szeme reménykedő. Hóna alatt laptoppal lépte át a küszöböt, átnyújtotta az édességet, és csak annyit mondott, köszönöm.

Vissza - 27. rész   Tovább - 28/2. rész

Most kezdem, irány ez első rész!