Szexpázsit

Amanda csendben lépdelt haza abból a belvárosi csehóból, amit Nitca választott ki a barátai számára. A kedves kis gyakornoklány, aki látta reggel a konyhában, hogy újdonsült kolléganőjénél nincs minden rendben. Aki észrevette a keddi vezetői meetingen, hogy Amanda csalódottan fürkészi Milán üres helyét a tárgyalóban, és időről időre rápillant a telefonjára, nem érkezett-e üzenete. Ő, aki olyan fiatalnak, naívnak és tisztalelkűnek tűnik, és aki az ülést követően megragadta a karját, és elhívta egy csajos estére.

Amanda több okból mondott igent az édes invitálásra. Egyrészt, mert szeretett volna kimozdulni, új embereket megismerni, szórakozni, és úgy tenni, mint akinek van élete. Másrészt, mivel Regina nem jelent meg reggel, egyelőre még senkinek sem tudta elmesélni, mi is történt vele az éjjel. Pár baráti szóra és megértő fülekre áhitozott. Mindenek felett pedig közelebb akart kerülni ehhez a csodalányhoz, jobban kiismerni őt, belelátni az életébe, vagy legalább egy kicsit mellette állni, hogy a belőle sugárzó fény hangyányit őrá is vetüljön.

Reginát egész nap nem érte el, Jutashoz pedig nem mehetett azért, hogy közös barátnőjükről faggassa. Igaz, hogy pár napja Füreden átléptek egy bizonyos határt, de talán épp emiatt érezhette úgy, most még nagyobb távolságot kell tartania a főnökétől. Másik bizalmasa, Janka sem volt elérhető. Ő Robival a megbeszélés után azonnal beleásta magát valalmi őrülten sürgős és fontos munkába, és mivel Milán sem tette tiszteletét aznap az irodában, így róla sem tudott semmit. Amandának tehát nem volt oka arra, hogy este távol maradjon az amúgy eléggé picsásan hangzó, Parfüm nevű helytől...

Odafelé kicsit aggódott, miképpen illik majd bele Nitca méltán csodálatos barátnői közé. Az ajtó előtt megtorpant, és ráírt a gyakornokára, hogy megérkezett, és ha tud, jöjjön ki elé. Az üzenet persze megválaszolatlanul maradt, a hideg levegő viszont egyre sebesebben tolta volna be az ajtón.

- Nitca bulijába jöttél? - hangzott a kérdés, majd pedig a kérdező egyenesen Amanda arcába fújta a cigije füstjét.

- Nyugi, nekem sem válaszolt, és nem, én sem ismerem őket. Gyere! - és ezzel benn is teremtek a hatalmas térben. Nitca egy hosszú asztalnál ült egy tucat csinibaba között, és alig vett tudomást arról, hogy két barátnője/ismerőse késve ugyan, de megérkeztek. Olyan távol ültek le egymástól, hogy még csak köszönni sem volt alkalmuk rendesen, ráadásul mivel ők ketten Nitcán kívül nem ismertek senkit, jóformán egymásra maradtak.

Amandával ellentétben azonban Petra egyáltalán nem volt szégyenlős. Pár pohár bor után fennhangon mesélte legutóbbi, felháborító pasisztoriját, és egy elmaradt szexélményén vekengett. Amanda számára ez a nyiltság különösen furcsa volt, de csodálta Petrában, hogy milyen szórakoztató magabiztossággal beszél intim dolgairól kvázi vadidegeneknek. Legyenek a történetei akár igazak, akár fiktívek.

Így esett, hogy még cigizni is kiment vele az előtérbe, hogy tovább hallgathassa meghökkentő anekdotáit. Nem csoda, hogy Nitca ismerőseinek fejében Petra úgy maradt meg, mint Amanda barátnője, pedig valójában az orosz lány kötötte össze mindnyájukat. A szörnyű randikról és a gátlástalan, tinderes díszfaszokról szóló beszámoló után Amanda úgy érezte, tulajdonképpen megkapta, amiért jött. Jól érezte magát, és kikapcsolta kicsit az elméjét. Nitcához ugyan nem került közelebb, de valahogy megnyugvást nyert, hogy nem csak az ő élete káoszos. Mert a Milán-Roland-Káté mátrix legalább annyira komplex, mint a szövevényes, netes randik sora, a sok ismeretlen, a címke nélküli csalódások, és a meg nem ejtett kamatyok elegye. Vagyis Petrához hasonlóan ő is a sötétben tapogatózik, azzal a különbséggel, hogy legalább jól ismeri a partnereit, és nem jobbra húzott randomarcok és könnyen feledhető randirománcok állnak vele szemben.

Miközben hazafelé tartott, az elhangzottakon mélázott. És azon, milyen pusztítóan hosszú ideje rabja már Milánnak. Hogy az ő élete is lehetne Petráéhoz hasonló, ahol jönnének és mennének a szereplők, lehetséges volna közülük válogatni, kacérkodni velük, vagyis meglenne a mindennapokban a választás lehetősége, szabadsága. Most tudatosult csak benne, hogy a Milán-miliőben tulajdonképpen nincs helye az ő döntéseinek. Egyértelműen a férfi osztja a lapokat, attól függően, milyen a kedve, hányadik skizofrén énje tolakodik épp előtérbe, vagy, hogy melyik érte epekedő nőre vágyik éppen. Erőtlennek, gyengének és kiszolgáltatottnak érezte magát. Egy selejtes, sorban álló hülyének, akit csak úgy rángathat valaki, aki maga sem tudja eldönteni, mit akar.

Az elfogyasztott alkohol persze csak még jobban ráerősített önpusztító gondolatai ívére, és végül arra jutott, igazságtalan volt tőle, hogy a viselkedése miatt korábban szánalmasnak tartotta Szerenát, vagyis a tegnap éjjel fantomját. Egyszerre azt érezte, ugyanolyan esendő, sóvárgó szerelmes, mint Szeréna, azzal a különbséggel, hogy nekik nem volt közös múltjuk, amitől az egész csak még fájóbb lehetett volna. Hiszen Amanda csak a felületét kapargatta a Milánnal való együtt levésnek, csak a gondolatával játszhatott el, mindössze a szagát érezhette a levegőben. Kizárólag vágyelem volt számára az egész, ami csak percekre, néha órákra lépett át a valóságba.

Nem voltak soha együtt, nem éltek korábban egymással, nem szerették úgy a másikat. Nem ébredtek szerelmesen egymás karjaiban, nem érezték reggel azt, hogy még a szél is máshogyan fúj, és a nap is másképpen süt, csak mert ők ott vannak egymásnak. Ekkor már nem tudott megálljt parancsolni azoknak a gondolatfoszlányoknak, hogy milyen sokkoló lehet Szerenának Milánt mással látni, elviselni és lábon kihordani az egyértelmű elutasításást, az undorát, a szánalmát. Azt, ahogy vissza-visszatér hozzá, miként tette ezt Füreden is, majd pedig újra hátat fordít, amikor kattan egyet az agya. Ez talán még rombolóbb lehet, mint az az érzelmi hullámvasút, amire Milán Amandát ültette fel...

Az elméjének persze több sem kellett. Pár perc alatt sikerült átfordítania a fejében a Milán után való áhitozást utálattá, és a szánni való Szerenát segítségre szoruló, elesett sorstársá. Eszméiből végül a mobilja csörgése ébresztette, Regina számtalan nem fogadott hívás után ugyanis végre telefonált. Amanda köszönönés nélkül szólt bele:

- Asszem beszélnem kell Szerenával - harsogta csodás ötletét a kagylóba, de érdemi válasz nem érkezett. Csak egy elcsukló félmondat, ami után Amandában is bennszakadt a szusz.

- Asszem terhes vagyok!

Vissza - 25. rész   Tovább - 27. rész

Most kezdem, irány ez első rész!