Káté pár órával a megbeszélt időpont előtt mondta le a találkozót. Hétfő estére beszélték meg, hogy felugrik Amandához, mire ő hazaér vidékről. De közbejött valami, és ahogy mindig, az a dolog előbbre való volt, mint a nosztalgiaszex. Ezért nem is tudták rendszeresíteni a találkozóikat. Mivel papíron már nem volt köztük semmi, nem lehettek és nem is voltak elég fontosak egymásnak ahhoz, hogy idézőjeles randijaikat mások, egyéb programok és elfoglaltságok elé helyezzék. Így megint a halasztás mellett döntöttek, vagyis Amanda kielégületlenül és gondterhelten érezett a kedd reggeli értekezletre.

Az volt a terve, hogy olyan későn esik be, amennyire csak lehetséges. Hogy a 10-kor kezdődő megbeszélésről inkább késik pár percet, minthogy azt kockáztassa, a liftből kilépve összefut a folyosón Milánnal, vagy hogy Nitca szorítja sarokba a konyhában egy börge kávéval a kezében, és fülig érő vigyorral az arcán. A tárgyaló ajtaja csukva volt, így mielőtt lenyomta volna a kilincset, elmormolt egy gyors imát, hogy csak Milán ne legyen bent. De ott volt.

A terembe lépve ösztönösen a padlószőnyegre szegezte a tekintetét, de érezte, mindenki őt nézi. Jutasban is bennszakadt a szó, de a halk bocsánatkérésre alig láthatóan azért bólintott. Amanda elhaladt Regina üres széke mellett, majd leült Milán mellé, de nem nézett rá. Nitca velük szemben foglalt helyet. Ahogy mindig, most is gyönyörű volt, hamvas, üde és fesztelen. Mint akin nem fog a világ gondja, baja.

A főnök a Martin-projekt részleteiről beszélt, és azt ecsetlete, mik a következő lépések. Előadta, kitől mit vár el, és nyomatékosan kérte, hogy minden Nitca bevonásával történjen. Legyen rajta a fontosabb e-maileken, vegyen részt a meetingeken, vagyis amennyire csak lehet, lásson bele a munkafolyamatokba. Hogy ez Jutas, vagy egyenesen Martin úr kérése volt, az nem derült ki, mindenesetre a kis gyakornoklány széles mosolyra húzta a száját, Milánra rebegtette a pilláit, aki viszont a székében hintázva mobilozott, és csak akkor emelte fel a fejét, amikor a nevét hallotta. Az ülés végeztével Amanda az asztala felé vette az irányt, méghozzá azért, hogy megnézze, visszajuttatták-e már a lakáskulcsát. Ahogy sorra ellenőrizte a fiókokat, egyre jobban ment fel benne a pumpa. Miután nem lelt rá arra, amit keresett, hirtelen elképesztő bátorság szállta meg. Azt érezte, most minden megvan benne ahhoz, hogy leteremtse Milánt. De először Jankához ment.

- Kell egy számla - hadarta Amanda, miközben megállt a kolléganője asztala mellett.
- Hogy mi?
- Bármi, amit elszámoltathatok Milánnal. Be kell jutnom hozzá, hogy leüvöltsem a fejét, de kell valami ürügy. Van valamid?
- Két kajaszámlám, azokat odaadhatom. De szerintem ezek nélkül is bemehetsz hozzá veszekedni. Mi történt?
- Hát, az egy elég hosszú történet. Mindenesetre ismét nagyon dühös vagyok rá.
- Nitca van nála -
vetette oda Janka, Amandának pedig több sem kellett.

Kopogás nélkül lépett be az irodába. Milán az asztalánál ült, Nitca pedig mögötte, az ablak előtt állt. Végtelen lábaiból egy falatnyi szoknya takart el egy szeletet, és olyan magas sarkakon egyensúlyozott, hogy abba Amanda is beleszédült, pedig csak a másodperc tört részéig bámulta.

- Szia, nem is hallottuk, hogy kopogtál - szólalt meg a leány, mire Milán is felnézett.
- Nitca, ne haragudj, de kimennél egy percre, hogy visszakérhessem Milántól a lakáskulcsomat? - csapott a közepébe, ami látszólag minden teremben lévőt meglepett.
- Hát persze - vetette oda flegmán, majd pedig látványosan a férfi vállára tette a kezét. - Csak szólj, ha szükséged lenne rám!

- Hiába jöttél - kezdte Milán, miután a formás kis hátsó mögött becsukódott az ajtó. - Nincs itt a kulcsod...
- Miért? Hol van?
- Otthon felejtettem. Nem tudtam, hogy bejössz ma. Napok óta nem jártál erre.
- Megkérdezhetted volna. De persze ahhoz írnod kellett volna.
- Írtam neked
- válaszolt Milán és bűnbánó képet vágott hozzá.
- Igen, egy zavaros levelet arról, hogy Szeréna milyen érzékeny. Pedig ez engem egyáltalán nem érdekel...
- Akkor nem tudsz olvasni a sorok között
- felelte, majd pedig felállt és az ablak felé fordult.
- Hidd el, elégszer végigolvastam ahhoz, hogy lássam, semmivel nincs benne több, mint hogy egyszerűen csak gyáva vagy - vágott oda Amanda és megindult felé.
- Szeréna nincs jól. És nem viselné el...
- Ja, persze, tudom... Bezzeg a kis orosz kurvát megdugni kihívás volt.
- Honnan tudsz erről?
- fordult meg Milán.
- Számít az? - kérdezte Amanda, de majdnem elcsuklott a hangja. Sejtette, hogy megtörtént a dolog, de most, hogy valósággá vált, nem volt biztos benne, hogy el tudja viselni.

- Csak kíváncsi vagyok, ki hallotta még - puhatolózott finoman Milán.
- Nyugodj meg, hamarosan mindenki tudni fog róla! És hidd el, akkor az lesz majd a legkisebb gondod, mit gondol a drága  exed.
- Nem kell megtudniuk...
- Úgy gondolod? Pedig biztosan óriási durranás lenne, ha Jutas és Martin is értesülnek róla,, hogy lefeküdtél a gyakornokunkkal, aki mindössze egy hete dolgozik itt. És egész biztosan Szeréna is le lesz sújtva.
- És te?
- tette fel a kérdést Milán, majd pedig elindult Amanda irányába.
- Mióta számít neked, hogy mit gondolok? Úgy tudom, csak az érdekel, mennyit tud Regina és mit hisznek mások.
- Ebben tévedsz. Bár  a te álláspontodat úgy is ismerem
- mondta, és zavarbaejtően közel állt meg a beszélgetőpartneréhez. Amanda egy lépést tudott még hátrálni, majd pedig egy irodabútorba ütközött.
- Ugyan, nem tudsz te semmit - védekezett, majd pedig letette a Jankától kapott papírokat az asztalra, amit mostanáig a kezében gyűrögetett.
- Nem én léptem le Füreden.

Amanda nem hitt a fülének. Sose jutott volna eszébe, hogy önmaga védelmében Milán azzal fog előhozakodni, hogy ő bizony eljött a hotelszobából akkor reggel. De akkor hirtelen összeállt neki a kép.

- Szóval erről van szó - hitetlenkedett. - Vagyis, ha jól értem, most te vagy dühös rám? Egy nappal előtte még Szerénával voltál. Mégis mit hittél?
- Nem voltam vele. Csak átjött a szobámba, hogy beszéljünk.
- Jutas érted küldött. Felmentem, és ő egy szállodai törölközőben nyitott ajtót.

- Erről én lemaradtam. Összevesztünk, utána lemenetem a medencébe. Otthagytam, nem volt semmi - felelte, és úgy tűnt, igazat mond.

Ahogy beállt a csend, Amanda kezdte kellemetlenül érezni magát. Ha ez ugyanis igaz, akkor kettejük közül ő volt elképesztően ostoba. Legfőképpen, hogy az útja a Balatonról egyenesen Káté ágyába és karjaiba vezetett. De még mielőtt ostorozni kezdte volna magát, visszanyúlt Nitcához.

- Szóval bosszúból kefélted meg? Miattam? Ezt nem gondolhatod komolyan...
- Nem is én mondtam
- válaszolt Milán és megkockáztatott egy mosolyt, miközben Amandát a sírás kerülgette. - Valami partyból hívott fel hajnalban. Nem is emlékszem, mit mondott, már aludtam. Valami olyasmit, hogy egyedül érzi magát, és nem ismer itt senkit. Hogy Martin lebaszta valamiért, és hogy szeretne egy baráti arcot látni. Én meg gondolom félálomban elmondtam neki a címemet.
- Méghogy magányos. Tudod, ott voltam a bulijában, ahol annyi ismerőse volt, hogy egész este nem kerültem sorra, hogy egyáltalán beszélhessek vele. Gondolom elesettnek és szomorúnak tűnt, amikor megérkezett...
- Ott állt az ajtómban egy fekete, kurvás cuccban. Részeg volt és arról beszélt, hogy hozott egy üveg bort, amit szeretne velem meginni. Így hát beengedtem.
- Gondolom most jön az a rész, hogy te megint csak a körülmények áldozata voltál
- élcelődött a lány. - De nem akartalak félbeszakítani, mondd csak tovább - tette hozzá dühödten.
- Nem fogom elmesélni.
- Pedig most már be kell fejezned. Hallani akarom. Szóval? Ő mászott rád?
- próbálkozott unottan, Milán pedig egy sóhajtás után folytatta.
- Ott álltam egy szál boxerben. Bejött, becsukta maga mögött az ajtót és megmarkolt - vallotta, de a szája egyre nehezebben formálta a szavakat. - Én meg nem ellenkeztem.
- Azt mindjárt gondoltam
- vágta rá Amanda és elindult az ajtó felé.

Érezte, hogy el kell hagynia a szobát, mert lassacskán megfullad. Milán azonban megragadta a karját.

- Eressz el! - parancsolt rá, de a szorítás nem engedett. - Ne érj hozzám! - utasította, de úgy látta, a férfi egyre csak dühösebb lesz.
- Bement a konyhába, és felült a pultra. Kihúzta a lábai között a fiókot, kivette a bornyitót és egy kurva nagy terpesztben elkezdte kicsavarni a dugót. Rohadtul nem jutott eszembe semmi, ami meggátolt volna abban, hogy megdugjam az asztal tetején - háborgott Milán. - Vagy te, mint szakértő, tudsz esetleg egy jó indokot?

Amanda megsemmisülve állt ott. Kihámozta magát Milán karmaiból és a földet nézte. Nem tudta, kinek van igaza, vagy ki a hibás ebben a helyzetben. Erőtlennek érezte a testét, és csak annyit tudott, hogy szívből gyűlöli Nitcát. Annyi enegriát még összegyűjtött, hogy lassan meginduljon a kijárat felé. Könnyek szöktek a szemébe, Milán pedig már nem tartóztatta. Határozott kopogás hallatszott, és mire odaért, az ajtó kinyílt. Őszintén remélte, hogy nem a kis ribi tért vissza, mert akkor egész biztosan felpofozza. Jutas volt az, aki döbbenten meredt rá...

- Milán, beszélhetnénk? - kérdezte zavartan, és utat engedett maga mellett vöröslő beosztottjának.
- Persze, gyere csak. Úgy tűnik, mi már mindent fontosat megvitattunk - felelte Milán, de a szemével azért végigkövette, ahogy Amanda becsukta maga mögött az ajtót.

Vissza - 29/2. rész   Tovább - 30. rész

Most kezdem, irány ez első rész!