Milán egy hanyag félmosolyt eresztett a lányra. Nyilván nem hitte, hogy ez lesz az a pillanat, amikor talán történetük során először, Amanda okoz majd neki fájdalmat. Magabiztosan támasztotta a pultot, közben pedig azzal cukkolta a lányt, hogy neki ez meg sem fog kottyanni. Amanda a tenyerét dörzsölgette…
Mindent bele akart adni ebbe a pofonba. Tudta, hogy csak egy lehetősége lesz, és hogy most egy igazán jó ütést kell bevinnie. Azt kívánta, hogy a kezét az az elképesztő harag irányítsa, amit Milán iránt érzett. Mindent rosszat bele akart sűríteni, amit az elmúlt hónapok leforgása alatt gyűjtött. A csóktól kezdve, a medencés hétvégén és a rizses balhén át, a férfi válogatott megaláztatásain keresztül egészen Szeréna péntek esti ajtónyitogatásáig. Már-már azt hitte, minden feszültségét összeszedte, amikor Milán a kezébe nyomott egy felest.
Elölről kezdem a Szexpázsit blog történetét!
- Ezt húzd le, hogy legyen erőd! – kacérkodott tovább, majd miután összekoccantak a poharak, mindketten nagyot nyeltek.
- Készen állok! – nyilatkoztatta ki torzult arccal a lány.
- Jól van, akkor gyere egy kicsit közelebb! – utasította Milán, Amanda pedig egy lépést tett felé. Valahogy adta magát, hogy az lesz a jó technika, hiszen mégiscsak egy küzdősportmániás őrülttől érkezett a tanács. És ki volt ő, hogy vitába szálljon egy ilyen veszélyes alakkal.
Milán visszatette a pultra az üres üvegeket, majd pedig várakozón nézett a lányra. Amanda jobb tenyere már izzadt, de nem mozdult. Csak bámult az álmodozó, barna szemekbe. Akart is, és nem is fájdalmat okozni Milánnak, de úgy érezte, kevés a felkészülési idő erre a csatára. Attól tartott, az agya még nem kapart össze mindent, így pedig nem lesz elég erős az ütés. Csacsogással próbálta elodázni a dolgot.
- Nem fogsz bántani utána? – kérdezte tettetett remegéssel.
- Nem. Nem csinálok semmit. Csak rajta! Tudom, hogy ezt akarod. És, hogy már százszor elképzelted ezt a pillanatot.
- Igen, de nem így. Nem úgy, hogy várod és hagyod – felelte, Milán pedig egyre zavarba ejtőbben vigyorgott.
Még mindig egyezkedtek, amikor Jutas és Gábor kiszúrták őket, és megindultak feléjük. A főnök természetesen megkérdezte, mi a helyzet, Milán azonban megnyugtatta, hogy semmi probléma sincsen. Elmagyarázta, hogy épp egy olyan stresszlevezető technikát alkalmaznak, amelytől később sokkal hatékonyabban fognak tudni együtt dolgozni. Mivel ennek végső soron minden szava igaz volt, Jutasnak nem volt oka kételkedni a módszerben. A pult felé fordult és egy újabb rundot rendelt. Milán még mindig a főnökét fürkészte, és mindössze erre az egy másodpercre feledkezett meg a támadójáról.
Amanda tenyere éppen ekkor csattant a borostás arcon. A csípős hangra a legtöbben odakapták a fejüket, a füstös, vidéki kócerájban egy pillanatra minden elcsendesült. Amanda keze sajgott a fájdalomtól. Milán visszahúzta az ütés irányába elfordult fejét, és egy pillanatra olyan volt, mint akinek tényleg fogalma sincsen arról, mi történt vele. A lány azonnal a szája elé kapta a kezét. Megrémült a saját erejétől, az okozott kíntól, az esetleges következményektől és Milán kissé megkésett reakciójától, amely végül egy zavart mosoly és az alábbi mondat volt:
- Azta. Legutóbb a ringben kaptam ekkorát.
A lány még mindig nem jutott szóhoz, de örült, hogy Milán azért egyben van. A férfi intett a pultosnak, hogy szüksége lenne még utánpótlásra, Amanda pedig Milánnak, hogy bizony a nagy ijedtségre ő is kér egyet. Újra összekoccantak a poharaik, és mindketten egy újabb kör pálinkával lettek ittasabbak.
- Kihasználtad, hogy nem figyeltem – próbálkozott Milán, Amanda azonban az alkoholtól és a büszkeségtől egyre magabiztosabb lett.
- Mindössze a tökéletes pillanatot vártam. Fájt?
- Nem.
- Tudom, hogy sosem vallanád be. Szóval fájt. – nevetett.
- Nem fájt, de azt bevallom neked, hogy kissé megszédültem.
Ez volt az a mondat, amely elhozta Amanda számára a teljes boldogságot. Szinte már vigyorgásba ment át az arca, annyira örült a sikerének. Ekkor jelent meg mellette Regina és diszkréten elkezdte a mosdó felé tuszkolni. Jutas persze nem jutott szóhoz, Gábor pedig Milánnal, vagy inkább Milánon röhögött. Hogy oldják a feszültséget, lehúztak még egy pálinkát.
- Mégis mi volt ez? – kamillázott Regina.
- Felpofoztam! – kiabálta mennyei megkönnyebbüléssel Amanda. – Annyiszor elképzeltem már, hogy megteszem, csak még sosem volt elég bátorságom hozzá.
- Hogy vetted rá, hogy hagyja?
- Nem is tudom. Foglyul ejtett a folyosón, és azt mondta, bármit kérhetek tőle.
- És neked a pofon jutott először eszedbe?
- Nem. Ez csak másodszorra jutott az eszembe. De hidd el, jól döntöttem! Gondolom nem ezt várta. És most sokkal, de sokkal jobban érzem magam, mint korábban. Annyira felszabadultam. Menjünk és igyunk még!
- Oké, bár szerintem már így is eléggé vidám vagy.
- Csak a pofon miatt. Alig ittunk ma még valamit.
Regina persze tudta, hogy ez is egy olyan tipikus, híres utolsó mondat, egy fejfájós, hányós másnap előtt, ennek ellenére hibának érezte volna visszatartania kolléganőjét. Ettől az ütéstől, és persze a megszámlálhatatlan felestől végre úgy tűnt, Amanda és Milán képesek együtt, egy térben, feszültség és vita nélkül létezni, és jól érezni magukat. Talán igaza volt a főnöküknek. Az elmúlt hetek, hónapok hányattatásai után valóban szüksége volt a csapatnak egy ilyen estére. Még Reginának is sikerült elfogadhatóan viselkednie Jutassal. Teljes összhangban választottak valami retrónótát az ósdi zenegépből, az ő kétfős csapatuk nyerte meg a kocsmai csocsóbajnokságot, és a szkeptikus lány képes volt arra is, hogy megossza a hajnalban vásárolt szendvicsét Jutassal.
Janka volt talán az egyetlen, aki nem ütötte ki magát ezen az éjszakán. Ő volt az, aki a bárpultot támasztva pásztázta a kollégait, és csak arra bírt gondolni, hogy természetellenes ez a fenenagy összhang. Bámulta a Milán ölében ülő Amandát, a Regina tenyeréből evő Jutast, és a levegőtlen kocsmában érezte a vihar előszelét. Ez ugyanis mind túl szép volt ahhoz, hogy bármi köze is legyen a józan valósághoz.
- Zavar meg Szeréna? – kérdezte Milán, amikor Regináékkal négyesben sétáltak vissza a hotelbe.
- Semmi sem érdekel már, ami a pofon előtt volt – hazudta mosolyogva Amanda, és összébb húzta magán Milán kabátját. A Szeréna szóra ugyanis átjárta a testét a hideg.
Milán csendben sétált a lány mellett, Amanda pedig arra koncentrált, sikerüljön egyik lábát a másik elé helyeznie úgy, hogy lehetőleg ne essen hasra. A recepcióhoz érve mind a négyen elkezdtek kutakodni az agyukban a szobaszámaik után. Mivel Regina Szeréna törülközős akciója után Amandához költözött, lövése sem volt, hogy most éppen melyik emeleten és hányas szobában vannak a cuccai. Kérdőn nézett a barátnőjére, Amanda azonban nem sietett a segítségére, hiszen fogalma sem volt, ő hol lakik. Regina végül elengedte Jutast, a barátnőjéhez lépett, átölelte és a fülébe súgta:
- Drága, megint a tiéd lehet a szoba. – majd lenyomott egy borszagú puszit a barátnője arcára. Jutas ezalatt megszerezte a szobakártyáját, megához vonta Reginát és elindult vele a liftek felé.
Milán ezalatt kikérte a 804-t. A recepciós hölgy, aki ekkor már egy ideje a férfin tartotta a tekintetét, Amandára nézett, és türelmetlenül várta a szobát. A lány kereste az agyában a választ, és azt számolta, hogyha Milán a 804-esben lakik, akkor az ő szobáj amerre helyzekedhet el ahhoz képest.
- Hagyjuk, majd nálam alszol – mosolygott Milán, Amanda azonban gyilkos pillantásokat lövellt felé.
- Csak nem képzeled, hogy beteszem a lábam abba a szobába – harcoskodott a lány, Milán pedig a földre szegezte a tekintetét. Úgy tűnt, mint aki megérti és elfogadja Amanda érvelését. Arról azonban nem mondott le, hogy vele töltse az estét.
Ekkor egy mobilos értesítés formájában megérkezett a felmentő sereg, Regina ugyanis elküldte a barátnőjének viberen, hogy hol is laknak.
- 704 – vetette oda Amanda a szemeit forgató alkalmazottnak, olyan flegmán, ahogyan csak tudta. Felmarkolta a kulcsot a pultról, megragadta Milán kezét és még mielőtt elindult volna vele a felvonó felé, irónikusan jó éjszakát kívánt a recepciós hölgynek.
A liftbe lépve Amanda szótlanul nézte, hogy Milán megnyomja a nyolcas gombot. Ő maga a hetes után nyúlt, majd pedig elkezdte magáról lehámozni a férfi kabátját. Valahol az ötödik emelet magasságában Milán kezébe nyomta a dzsekijét, majd hátat fordított neki, és amint kinyílt az ajtó, kilépett a hetediken.
Nem nézett vissza. Szó nélkül vágtatott a folyosón, a tenyerében a műanyag kártyát dörzsölgette. Miután becsukta maga mögött az ajtót, felderengett benne a legutóbbi, szállodai malőrjük Milánnal. Amikor a tetőtéri medencéből sírva rohant haza, akkor a férfi utána jött. Most viszont fogalma sem volt, hogy mi fog történni. Nem tudta, hogy Milán megint utána jön-e, vagy ezt a lehetőséget is kihasználja arra, hogy újra pofára ejtse. A szobába érve kibújt a cipőjéből, és bebotorkált a fürdőszobába. Még eszében volt, hogy esetleg lemossa magáról a sminkjét, de végül megmagyarázta magának, hogy túlságosan fáradt és ittas ehhez. Így végül levette a melltartóját, a harisnyáját, és abban a piros ruhában, amiben az este folyamán volt, ledőlt az ágyára.
Úgy érezte, mindössze két percet aludt, amikor tompa kopogást hallott. Milán volt az. Amikor a lány kinyitotta az ajtót, a férfi nem szólalt meg rögtön. Amanda a falnak támaszkodott.
- Azt hittem, nálam alszol. - kezdte a férfi.
- Mondtam, hogy nem megyek be abba a szobába. – suttogta neki Amanda.
- Tudom, ezért jöttem le. – felelte Milán és nem tudta, de nem is akarta levenni a szemét a lány melleiről. – Beengedsz?
- Még nem döntöttem el. – válaszolta Amanda, de tudta, hogy semmit nem szeretne jobban annál, minthogy Milán bejöjjön. A férfi így is tett, és megkerülve őt beljebb lépett az előszobába.
Amanda még bíbelődött egy kicsit az ajtó becsukásával és bezárásával, de érezte, hogy Milán mögötte áll. Elengedte a kilincset és leeresztette a kezeit. Nem mert megfordulni, mert úgy érezte, egyre szaporább a lélegzete és remegni kezd. Amint a csupasz vállain megérezte a férfi leheletét, tudattalanul egy lépést tett előre. Az ajtóhoz érve felemelte a kezeit, és homlokát közéjük helyezve nekitámaszkodott a hideg felületnek. Milán követte, de nem ért hozzá. Mindkettőjük fejében lomhán cikáztak a megrészegült gondolatok. Amanda agyán átfutott, hogy előző este Milán még az exével volt, amikor azonban a férfi a ruháján keresztül hátulról megérintette a melleit, Szeréna azonnal eltakarodott az elméjéből. Hosszú percegig álltak így, csak Millán ujjai tettek néha pár bizonytalan mozdulatot. A lány arra várt, hogy kissé alábbhagyjon a szédülése, de amint rájött, hogy a szűnni nem akaró kábulat egyhamar nem távozik, lassan Milán felé fordult...
Vissza - 17/3. rész Tovább - 18. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
