Amanda és Regina az egyik kedvenc helyükre mentek. Egy apró, belvárosi klubba, amit mindketten szerettek, de ami nem volt annyira felkapott és népszerű, hogy tele legyen erőszakosan nyomuló külföldi turistákkal, akik angolul dörgölőznek oda, sem pedig újgazdag kis köcsögökkel, akik a fellengzős dumáikkal próbálkoznak, miután szépre itták már a nőket.

Regina elmesélte a barátnőjének, hogy Füreden volt alkalma pár szót váltani kettesben a szállodai szobában éppen frissen magára hagyott Milánnal, és akkor beszélték meg, hogy ők Jutassal egy hasonlóan pusztító és romlott kapcsolatban élnek, mint amilyenben Milán és Amanda tengődik. A témát tehát hamar kivégezték, és külön meg is egyeztek abban, ki sem ejtik többet a férfi nevét az este folyamán.

Amandának persze könnyű dolga volt, Káté ugyanis kielégítette azon vágyát, illetve szükségletét, hogy mindig legyen üzemhőmérsékleten egy pasi, akivel foglakozni lehet, akinek a figyelmében épp fürdőzhet, akinek szemében fontosnak és értékesnek tűnik. Hogy ez pont a flörtölősen kávézgató Roland volt, vagy a Jutas irodájában majdnem megcsókolós Milán, avagy az egykoron mindennél jobban szeretett ex, - aki ma este egyébként éppen mással randizott, az megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után valójában mindegy volt. Ezért is volt talán akkora diadal, hogy Káté az új kedvesét tervezte hátrahagyni érte. Ha ugyanis csak átugrik szexelni, majd pedig megy is a dolgára, abban nem ilyen magas a hódítási faktor.

Így persze egyáltalán nem érezte rosszul magát, amikor egykori szerelme megpingelte messengeren, hogy merre vannak, és mit szólna ahhoz, ha csatlakozna hozzájuk. Regina ugyan húzta a száját, valami csajos bulit emlegetett, és azt, hogy ennyi erővel akkor ő is beszervezhette volna Jutast. De Amanda tudta, hogy a főnök nem is akart velük tartani, még Regina kifejezett kérése ellenére sem. Így amikor Káté megjelent a bárban, a lány átváltott a lazán koktélozgató, nőbulis partymacska verzióból szexi prédává, vadásszá, az exével titokban összejárogató szeretővé. Vele ugyanis mindig máshogyan érezte magát. Káté a puszta létével képes volt kimozdítani Amandát a valóságból, a mindennapi szürkeségből, és visszarepíteni egy olyan korba, ahol még gondtalan szerelmesekként táncoltak egy langyos őszi estén két egyetemi tanítási nap között. Ő volt Amanda menekülése, visszatáncolása a jóba és a könnyűbe, egy olyen életbe, amelynek egyszerűségéről ma már csak álmodni mert.

Regina üdvözölte Kátét, de túlzottan nem akart együtt mulatni vele. Nem igazán értette, a barátnője miért is csatol újra és újra vissza hozzá, minek kell mindig elölről kezdeni valamit, amit már olyan sokszor lezártak, és miért van szükség arra, hogy ők ketten a jelenben játsszák el a múltat, késleltetvén ezzel egy talán sokkal boldogabb jövőt. Furcsa volt együtt látni őket, nézni, ahogy Amanda személyisége átalakul, hallgatni, milyen más hangsúllyal beszél egykori szerelméhez, mint ahogy mondjuk Milánnal évődik. Végül úgy volt vele, akkor teszi a legjobbat, ha szépen csendben eloldalog, és magára hagyja az egykori álompárt.

- Lelépek, de ti maradjatok nyugodtan.
- Ne haragudj, a franc gondolta, hogy ide fog jönni. De most itt van, lerázta a csaját, és idejött. És tudom, hogy ez nem jelent semmit, és ne is nézz így rám, kérlek, de szeretek vele lenni. Szeretem, aki mellette vagyok, és ez a legfontosabb nekem most
– kezdett bele egy kisebb, mentegetőzéssel átitatott litániába Amanda, amikor valójában Regina nem is mondott semmi ilyesmit, és nem is tette fel azokat a kérdéseket, amik megfogalmazódtak a fejében.
- Tudom, hogy a normális feliratú hajó már régen kifutott nélküled, szóval nem is mondok semmit.
- Köszönöm, és ne haragudj, hogy lerázlak
– mondta miközben kettő puszit kapott és adott Reginának.

Amint kettesben maradtak Amanda a karjait Káté nyaka köré fonta, úgy kezdtek lassan táncolni az amúgy őrülten gyors és hangos zenére. A lány becsukta a szemét, hogy csak a testével érezzen, és elrepülhessen minél messzebb és messzebb. Az ex azonban váratlanul megtörte a csendet:

- Nagyon örülök, hogy összefutottunk ma.
- Egyébként sem lett volna annyira ramaty az estéd
– mosolygott Amanda. – Mesélj a lányról!
- Nincs nagyon mit mondani róla. Ő a recepciós a cégnél. És a múltkori csapatépítésen annyira akarta, hogy csináljak vele valamit, hogy végül megsajnáltam.
- Hogy tudsz így beszélni róla?
- Mert tényleg ez történt. Levakarhatatlan volt és úgy tudom, nem én vagyok az első hódítása odabent.
- És, akkor hogyhogy te lettél a sokadik házinyúl, akire rálőtt?
- Úgy voltam vele, hogy nem fogom kihagyni. Csinos, kicsit mondjuk butácska, de ideig-óráig el lehet lenni vele.
- Aha, szóval addig is melegíti valaki az ágyad.
 - Igen, valakivel kell, hogy pótoljalak
– suttogta Káté, majd közelebb hajolt és a szájába vette Amanda alsó ajkát. Lassan harapdálta a száját, ami végül vad csókolózásba csapott át a táncparkett közepén. Valami ismerős ízű, sokszor átélt, különlegesen finom édesgetésbe, ami Amandában olyan kémiai folyamatokat indított el, ami törölt az elméjéből minden mást. De hát pont ezért is szerette, és ez is volt a célja a Kátéval való találkozásoknak és csókoknak.

A mámoros, forrón kóstolgató pillanatból a mobilja rezgése zökkentette ki. A valóságba viszont annak a névnek az elolvasása hívta vissza, amit a kijelzője kiírt. Miláné. Elgondolkodott azon, fogadja-e a hívást, hiszen megtehette volna, hogy egész egyszerűen nem vesz róla tudomást. De aztán mégiscsak hajtotta a kíváncsiság, érdekelte, mit akarhat tőle a kollégája éjnek évadján. Lassan kihámozta magát Káté öleléséből és az egyik fülét befogva a sokadik csörgésnél végül felvette a telefont.

- Szia - kiabálta bele, de nehezen hallotta a saját hangját.
- Gáz van.
- Mi történt?
- Nitcától tudom, hogy Martin valószínűleg visszadobja a pályázatunkat
– darálta Milán síri hangon.
- És ezt honnan tudod? Jutas azt mondta, napokba telik, mire választ kapunk.
- Igen, de Nitca hallott valamit. Ő mesélte.
- Szex közben?
- Nem. Előtte. Illetve helyette, mert miután megtudtam, téged hívtalak.
- És? Miért pont engem? Nem is vagyok rajta a projekten, nem emlékszel?
- De. Emlékszem. És azt is tudom, hogy nem vagyunk barátok, ezt épp te tetted egyértelművé legutóbb.
- Akkor? Miben lehetek most a hasznodra?
- Ha Martin tényleg visszadobja az anyagunkat, nekem lőttek.
- Ne haragudj, de én ezzel nem tudok most mit kezdeni
– nyögte ki a lány, és hitte, hogy tényleg ezt gondolja, az érzései azonban nem hagyták nyugodni. – Mit jelent ez?
- Azt, hogy ha Jutas nem rúg ki, magam mondok fel – vallotta be Milán, Amanda viszont nem szólt semmit. – Nem tudunk találkozni?
- Nem hiszem. Nem vagyok egyedül – felelte Amanda és utálta, hogy választania kell az exe és a jelenlegi „senkije”, a múltja és a jelene, a tervezett boldogsága és a borítékolható csalódottsága között. Nem akarta Kátét Milán miatt elhagyni, de az is erősen dolgozott benne, hogy a férfinek most tényleg szüksége lehet rá. Így végül benyögte a hely nevét, Milán pedig megesküdött, hogy taxiba ül, és húsz percen belül ott lesz. Máskor lehet, hogy nem tartotta volna be az igéretét, most viszont sajnos tényleg útnak eredt...

A lány lelkiismeret-furdalástól gyötörve, alkoholmámorban sétált vissza a pultot támasztó Kátéhoz. Olyan lassan lépkedett, ahogyan csak tudott, hogy minél később kelljen színt vallania a korábban őt olyan szenvedéllyel csókoló férfinek. Lehúzott még egyet a kikért italból, abból, amit már nem kellett volna meginni, majd pedig közölte Kátéval, hogy Milán, akiről már oly sokat mesélt neki, idejön.

A pincehelységből felsétáltak a földszintre és leültek egy asztalhoz. A lány próbálta menteni a helyzetet azzal, hogy elmesélte, milyen projekten is dolgoztak az utóbbi időben, és hogy annak sikertelensége mit is jelent valójában a vallálkozásukra nézve. Hitt benne, hogy Milán csak odajön, elmondja, amit akar, és hamar távozik. Amikor azonban tényleg belépett az ajtón, Amandának azonnal felfordult a gyomra. Egyrészt azért, mert Milán őrülten jól nézett ki, másrészt pedig azért, mert még sosem volt a számára két legfontosabb pasi egyszerre, egy időben, egy helyen, egyazon térben, méghozzá éppen vele szemben.

Kezdetben csak távoli megfigyelőként kémlelte az eseményeket. Látta, ahogy Milán a kezét nyújtja, ahogy Káté végül megrázza, és amint tudattalanul lép egyet hátra, hogy a lány közelbe engedje a frissen érkezőt. Milán nem hajolt oda, hogy köszöntse Amandát, igazából azt sem tudta, ki az, aki a kolléganője oldalában áll.
- Hozok egy sört. Kértek valamit? – vetette oda, de Amanda csak egy vizet kért, Káté pedig közölte, hogy nem iszik semmit, hiszen máris indul.
- Nem, nem akarom, hogy elmenj – ragadta meg a karját, amikor Milán már messze járt. - Veled akarok lenni, veled szeretnék hazamenni, ő csak idejött, valami baja van, de elmondja, és utána a tied vagyok. Csak a tiád. Ülj le, beszéljünk vele, utána pedig rázzuk le. Vagy ha nem akarod, ezután eltaxizom hozzád. A világért sem hagynám ki a ma éjszakát, érte meg aztán főleg nem.

Káté egy ideig gondolkodott, mérlegelte a helyzetet, és végül úgy döntött, győzzön a jobbik. Hogy nem fog most vesztesként kisétálni innen, csak mert megjött Milán, aki Isten tudja mennyit bántotta már Amandát. Úgy volt vele, lesz, ami lesz, nem hátrál meg, úgyis ő van nyerő pozícióban, nincs mit vesztenie. Így hát odament a pulthoz és Milán mellett hangosan előrekiabált, hogy ő is kér egy sört. A két férfi összenézett, Milán felegyenesedett a pultról, kihúzta magát, Káté pedig kicsit előredőlve vett fel valamiféle furcsa, támadó testtartást.

Amanda csak állt, bámulta őket, és nem hitte el, hogy ez tényleg megtörténik. Hogy Káté és Milán hamarosan egy asztalnál fognak ülni, ráadásul egy olyannál, ahol ő is ott lesz. Félt, hogy vagy egy csúnya verekedés, vagy egy nagy sírás lesz ennek a vége, de az is megfordult a fejében, hogy egy elképesztő édeshármas sül ki ebből felállásból. Ezt persze hamar elvetetette, és végül úgy döntött, bemenekül a mosdóba, hogy kelleőn felkészülhessen erre az ütközetre.

Vissza - 35. rész   Tovább - 37. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda egész délután azon agyalt, vajon el kell-e mondania Reginának, hogy este Jutassal találkozik, vagy nyugodtan elhallgathatja a barátnője elől ezt az apró részletet. Mert ha felhívja azzal, hogy a pasija/szeretője/főnöke közölte, ugyanúgy viselkedik, mint Milán, aki ugye egy regisztrált szociopata, és ennek megvitatására este beülnek valahova egy italra, Regina tuti kiakad. Igazat tehát nem mondhatott, de hazudni sem akart, ezért inkább nem vallott be semmit.

Sebesen szedte a lábait, hogy időben odaérjen a bárba, amit Jutas megjelölt, és aminek a nevét, címét Facebookon küldte el. Ez volt az első alkalom, hogy a főnök nem valamelyik céges kommunikációs csatornát használta az információátadásra, hanem a közösségi média eszközeivel üzent Amandának. A lány továbbra is rosszul érezte magát, amiért Regina tudta nélkül fut össze Jutassal, ráadásul azért, hogy jól kibeszélje őt és a kapcsolatukat. Azon merengett, vajon ő mit szólna, ha a barátnője most épp Milánnal ülne egy asztalnál, és hordaná el őt mindenféle szarszemétnek két korsó sör felett.

Amanda hitt a gondolat teremtő erejében, a telepátiában, illetve abban is, hogy minden okkal történik. De amikor negyed órával a megbeszélt találkozó időpontja előtt Regina felhívta, megállt benne az ütő. Megfordult a fejében, hogy nem veszi fel, de úgy gondolta, abból lesz csak világraszóló botrány, ha találkozik a barátnője pasijával és még a mobilját sem veszi fel ezalatt. Így aztán fogadta a hívást.

- Szia, nem csinálunk valamit este? – indított Regina, Amanda pedig megtorpant, nehogy a tűsarkú kopogása behallatszódjon.
- Épp találkozom valakivel. De mi a helyzet? – próbált kérdéssel terelni.
- Semmi különös, csak megint összevesztünk Jutassal, illetve én veszekedtem vele, ő meg hagyta. Úgy volt, hogy együtt csinálunk valamit, ehelyett belekötöttem és kihajítottam. Szóval most unatkozom, és gondoltam felhívlak. Rolanddal találkozol?
- Nem, valójában Jutassal
– vallotta be Amanda, hiszen nem hazudhatott, tekintve, hogy Regina a férfitől bármikor megtudhatja az igazat.
- Ó.
- Igazából ma délben lett volna egy megbeszélésünk, de Milán belerondított, így végül abban maradtunk, most folytatjuk. Mondta, hogy felszabadult az estéje, meg hát elég kedvetlen is volt, szóval rábólintottam. De ugye nem baj?
 - Végülis nem
– habogta, de nem tűnt valami meggyőzőnek. – És hová mentek?
- Valami borozós helyre a Deáknál.. Én nem ismerem, de épp oda tartok, a macskakövön küszködök magas sarkúban.
- Sejtem melyik lesz, ott van az egyik kedvenc helye
– reagált, amitől Amanda egyre inkább úgy érezte, tilosban jár. – Esetleg utána, ha van kedvetek elmehetünk még valahova. Mármint gondolom, kicsit iszogattok, addigra én is összekapom magam, és összefutunk.
- Mármint hármasban?
- Akár.
- Oké
- betűzte Amanda, de előre rettegett a hármas randi gondolatától. Mivel odaért Jutashoz, septiben megszakította a hívást.

A főnök a hely előtt téblábolt, kicsit talán idegesnek is tűnt. Egészen aprókockás, kék inget és farmert viselt, amiben meglehetősen jól nézett ki. Odaérkezésekor két puszival üdvözölte a kolléganőjét, ami több mint furcsa volt a lány számára. De úgy volt vele, ma estére el kell engednie ezt a főnök-beosztott viszonyrendszert, mivel Jutas ma este egyértelműen felettesből haverrá változott, nyilvánvalóan azért, mert szüksége volt egy barátra. Vagyis Amandának is úgy kell tennie. Beléptek, leültek az előre lefoglalt asztalhoz, a lány pedig boldogan átpasszolta a borrendelést, mivel ő semmit sem konyított a témához. A beszélgetést végül Jutas kezdte el:

- Elküldtem Martinéknak az anyagot, viszont jó pár napba beletelik majd, mire válaszolnak.
- És milyen lett? Gondolom az első verziónál lényegesen jobb.
- Hát, nem sokkal. Száraznak, ötlettelennek, amatőrnek éreztem most is. Olyannak, aminél mi sokkal jobbat is tudnánk, csak éppen senkinek nem volt kedve jól megcsinálni
– válaszolta, amitől a lány kissé elszégyellte magát. – Úgy érzem, tök jó csaattal dolgozunk, mindenki kiváló szakember, együtt azonban most nem jutottunk semmire. Persze, gyorsan kellett ez a tervezet, mert Martin Füreden dobta be, hogy egyáltalán pályázzunk, de akkor is többet vártam.
- Én is jobban odatehettem volna magam, de tényleg nem bírtam tovább. Milán eljött az éjszaka közepén a lakásomba, az ágyamban feküdt és úgy csináltatta meg velem ezt a munkát, hogy aztán a falnak fordulva durmolhasson, szóval én sem voltam igazán a helyzet magaslatán
– fakadt ki, és úgy volt vele, hogy ha ez valóban egy baráti beszélgetés, akkor ideje belecsapni a közepébe.
- Komolyan az ágyadban feküdt? És Nitca?
- Ő nem
– mosolygott és belekortyolt a felszolgált borba.
- Mármint gondolom Milánt nem zavarta, hogy kettős játékot játszik.
- Kettő? Dehogyis. Többen is vagyunk a háremében. Ott van például Szeréna, aztán a kis Nitca, és persze én, no meg ki tudja még hány szerencsétlen nő, aki a figyelméért könyörög. Olyan megalázó, ahogy libasorban állunk és remegünk, mikor fog egy kicsit végre ránk is koncentrálni..
- De akkor mégis miért?
– próbálkozott Jutas, de úgy tűnt, pontosan tudja a kérdésére a választ, de azt a másiktól akaja hallani.
- Fogalmam sincs. Tényleg. Tisztában vagyok vele, hogy a szótárban a szociopata kifejezésnél az ő fényképe van definíció helyett, tudom, hogy rossz, hogy hazudik, hogy mesterien keveri a kártyákat, és mindig, mindenből ő jön ki győztesen. De amikor épp én kerülök sorra, amikor rám ír, ha kedves, akkor kimossa az elmémből az összes szenvedést, amit korábban okozott. Amikor eljátssza, hogy kellek neki, hogy csak én segíthetek rajta, na, akkor mindig azt érzem, hogy ha még ezt is megteszem, akkor biztosan rájön majd, hogy neki igenis szüksége van rám – ömlöttek a szavak Amandából, aki maga is meglepődött, milyen hamar megnyílt a főnöke előtt. Már éppen azt érezte, túl messzire ment, amikor Jutas folytatni kezdte a gondolatmenetét.
- Igen, éppen ez az. Én is mindig azt remélem, hogyha még többet és többet teszek érte, akkor talán belátja, hogy igenis velem kell lennie. Aztán persze mindig elveszi, amit akar és tovább áll, egészen addig, amíg nem lesz újra hiányérzete…
- Pontosan. És még tudod miért? Miért csinálom ezt? Mert akármekkora rohadék is, egyszerűen imádok vele lenni. Mert amikor találkozunk, amikor épp kitüntet a figyelmével, úgy érzem, hogy különleges vagyok. Hogy én vagyok az a lány, akiért ő majd megváltozik.
- Ne is mond, ez is ismerős. Ez viszont azért veszélyes, mert nem enged továbblépni. Rengetegszer eldöntöttem már, hogy hagyom Reginát a fenébe. Mert túl nehéz, sok energiába kerül, cserébe viszont csak szenvedést ad. Gondolod, hogy hagyta?
- Azt hiszem, nem.
- Persze, hogy nem. Azonnal kiszúrják, ha szabadulni akarsz. Amennyire nem figyelnek rád, olyannyira tudják, mikor akarsz menekülni és rögtön cselekszenek. Arra külön receptoraik vannak, hogy észrevegyék, mikor éred el a fájdalomküszöbödet, mikor tudnád őket otthagyni a francba. És akkor hirtelen stratégiát váltanak, mert pontosan érzik, tudják, miként és mikor édesgessenek vissza magukhoz, miközben te azt hiszed, nem tudnak meglenni nélküled és szükségük van rád.
- Ahogy mondod. Ezt én sem tudtam volna szebben körbeírni –
értett egyet a lány, majd pedig beleivott a második pohár borba, ami egy kicsit édesebb volt az elsőnél. Megdöbbenve vette tudomásul, hogy Jutassal jó ideje egy cipőben járnak, és vélhetően minden fájdalmat, amit eddig Milán miatt átélt, a férfi is elszenvedhette Regina kapcsán. Úgy vélte, ez valami láthatatlan köteléket képez most kettejük között, sőt mi több, a barátságuk alapkövét fekteti le.

- De azért a ti esetetek mégis csak más, mint a miénk. Arra gondolok, hogy a ti viszonyotok sokkal inkább kapcsolatszagú. Köztünk nincs semmi Milánnal, én csak évődök, ő meg néha dob egy csontot, és akkor nem fáj annyira. De ti olyan, mintha szeretnétek egymást. Mintha együtt lennétek, csak éppen viharosan, ajtócsapkodósan, hol szünetekkel, hol pedig könnyes összeborulásokkal.
- Nem értelek. Mitől másabb ez, mint nálatok?
– értetlenkedett Jutas, Amanda viszont nem tudta, hogyan adhatná a férfi tudtára, hogy most éppen a szexre gondol.
- Ti legalább szexeltek – nyögte ki végül.
- És?  - kérdezett vissza zavartan Jutas, majd nagyot húzott a poharában lévő nedűből.
- Épp ettől több. Nálunk ez még csak fel sem merül. Vagyis amikor igen, akkor valamelyikünk - általában én, elbalfaszkodjuk az egészet. Aztán nem történik semmi, ami neki kvázi tökmindegy, nekem viszont szívás. Ettől persze a folytonos elutasításával is küzdenem kell.
- És azt gondolod, hogy nekem ettől jobb?
- Miért? Nem az?
- Hát, nem. Hidd el, ettől csak sokkal rosszabb. Mert ha csak szivatjátok egymást, talán nem fáj annyira.
- Ezt hogy érted?
- Képzeld el úgy Milánnal, hogy átjön, megcsináljátok az épp aktuális munkáját, közben készít neked valami vacsorát, elmajszolgatjátok az ágyban, tévéztek, szeretkeztek, ott alszik, reggel melletted henyél, közös programokat terveztek, együtt mentek be dolgozni, és már épp azt éreznéd, hogy tökéletesen boldog vagy, amikor neki kattan az agya, és közli, hogy mégsem akar látni. Hogy beteg, de ne menj át, mert nem tudsz segíteni, és amúgy sem akarja, hogy ott legyél, és egyébként is, mit képzelsz, ti nem is vagytok együtt -
 sóhajtott. - Aztán mégis inkább meggondolja magát, áthív, mert veled akar lenni, és minden kezdődik elölről. Tudod, sokszor azt gondolom, mennyivel egyszerűbb lenne, ha simán csak kerülgetnénk egymást, és a végén rám csapná az ajtót. Az talán nem lenne ennyire szar.
- Ebbe nem is gondoltam bele, ne haragudj
– visszakozott Amanda, és egy pillanatra tényleg azt hitte, talán Jutasnak még nehezebb, mint neki. Már épp reagált volna a férfi kifejezetten életszerű példájára, amikor egy ismerős hangra lett figyelmes.

- Jó estét – köszönt hangosan Káté, majd levette a barátnője derekáról a kezét és Jutas felé nyújtotta. Amanda lassan észlelte, hogy mi is történik,  látta, ahogy a főnöke kissé kiemelkedik a székéből és kezet ráz az exével. Egy halk hellót rebegett a párocska felé, majd maga is felállt, hogy két puszival üdvözölje Kátét és annak instagramos kedvesét.

A kislánynak erőtlen, és gyenge kézfogása volt, amolyan húsz deka vizes párizsi szintű, Amanda viszont határozott kézmozdulattal köszöntötte és hangosan mondta a nevét. Olyannyira magára koncentrált, hogy nem is értette, hogy hívják a csajt. Gyorsan bemutatta Jutast és megvárta, míg újra elhangzik a leányzó neve.
- Nahát, micsoda véletlen – lelkendezett Káté, Amanda viszont nem volt ennyire lenyűgözve. Nem értette, már megint mit akar üzenni számára az univerzum, és mi a túrónak hozta most ide idézőjeles szeretőjét.
- Bizony az - dörmögte.
- Épp mögöttetek van az asztalunk, szóval gondoltuk ideköszönünk. De nem is zavarunk – zárta rövidre, majd kedvesen arrébb tolta feltűnően vékonyka barátnőjét.
- Sziasztok – köszönt Amanda, és titkon örült, hogy épp egy pasival volt, amikor egykori szerelme megvillantotta friss szerzeményét.
- Ő az exem – fedte fel Káté kilétét, csak hogy Jutas is képbe kerüljön.
- Hát, a barátnőjében nem sok élet van – vágta rá, és beleivott a poharába, majd pedig elnézést kért, és megkereste a mosdót.

Amanda zavartan forgolódott a székében, látni akarta, az álompár jol foglal helyet. Szinte érezte Káté tekintetét a hátán, de ő csakis a lányt fürkészte. Szépnek mondjuk szép volt, de olyan kis semmilyen, bizonytalan, esetlen cicababának tűnt. A nagy bámulásból egy telefoncsipogás zökkentette ki. Jutas asztalon felejtett készülékére villant fel Regina neve, és egy kérdés: Találkozunk? A képernyő gyorsan elsötétült, mire a férfi visszatért, nyoma sem volt az üzenetnek. Szólhatott volna neki, hogy észrevegye, de inkább ő is kikérte magát pisilni, mert azalatt Jutas egész biztosan a kezébe veszi majd a mobilját és válaszol Reginának.

Mikor visszatért, a férfi összeráncolt homlokkal gépelt, így miután leült, ő is elővette a telóját a táskájából, ezzel ütvén el az időt, amíg beszélgetőpartnere újra őrá tud majd figyelni. Ekkor vette észre, hogy Regina neki is írt, tőle viszont azt kérdezte: Ott vagyok még?

- Regina kérdezi, hol vagyunk. Mit mondjak neki? – nézett Jutasra.
- Én is épp neki írok. Tőlem azt kérdezte, nem futunk-e össze valahol.
- És mit feleltél neki?
- Egyelőre azt, hogy nem tudom. Te mit szeretnél?
- Hát, hármasban semmiképpen ne gengeljünk, az nagyon furcsa lenne. Inkább hazamegyek, hagylak titeket.
- Ne, nehogy most emitt lelépj! Eddig ki sem akart mozdulni, most meg idejön, és mi felrúgunk miatta mindent. Inkább találkozz vele te, nekem amúgy sincs nagyon kedvem egy újabb hisztihez.
- Hát jó, legyen így
– egyezett bele Amanda, majd rögvest megnyitotta a beszélgetést, hogy reagáljon Reginának. Abban a pillanatban egy másik applikációból egy újabb szövegbuborék ugrott fel a kijelzőjére. Káté volt az. Azt akarta tudni: ezután mit csinálsz?

Amanda nem válaszolt neki, mert amint Jutas zsebre vágta a mobilját, ő sem akart tovább pötyögni a sajátján. Elfogyasztották a harmadik pohár borukat is, majd a férfi kérte a számlát. Már épp indultak volna, amikor Regina lépett be a bárba, tetőtől talpig partymacskaszerkóban.
- Sziasztok – ugrott oda melléjük, karjait azonnal Jutas nyakába fonta, és amolyan területmegjelölésként egy hosszú, szenvedélyes csókkal üdvözölte. – Akkor, indulhatunk bulizni? – kérdezte, de a jelenlévők nem tudták, a felhívás valójában kinek is szól.
-  Persze – felelte végül Amanda, és jelezte, hogy ő bizony indulásra kész.
- Biztosan nem jössz velünk? Tette fel a kérdést Jutasnak Regina, akinek továbbra sem engedte el a kezét.
- Azt hiszem, nem. De nektek jó bulit!
- Az ott nem Káté?
– kérdezte csodálkozva Regina.
- De. És az új barinője.

Kiléptek a helyről, ahol Regina szorosan átölelte a férfit, simogatta a haját, és kérlelte, hogy tartson velük. Amanda mindez idő alatt mellettük topogott, zavarában a telefonját nyomkodta, vagyis csak úgy tett. Vaójában a kijelzőt bámulta és simogatta. Unalmában végül válaszolt Káténak, de csak annyit, hogy bulizni megyünk. A férfi annyit kért, írja majd meg a hely nevét, mondván ez nem tart soká, és utána odamegy. Amanda nem volt biztos benne, jó ötlet, ha beszervezi Kátét, mindenesetre egy ok-ot azért visszaküldött neki.

Jutas, miután kiszabadult álbarátnője öleléséből, Amandához lépett és így szólt:
- Köszönöm, hogy eljöttél ma este. Örülök, hogy sikerült beszélnem valakivel, akivel egy csónakban evezünk. Jól éreztem magam.
- Én is.
- Maradnék még, de látod, mindig az van, amit ő akar. Remélem, hamarosan megismételjük
– mosolygott, Amanda viszont kicsit zavarba jött, így csak bólogatni tudott.

Jutas elengedte a karját, amit egész idáig tartott, még egyszer visszanézett rájuk, majd pedig útnak eredt. Regina ezután a barátnőjébe karolt, irányba állította és lassan sétálni kezdett vele.

- Na, és miről beszéltetek?
- Milánról, leginkább. És persze rólad.
- És szabad tudnom, hogy mit?
- Azt, hogy ti ketten valójában ugyanolyanok vagytok
- bökte ki félve Amanda, de Regina csak kacagott.
- Erre jutottatok? Én ezt már eddig is tudtam, és meg is beszéltem már egyszer Milánnal.

Vissza - 34. rész   Tovább - 36. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

22

Egy férfi sem önzetlen. soha (34. rész)

0 Komment
0 Reblog

Roland minden előzetes figyelmeztetés nélküli megjelenése nem könnyítette meg Amanda helyzetét. Sőt, inkább csak még jobban összekuszálta a szálakat. Milán bunkóságán valójában már senki sem lepődött meg, leginkább Regina nem, akit Amanda azután tárcsázott, hogy a férfi rácsapta a telefont.

- Milán a nárcisztikus személyiségzavar tankönyvi példája – vetette oda Regina, majd megnyugtatta a barátnőjét, hogy beszél Jutassal a Roland-féle ajánlatról, és próbál tőle szerezni egy végleges verziót.

Amanda még pörgött ezen pár percig, majd arra jutott, inkább hagyja, és elengedi az egészet. Elvégre nincs is rajta ezen a projekten, és ugyan kaphatnának segítséget, de Milán makacssága a siker útjában áll. Jutas pedig úgysem lesz elég tökös ehhez, vagyis kizárt, hogy odaadja Reginának az anyagot. Mindez pedig azzal egyenlő, hogy nem lesz az egészből semmi. Rolandnak sem kell éjszaka ezt bogarásznia, és Amanda legfeljebb pénteken, amikor majd megy a főnökéhez, rákérdez, hogy mit sikerült végül leadni Martinéknak.

Elégedetten ért haza, elvégre, ő mindent megtett, sőt, többet is, mint amennyit kellett volna. Örült, hogy alkalma sem volt belemenni egy újabb meddő vitába Milánnal, boldog volt, hogy Roland valahogy visszakúszott az életébe, és áldotta az eget, hogy még egy teljes napot otthon tölthet, így pedig nem kell összefutnia Nitcával sem.

Estefelé befeküdt egy kád forró vízbe, és unottan pörgette az Instagramját, majd megállt egy ismerős arcnál. Káté profilján akadt meg a tekintete, vagyis annak legfrissebb bejegyzésén. Egy fotón, amin egykori szerelme vélhetően az új csajával van. Ez pedig azt jelentette, hogy Káténak újfent van barátnője, illetve ismét ideig-óráig mellette van egy olyan nő, akit hajlandó felvállalni. Ezek szerint a legutóbbi leányzó, Bianka, a fodrász lapátra került.

Amanda hosszasan nézte a képen a feketehajú lányt, akinek kecses teste csak úgy hullámzott az exe oldalán. Tapadós, kék ruhát viselt és napszemüveget, így nem tudta jobban szemügyre venni az arcát. Káté öltönyben feszített mellette, a képaláírások tanúsága szerint egy esküvőn lehetettek a napokban. A vízben fekve is megérezte az a furcsa, kellemetlen érzést a gyomra körül, ami mindig akkor jelentkezik, ha egy számára fontos férfivel kapcsolatban valami olyat lát, hall, tapasztal, ami valahol mélyen belül azért még fáj. Rengeteg idő telt már el a szakításaik és az évődéssel telt hónapok óta, és Amanda úgy érezte, immáron mesterien tudja kezelni korábbi kedvesével való viszonyát, kapcsolatát, nevezzék is akárminek. Tudta, hogy ez mostanra már kizárólag csak a szexről szól, és hogy a férfi sosem bírná még egyszer úgy szeretni, amint akkor, évekkel ezelőtt. És ugyan a remény, ami mint ismeretes, mindig és mindenkor utoljára hal meg, néha táplálja még azt a kis hasfájást, Amanda úgy vélte, bármikor kész lenne könnyek nélkül elengedni Kátét, ha ő azt mondaná a fotón látható lányra, "hogy igen, ő az, megtaláltam, akit kerestem".

Amanda másnap pár perccel dél előtt kopogtatott a főnöke ajtaján. Egy halk igen után, ami lehet, hogy elhangzott, de az is előfordulhat, hogy pusztán csak képzelte, belépett Jutas szobájába, aki azonban nem ült az asztalánál. Helyette Milán forgott a székében, és bámult kifelé a hatalmas ablakon. Megtorpant, de már túl késő volt a meneküléshez, elvégre bent volt a teremben, és jóformán az ajtót is becsukta a háta mögött. Nála csak a férfi döbbent meg jobban, aki Amandához hasonlóan Jutast várta.

- Jutast keresem, nem láttad? Délre beszéltük meg – robbantott Amanda, mert nem akarta, hogy kettejük közül Milán szólaljon meg először.
- Nem, én is őt várom.  És, milyen volt a tegnap estéd? – kezdett bele a jól ismert élcelődésbe, de a lány ügyesen hárított.
- Szuper volt. Isteni. Sosem volt még ilyen jó – lódította, és eszébe jutott, hogy tegnap délután a fürdőzésen, a főzésen és az esti olvasgatáson kívül valójában nem csinált semmit. – És a tiéd hogy alakult? Gyanítom Nitcával reggelig toltátok.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz.
- Nem? A barátnődről.
- Ő nem a barátnőm
– védekezett Milán.
- Tök mindegy, minek hívjuk, vagy minek nem.
- Roland hogy van?
- Roland? Jól. Pontosan mit szeretnél tudni róla? 
– dobta vissza a labdát Amanda, mire Milán úgy döntött, harcnemet vált. Felállt, kitolta maga alól Jutas székét, és lassan elindult a lány felé.
- Hogy mi van vele. Hogy érzi magát – ironizált, lassan formálta a szavakat, majd gúnyosan mosolyogni kezdett, amitől Amanda kissé zavarba jött, de kitartott még a bátorsága és nem esett szét. Tudta, hogy Milán mire utazik, de úgy volt vele, hogy ezegyszer nem áldozat lesz, hanem felül a körhintára.
- Minden oké vele. Tegnap nagyon jól volt.
- Azt gondolom
– biggyesztette le az ajkát Milán, majd megállt vele szemben. Kicsit megint közelebb a normálisnál, pont ahogy azt a gyakorló szociopaták szokták, miközben épp szívet tipornak. De most először Amanda nem hátrált meg.
- Esetleg van valami problémád azzal, ha találkozom vele?
- Azzal van problémám, hogy bele akar ugatni az üzletünkbe.
- Ami éppenséggel az ő üzlete is. És képzeld, segíteni akart. Csak mert te önző vagy, más még lehet önzetlen.
- Egy férfi sosem önzetlen
– vakkantotta oda.
- Talán mégis.
- Kizárt.
- Szóval? Kész lettetek? – váltott témát a lány.
- Kész. Csak nem ezért jöttél?
- Képzeld, nem. A felmondásomról jöttem egyeztetni Jutassal.
- Na, arra semmi szükség.
- Talán mégis van…
- Nem, nincs. Nem kell mártírkodnod.
- Nem tudsz te semmit. Fogalmad sincs semmiről. És nyugi, ha el akarok menni, akkor megteszem, nem te fogsz megállítani
– támadt Amanda.
- Sok mindent tudok. Többet is, mint hinnéd.
- Hiába tudsz mindent, ha semmi nem érdekel
– vetette oda a lány, majd pedig elfordult és megindult az ablak felé. Ezután szándékosan nem szólalt meg.
- Nitca miatt vagy rám dühös? – próbálkozott tovább.
- Ugyan. Miért lennék Nitca miatt dühös?
- Elmesélte, hogy kifakadtál pár napja a konyhában.
- Ne higgy el mindent az áruló kis ribancnak
– dünnyögte az orra alatt.
- Ő nem érdekel. Te viszont igen – nyögte ki erőtlenül. Egy ideig a földet nézte, majd ismét megindult beszélgetőpartnere irányába.
- Ó, hagyjuk már. Tényleg, kérlek, nincs szükség arra, hogy itt kamuzz. Nem kell eljátszanod, hogy aggódsz értem, hogy számítok neked. Figyelj, mi nem vagyunk barátok! Nem vagyunk mi semmik sem. Ne játszunk meg valamit, ami nincs is – hányta a szavakat Amanda amolyan minden mindegy alapon, Milán azonban csak közeledett és közeledett, a szavak pedig kevesek voltak hozzá, hogy megálljt parancsoljanak neki.

Nagyon közel állt meg. Túl közel. A mellkasa a karját maga előtt összefonó lányhoz simult, meleg, mentolos lehelete az arcáig ért, testének illata pedig egyenesen az agyáig hatolt. Amanda nem szólt semmit, csak figyelt. Tudatos irányítás alá vette a teste összes rezdülését. Kontrollálta a remegést, a dadogást, az izzadást és az izmai fokozatos elgyengülését. Egyedül a nyáltermelését és a pupillatágulását nem volt képes befolyásolni, de feltételezte, hogy Milán ezekből semmit sem vesz majd észre. Talán még egy milliméternyit a két ajkát is széjjelhúzta. Szentül hitte, hogyha Jutas nem ront be a szobájába azzal a felkiáltással, hogy "sziasztok, zavarok?", akkor Milán egész biztosan megcsókolta volna. Bár mondjuk, miért is tenne ilyet, kételkedett az elméje, melyre kijózanítólag hatott a főnök érkezése.

- Délre beszéltük meg, de Milán előbb volt itt.
- Nekem mindegy ki megy, az maradjon, akié fontosabb
– vetette oda Jutas.

Amanda kibújtatta egyik kezét a másik szorításából, és lazán az ajtó felé intett, közben pedig Milánra nézett. Szerencséjére a férfi vette a lapot, és nevetve így szólt:

- Persze, maradj csak, az évszázad projektje úgysem olyan fontos, mint te – vetette oda, majd Jutast megkerülve becsukta maga mögött az ajtót.


- Ne haragudj, hozzád jöttem, de épp itt volt, és aztán veszekedni kezdtünk - szabadkozott Amanda, de Jutas félbeszakította.
- Akkor, hogy döntöttél? Tényleg felmondasz?
- Valójában ezt még nem döntöttem el
– vallotta be a lány, mert ugyan napokon át semmi érdemlegeset nem csinált, erre a kérdésre elfelejtette kitalálni a választ. – Összefutottam tegnap Rolanddal, tudod, aki Martin cégében dolgozik. Felajánlotta, hogy rápillant a pályázatukra, mielőtt elküldjük. De hiába hívtam Milánt, nem küldött át nekem semmit, amit megmutathattam volna – mondta, de Jutas úgy festett, mint aki először hallja ezt a történetet.
- Regina említette ezt tegnap este, de akkor még nem volt nálam friss verzió. Így igazából át sem gondoltam rendesen, hogy ez vajon szabályellenes, avagy sem. Ha jól láttam a telefonomon, fél órája dobták át a véglegest. Muszáj ma továbbítanom, szóval átfutom, aztán megy is, tényleg nincs rá több időnk.
- Tudom. Én csak rosszul éreztem magam amiatt, hogy a legnehezebb pillanatban hátráltam ki a feladat elől. És bocsánatot is akartam kérni a szerdai jelenetért, na meg az iméntiért is – mentegetőzött, a főnök azonban nem várt választ adott.
- Semmi baj. Tisztában vagyok vele, hogy mi a pálya. Segíteni nem tudok, de ismerem az érzést - kezdte, de Amanda elsőre nem jött rá, hogy a főnöke mire gondol. De aztán kibökte. – Nem tudom, feltűnt-e már neked, de Regina pontosan ugyanolyan, mint Milán...
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy látom, ahogy Milán szórakozik veled. Ahogy hív, aztán ellök. Ahogy kér, de miután megkap, továbbáll. Ahogy nem tisztel és ahogy játszik az érzéseiddel
- sorolta Jutas, a lány pedig szóhoz sem jutott a döbbenettől. - Gondolom, most arra vagy kíváncsi, mindezt honnan tudom. Nos, Regina pontosan ezt csinálja velem. Tudom, hogy ti barátok vagytok és érthető, ha elfogult vagy, de hidd el, nekem is nagyon elegem van ebből. Van, hogy napokig semmit nem tudok róla, mert még csak a telefont sem veszi fel nekem. Aztán szalad hozzám, ha akar valamit, állítja, szeret, azt mondja kellek neki, aztán megint bezárkózik egy szállodai fürdőszobába, aztán szó nélkül lelép. Tehetetlen vagyok, de csak mert szeretem őt és ez kurvára bosszantó.

Amanda megnyikkanni sem mert, mert nem tudta, hogy a főnöke folytatja még a mondanivalóját, vagy eddig tartott a vallomása. Megsemmisülve állt ott, mert nem hogy Jutast nem látta még soha ilyennek, még olyan férfivel sem találkozott, aki egy levegővel, értelmes, összetett mondatokban több mint egy percen át képes az érzéseiről beszélni. Ez valahol lenyűgözte őt, örült, hogy Jutas így megnyílt előtte, de persze tarott is attól, hová vezet ez a túlzott jópofizás a felettesével. Bőszen hallgatott, amikor Jutas végül feltette a nagy kérdést.

- Leadom ezt a szart Martinéknak, és utána szabad vagyok. Nincs kedved meginni valamit este? Péntek  van, Regina mára már lerázott, szóval nem szeretnék otthon rohadni egyedül. Úgyis akartunk beszélni, így legalább két legyet ütünk egy csapásra. Mit szólsz? - kérdezte, Amanda pedig gondolkozott és gondolkozott, de végül egyetlen indok sem juott eszébe, hogy miért is ne.
- Miért is ne - válaszolta.

Vissza - 33. rész   Tovább - 35. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amíg haza nem ért, és le nem rúgta magáról a cipőt, Amanda nem is érezte,  valójában mennyire fáradt. Fel sem tudta idézni, mikor aludt utoljára normálisan. Hajnalban ugye a nem várt vendég kopogtatott, előtte Káté járt nála, azelőtt pedig éjt nappallá téve melóztak valamin, amin utóbb kiderült, hogy teljesen felesleges volt. Lehúzta a redőnyöket, lenémította a telefonját, felvette a kedvenc, elnyűtt pizsamáját, és lefeküdt aludni, mondván az egész világ elmehet a fenébe.

Szerda délutántól egészen másnap hajnalig nem is ébredt fel. Öt óra körül kicsoszogott a mosdóba, és vetett egy pillantást a mobiljára, ahol Milán és Regina nem fogadott hívásai váltakoztak, mellette a Jutas nevével fémjelzett, ingerült hangvételű céges mélek sorakoztak, Janka pedig a Facebookon kérdezte meg, hogy úgy egyébként minden okés-e. Amanda semmire sem válaszolt, helyette inkább visszafeküdt, és szerencséjére további két és fél órára újra elnyomta az álom. Fél nyolc felé sem volt még kedve kikelni az ágyból, csak bámulta a redőnyön keresztül beszűrődő napfény elnyúló foltjait a falon. Azon agyalt, hogy most vajon be kell mennie dogozni, avagy sem. Hogy most tényleg felmondott, vagy csak álmodta az egészet? Elvégre futó projektje úgy sincs, senkit sem kíván bentről látni, Jutassal pedig legközelebb pénteken kell csak beszélnie, szóval végül úgy határozott, addig inkább otthon fog lapítani, amíg el nem ül körülötte a vihar.

Kávét főzött, kiült a teraszra, és beszippantotta a némi szmoggal átitatott szabadság illatát. Kezébe vette a telóját, hogy átnyálazza a beérkező olvasatlan levelek hadát, amikor is egy nem várt üzenetbuborék ugrott fel a kijelzőjére. Legnagyobb megdöbbenésére nem Milán, vagy Káté volt az, hanem Roland. "Nem megyek el a randinkra" Roland, "Balatonfüred" Roland, illetve "azért nem smárolunk, mert van egy kislányom" Roland. Amanda hirtelen nem is értette, honnan került ő most elő, de azért valahol mélyen belül kellemes melegséget érzett.

Lehet, hogy máris körbeértek volna a szálak? Milán két szex között elmondta volna Nitcának, hogy mi történt? Aki azonnal futott volna a hírrel Martinhoz, hogy elújságolja szétesésem történetét? Aki pedig csak úgy véletlenül megemlíthette mindezt Rolandnak a kantinban? Ameddig próbált rájönni, hogyan is juthatott ennyi idő után Roland eszébe, rányomott a levelére, amiben mindösszesen ez állt: "Felhívlak! ;)"

Végül is felhívni felhívhatsz, vélekedett Amanda, és ugyan nem tudta, mit is mondhatna most Rolandnak, de szörnyen kíváncsi volt, hogy a férfi vajon miről akar beszélni vele. Elküldött egy okét, belekortyolt a kávéba, és nem sokkal később meg is csörrent a kezében a készülék.

Roland hangja telefonon keresztül mélyebb volt, mint ahogy arra emlékezett, és valamiért az egész ember olyan távolinak tűnt. Mintha ezer éve lett volna az a fülledt, füredi éjszaka, vagy az az elkapkodott csók anno az Enteriőrben, és Amandának olyan érzése volt, mintha nem is tudná, kivel beszél pontosan. A búgó hangú férfi először szabadkozott, amiért eddig nem jelentkezett, majd pedig beszélgetőpartnere hogyléte felől érdeklődött.

- Jól vagyok, igazából nincs velem semmi különös - hazudta, és azt a pár részletet, miszerint Martin kis gyakornoka dug a cégük gazdasági vezetőjével, aki miatt ő tegnap majdhogynem felmondott, taktikusan elhallgatta. - És veled, minden oké?

- Persze, minden oké. Martin mondott valamit a közös melóról, és így eszembe jutottál.
- Hát, én már nem vagyok rajta azon a projekten. Szóval nélkülem fogjátok majd megkapni, mármint ha egyszer végre készen lesz.
- Mert? Miért ne készülne el?
- vette komolyra a beszélgetést Roland, Amandában pedig megállt az ütő. Elvégre csak nem kellene elfecsegnie, valójában milyen szarul is állnak, sem azt, hogy jóformán Nitca miatt borult ki a bili odabent. És leginkább arról nem akart mesélni, hogy ő pontosan miért is farolt ki a feladat elől.
- Van egy kis csúszás, de a többiek dolgoznak rajta, szóval küldjük, amint megvan.
- Dolgozol ma? Nincs kedved kiugrani reggelizni?
- váltott témát Roland, Amanda pedig üdvözölte az ötletet. Elvégre csak nem azért hívta fel ez a csúcshím, hogy a kitolt projekthatáridőről faggassa.
- Éppen most kávézom. Nem dolgozom amúgy, itthon vagyok.
- Az még jobb. Akkor odamegyek. Van ott egy Costa a sarkon nálad, nem?
- hadart a férfi, Amanda pedig csak a fejét kapkodta. Nem is rémlett neki, hogy megmondta  már korábban Rolandnak a címét.
- Van igen, de nekem kell még egy kis idő ahhoz, hogy embert faragjak magamból. Még nagyon korán van - próbált időt nyerni.
- Akkor egy óra múlva ott vagyok, találkozzunk bent - zárta rövidre, a lány pedig azután, hogy bontotta a hívást, rohant is a fürdőszobába.

Senkit nem hívott vissza és semmire sem reagált, anélkül ejtette bele a mobilt a táskájába, hogy bárkinek is életjelet adott volna magáról. Sebesen szedte a lábait, hogy időre leérjen a kávézóba, amikor újra megcsörrent a telója, és ismét Roland volt az.

- Még pont négy percem van odaérni, tényleg mindjárt ott vagyok - védekezett lendületből, a férfi azonban nem az esetleges késése miatt zaklatta.
- Ja, csak azt akartam kérdezni, hogy mit szeretnél inni? Gondoltam kikérem neked, mire ideérsz.

Amanda zavartan "egy közepes méretű lattét" rebegett, de nem tért magához a ténytől, miszerint kora reggeli randipartnere gőzölgő kávéval akarja várni. Belépett, és azonnal kiszúrta a két öblös kávésbögre fölött álló férfit, aki egyik karjával lazán támaszkodott a pulton, másikkal az ájfonját pörgette, majd pedig felnézett, és egy olyan tökéletes mosolyt eresztett rá, amitől egy nyálas, zsékategóriás, amcsi filmben egész biztosan meg-megremegett volna a főhősnő lába. Amanda azonban őrizte az egyensúlyát, kecsesen lépkedett a célja felé, viszonozta a mosolygást, majd odaérve két puszival üdvözölte a régen nem látott Rolandot. Csak miután beszippantotta a férfi csodás illatát, megérintette az egyik, hófehér ingbe bújtatott vállát, akkor érezte, hogy a hasában lévő, a köznyelvben csak pillangóknak nevezett hormonrendszer szétveti a testét, és félreérhetetlen jeleket küld lefelé és felfelé.

- Remélem nem gond, de vettem sajttortát is. Ha nem kérded, szívesen megeszem a tiédet is, mert amúgy éhen halok. Leülünk? - tette fel a kérdést, és mielőtt Amanda egyáltalán megszólalhatott volna, felkapta a tálcát és elindult két egymással szemben várakozó kanapé felé. A lány csak nézte őt, hátulról is jól végigmérte, majd a következő kérdéseket tette fel önmagának. Mégis hogy nézhet ki valaki hajnalok hajnalán ilyen jól? Miért is nem csókoltam meg akkor ezt a férfit, amikor lehetőségem volt rá? Miért is nem foglalkoztam vele az elmúlt hetekben? Ja, és ami a legfontosabb. Nem akar most azonnal feleségül venni, és véget vetni a szenvedéseimnek?

Amanda és Roland órákon át átszellemülten beszélgettek, a lány nem is érezte az idő múlását. Kezdetben még azon agyalt, mennyire nincsen ma randiformában, milyen nehéz napokon van túl, és hány fájó dolog érte mostanában. De hamar elpárologtak a fejéből az ártó gondolatok, helyette csak Roland volt, a nevetése, az illata és az, amiket mondott, kérdezett. Nem csak a férfi, de önmaga is tetszett neki. Ahogy kívülről látta magukat, bejött neki az az Amanda, aki most Rolanddal szemben ült. Az a nő, aki felszabadultan mesél, szívből nevet, flörtöl és ábrándozik. És nem az Amanda, aki az esetek nagy részében szomorkodik, sír, vagy éppen egy-egy Milán által kiváltott megalázó helyzetet próbál éppen túlélni, és újra levegőhöz jutni.

Órákkal később, amikor Roland felvetette, hogy már vissza kéne mennie dolgozni, csak-csak felmerült köztük a munkatéma. Amanda úgy volt vele, hogyha egész idáig őszinte volt a pasival, akkor nem most fog elkezdeni kamuzni neki.

- Emlékszel arra a munkatársamra, aki anno a közös vacsinknál a fejemre borított egy tál rizst?
- Persze.
- Na, összejöttek Nitcával, és ez okoz némi feszültséget a cégen belül.
- Ez mondjuk, nem lep meg
- vetette oda Roland, Amandába pedig ekkor nyilallt bele, hogy talán neki is megvolt Nitca. Elvégre az ő gyakornokuk, és kizárt, hogy egy olyan pasasra mint Roland, ne repült volna rá egy olyan ragadozó, mint Nitca.
- Hogy érted ez? - puhatolózott, de nem volt biztos benne, hogy hallani akarja az igazságot.
- Velem is próbálkozott. Aztán megsértődött, amikor nem álltam kötélnek. Azóta pedig utál.
- Utál?
- Igen. Azt mondta, nincs annál nagyobb bunkóság, mint amikor egy férfi nem hív fel egy nőt szex után. Erre felvilágosítottam, hogy mivel mi nem voltunk együtt, így tulajdonképpen nincs teher a vállamon. Erre közölte, hogy hát épp ez az. Az ugyanis a legnagyobb suttyóság, ha valaki kerek perec nemet mond egy nyílt szexajánlatra. Aztán rám csapta az irodám ajtaját.
- Szerintem te voltál az életében az első, aki nem kapva kapott az alkalmon
- fűzte hozzá reménykedve Amanda, de nem volt benne biztos, hogy a férfi igazat mond. Lehet, hogy ez csak az a verzió volt, amit ő ott, akkor hallani akart.
- Később elgondolkodtam rajta, hogy egy tárat azért megért volna, de inkább nem, túl macerás - vetette oda Roland, majd pedig kinyitotta a kávézó ajtaját Amanda előtt, aki szó nélkül kullogott ki.

A búcsú előtt Roland felajánlotta, hogy lecsekkolja a dokumentációjukat, ha a lány az este folyamán átküldi neki. Amanda ezen nagyon meglepődött, mert ugyan elmesélte, hogy Jutas másnap délre kérte be az anyagot a csapattól, arra azonban nem számított, hogy Roland titokban segítene a projektet olyan formába hozni, hogy az akadálymentesen lecsusszanjon a vezetőjük torkán.

- Nem szabálytalan ez? Elvégre ti bíztok meg minket, nem etikátlan, ha lecsekkolod azelőtt, hogy benyújtanánk nektek a tervezetet?
- Nem hiszem, hogy probléma lenne, ha adok pár ötletet. Vannak cégek, akik direkt igénylik a folyamatos konzultációt, velük például a tender összeállítása alatt végig egyeztetünk, a végén pedig valami olyat kapunk, amit már százszor láttunk, de az legalább tényleg olyan, amilyet vártunk. Szóval, ha átdobod ma este, vethetek rá egy pillantást, mielőtt a főnököd átküldi Martinnak.
- Ez egy csodás hír, köszönöm
- és tényleg így is gondolta. Eszébe jutottak Jutas szavai arról, milyen fontos ez a meló, és milyen jó lenne tökéletesre megcsinálni.

Miután elbúcsúztak, azonnal Milánt tárcsázta. Illetve nem is őt, hanem a cégük gazdasági vezetőjét, és őt is csak szigorúan szakmai szemmel, aggyal. Ezegyszer tényleg nem magával Milánnal akart beszélni, hanem azzal az emberrel, akihez vélhetően az összes munkafolyamat végterméke befut aznap estig, aki egyesíti majd a többiek által kidolgozott részeket, megvizsgálja a számokat és leellenőrzi a folyamatokat, mielőtt átküldi azt Jutasnak. Örült, hogy annak ellenére, hogy nem vesz részt a munkában, segíthet valahogy. Milán persze csak a századik csengésre vette fel.

- Hogy áltok a projekttel? Csak azért kérdezem, mert Roland hajlandó nekünk segíteni abban, hogy átnézi éjjel, mire jutottunk. Kiegészíti az ötleteivel, visszaküldi, így reggel még módosíthatunk, mielőtt leadjuk az anyagot. Lécci küldd át este, ha megvagytok vele, vagy ha olyan stádiumban van, amit már meg lehet mutatni - hadarta a lány, Milán azonban hallgatott.

- Úgy értesültem, te már nem vagy rajta ezen a projekten, így nem vagyok köteles tájékoztatni arról, hogy állunk vele. Továbbá kizártnak tartom, hogy elküldjük Martin első emberének a teljes dokumentumot, ráadásul Jutas tudta nélkül. Harmadrészt köszönjük, de nincs szükségünk annak a díszfasznak a segítségére, egyedül is boldogulunk.
- Milán, nem, nem boldogultok. Most nem lehetsz fasz, légyszives dobd át nekem
- kérlelte Amanda, de érezte, hogy megint áthatolhatatlan falba ütközik.
- Egyetlen ember lesz, akinek elküldöm, és az Jutas lesz - vetette oda, majd rácsapta a lányra a telefont.

Vissza - 32. rész   Tovább - 34. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda mozdulatlanul ült a műanyag konyhai széken, és szótlanul nézett maga elé. Csak az törte meg az őt körülölelő csendet, ahogy Regina letett elé egy tejhabos lattét, majd pedig magának is kitöltött egy adag feketét.

- Mondj el mindent újra, részletesen, mert azt hiszem, elsőre nem hallottam jól – utasította a kolléganőjét, aki nagyot sóhajtott, hogy ismét belekezdjen drámai történetébe. Mielőtt azonban szóra nyithatta volna a száját, Janka tépte fel az ajtót.

- Sziasztok, van még kávé?
- Persze, gyere
– válaszolt Regina.
- Valami gáz van? Szörnyű arcot vágtok – állapította meg Janka.
- Nitca szvingerklubba vitte Milánt, aki onnan egyenesen hozzám jött, hogy eldicsekedjen vele. A saját kulcsommal próbált meg betörni a lakásomba, majd a folyosókövön ülve vallott színt. Leülsz? – vetette oda Amanda, de fel sem emelte hozzá a tekintetét.
- Le. Szóval akkor Nitca és Milán? És akkor most együtt vannak?
- Ugyan már! Lássuk be, ez a nő nem Milán ligájában játszik. Kevés ő ehhez a csajhoz, nem is értem, mit eszik egyáltalán rajta – háborgott Regina.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy Nitca csak unatkozik, kiélvezi, hogy bárkivel kefélhet, és most éppen nem talál jobbat ennél a gyökérnél. Ez viszont nem Milán súlycsoportja. Az a kis orosz bula megeszi őt reggelire. Megcsócsálja és kiköpi majd, utána pedig ismét a te küszöbödön fog sírni. Majd meglátod - biccentett egyet a barátnője felé.
- Igen, de addig is egymás szájában lesznek – reflektált csalódottan Amanda. – Talán én sem vagyok Milán szintjén. Kevés vagyok ahhoz, hogy pár pillanatnál tovább lekössem a figyelmét.
- Na jó, elég ebből! Milán egy nehézsúlyú szociopata, és ha akarnál sem tudnál olyan mélyre süllyedni, mint ahol ő van. Előbb utóbb úgyis elfogy majd körülötte a levegő, Nitca ráun és kihajítja a fenébe. Kizárt, hogy pár dugásnál hosszabb távra tervezzen vele.

Regina már épp folytatta volna tovább Milán pocskondiázását, amikor kinyílt az ajtó, és szapora léptekkel Nitca magas sarkai léptek be rajta. Az immáron gyűlölt gyakornoklány, ahogy mindig, most is leírhatatlanul csinos volt. Magas derekú nadrágot viselt, ami kiemelte vékony derekát és szépen körberajzolta csodás alakját. Hozzá laza blúzt választott, és valami olyan csodamelltartót, ami szabályos, kerek kebleket varázsolt az amúgy kicsi és hetyke cickóiból. Csókos ajkaival beszélni kezdett, de Amanda először nem hallotta meg.

Az elméjében ugyanis egyetlen egy kép élt róla, az, ahogyan meztelenül térdepel egy külvárosi kéjlak ócska pamlagán, és a piszkos, sokszor használt párnába kapaszkodva várja, hogy Milán a magáéva tegye, mindezt pár izgalmában izzadó kéjenc szeme láttára. Beletelt pár másodpercbe, mire Amanda képzeletben ellépett attól a titkos kis ablaktól, melyen keresztül a szexelő párocskát nézte. Amíg az agya újra ruhát tudott adni Nitca testére, és amikor a füle is készen állt arra, hogy beengedje annak csacsogó hangját.

- Amanda, Jutas vár téged. Valami gáz van. Most küldött érted, és mondta, hogy Milánt is hívjam. Nem járt erre véletlenül? – próbálkozott a lány.
- Legutóbb még benned volt – suttogta Amanda de csak annyira hallhatóan, hogy az Reginához elérjen. Nem lehetettek azonban biztosak abban, hogy Nitcáig nem jutottak el a keresetlen szavak. A leányzó ugyanis még beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót. A teremben megfagyott a levegő, és a három zavart tekintet mind Nitcára szegeződött. Ekkor már Amanda is felfogta, mi történik, és kíváncsian várta, mit ad majd elő nekik. Úgy volt vele, hogy ennek a napnak már úgyis lőttek, és ha most a másik oldalról is végig kell hallgatnia a szvingesztorit, akkor jobb, ha minél előbb túlesnek rajta, vagy legalábbis addig, amíg még kitart a kávéja.

- Örülök, hogy mind itt vagytok, pár napja már akartam beszélni veletek – kezdte. - Nem tudom, tudjátok-e, de egy ideje együtt vagyunk Milánnal. Tudom, hogy nevetségesen rövid ideje dolgozom még csak itt veletek, de így alakult, szóval gondoltam szólok, hogy ne legyen ebből köztünk feszültség.

Regina volt az első, aki meg tudott szólalni, és mivel szentül hitte, hogy ezt a két szerencsétlent a jó szexen kívül semmi sem kötheti össze, úgy vélte, simán rákérdezhet a kapcsolatuk milyenségére, minőségére.

- Ne haragudj, de hogy érted, hogy együtt vagytok? Jártok, vagy mi?
- Valami olyasmi
– somolygott Nitca, a teremben lévők fejébe pedig szépen lassan bekúszott az Amanda által korábban leírt orgia képe.
- Ez furcsa – kontrázott Regina. - Milán iszonyatosan kötődik még az exéhez, nem is olyan régen, Füreden jöttek össze újra. Nagyon zavaros az a kapcsolat, a csaj teljesen a markában tartja. Említette már neked Szerénát?
- Igen, hallottam valamit a nőről, aki korábban itt dolgozott. De nem hiszem, hogy veszélyt jelentene rám – vágott vissza elképesztő magabiztossággal Nitca. - Ő már csak a múltja része, nem gondolom, hogy miatta ne érezhetnénk jól magunkat együtt Milánnal.

Amanda csak hallgatta, a szája szélét rágta, és érezte, hogy valahonnan elképesztő erő szállja meg. Elképzelte, ahogy feláll, leteszi a kávésbögréjét, lassan odasétál ellenségéhez, belemarkol a hajába, és csak tépi, és tépi, hogy a makulátlan tincsei tehetetlenül hulljanak alá. Még javában azt tervezgette, hogyan is verné péppé ezt a maximum ötvenkilós ribit, amikor is Nitca úgy döntött, ha már itt van, odaszúr még egyet.

- Remélem, hogy ez nem probléma neked Amanda. Tudom, hogy ti barátok vagytok, biztos nagyon furcsa ez most.
- Ugyan, nincs ebben semmi különös. Milán olyan sebességgel váltogatja a nőit, hogy az szabad szemmel szinte már követhetetlen, sokakról be sem számol nekem. Rólad például egy szót sem ejtett, pedig pár éjszakát már nálam töltött a héten.
- Igen, mert megkértem rá. Megbeszéltük, hogy titokban tartjuk a dolgot. Legalábbis Jutas előtt, nehogy bármi gond legyen a közös munkával. Biztosan ezért nem említett neked engem
– védekezett, és ez olyan jól belejött, hogy nem is akarta abbahagyni. - Higgyétek el, ez semmit sem befolyásol majd, a kapcsolatunk aligha hat majd ki a közös projekt sikerére. Vagy esetleg úgy veszitek észre, hogy bármi megváltozott, mióta egymásra találtunk?

Amandát a hányinger kerülgette már csak attól is, ahogy a kis betolakodó a szavakat formálta. Végül csak elöntötte az agyát a harag, és úgy volt vele, hogy ha valamikor, akkor most jött el az ideje annak, hogy jól kiossza Nitcát. Úgy vélte, hogy ha már Milánt nem küldheti el melegebb éghajlatra, akkor a kis barátnőjének viszi be a neki szánt ütéseket. Felállt, Reginát megkerülve letette a csészéjét a mosogatóba, majd egyenesen Nitca felé vette az irányt.

- Azt kérdezed, hatással van-e a munkánkra az, hogy Milánnal dugtok? Dehogy! Nekünk bőven elég, ha minden szvingerezés után be tud jönni reggel melózni, és elvégzi a rábízott feladatokat. Így is a nullával egyenlő az, amit csinál, és ha emiatt a kis liezon miatt még ennyit sem fog megtenni, akkor abból tényleg komoly gondok lesznek. Szóval nem szeretnék többet hajnalig helyettetek dolgozni, vagyis arra kérlek, csak annyira fáraszd le, hogy utána még tudjon lélegezni és számolni. Kösz. Elmentem Jutashoz.

Ezzel Amanda meg is kerülte a lányt, és elindult a főnök irodája felé. Regina kuncogásra húzta az ajkait, és végül kávéval kínálta Nitcát, aki még mindig megsemmisülve állt az ajtóban. Végül megfordult, és a mosdók felé vette az irányt, Jankáék pedig azon tanakodtak, honnan szedett össze Amanda ennyi bátorságot ehhez a monológhoz.

Pár méterrel Jutas irodája előtt Amanda hallani vélte, ahogy a főnöke kiabál. De annyira fel volt spannolva a konyhában történtektől, hogy ideje sem volt megijedni, vagy felkészülni arra, amit a vezér mondani akar. Kettőt kopogott a nehéz faajtón, de meg sem várva a választ, csak belépett. Jutas az asztala mögött állt, és épp pár A4-es lapot hajított el teátrálisan, amitől azok szerteszét szaladtak, majd csendben a földre hullottak. Amanda sejtette, hogy a pár éjszakával ezelőtti munkájuk dokumentumai ezek, de amikor Milánra nézett, csakis szexklubbos akciója közben látta, nem úgy, hogy csalódottan görnyedt egy, a teste alatt oly aprónak tűnő tárgyalószékben.

- Mi a probléma? Szóltak, hogy jöjjek.
- Az a gond, hogy amit összehánytatok, az egy kalap szar. Olyan szinten vállalhatatlan, hogy tovább sem küldtem Martinéknak. Zavaros, amatőr és nincs benne két olyan számítás, vagy eredmény, amik legalább korrelálnának egymással. Használhatatlan az egész.

- És akkor most mi lesz? – tette fel a kérdést Amanda amolyan minden mindegy alapon.
- Most az lesz, hogy sikerült még pár nap haladékot kikönyörögnöm, hogy leadhassunk egy újabb projektet. Olyan mélyen nyaltam be Martinnak, hogy ne vigye más vállalkozáshoz ezt a tendert, mint még soha senkinek eddigi pályafutásom során. Bármelyik sokadrangú reklámcég jobb ötleteket fosott volna ki magából annál, mint amit ti összeraktatok nekem – tajtékzott Jutas, akit Amanda sosem látott még korábban ilyen ingerültnek. - Szóval most az lesz, hogy ti ketten szépen újra leültök, és az elejétől a végéig megcsináljátok ezt a szart. Nem érdekelnek sem a kifogások, sem Nitca, sem a kettőtök mizériája. Tényleg a vállalat sikere múlik most azon, hogy megkapjuk-e ezt a munkát. Ma szerda van, pénteken reggelre legyen az e-mail fiókomban az anyag. Menni fog? Képesek vagytok együtt megoldani ezt a feladatot?

Milán alig láthatóan emelte meg a vállát, tudatván, hogy részéről valójában teljesen mindegy. Hiszen neki amúgy sem számít, mit, kivel és mikorra kell elkészítenie. Amanda viszont úgy döntött, hogy ha már Nitcával szemben sikerült kiállnia magáért, akkor nem most fogja abbahagyni. A kollégája hajnali akciójával ugyanis végleg betelt nála a pohár, úgy érezte, lesz, ami lesz, véget vet a szenvedésének, aminek szinte az élete minden területén Milán az eredője.

- Péter, sajnálom, és tisztelettel, de vissza kell utasítanom ezt a megbízást. Ha jól tudom, én eredetileg nem is voltam rajta ezen a projekten, és csak Regina betegsége miatt örököltem meg a munkát. És mert Nitca miatt félrecsúszott egy-két számítás, azon az éjjelen én voltam az egyetlen, aki mozdítható volt. Segítettem, de nem kívánom az egészet elölről kezdeni. Nem tudok, és nem is szeretnék részt venni Martinék kampányában – remegte Amanda, és erre azért már Milán is felemelte a fejét. A főnök némán állt, várta, mi fog még következni, és lassan torzult el az arca. - Ha kell, szabadságra megyek, ha arról van szó, fizetés nélkülire, ha pedig nem engedsz el, akkor felmondok, de egy percet sem tudok tovább együtt dolgozni Milánnal, sajnálom – csattant fel, a két férfi pedig előbb egymásra, majd újra őrá nézett.

- Erre semmi szükség – szólt bele Milán, de Amanda ügyet sem vetett rá.
- Tudom, hogy ez egy őrülten nagy projekt és egy hatalmas lehetőség, mind a cégünknek, mint pedig a benne dolgozóknak. Én azonban nem tudom, mit is akar Martin pontosan. Nem voltam ott a kezdeti tárgyalásokon, utólag csöppentem csak bele, ez okozhatta a hibákat az anyagban. Felkészületlen voltam és vállalom a felelősséget mindenki helyett – mondta, majd tüntetőlegesen Milán szemébe nézett.

Jutas egy ideig hallgatott, végül annyit mondott, hogy jó, erről majd még később beszélnek. Ha így érzi, akkor ő elfogadja a lány döntését, de a továbbiakról nem ejtett szót. Annyit kért, hogy Amanda küldje be most Reginát, péntek délután pedig beszéljenek majd négyszemközt. Ezzel Amanda ki is fordult az ajtón, beküldte hozzájuk a konyhában várakozó barátnőjét, majd pedig visszament az asztalához. Felkapta a laptopját, és a táskájába sörpört egy-két személyesebb tárgyat. Úgy volt vele, semmit nem fog sajnálni akkor, ha többet már vissza sem tér ide, majd egész egyszerűen beszállt a liftbe, és autójával kihajtott a mélygarázsból.

Két percre rá a telefonján látta, hogy Milán küldött neki egy üzenetet Facebookon. Olvasatlanul hagyta, de azért a lezárt kijelzőn keresztül elolvasta. Az állt benne, hogy: "Nem mondhatsz fel. Akkor inkább én teszem meg! Beszéljünk!"

Vissza - 31. rész   Tovább - 33. rész

Most kezdem, irány ez első rész!