Ezt érezte Amanda, amikor Milán telefonja kicsengett. Pedig most megszabadulhatott volna tőle. Ha úgy vesszük, bosszút állt a korábbi, fürdőszobai kikosarazásért, sikerült kiebrudálnia magát abból a melóból, amin a férfi az elkövetkezendő fél évben dolgozni fog, vagyis szabadon távozhatott volna. Ő azonban máshogy döntött, és elébe ment az ítélethírdetésnek.
Elölről kezdem a Szexpázsit blog történetét!
Mert nem akarta befejezni. Nem volt köztük semmi, de ami igen, azt meg akarta menteni. Önsorsrontó volt, ezt tudta is magáról, és még nem készült fel arra, hogy elengedje ezt a pusztító alakot. Mert kapaszkodott az utolsó utáni szalmaszálba, hogy Milán mégis csak lejött akkor éjszaka a szobájába. Csak éppen ő elszalasztotta. Újfent.
Elég ideje ismerte a férfit, és közel egy éve küzdött is már ellene, így pontosan tudta, hogy egy emberként testesít meg számtalan negatív sztereotípiát. Hogy szabálytalan személyisége folyamatosan eltaszítja, de közben mégis vonzza magához. A legeslegrosszabb az volt benne, hogy ha egyszer valaki elküldte, akkor el is ment. Ez volt talán az összes közül a legbosszantóbb tulajdonsága. Hogy nem lehetett érzelmileg annyira megérinteni, hogy ne fordítson azonnal hátat. Látszólag immunis volt mindenfajta érzésre, Amanda azonban önmagának és a világnak is be akarta bizonyítani ennek ellenkezőjét. Így, amikor a tízedik csengésre Milán végre méltóztatott felvenni a mobilját, a létező legbúgóbb hangján szólt bele a telefonba:
- Szia! Nem zavarlak?
- De - válaszolta a férfi, de Amanda bízott benne, hogy nem gondolja teljesen komolyan.
- Milyen volt a meeting?
- Csupa izgalom. De miért is érdekel ez téged? – dobta vissza unottan a kérdést.
- Nitca miatt. Milyen a csaj?
- Mint mondtam, okos. Lazán irányítja Martint, és szerintem hamarosan Jutast is fogja.
- Mire gondolsz? Jutasnak bejön? – ijedt meg egy pillanatra a lány.
- Nem tudom. Talán. De tényleg nincs senki más, akivel ezt megbeszélhetnéd? – keménykedett Milán. - Nem igazán érek most rá erre.
- Veled akarom megbeszélni.
- Bocs, de nem tudom, pontosan mit szeretnél hallani. Mit akarsz tőlem? – kérdezte, Amanda pedig kissé megrémült, mert erre a kérdésre valójában ő maga sem tudta a választ. Egy kis hezitálás után fojtatta.
- Regina nem vette fel – vallotta be töredelmesen.
- Sejtettem, hogy csak ezért hívtál engem. Van még valami? – türelmetlenkedett.
- Valójában igen.
- És elmondod? Vagy végre zuhanyozhatok és átöltözhetek?
- Nem tudom.
- Na, ki vele! – vette könyörgőre a figurát Milán, a lány azonban tudta, hogy már csak pár másodperce maradt, ameddig a férfi kitünteti a figyelmével.
Átfutott az agyán, hogy felfedi a kártyáit, és bocsánatot kér a szombatért. A visszautasításért, a faképnél hagyásért és azért, hogy most az egyszer tényleg rajta állt és bukott el minden. Ezt a kósza gondolatot persze gyorsan elhesegette. Nem arról volt szó, hogy túl büszke lett volna hozzá. Inkább attól tartott, hogy Milán esetében süket fülekre talál. Most azon igyekezett, hogy legutóbbi kudarcuk után is valamilyen formában a férfi életének része maradjon, de ezt végül mégis egy másik úton akarta elérni. Nem a tejes őszinteségén, hanem a barátságén.
- Mit csináltál, amiben megzavartalak? - kérdezte tettetett figyelmességgel, hogy úgy tűnjön, tényleg nem csak Nitca miatt hívta fel.
- Edzettem.
- Ilyen későn?
- Kevesebben vannak. És most valószínűleg elmegyek majd kajálni.
- Nem szeretnél hozzá társaságot? – bátortalankodott a lány, aki amint kiejtette ezt a mondatot, azonnal éhes is lett.
- Téged?
- Ja, nem, csak úgy általában – nevetett Amanda, de bízott benne, hogy Milán nem utasítja vissza.
- Körülbelül húsz perc és végzek - felelte a férfi, de olyan volt a hangja, mint aki nem igazán tudja, miért is megy bele ebbe.
- Felveszlek - vágta rá a lány, majd amint bontotta a hívást, berohant a fürdőszobájába.
Próbálta összerakni magát, hogy ne tűnjön úgy, mint aki nemrég ébredt fel. Felvett egy másik felsőt is, majd elindult a kocsijához. Amint a gázra lépett, felderengett benne, hányszor fogadta már meg, hogy eltávolodik Milántól. Hogy nem keresi, nem fut utána, és nem megy érte az edzőterem elé. Már csak azért sem, mert amikor legutóbb megtette, a pasi egyszerűen csak nem volt ott. Amikor bekanyarodott a sportközpont utcájába, senkit sem látott. Nem volt mozgás, úgy tűnt, az épületet is bezárták. Megállt a komplexum előtt és leállította a motort. Eldöntötte, addig vár Milánra, ameddig az autó ki nem hül, mert amikor újraindítja, akkor bizony el is hajt vele. Pár perc telt csak bele, márs fázni kezdett. Elővette a mobilját, és ellenőrizte, hívta-e a férfi. Milán nem kereste, és az időből Amanda tudta, hogy már több, mint fél órája beszéltek. Még egyszer körülnézett, de a szállingózó ködtől semmit sem látott. Túlságosan félt attól, hogy Milán újra pofára ejti, így nem csörgette meg. Elfordította a kulcsot és beindította a motort. Ezzel egyidőben egy sötét ruhás alak nyúlt a jobb oldali ajtó kilincse után, és megpróbálta feltépni a kocsiajtót. A második sikertelen próbálkozás után Amanda kioldotta a zárat, Milán pedig beszállt.
- Miért zártad be az ajtót?
- Mert féltem, hogy egy őrült, pszichopata kéjgyilkos ugrik be mellém.
- Ja, szóval már vártál - viccelődött Milán, Amanda azonban úgy érezte, így is közel akkora veszélynek teszi ki magát. - Vezethetek? - próbálkozott a férfi, majd kettejük között a hátsó ülésre dobta a sporttáskáját.
- Természetesen nem. Mit ennél?
- Levest. Tudok egy jó helyet a Batyin, éjjel-nappali.
Így indultak el együtt a ködös éjszakába. Az étteremhez érve Amandát valami megmagyarázhatatlan nyugalom kerítette hatalmába. Nem igazán tudta dekódolni az érzéseit, egyszerűen csak jó volt Milán mellett lenni. Félelmetes, de megnyugtató érzés volt a férfi közelsége, valamint az, hogy akármi is történt a hétvégén, Milán képes teljesen épeszűen viselkedni és közös, éjjeli programot szervezni vele. Így pedig ő is kötelességének érezte, hogy magára erőltesse legnormálisabb magatartását.
Mind a ketten levest és palacsintát rendeltek, majd Milán felküldte Amandát az emeletre, mondván majd ő felviszi a kaját. A lány így is tett, és egy Dunára néző asztalnál foglalt helyet. Amikor a férfi felért és levette a kabátját, az indokoltnál egy kicsit közelebb ült le hozzá. Ekkor Amandát a vacsora- és édességaromákon felül megcsapta a férfi tisztaság- és parfümillata. Az a hűdepasis, friss, edzés utáni férfiszag, amitől oly sokszor érezte már a tárgyalóban is, hogyha nem támaszkodik mindkét könyökével az asztalon, rögtön a földre rogy. Ez persze most sem történhetett meg, így inkább septiben kanalazni kezdett.
- Ebben gomba van - rikkantott fe.
- Tedd át! - lökte oda Milán, megelőzve ezzel Amanda soron következő gondolatát.
- Tessék - felelte, és megindított egy falatot Milán tényérja felé. Ő azonban kinyitotta a száját, és lenyalta a lány kanaláról a falatot.
És így ment ez az egész tányérral. Amanda gombával tömte, Milán pedig csokis palacsintájával kínálta a kolléganőjét. A pincérlány, aki feljött, hogy összeszedje az ottfelejtett tálcákat, egy, az éj leple alatt egy hangulatos étkezde galériáján összebújó, egymást etető párt látott, akik valami különösen vicceset találnak abban, ahogy egymás tányérjáról kapkodják el a desszerthez járó meggydarabokat.
- Vezethetek? - ismételte meg korábbi kérdését Milán, amikor újra a lány autójához értek. Amanda még mindig az elmúlt fél óra hatása alatt állt, és ugyan nem akarta, de nem tudta megakadályozni, hogy teljesen átadja az irányítást a férfinak. Csak arra vágyott, hogy vigye, vigye el bárhova, ahova csak akarja. Szó nélkül indult el felé, találkozásukkor a kezébe nyomta a slusszkulcsot és ráparancsolt: - De vigyázz rám!
Milán mosolygott, és szó nélkül bevetette magát volán mögé. Úgy nézett ki, mint egy kisgyermek, akinek hirtelen minden vágya teljesült. Új játékának beállításaival pár percig elbíbelődött, majd kilőtt a kifőzde parkolójából. Amanda kicsit izgult a sebesség miatt, valamint azért, hogy teljesen rábízza magát erre a struktúrahiányos őrültre, de annyira boldog volt, hogy veszekedés, taktikázás, és könnyek nélkül lehet együtt vele, hogy igyekezett nem ráparázni.
- Hová megyünk? - kézdezte később, Milán azonban elsőre nem felelt.
- Nyugi, hazaviszlek - felelte a férfi és még mindig fülig ért a szája.
- De én nem is erre lakom.
- Tudom. De bízz bennem! - zárta le a témát, Amanda pedig pont ezt a mondatot nem akarta hallani...
Vissza - 21. rész Tovább - 23. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
