Nemcsak a kezében lévő mobil, hanem Amanda egész teste remegett. Volt valami felfokozott vágyakozással teli, de ijesztő, páni félelem a levegőben, ami egy pillanatra szoborrá dermesztette. Halk mocorgást hallott kintről, mintha vendége épp most foglalt volna helyet a kövön. Mivel még nem készült fel arra, hogy szembenézzen a démonnal, a fürdőszoba felé vette az irányt. Egy gyors fogmosás és kézzel fésülködés után lecserélte a pizsamáját valami kevésbé ócska és elnyűtt pólóra, de úgy volt vele, bármit is akar tőle Milán hajnalok hajnalán, ahhoz jó eséllyel a meglévő dresscode is tökéletes lesz.

Elvégre, ha lesz valami azért, ha pedig nem, akkor azért teljesen mindegy,  mi van rajtam – gondolta magában.  A neki küldött üzenetekre nem válaszolt, helyette lassan nyúlt a zárban lévő kulcsa felé. Csendben fordította el, majd nagy levegőt vett és kinyitotta az ajtót. A földön ülő Milánnak csak az arcéle látszódott a tűzlétra felül beszűrődő, tompa fényben. Az okozott zajra megemelte a tekintetét, de Amanda várakozásaival ellentétben nem szólalt meg. Gondterhelt volt, mint aki valami súlyos terhet cipel. Ettől az ábrázattól jóformán csak megijedni lehetett,  és a korábbi tapasztalatok alapján a lány joggal hitte, hogy nem fog tetszeni az, amit majd hall.

Legszívesebben mellékucorodott volna, némán beleásta volna magát az ölelésébe, belélegezte volna az illatát, és hagyta volna, hogy Milán valami szuperhihetőt hazudjon, bármit, ami kíméletesebb az igazságnál. Annál, hogy megdugta Nitcát, hogy Szeréna gyengeségeivel takargatja a sajátjait, és hogy most tuti megint valami ép ésszel felfoghatatlan dolog történt, különben a férfi nem lenne ott hajlani fél ötkor a lábtörlőn.

- Mit keresel itt? – vetette oda olyan flegmán, amennyire csak bírta, a karjait összefonta maga előtt, és még a lábait is keresztezte. Ennél zárkózottabb és elrettentőbb testtartást aligha tudott volna felvenni, de úgy volt vele, minden eszközét beveti az elutasításba.
- Nyilván téged – hangzott a halk válasz.
- Nem értem, ez miért is annyira nyilvánvaló, de tessék, megtaláltál.
- Bemehetek? – próbálkozott, Amandát pedig jóformán kibillentette az egyensúlyából a kérdés. Elvégre ő ezt a beszélgetést határozottan egy semleges területen, vagyis a folyosón képzelte el, eszébe sem jutott, hogy be kellene invitálnia Milánt, leültetni a Kátéval összeszexelt ágyra, frissítővel kínálni és úgy tenni, mintha legjobb barátok lennének, és mintha teljesen normális dolog lenne az, hogy kulccsal próbált betörni hozzá az éjszaka közepén.

- Honnan tudod, hogy egyedül vagyok?
- Miért, nem vagy egyedül?
- Nem az a lényeg –
dünnyögte vesztes helyzetében a lány, Milán pedig a már olyan jól ismert, hamiskás mosolyára húzta el a száját.
- Akkor legalább ülj le!
- Nem vagyok biztos abban, hogy hallani akarom…
- Mit?
- Amit mondani fogsz.
- Biztos vagyok abban, hogy nem fog tetszeni.
- Akkor meg minek vagy itt?
– vágott vissza, és közben leült mellé a földre. Éppen csak annyira közel, hogy összeérjen a lábuk, létrehozván ezzel valamiféle testi kontaktust.
- Mert szükségem volt egy barátra.
- Egy barátra? – Ízlelgette a szót Amanda, és szinte megfeledkezett magáról, amikor hangosan, gúnyosan kimondta ezt a szót.
- Rád volt szükségem.
- Mi történt Nitca bulijában? – próbált egyszerre terelni és tudakozódni.
Jó volt, egész sokan eljöttek még így az utolsó pillanatban is. Jutas, Janka és Robiék is leugrottak egy sörre.

Amanda csak hümmögött, úgy döntött, nem szakítja félbe a sztorit.

- Te miért nem jöttél? Vártalak - hazudta. A lány tudta, hogy Milán szándékosan próbál az iránta táplált érzelmeire hatni, így minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy ne omoljon össze kártyavármódra.
- Nem tudom, feltűnt-e neked, de elég rossz kedvem volt tegnap. Ráadásul Regina is beteg, így arra jutottunk, hogy nem megyünk. Gondolom ne maradtunk le semmiről…
- Jutas csak muszájból jött le, és hamar le is lépett. A többiek még egy ideig próbálkoztak, de nem sok mindent tudtak kezdeni Nitcával. Így hamarosan ketten maradtunk…
- Ha most azért jöttél ide, hogy részletesen elmeséld a soron következő közös éjszakátokat is, akkor kíméletlenebb vagy, mint valaha gondoltam – próbált megállj parancsolni Milánnak, a felfelé törő durva megjegyzéseknek, és könnyeknek.
- Jó, akkor nem mondom el, mi volt.
- Nem fogok könyörögni, ne is reméld. Vagy nyögd ki most, vagy bemegyek és alszom tovább – emelte fel a hangját Amanda.

Aztán Milán belekezdett. Előadta, hogy a bulika végeztével Nitca taxit hívott, mondván, elviszi magával valahova.
- Gondoltam a lakására megyünk. Kézen fogott és maga után húzott, nemleges választ határozottan nem fogadott el.
- Ó, pedig te biztosan nagyon igyekeztél ellenkezni.
- Gyanúsan messzire mentünk. Úgy tudtam, valahol a rongyrázó Marina-parton bérel neki az apja valami kecót, ehelyett a pesti susnyásban kóvályogtunk. Ittas voltam, és csak arra emlékszem, hogy családi házakat, és leszálláshoz készülődő repülőket láttam.

Amanda nagyjából idáig tudta követni a férfi mondanivalóját. Ami ugyanis ezután jött, minden várakozást, hiedelmet, reménykedést, rémálmot és félelmet felülmúlt.
- Mire összeszedtem magam, hogy kiszálljak, már rendezte a fuvart, kipattant a másik oldalon és a szoknyáját húzogatta. A kocsi elhajtott, én meg azt éreztem, kidobom a taccsot. Azt mondta, nyugi, és hogy bent majd iszunk valamit - halladszódtak még valahonnan távolról Milán szavai.

Kiderült, hogy Nitca több, mint rutinosan indult el az egyik a ház felé. Pontosan tudta, hogy nyílik a kapu, és hol kell bemenni az épületbe. Aztán pár lépcsőfokot mentek felfelé egy szűk előszobában, de ezen a ponton Milán még simán azt hitte, valami házibuliban folytatják majd az estét. Aztán beleütköztek egy nagydarab állatba - mesélte, aki közölte velük, hogy pároknak 15 000 lesz. Ő persze még mindig nem tudta, mi is történik, de akkor Nitca elengedte a kezét és a tag nyakába borult.

- Az is elég levágós volt, hogy nem először találkoznak. Csak egy tízest találtam a zsebemben, azt ledobtam a pultra, bár még mindig nem voltam tudatában annak, hová is jöttem - vallotta be. - Nitca mondott neki valamit oroszul, amitől a tag máris nem akart szétverni, így végül azzal, hogy ismered a járást bébi, utunkra engedett minket.

Amanda megtudta, hogy ezután Nitca, és a mögötte kullogó Milnán egy keskeny lépcsőn ereszkedtek lefelé, majd egy öltözőszerű szobában az orosz lány közölte vele, hogy vetkőzzön le, majd pedig megmutatta neki, hol talál fürdőlepedőt.

- Ekkor kezdtem erősen gyanakodni, hogy ez nem csak egy sima házibuli lesz - próbálkozott Milán, de Amanda nem nagyon fogta már fel, miről is beszél. A saját lakásának ajtajában ült, de úgy érezte, nincs már alatta talaj, és éppen zuhan a semmibe. Csak azt tudta, hogy nem akarja hallani Milán sztoriját, de a férfi sajnos megállíthatatlan volt.

Nitca egy mozdulattal lehúzta magáról a ruháját, és úgy ahogy volt, fehérneműben és magas sarkúban elindult visszafelé a lépcsőn. Így persze Milán sem gondolkodott sokat, bedobálta a cuccait egy szekrénybe, magára tekert egy törölközőt, és elindult a tökéletesen kerek popsi után. Csak arra emlékszik, menniyre ragadt a padló, ahogy mezitláb lépkedett rajta, és hogy iszonyatosan meleg volt és büdös. Meztelen testek ültek egy jakuzziban és akörül. Mintha egy uszoda lett volna bezsúfolva egy pesti családi ház nappalijába, ami körül csupasz emberek, - akik látszólag jól ismerték már egymást - ültek és koktélozgattak.

- Nitca épp a pultnál pucsított, amikor odaértem, valami színes piával kínált. Addigra már leesett, hogy egy szvingeklubba hozott, és akkor már minden mindegy alapon lehúztam az italt.

Ezután Nitca és Milán helyet foglaltak a pucérkodó baráti társaság között, akik kitörő örömmel vették az érkezésüket. A kövér, elhízott, miláni kifejezéssel élve zsírdisznók Nitca formás testét gusztálták, és várták, mikor is kerülhetnek végre igazán közel hozzá. A nők persze Milánt fürkészték, a friss húst, és üdvözölték a tényt, hogy ezegyszer végre nem a szokásos, rákosborzasztói szexszomszédaikkal kell majd enyelegniük. Milán állította, hogy ez neki még nem hozta meg a kedvét a dologhoz, de akkor hirtelen Nitca felugrott a vörös bőrkanapéról, és közölte, megmutatja a kedvenc szobáját.

A fiatal gyakornoklány által favorizát helység egy ablaktalan szoba volt, melynek minden oldalát tükör borította. Csak egy franciaágy volt benne, ami középen állt, nyilván azért, hogy jól megközelíthető, minden irányból körbejárható és -állható legyen. Vörös lámpa világította be a teret, és az egyik falon volt egy kisebb lyuk is, ahonnan azok kukkolhattak, akik nem mertek beljebb jönni. Itt kínálkoztak tálcán a különböző típusú óvszerek, mint a ház ajándékai.

Milán olyan részletes leírást adott a helyről és a környezetükről, hogy Amanda úgy érezte, éppen azon a kis kukucskálón keresztük bámulja a szexelő párost. A csodálatos testű és gyönyörű arcú Nitcát, a selymes bőrével, és a tökéletesen omló hajával. Elképzelte őket egymás karjaiban abban a piszkos, szexszagú teremben szeretkezve. Látta maga előtt a mellette ülő férfit, ahogy vágyakozó, nyálcsorgató nézőközönség előtt magáévá teszi ezt a megfejthetetlen csodalányt, aki olyan mesterien irányítja a környezetét, hogy azt tanítania lehetne. Mondjuk hülye is lenne továbbadni a tudását...

Arra a kérdésre, hogy a többiek miért csak álltak és néztek, miért nem szálltak be a buliba, az a válasz érkezett, hogy azért, mert Nitca Milánon kívül senkinek sem engedte, hogy megérintse. Ő csak azt élvezte, hogy nézik, hogy olyan férfiak, akik sosem kaphatnák meg, bámulják őt szex közben.

- Mocskos volt és perverz, ezért is tetszett annyira a dolog - kapott el egy fél mondatot újra Amanda, de nem tudta, hogy ezek a szavak tényleg elhangzanak-e, vagy már csak az elméje űz vele bolond tréfát. Hogy végül miképpen ért véget a történet, nem is teljesen tiszta a lány számára. Csak arra az iszonyatos gyomorfájásra emlékezett, ahol akkor akkor fáj a test, amikor valami olyat hall, amit jobb lett volna inkább nem tudni. Amikor egy számunkra fontos ember meglepő részletességgel mesél el egy olyan aktust, aminek sajnos nem mi voltunk az alanyai.

Na, nem mintha Amanda ott akart volna lenni. Nem mintha az extra környezetet, az erektált nézőközönséget, vagy a bátorságot irigyelte volna Nitcától, amiért ki meri élni a legvadabb vágyait és megvalósítani a szexfantáziáit,  és ha az izgatja fel, hogy idegenekl lesik, miközben elélvez, akkor odamegy, ahol ez meg is kapja. Nem. Amanda csak Milánt akarta ebből az egész egyenletből. Az fájt neki, hogy a férfi már megint mást választott helyette, hogy ő megint alulmaradt az érte folytatott versenyben. Hogy ő ismételten csak arra jó, hogy Milán idejöjjön, az arcába vágja, mekkora Casanova, hogy szvingeklubba jár, és egy álomnőt kefélget, amikor pedig végzett vele, beállít, hogy ők ketten barátilag elcsevegjenek erről.

Amanda nem is nagyon tudta, de nem is igazán kívánta kommentálni a történetet. Annyit fogott fel belőle, hogy Milán ismét Nitcával volt, és hogy ez már igenis több annál, mint hogy egyszer véletlenül összeszexeltek. Nitca pontosan tudja, mit akar Milántól, és azt is, hogy éri el. Amit a férfi látszólag élvezett is, így már csak az az egy kérdés lebegett a levegőben, hogy mégis mi a fenéért jött ide azért, hogy mindezt elmondja?

- Nem tudom. Egyszerűen nem tudtam, hová mehetnék.
- Akkor megtennéd, hogy most elmész innen is? Valahova máshova? Kérlek
- nyögte Amanda és lassan megpróbált két lábra állni.

Milán követte, de nem fűzött hozzá semmit. Most bezzeg nem szólalt meg, pedig inkább korábban kellett volna hallgatnia. Bűnbánó arcot vágott, mint aki valamit nagyon sajnál, bár még maga sem tudja, mit. És mint aki tényleg nem tudja megmondani, mit keres itt, de már indul is. Amandát a tarkójánál fogva húzta közelebb magához, hogy adjon egy puszit a feje búbjára. Közben a kezébe adta a lakáskulcsát, ami még korábban maradt nála, és amivel ma reggel próbált meg betőrni. Majd pedig pontban fél hatkor távozott a korábban általa nyitvahagott folyosóajtón, és vissza sem nézett. Csak olyan milánosan, ahogy szokta.

Vissza - 30. rész   Tovább - 32. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda azóta nem járt otthon, hogy napokkal ezelőtt rázárta Milánra a lakásajtót. Félve lépett be, de azt nem tudta, mitől is tart igazából. Hangtalanul járkált a szobák között, nyomokat keresett, őrá utaló jeleket. De a méretes párnakupacokon és a meggyötört paplanhalmokon kívül semmi sem  emlékeztette arra, hogy Milán ott járt. Pizsamába bújt, és befeküdt az ágyába. Mélyen a gyűrött anyagok közé szippantott, de a saját, és a jól ismert öblítő illatán kívül semmit sem érzett. Akármennyire is szerette volna, már nem találta meg Milánt a textilromok köztött.

14:00

Mielőtt a délután közepén elbóbiskolt volna, még egyszer átolvasta Milán neki küldött levelét. Az elmúlt napokban számtalanszor megtette ezt, most azonban remélte, talál még valamit a sorok között, amit korábban nem vett észre. Ott voltak a mit is kezdenék igazából veled és a nem mernék ilyet bekockáztatni kezdetű mondatok, és a további, keserves frázisok, melyek közt nem volt semmiféle titkos üzenet, nem bújtak meg bennük reménykeltő szavak. Csak a szokásos elutasítás kiabált a néma irományból. Amandát a mobiljával a kezében nyomta el az álom, amiből pár órával később egy Facebook-üzenet csippanása verte fel. Káté írt, hogy úgy néz ki, ráér ma este, és ha oké a dolog, akkor felugorna valamikor, hogy bepótolják a legutóbb elmaradtakat.

16:00

Amanda az álommező határán azon merengett, nincs semmi oka arra, hogy nemet mondjon az ajánlatra. Ha Milánnak egyetlen olyan indok sem jutott eszébe, ami meggátolta volna abban, hogy Nitcával szexeljen, akkor neki most aligha kell rosszul éreznie magát. Főleg a délelőtt történtek tükrében. Így végül egy lelkesedő emotikont küldött az exének, és annyit kért tőle, legalább az órát írja meg, mit is ért pontosan este alatt.

17:00

Egy órával később egy e-mail tompa hangja keltette. Jutastól jött, de a privát címére, ami persze rögtön gyanakvásra adott okot. Valami spontán buliról írt, amit ma este tartanak a Parfümben, és amire mindenkit szeretettel vár. Még félig-meddig szunyókált, de visszaírt a főnökének, hogy nincs abban az állapotban, hogy ma szórakozzon, és megkérdezte, egyébként miről is van szó. Így derült ki, hogy Nitca partyt szervez. Állítólag úgy fogalmazott, összerázza a csapatot, hogy szeretne mindenkit közelebbről megismerni, és kicsit lazítani. Amanda minden erejét összeszedte ahhoz, hogy továbblökje a levelet Reginának, és csak annyit fűzött hozzá, hogy: ugye nem megyünk?

19:00

A barátnője azonban csak két óra múlva reagált, így az újboli ébredés megerősítette abban a hitében, miszerint hiába lop el valaki egy fél szabadnapot, kizárt, hogy pihenni tudjon, ha van okostelefonja. "Én beteg vagyok, nem kell mennem Nitca bulikájába" - írta Regina, mire Amanda csak annyit felelt, hogy neki sem kötelező. "Ma Jutas látott sírni az irodában. Gondolom elnézi nekem, ha ezt most kihagyom. És amúgy is... Az a hülye picsa egész biztosan csak önmagát akarja megint jól összerázni Milánnal, és nem a vadiúj munkatársait egymással. "Szánalmas, hogy ehhez ilyen agyafúrt trükkre van szüksége" - fokozta a beszélgetés hangulatát Regina, ami után Amanda egyertértőn hajtotta vissza a fejét a párnájára.

19:30

Fél óra sem telt bele, mire Káté megüzente, kilencnél hamarabb nem ér oda. Ekkor Amanda végképp átadta a világ elől elmenekülő, kora esti szundikálás lehetőségét a felejtésnek, és úgy döntött, felkészül az exe érkezésére. Ráhangolódás alatt többek között a viseltes ágyneműgarnitúra lecserélését, a teste célterületein lévő összes szőrszál eltüntetését, a tökéletes ruhadarabok kijelölését és egy fél üveg bor elpusztítását értette.

21:00

A múltja persze semmit sem észlelt a gondosan kiválasztott öltözékből, hamar a laminált padlólapra hajította a korábban legszexisebbnek ítélt cuccot. A szokásos rutinmozdulattal markolt bele a kifogástalanul egyenesre vasalt hajkoronába, ügyet sem vetve az egymáshoz tökéletesen passzoló, és az eddig még felavatatlan fehérnemű-kollekcióra. Olyan vehemenciával falta Amanda kislányosra borotvált részeit, hogy aligha vette volna észre, ha néhány pihécske véletlenül kimaradt volna a nyírásból. Ez a fajta érdektelenség persze érvényes volt a frissen megvetett ágyra, az Amanda otthonában honoló látszólagos rendre és a gyorsan odavarázsolt tisztaságra is.

22:00

Mikor Amanda egy órával, valamint egy igazi és egy színlelt orgazmussal később bezárta távozó exe mögött a folyosórácsot, örömmel töltötte el, hogy legalább az elmúlt néhány órában nem gondolt Milánra. Hogy végre a vele való veszekedésen kívül más módon is levezethette a benne gyülemlő feszültséget, és persze azért is, mert újra találkozhatott Kátéval, aki ha csak egy kis időre is, de elvonta a figyelmét káoszos életéről. A fejében lévő vészcsengőt, mely arra figyelmeztette, milyen ócska bosszú is volt ez, gyorsan sikerült elhallgattatnia, és máris más megvilágításba tudta helyezni az elmúlt napokban történteket. Így máris nem tűnt akkora árulásnak, hogy Milán felpróbálta Nitcát, és ez megkönnyebbüléssel töltötte el.

23:30

Napok óta először érezte úgy, hogy végre igazán jól fog aludni. Mert ha meg nem is oldódtak, de legalább egy kissé a helyükre billentek a dolgai.

01:00

Pechére azonban az a mámoros, kellően, de nem elegendően kielégítő, levegőben lebegős, valahol mélyen diadalittas, de miértekkel teli állapot, amit egy nő akkor érez, amikor nem azzal a férfival szexelt, akivel eredetileg szeretett volna, nem tartott sokáig. Szendergés helyett Nitca buliján gondolkodott, hogy vajon kik vettek részt rajta, milyen lehet, és persze azon, Milán elment-e.

Éjszakára lenémította a mobilját, mert igazából pihenni akart, és nem arra kelni, hogy Jutas hívogatja, hol van, és hogy a viberen Janka meséli, ki mit művelt a nagy lazításban. És ugyan nem hitte, hogy Milánra írna neki bármit is, ezen az éjjelen nem is lett volna kíváncsi arra, mit mondana, hogyha mégis.

04:30

Ezért is lepődött meg, amikor hajnalban egy korábban sosem hallott zörejre ocsúdott fel, amit először nem is tudott beazonosítani. Ijedten ébredezett, mert a zaj a bejárati ajtó felöl érkezett. Úgy tűnt, hogy valaki kulcsal akart bejutni a lakásába, és ez csak azért nem sikerült neki, mert Amandáé belülről már kitöltötte a zárat. Azt az ébrenlét határán is pontosan tudta, hogy ez mindössze három embert jelenthet. Az anyját, a takarítónőt, és a pótkulcs jelenlegi birtoklóját, azaz Milánt. Felült az ágyán, és azon agyalt, az első kettő kulcstulajnak egész biztosan nem lett volna oka, hogy fél ötkor beállítson hozzá. Ürügye mondjuk Milánnak sem lett volna, de mindközül ő tűnt a legőrültebbnek.

Gyorsan a lehallkított telefonja után nyúlt. Először az időt állapította meg, majd pedig meglátta a kollégája üzeneteit. Miközben a sorokat olvasta, hogy Milán felé tart, majd pedig, hogy meg is érkezett a házához, a lábai maguktól vitték a testét az ajtó felé. Rátapasztotta a fülét, de nem hallott semmit. Úgy tűnt, az álbetörő feladta, és hirtelen már a réseken sem szűrődött be a folyosólámpa fénye. Így okkal remélhette, hogy csak álmodta az egészet, és Milán a valóságban nem próbált meg bejutni a lakásába hajnalok hajnalán. Ekkor azonban megrezdült a makrában tartott készülék, a kijelzőre pedig azt írta, "Itt várok".

Vissza - 29/3. rész   Tovább - 31. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Káté pár órával a megbeszélt időpont előtt mondta le a találkozót. Hétfő estére beszélték meg, hogy felugrik Amandához, mire ő hazaér vidékről. De közbejött valami, és ahogy mindig, az a dolog előbbre való volt, mint a nosztalgiaszex. Ezért nem is tudták rendszeresíteni a találkozóikat. Mivel papíron már nem volt köztük semmi, nem lehettek és nem is voltak elég fontosak egymásnak ahhoz, hogy idézőjeles randijaikat mások, egyéb programok és elfoglaltságok elé helyezzék. Így megint a halasztás mellett döntöttek, vagyis Amanda kielégületlenül és gondterhelten érezett a kedd reggeli értekezletre.

Az volt a terve, hogy olyan későn esik be, amennyire csak lehetséges. Hogy a 10-kor kezdődő megbeszélésről inkább késik pár percet, minthogy azt kockáztassa, a liftből kilépve összefut a folyosón Milánnal, vagy hogy Nitca szorítja sarokba a konyhában egy börge kávéval a kezében, és fülig érő vigyorral az arcán. A tárgyaló ajtaja csukva volt, így mielőtt lenyomta volna a kilincset, elmormolt egy gyors imát, hogy csak Milán ne legyen bent. De ott volt.

A terembe lépve ösztönösen a padlószőnyegre szegezte a tekintetét, de érezte, mindenki őt nézi. Jutasban is bennszakadt a szó, de a halk bocsánatkérésre alig láthatóan azért bólintott. Amanda elhaladt Regina üres széke mellett, majd leült Milán mellé, de nem nézett rá. Nitca velük szemben foglalt helyet. Ahogy mindig, most is gyönyörű volt, hamvas, üde és fesztelen. Mint akin nem fog a világ gondja, baja.

A főnök a Martin-projekt részleteiről beszélt, és azt ecsetlete, mik a következő lépések. Előadta, kitől mit vár el, és nyomatékosan kérte, hogy minden Nitca bevonásával történjen. Legyen rajta a fontosabb e-maileken, vegyen részt a meetingeken, vagyis amennyire csak lehet, lásson bele a munkafolyamatokba. Hogy ez Jutas, vagy egyenesen Martin úr kérése volt, az nem derült ki, mindenesetre a kis gyakornoklány széles mosolyra húzta a száját, Milánra rebegtette a pilláit, aki viszont a székében hintázva mobilozott, és csak akkor emelte fel a fejét, amikor a nevét hallotta. Az ülés végeztével Amanda az asztala felé vette az irányt, méghozzá azért, hogy megnézze, visszajuttatták-e már a lakáskulcsát. Ahogy sorra ellenőrizte a fiókokat, egyre jobban ment fel benne a pumpa. Miután nem lelt rá arra, amit keresett, hirtelen elképesztő bátorság szállta meg. Azt érezte, most minden megvan benne ahhoz, hogy leteremtse Milánt. De először Jankához ment.

- Kell egy számla - hadarta Amanda, miközben megállt a kolléganője asztala mellett.
- Hogy mi?
- Bármi, amit elszámoltathatok Milánnal. Be kell jutnom hozzá, hogy leüvöltsem a fejét, de kell valami ürügy. Van valamid?
- Két kajaszámlám, azokat odaadhatom. De szerintem ezek nélkül is bemehetsz hozzá veszekedni. Mi történt?
- Hát, az egy elég hosszú történet. Mindenesetre ismét nagyon dühös vagyok rá.
- Nitca van nála -
vetette oda Janka, Amandának pedig több sem kellett.

Kopogás nélkül lépett be az irodába. Milán az asztalánál ült, Nitca pedig mögötte, az ablak előtt állt. Végtelen lábaiból egy falatnyi szoknya takart el egy szeletet, és olyan magas sarkakon egyensúlyozott, hogy abba Amanda is beleszédült, pedig csak a másodperc tört részéig bámulta.

- Szia, nem is hallottuk, hogy kopogtál - szólalt meg a leány, mire Milán is felnézett.
- Nitca, ne haragudj, de kimennél egy percre, hogy visszakérhessem Milántól a lakáskulcsomat? - csapott a közepébe, ami látszólag minden teremben lévőt meglepett.
- Hát persze - vetette oda flegmán, majd pedig látványosan a férfi vállára tette a kezét. - Csak szólj, ha szükséged lenne rám!

- Hiába jöttél - kezdte Milán, miután a formás kis hátsó mögött becsukódott az ajtó. - Nincs itt a kulcsod...
- Miért? Hol van?
- Otthon felejtettem. Nem tudtam, hogy bejössz ma. Napok óta nem jártál erre.
- Megkérdezhetted volna. De persze ahhoz írnod kellett volna.
- Írtam neked
- válaszolt Milán és bűnbánó képet vágott hozzá.
- Igen, egy zavaros levelet arról, hogy Szeréna milyen érzékeny. Pedig ez engem egyáltalán nem érdekel...
- Akkor nem tudsz olvasni a sorok között
- felelte, majd pedig felállt és az ablak felé fordult.
- Hidd el, elégszer végigolvastam ahhoz, hogy lássam, semmivel nincs benne több, mint hogy egyszerűen csak gyáva vagy - vágott oda Amanda és megindult felé.
- Szeréna nincs jól. És nem viselné el...
- Ja, persze, tudom... Bezzeg a kis orosz kurvát megdugni kihívás volt.
- Honnan tudsz erről?
- fordult meg Milán.
- Számít az? - kérdezte Amanda, de majdnem elcsuklott a hangja. Sejtette, hogy megtörtént a dolog, de most, hogy valósággá vált, nem volt biztos benne, hogy el tudja viselni.

- Csak kíváncsi vagyok, ki hallotta még - puhatolózott finoman Milán.
- Nyugodj meg, hamarosan mindenki tudni fog róla! És hidd el, akkor az lesz majd a legkisebb gondod, mit gondol a drága  exed.
- Nem kell megtudniuk...
- Úgy gondolod? Pedig biztosan óriási durranás lenne, ha Jutas és Martin is értesülnek róla,, hogy lefeküdtél a gyakornokunkkal, aki mindössze egy hete dolgozik itt. És egész biztosan Szeréna is le lesz sújtva.
- És te?
- tette fel a kérdést Milán, majd pedig elindult Amanda irányába.
- Mióta számít neked, hogy mit gondolok? Úgy tudom, csak az érdekel, mennyit tud Regina és mit hisznek mások.
- Ebben tévedsz. Bár  a te álláspontodat úgy is ismerem
- mondta, és zavarbaejtően közel állt meg a beszélgetőpartneréhez. Amanda egy lépést tudott még hátrálni, majd pedig egy irodabútorba ütközött.
- Ugyan, nem tudsz te semmit - védekezett, majd pedig letette a Jankától kapott papírokat az asztalra, amit mostanáig a kezében gyűrögetett.
- Nem én léptem le Füreden.

Amanda nem hitt a fülének. Sose jutott volna eszébe, hogy önmaga védelmében Milán azzal fog előhozakodni, hogy ő bizony eljött a hotelszobából akkor reggel. De akkor hirtelen összeállt neki a kép.

- Szóval erről van szó - hitetlenkedett. - Vagyis, ha jól értem, most te vagy dühös rám? Egy nappal előtte még Szerénával voltál. Mégis mit hittél?
- Nem voltam vele. Csak átjött a szobámba, hogy beszéljünk.
- Jutas érted küldött. Felmentem, és ő egy szállodai törölközőben nyitott ajtót.

- Erről én lemaradtam. Összevesztünk, utána lemenetem a medencébe. Otthagytam, nem volt semmi - felelte, és úgy tűnt, igazat mond.

Ahogy beállt a csend, Amanda kezdte kellemetlenül érezni magát. Ha ez ugyanis igaz, akkor kettejük közül ő volt elképesztően ostoba. Legfőképpen, hogy az útja a Balatonról egyenesen Káté ágyába és karjaiba vezetett. De még mielőtt ostorozni kezdte volna magát, visszanyúlt Nitcához.

- Szóval bosszúból kefélted meg? Miattam? Ezt nem gondolhatod komolyan...
- Nem is én mondtam
- válaszolt Milán és megkockáztatott egy mosolyt, miközben Amandát a sírás kerülgette. - Valami partyból hívott fel hajnalban. Nem is emlékszem, mit mondott, már aludtam. Valami olyasmit, hogy egyedül érzi magát, és nem ismer itt senkit. Hogy Martin lebaszta valamiért, és hogy szeretne egy baráti arcot látni. Én meg gondolom félálomban elmondtam neki a címemet.
- Méghogy magányos. Tudod, ott voltam a bulijában, ahol annyi ismerőse volt, hogy egész este nem kerültem sorra, hogy egyáltalán beszélhessek vele. Gondolom elesettnek és szomorúnak tűnt, amikor megérkezett...
- Ott állt az ajtómban egy fekete, kurvás cuccban. Részeg volt és arról beszélt, hogy hozott egy üveg bort, amit szeretne velem meginni. Így hát beengedtem.
- Gondolom most jön az a rész, hogy te megint csak a körülmények áldozata voltál
- élcelődött a lány. - De nem akartalak félbeszakítani, mondd csak tovább - tette hozzá dühödten.
- Nem fogom elmesélni.
- Pedig most már be kell fejezned. Hallani akarom. Szóval? Ő mászott rád?
- próbálkozott unottan, Milán pedig egy sóhajtás után folytatta.
- Ott álltam egy szál boxerben. Bejött, becsukta maga mögött az ajtót és megmarkolt - vallotta, de a szája egyre nehezebben formálta a szavakat. - Én meg nem ellenkeztem.
- Azt mindjárt gondoltam
- vágta rá Amanda és elindult az ajtó felé.

Érezte, hogy el kell hagynia a szobát, mert lassacskán megfullad. Milán azonban megragadta a karját.

- Eressz el! - parancsolt rá, de a szorítás nem engedett. - Ne érj hozzám! - utasította, de úgy látta, a férfi egyre csak dühösebb lesz.
- Bement a konyhába, és felült a pultra. Kihúzta a lábai között a fiókot, kivette a bornyitót és egy kurva nagy terpesztben elkezdte kicsavarni a dugót. Rohadtul nem jutott eszembe semmi, ami meggátolt volna abban, hogy megdugjam az asztal tetején - háborgott Milán. - Vagy te, mint szakértő, tudsz esetleg egy jó indokot?

Amanda megsemmisülve állt ott. Kihámozta magát Milán karmaiból és a földet nézte. Nem tudta, kinek van igaza, vagy ki a hibás ebben a helyzetben. Erőtlennek érezte a testét, és csak annyit tudott, hogy szívből gyűlöli Nitcát. Annyi enegriát még összegyűjtött, hogy lassan meginduljon a kijárat felé. Könnyek szöktek a szemébe, Milán pedig már nem tartóztatta. Határozott kopogás hallatszott, és mire odaért, az ajtó kinyílt. Őszintén remélte, hogy nem a kis ribi tért vissza, mert akkor egész biztosan felpofozza. Jutas volt az, aki döbbenten meredt rá...

- Milán, beszélhetnénk? - kérdezte zavartan, és utat engedett maga mellett vöröslő beosztottjának.
- Persze, gyere csak. Úgy tűnik, mi már mindent fontosat megvitattunk - felelte Milán, de a szemével azért végigkövette, ahogy Amanda becsukta maga mögött az ajtót.

Vissza - 29/2. rész   Tovább - 30. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Mire Amanda letette Reginát, két nem fogadott hívás díszelgett a kijelzőjén. Az az opció, miszerint Milán kereste, kényelmesen kizárható volt, Jutas és Káté neve egymás alatt azonban újabb gyomorgörcsre adott okot. A főnökével kapcsolatban azért esett kétségbe, hátha mostanra derült ki, hogy valami mégsem lett jó az éjszakai számításokban, elvégre a végét azért ő is eléggé összecsapta. Az exével összefüggésben pedig azt a kérdést tette fel magának, hogy  mégis miként lehetséges, hogy Káté mindig a legszétesettebb állapotában találja meg.

Rendszeresen akkor bukkan fel, amikor Amanda épp csalódott, kétségbeesett, ideggyenge, vagy mindezeket a tüneteket egyszerre produkálja. Amikor Milán már kiszívta minden erejét és energiáját, mikorra nem tud tovább küzdeni sem érte, sem ellene, és mikor csak arra vágyik, hogy valaki átölelje, visszaadja az önmagába és a testébe vetett hitét, és visszarepítse az időben. De tudta, hogy előbb Jutast kell tárcsáznia...

A főnöke az első csengésre felvette, pedig Amanda remélte, lesz még pár másodperce, hogy kiötölje, mit is akar mondani. De Jutas rögtön darálni kezdte a mondandóját, melyben megköszönte az éjjeli segítségnyújtást.

- De honnan tudod, hogy én is Milánnal dolgoztam a végső verzión? Mondta? - kérdezte naivan.
- Nem, de feltűnt, hogy a te neveden és a gépeden lett elmentve a doksi - felelte, eloszlatva Amanda utolsó reményeit is azzal kapcsolatban, hogy a kollégája esetleg megemlíthette a nevét, amikor a dicséreteket osztogatták.
- Szóval csak meg akartam köszönni neked is. És egyben megkérni arra, hogy ha már belefolytál, maradj is rajta a projekten - kérlelte, Amanda pedig csak hallgatta, ahogy a főnöke erőtlenül belátja, ez a feladat bizony túlnő rajtuk, ha most nem teszi oda magát mindenki.

Miután igent mondott, felbátorodott, hogy ha valamikor, akkor most végre ő is kér valamit Jutastól. Szégyellte magát, de tudta, vert helyzetében az egyetlen megoldás, ha őszintén bevallja, kikészíti a Milánnal való közös munka. Elárulta, hogy vidékre utazott, és pár napot kér, mielőtt visszamenne a városba. Tudta, hogy amit akar, a végletekig szakmaiatlan és amatőr, de bízott Jutas jóindulatában, ami nagyrészt abból táplálkozott, hogy ő is valami hasonlót élhet át Reginával kapcsolatosan.

A főnök két feltételhez kötötte a nem hivatalos távolmaradást. Egyrészt, hogy megjelenik a jövő hét keddi vezetői meetingen, illetve hogy azonnal visszatér, ha bármilyen probléma merül fel Martinék projektje kapcsán. A lány elfogadta a kompromisszumos megoldást, és áldotta az eget, amiért legalább négy napig nem kell találkoznia Milánnal.

Legnagyobb megdöbbenésére azonban Jutas is kért valamit. Infókat akart. Valósággal könyörgőre fogta. Regináról kezdett beszélni, válaszokat szeretett volna, és tanácsot kapni. Hirtelen borult fel minden alá- és fölérendeltségi, főnöki és alkalmazotti viszony köztük, és kezdtek összemosódni az áruló, a kétségbeesett, a jóbarát, a szerelmes, a spicli és a zsaroló szerepek. Amanda végül rákezdett:

- Annyit tudok, hogy inzulinrezisztenciát állapítottak meg nála. Ez valami komplex anyagcsere betegség, de ennél jobban én sem vagyok képben. Állítólag abból áll, hogy ha cukrot, vagy szénhidrátot  fogyaszt, akkor megugrik az inzulintermelése, ami megzavarja az anyagcserét, a hormonokat, a menstruációs ciklust, stb. De szerintem ezt ő is mind-mind el fogja mesélni neked - védekezett.
- Napok óta nem is beszéltünk. Ha hívom, vagy írok neki, nem is válaszol.
- Nekem azt mondta, ma találkoztok.
- Hát, engem erről még nem értesített, de örülnék, ha így lenne.
- Gondolom neki is szüksége volt pár napra, hogy kitalálja mi legyen. Ez egy elég komoly betegség, gondolom először ezt kell helyretennie magában. Tájékozódni a lehetőségekről, leszervezni a szükséges vizsgálatokat. Rád pedig csak akkor zúdítja majd, ha már lesz mit mondania, ha majd nem csak annyit fog tudni, hogy van ez az izé, és ha végre belátja, szüksége van rád ebben a helyzetben.
- Gondolod, hogy ez így van? -
kérdezte Jutas pár másodperc hallgatás után.
- Igen, biztos vagyok benne - nyugtatta meg Amanda.

Bontották a vonalat, ami egyet jelentett azzal, hogy most Káté következett a sorban. Annak ellenére, hogy hosszú évek óta ismerték már egymást, mégis elfogta az a jól ismert, furcsa és bizsergető érzés, amit a hasában érez az ember lánya, ha egy olyan férfit készül felhívni, akit szeret, vagy legalábbis valaha imádott, esetleg csak simán odavan érte. De hogy Káté épp melyik kategóriába tartozott, azt egészen pontosan Amanda sem tudta volna megmondani.

Abban viszont biztos volt, hogy egészen mást érez az exe iránt, mint Milánnal kapcsolatban. Amit Káté felé táplált, sokkal mélyebbről jött, és jóval erősebb volt, mint az a körbeírhatatlan, beteges vonzódás, ami a kollégájához húzta. A kötelék, ami Kátéval volt köztük, a szakításaik, a vívódásaik, és az eltelt évek ellenére is bensőségesebb, meghittebb és romantikusabb volt, mint Milán pusztítóan ártó hatalma felette. Remélte, hogy egykori szerelme egyszer majd kézen fogja, és kivezeti a Milán vetette árnyékból. Persze az agyával tudta, hogy erre már nem fog sor kerülni, de azért a szívével titkon remélte, és a szabadulási tervek között is számon tartotta ezt az eshetőséget. Milánnal szemben ugyanis könnyű volt Kátét hibátlannak látni, a vele amúgy szintén nem működő és sehova sem vezető kapcsolatát pedig könnyednek és felhőtlennek érezni...

A múltja azonban nem vette fel a telefont, ezért Amanda úgy döntött, ha már kiharcolt magának pár, a hétvégével összeköthető szabadnapot, akkor tényleg ki is fogja pihenni magát. Hosszú nappalok, és még azoknál is terebélyesebb éjszakák álltak mögötte, így szinte azonnal elaludt, amint letette a fejét a párnájára. Mámorító érzés volt az álomvilágon kívül hagyni a munkát, a táblázatokat, a stresszt, Kátét, Jutast, Milánt, és annak nyavalyás takarófalát, valamint Nitcát, és kettejük vélt, vagy valós szexét is...

Vissza - 29/1. rész   Tovább - 29/3. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda, ahogy végigrágta magát Milán sorain, azonnal továbbította a levelet Reginának. Bízott abban, hogy a barátnője azonnal elolvassa, és rögvest fel is hívja őt, hogy megvitassák a történteket. Szerencsére ezt Regina is pont így gondolta, ezért, miután végzett az e-maillel, tárcsázta Amanda számát.

- Mit akarsz? Milánhoz képest egész komplex a levél. Egész mondatokkal, saját gondolatokkal, eleje-vége történettel. Őszinte... Szinte már az is hihetetlen, hogy ő írta...
- Mielőtt agyondicsérnéd, közlöm, hogy tegnap éjjel átjött, befejeztette velem a te munkádat, amit amúgy Nitca miatt baszott el, majd pedig bebújt a takaró alá, nehogy hozzám kelljen érnie...

- Hogy mi? Nálad aludt? - kérdezte hitetlenkedve Regina.
- Igen, nálam aludt, csak én nem voltam otthon. Pár percig bírtam, aztán otthagytam a francba.
- Erre reggelre írt egy levelet?
- Nem, én írtam neki egyet, mielőtt rázártam volna az ajtót. Arra válaszul küldte azt, amit láttál. Szóval én anyáméknál vagyok, ő meg vélhetően még mindig a lakásomban.
- Ti aztán nagyon hülyék vagytok
- summázta Regina.
- Van még más is...
- Ne kímélj -
vágta rá, és jól hallhatóan átfordult a másik oldalára.
- Asszem megdugta Nitcát - mondta Amanda, és ahogy meghallotta a saját hangját, furcsa fájdalmat érzett a gyomra környékén.
- És ezt honnan tudjuk?
- Elolvastam a Facebook levelezésüket.
- Te belenéztél az üzeneteibe?
- Ajjj, ugyan már, ne légy ilyen álszent! Minden nő belenézett volna annak a pasinak a levelezésébe, akinek épp szakítós üzenetet ír a saját notebookján, és a nyavalyás Face történetesen épp nyitva van...
- Szép védés Sherlock. Na, és mit tudtál meg?


- Hogy Nitca bulija után találkoztak. Amikor én hozzád mentem, a kis ribanc Milánhoz.
- És?
- És szerinted mit csináltak?
- Nem tudom, lehet, hogy Milán neki is épített egy párnafalat
- próbálta menteni a menthetőt Regina.
- Ugyan, Nitcát még én is lendületből megdugnám, majd pont Milánnak kéne kétszer mondani. Ráadásul utána együtt jöttek be reggel. Máskor kb. dél körül találja meg először a munkahelyét. És kávét is vitt neki.
- Tegyük fel, hogy igazad van. Akkor viszont örülj, hogy nálad nem volt semmi. Ha reggel Nitcában ébredt, akkor a minimum, hogy a te ágyadban a matrac alá bújik...
- Szóval akkor azok után, hogy Szeréna három napja a háza előtti lépcsőn kapott el minket, Milán másnap megdönti Nitcát, majd miután engem nem, ír egy levelet arról, hogy Szeréna milyen érzékeny, és milyen rosszul esne neki, a fülébe jutna bármi?
- Igen, azt hiszem.
- És mit gondol? Ha Szeréna megtudja, hogy Nitcával kefél, akkor nem fog kiakadni?
- Nem tudom. De hidd el, ha 24 órával később veled is szexelt volna, akkor most sokkal pocsékabbul éreznéd magad. Vagyis tulajdonképpen korrekt volt.
- Tudod, ha hajnalban egy sor észveszejtő orgazmus után, erőtlenül rogytam volna a padlószőnyegre, aligha jöttem volna rá, mi van köztük. Egyrészt mert fel sem merült volna bennem, hogy hajnalban még mással volt, másrészt pedig mert eszembe nem jutott volna a gépében kutakodni. És amúgy is. Te kinek az oldalán állsz?


- A tiéden. De mi lenne, ha előbb beszélnél vele?
- Soha többé nem kommunikálok Milánnal.
- Akkor kezd Nitcával! Fogadok, hogy részletesen beszámolna neked minden egyes mozzanatról és mozdulatról, ha neki szegeznéd a kérdést. Amilyen jó pajtik vagytok mostanában...
- Na, már csak az kéne, hogy Milánról áradozzon nekem.
- Akkor beszélj vele, ha már bent leszek! Vagy szólj Jankának! Kell valaki, aki összeszed utána a konyhakőről.
- Tényleg, mikor jössz? Én most pár napot lapítanék itt, de Jutas így is nagyon kiborult, hogy össze-vissza jártok be.
- Őt bízd rám! Amúgy is beszélnem kellene már vele, nagyjából ezerszer hívott.
- Mikor mondod el neki?
- Hamarosan...
- Eléggé ki van bukva. És aggódik érted. Szörnyen festett tegnap. Ez a Martin-projekt elég húzós, és veled sem tudja, hogy mi van.
- Ööö... És te most kinek a pártján vagy?
- Nyilván melletted. De úgy gondolom, tudnia kellene róla.
- Elvileg ma este találkozunk, szóval nyugi...

Vissza - 28/3. rész   Tovább - 29/2. rész

Most kezdem, irány ez első rész!