- Bújj már elő! Itt a kaja. – utasította Dorka Amandát, aki még a friss pizza illatára sem volt hajlandó kidugni a fejét a takaró alól. – Gyerekesen viselkedsz. – harsogta, és megpróbálta erőszakkal eltávolítani a dunyhát a barátnőjéről. – Nem értem, mit hisztizel. Nem történt semmi. Nem is volt annyira ciki. Főleg, hogy még te nyaltál be egy nyavalyás mandulagyulladást. Milánnak kellene szarul éreznie magát. Ja, az nem szokása…
- Az nem segít, hogy te is utálod őt. – csattant fel Amanda és kidugta a kezét a párnarengeteg alól és intett vele Dorkának, hogy tegyen bele egy szeletet.
- Csak nem gondolod, hogy ott bent fogsz enni. Gyere ki! Van bor is.
- Na, ez a másik dolog, amit ne ejts ki a szádon! – nyöszörgött Amanda, majd végül csak kiásta magát a gondosan felépített barikád alól. Nagyot nyújtózva elérte a húsos tésztaköteget, beleharapott, és kínok között lenyelt egy falatot. Dorka jóízűen evett, és közben erőszakoskodott, hogy Amanda mesélje el, mégis miképpen keveredtek le ők ketten a tetőről.
A lány, amennyire brutális torokfájása engedte, elmondta, hogy mi is történt két nappal ezelőtt azon a bizonyos éjjelen. Dorka ugyan tudta, hogy Roland akkor nyomtalanul eltűnt, de az oka, valamint a férfi magyarázata egyelőre rejtély volt a számára.
- Arra ébredtem a tetőn, hogy rezeg a telefonom. Roland megírta, hogy délben közölték vele, külföldre kell utaznia az egyik munkatársa helyett. Hogy váratlanul felpakolták egy esti járatra, hogy részt vegyen egy konferencián Madridban. Mire sikerült összeszednie mindent az utazáshoz, már csak annyi ideje maradt, hogy a kollégái kiokosítsák, mit kell tennie a spanyol fővárosban. Mikor a nagy kapkodásban végre az esti találkozó is eszébe jutott, már fent ült a gépen. Legközelebb pedig csak a szállodából tudott írni, amikor életet lehelt a telefonjába...
- Ez azért elég hihető, nem? – szólt közbe Dorka, aki Milánnal szemben egyértelműen Roland pártját fogta.
- Az. Csak épp az időzítésével volt a baj. Felriadtam és hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Nem is értettem, hogy mit keresek Milán ölében. Aztán mocorogni kezdett, ahogy az üzenetet olvastam. Megkérdezte ki az, én pedig elmondtam. Azután teljesen befordult és újra elvesztettem őt.
Dorka nem igazán értette, mire utalt ezzel a legjobb barátnője, de megértően bólogatott. Próbálta kiötölni, hogyan is tettethetné hitelesebben, hogy nem gyűlöli szívből Milánt. Sosem értette, hogy Amanda mi a fenét evett rajta. Nem volt sem elég jóképű, sem pedig elég magas az ízlésének. Nem tudta, hogy mi kedvelni- vagy szeretnivaló lehet egy olyan emberben, mint Milán. Egyetlen egyszer látta a pasit, de az a találkozás, és minden, amit Amanda mesélt róla, elegendő volt ahhoz, hogy ne tartsa valami sokra. Tudta, hogy az a fajta ember, aki megteheti, hogy mindene meglegyen. Hogy soha nem tanult és nem is dolgozott keményen semmiért. Hogy gátlástalan volt és másokon keresztül ért el mindent, amit csak akart. A pokolba kívánta azért is, mert folyamatosan fájdalmat okozott a barátnőjének. Mérges volt Milánra, Amandára, és végső soron önmagára is, amiért nem tudott segíteni ebben a kilátástalan helyzetben. Hogy a kitartó hümmögésen túl nem volt képes közelebb vinni őt a megoldáshoz, mert Milán egész egyszerűen a rabjává tette. Tétlen dühöt és utálatot érzett.
Amanda persze tovább áradozott, milyen hihetetlenül jól érezte magát a világ tetején. Így nevezte ugyanis a helyet, ahol körülbelül másfél órát heverészhettek együtt. Pontosan leírta a történteket, az érzéseket, a belemagyarázott féligazságokat és azokat a dolgokat is, melyekben feltétlenül hinni akart. Amikor Dorka meghallotta, hogy mi történt Szerénával, Milán exével, csak még jobban kinyílt a zsebében a bicska. Ha a barátnője épp nem betegen hevert volna az ágyában egy lábon kihordott torokgyulladással, akkor biztosan megrázta volna, hogy ugyan kapjon már az agyához. De most úgy ítélte meg, Amanda annyira Milán hatása alá került, hogy amennyiben nekiesne a pasinak, csak maga és a barátságuk alatt vágná a fát. Azt gondolta, a barátnője amúgy is tisztában van azzal, hogy nem kedveli Milánt, és azzal, hogy ezt újfent nyomatékosítja, aligha oldódik meg a probléma.
Így aztán hagyta, hogy Amanda befejezze a romantikusnak tűnő történetet. Egy olyan sztorit, melyben Roland üzenetét követően Milán hívott egy taxit. Egy pillanatra úgy tűnt, ő is beszáll Amanda mellé, végül azonban egy „nemsokára találkozunkkal” becsapta a kocsiajtót és az ellenkező irányba kezdett sétálni. A lány pedig ismét tétlen vággyal nézte, ahogy a férfi, aki korábban még a combjain nyugtatta a fejét, a másik irányba indul. 
Amanda nagyot kortyolt a forró teából és valamilyen magyarázatot várt Dorkától. Remélte, hogy a barátnője is legalább annyira pozitívan értékelte azt az estét, mint ő. Hogy ő is nagy dolognak tartja, hogy Milán, ha egy kis időre is, de megnyílt számára, és adott egy kicsit önmagából. Az életéből, a múltjából, a hibáiból, a bánatából és a gondolataiból. Hogy végre beszélgettek üvöltözés helyett. Hogy most apró kis kapuk nyíltak meg ajtócsapkodás helyett. És hogy a mozdulataik végre-valahára érintések voltak pofonok helyett...
Vissza - 12/2. rész Tovább - 13/2. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
