Milán e-mailben küldte körbe mindenkinek annak az étteremnek a nevét, amit Jutas kérésére választott ki. Azt a levelet kereste a telefonjában Regina, miközben a lakása előtt beszállt Amanda mellé a taxiba. Bemondta a címet, és a megszokottnál kicsit gondterheltebben dőlt hátra.

- Túl hamar fogunk odaérni - kezdte, és a barátnőjére emelte a tekintetét.
- Bocs, de a franc gondolta, hogy megérkezik a kocsi húsz percnél rövidebb idő alatt is.
- Addig maximum iszunk valamit.
- Nem akartál volna inkább Jutassal menni? Egyedül is odataláltam volna.
- Igazából nem, valahogy fel sem merült. Azt mondta hazamegy egy másik ingért, és hogy onnan jön majd. Olyan rejtélyes volt a telefonban, mint aki eltitkol előlem dolgokat, vagy készül valamire.
- Mire gondolsz?
- Nem tudom. Máskor annyit kérdezősködik, hogy jól-vagyok-e, bevettem-e a gyógyszereket, satöbbi. Most meg jóformán lerázott.
- Mire készülne? Ez csak egy partnervacsora, sokszor volt már ilyen.
- Tudom, de furcsa előérzetem van
- bocsátotta előre Regina, elültetvén a bogarat kolléganője fülében, miszerint baj lehet. Elvégre Milán is ott lesz, akkor pedig kódolva van a konfliktus.
- Mi van, ha Nitcáék is jönnek?
- Aligha. Mivel nem kaptuk meg a melót, nem gondolom, hogy Martinéket vendégül kellene látnunk. Kizárt, hogy Jutas ezt át tudná verni Milánon, puszta pénzpazarlás.
- Kivéve, ha akarja, hogy jöjjön Nitca is.
- Na jó, te kissé paranoiás vagy, vedd úgy, hogy nem mondtam semmi
t – felelte, de nem kapott választ. - Figyelj, ha találkozni akar vele, meg fogja oldani céges vacsoráztatás nélkül is. Ha meg dugnak, akkor sem szólhatsz semmit. Elvégre te és Mir. Big…
- Na jó, elég ebből, megjöttünk!

A taxi egy, a szezonhoz egyáltalán nem passzoló, karácsonyi égősorral ékesített vendéglő előtt lassított. Regina ablakából látni lehetett, hogy Jutas, Milán és két pasas a bejárattól távolabb ácsorognak. A két idegen dohányzott, a kocsi megállt, a lány legnagyobb döbbenetére pedig Milán ugrott oda, hogy kisegítse a munkatársnőit. Már nem volt annyi ideje, hogy figyelmeztesse útitársát, az ajtó kinyílt, valaki nyújtotta a kezét, ő pedig belekapaszkodva kiemelte az egyik magassarkúját a betonra. Hogy ne az úttest felé szálljon ki, Amanda kis követte, és anélkül csimpaszkodott bele a felé nyitott tenyérbe, hogy megbizonyosodott volna arról, hogy nem Jutas az. Amint kiegyenesedett és Milánnal találta szemben magát, megfagyott az ereiben a vér. Szerencsére Regina még a közelben volt, és úgy döntött, egy poénnal üti el a dolgot.

- Ó, köszönöm. Ez a valaha volt legkedvesebb dolog, amit értem tettél - nevetett Milán irányába, mialatt Amanda visszaszerezte a saját kezét.

Közben a főnök is odalépett hozzájuk, és egy forró csókot nyomott a barátnője szájára, ami talán kicsit hosszúra is nyúlt. Közben a taxi elhajtott, Jutas pedig hangosan bemutatta Reginát, majd pedig Amandát is a két új arcnak, akik abból a távolságból is borzasztó cigiszagot árasztottak.

- Kicsit korán jöttünk - rebegte Regina, majd a főnökbe karolva útnak indult az ajtó felé.

Amanda szorosan mögöttük egyensúlyozott, és azon morfondírozott, miképp lehetséges, hogy Milán már itt van. Elvégre ők negyedórával korábban érkeztek, ő viszont átlagosan félóránál is többet szokott késni minden olyan céges, vagy egyéb rendezvényről, ami kötelező. Kivéve azokról, amik valamiért kiemelten fontosak neki.

Regina egy nagyon hosszú asztal közepén, Jutas bal oldalán kapott helyett, Amanda utána ült le, őt követte az egyik kint bemutatott vendég. Milán a lány megkönnyebbülésére a főnök másik oldalára sodródott. Egy pillanatra felébredt benne az a fájó emlék, amikor a férfi egy tál rizst borított a fejére egy pontosan ugyanilyen estélyen, de hamar elhessegette. Bort rendelt, és odaintett Jankának, aki sréhen szemben várta, hogy legyen már valami.

Sorra érkeztek a jobbnál jobb fogások az egyébként unalmas vacsorán. Kötelező jópofizás, sztorizgatás a valahonnan ismerős emberekkel, akikkel vagy hónapokkal ezelőtt dolgoztak együtt, vagy valamelyik jelenleg is futó projektjük kötődik hozzájuk. Amanda azon agyalt, vajon miért is volt ilyen sürgős ez az egész. Kizárt, hogy ennek a sok embernek is csak tegnap szóltak volna, ahogy nekik. Jutas ezt már régebben tervezhette, csak éppen a kollégáit felejtette el értesíteni róla. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejében, amikor a főnök felpattant és szónokolni kezdett.

Megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek. Mind a jelenlegi partnerek, mint azok, akik időről időre őket tisztelik meg a cégüket a bizalmukkal. Elmondta, milyen fontosnak tartja a már elért sikereket, és bízik abban, hogy a jövőben is hasonlóan hatékony és eredményes lesz a közös munka. Regina és Amanda összenéztek, és szinte egyszerre nyúltak a rozéikért, ha ugyanis Jutas beindul, hosszú perekig tud beszélni a nagy, büdös semmiről. Amanda elővette a mobilját, és miután egy Facebook-értesítése érkezett, belemerült a készülékébe. Egészen addig tartott a játéka, amíg Milán neve el nem hagyta a főnök száját. Onnantól Jutas vontatott szövegelése egy talányokkal teli thrillerré változott.

- Mint azt a jelenlévők közül már sokan tudják, a gazdasági vezetőnk hamarosan  a tengerentúlra helyezi át a székhelyét. Szerettem volna, ha egy kicsit kötetlenebb formában mutathatom be az utódját.

Valamilyen Dénes, akinek a lány nem értette a vezetéknevét, épp a mellette lévő székről pattant fel, amikor elérkezettnek látta az időt. Megköszönte a bemutatást, majd visszaereszkedett a kacsacombja fölé. Amanda még az elhangzottakat emésztgette, vagyis, hogy Milán elmegy, méghozzá hamarosan, sőt, még annál is korábban. Hogy az úr ott mellette a leendő munkatársa, és hogy ez az egész tulajdonképpen valami Milán-búcsúvacsora. Éppen csak annak örült, hogy ebben a percben nem látja Milánt, amikor Regina megpiszkálta.

- Baszki, biztos voltam benne, hogy elhallgat valamit. Tényleg nem tudtam erről - suttogta.
- Tudom, én csak nem térek magamhoz - kereste a szavakat Amanda, majd nagyot kortyolt a borából.
 - Azt hittem, még több hónap, mire elmegy. Nem is tudtam, hogy keressük az utódját, sem azt, hogy már megvan - méltatlankodott Regina, majd miután látta, hogy a barátnője felől nem érkezik semmiféle infó, a pasija felé fordult és számon kért rajta valamit. De Jutas lerázhatta, mert azon nyomban visszatért.
- Legalább Dénes nem szexi - közölte, és előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a friss húst.
- De hülye vagy.
- Örülhetsz, legalább nem lesz gond a számlaleadáskor -
 próbálkozott, de be kellett látnia, vicceskedéssel semmire sem megy, Amanda ugyanis teljesen összezuhant.
- Mégis mikor akart nekem szólni? Mi van, ha már holnap reggel gépre száll? Mégis miért nem mondta ezt Jutas korábban? Hogy történhet ez? Gáz, ha most akadok ki?
- Igen, úgyhogy lélegezz! Semmivel sem tudok többet, mint ami elhangzott, de mindjárt kirángatom Jankát a budiba és kifaggatom
- ezzel elő is vette a telefonját, pár másodperc múlva pedig megnyikkant egy asztalon fekvő másik készülék.

Nem sokkal ezután Regina kikérte magát a mosdóba, majd egy perccel később Janka is utánament. Amanda ekkor hírtelen a barátnője szabadon hagyott helyére csusszant, de akkor még nem tudta, mit is akar mondani Jutasnak.

- Hogy lehet, hogy erről nem szóltatok? – bukott ki belőle.
- Milán kérése volt – vakkantotta  főnök és bekapott egy falatot.
- Micsoda? Hogy ne derüljön ki, hogy elmegy? Vagy hogy pontosan mikor? Sem az, hogy egy nyavalyás búcsúvacsorára jövök? Mégis mikor indul? És ki ez a csóka? - záporoztak a kérdések és érkeztek hozzá a tehetetlen könnyek is.
- Figyelj! Tudom, hogy ez gáz, és hogy szar neked, de össze kell szedned magad! Mindenki itt van, nem csinálhatsz jelenetet. Nem tudom, Milán mit mondott neked, vagy mit nem, de ez nem az én ügyem. Nekem a cég érdekeit kell néznem, vagyis megkeresnem az utódját, közöltem az ügyfeleinkkel a változást, bemutattam azt az embert, akivel ezután egyeztetni fognak, az én melóm itt véget ért. És most szeretnék enni – közölte, és nyoma sem volt annak a korábbi együttérzésnek, amit akkor tanúsított, amikor együtt ittak és Regináékról panaszkodtak. Persze most, hogy az ő kapcsolata kvázi rendben volt, nem kellett már Amandát pátyolgatnia.

- Értem, persze. És mégis mikor kezd ez a jóember? Ha körbemutogatod itt, akkor csak van már valami terv.
- Még nem írtunk alá semmit, de megkapta az ajánlatot.
- Ne kamuzz nekem, kérlek
– nyögte Amanda, és már szó szerint esdekelt. - Ha tudod, hogy mikor megy el, meg kell mondanod. Ő nem fogja. Ha rajta múlik reggel felül az első gépre és meg sem áll. Tudod, hogy igazam van. Mikor jár le a felmondási ideje? A fenébe, én is cég alkalmazottja vagyok, tájékoztatnod kell erről!
- E hónap végén – vetette oda Jutas síri hangon.
- Köszönöm – érkezett a válasz, és ahogy Amanda megérezte Milán égető tekintetét a vállán, mentem arrébb kúszott egy székkel. Ekkor látta meg, hogy Regina üzent, menjen ki ő is a vécére.

Jankával és Reginával egy háromszöget alkottak a szűk térben, ahová hírtelen be sem fért annyi új információ, amennyi elhangzott. Kiderült, Janka nagyjából tudott mindenről, segített megtalálni Milán utódját, és megszervezni ezt a találkozót. Elárulta, Milán kérte, ne derüljön ki semmi arról, mi lesz ma. Regina pedig azért nem tudhatott róla, mert biztosan elárulta volna Amandának. Megerősíteni látszott Jutas azon információja is, hogy az új pasi a jövő hónap első napján kezd. Amanda még hallgatta egy ideig Regina szentségelését, de akkor már sírt.

Utálta Milánt, hogy ezt az egészet így tudatta vele. Semmivel sem kedvesebben, vagy diszkrétebben, mint bármely más kollégájával. Végtelenül szomorú volt, hogy elveszíti, még akkor is, ha eddig sem kapott tőle valami sokat. Tudta, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, de nem sejtette, hogy ennyire gyorsan megtörténik. Legszívesebben kirohant volna, hogy egy tál rizst borítson a fejére, majd pedig a nyakkendőjénél fogva ráncigálja ki az étteremből, hogy üvöltözhessen vele. Ehelyett elfogadta Janka felé nyújtott zsebkendőjét, és hangosan kiadott magából mindent, ami felgyülemlett a fejében. A kolléganője még bocsánatot kért, amiért segédkezett ennek a kellemetlen helyzetnek a kialakításában, majd kiment. Amanda a barátnője vállára borult, és úgy zokogott.

- Bassza meg, el sem mondta volna. Ha nem kutatok a levelei között, el sem árulta volna nekem, hogy lelép.
- Ezt nem tudhatod.
- Basszus, még Jutast is rávette, hogy titkolózzon. És Jankát, hogy hazudjon. Manipulatív köcsög
– szipogta.
- Talán beszélned kéne vele.
- Most csak veszekedni tudnék.
- Amúgy is az a közös pénznemetek.
- Én vissza nem ülök oda. Kimegyek az utcára, és ha nem lesz már ilyen piros a fejem, visszajövök elköszönni és lelépek
– tervezgette, és lassan elhúzódott Reginától.
- Jól van. És sem balhézhatok most Jutassal, de ezután nagyon durván ki fogom osztani. Ennyit a nagy újrakezdésről. Itt papol nekem, hogy milyen jól megvagyunk, meg blabla, erre egy ilyen fontos dolgot titkol el? Komolyan nem hiszem el.

Ezzel kiléptek a mosdóból. Amanda, ahogy ígérte, a kijárat felé ment, Regina pedig Jutas helyett Milánhoz lépett, aki épp a pultnál állt és a pincérekkel egyeztetett valamit. Már nem láthatta, ahogy félrevonta Milánt és vitázni kezd vele.

Kint ácsorgott, az elsuhanó kocsikat bámulta, és próbált nem sírni. Kicsit arrébb ment, hogy ne lássák sem a dohányzók, sem pedig a bent ülők. Sajnálta magát, amiért egy naptári héten Kátét és Milánt is elveszítette, így persze nem is sikerült jobb kedvre derülnie. Ostobának és szánalmasnak érezte magát, amiért hagyta, hogy Milán megint ilyen állapotba taszítsa. Átkozta magát, amiért olyan ostoba volt, hogy lefeküdt vele, azt remélve, akkor talán jelenteni fog valamit a számára. De azzal, ahogy elhallgatta a távozását, bebizonyosodott, továbbra sem szerepel tényezőként a döntési folyamataiban. Már majdnem újra pityeregni kezdett, amikor valaki hátulról átölelte. Milán ingének színét látta maga előtt, széles mellkasát a hátán érezte, megsimogatta a jól ismert illat, és mire bármit is mondhatott volna, a hatalmas karok összezártak a teste előtt.

- Azonnal engedj el! – parancsolta, de a férfi nem mozdult. – Nem hallasz? Nem akarom, hogy hozzám érj – kiabálta és ismét könnyezni kezdett.

- Nem.

Amanda vergődhetett volna, de végül megadta magát. Nem mozdult, nem kérlelte tovább, csak beletörődött a sorsába. Halkan szipogott, igyekezett önmagára figyelni és nem a fogvatartójára.

- Sajnálom – érkezett egy szó hátulról, de válasz nélkül maradt. – Nem tudtam, hogy álljak elő ezzel, és amíg nem volt biztos, nem akartam semmit sem mondani. Amikor biztos lett, akkor meg már nem tudtam. Azt gondoltam, a hivatalos bejelentés lesz a legtisztább – közölte, de Amanda nem reagált. – Ezért mondtam anno, hogy ne mondj fel, mert tudtam, hogy én fogom megtenni - vallotta be, majd kicsit hallgatott, de nem engedett a szorításból. – Nem mondanál valamit? – próbálkozott tovább, sikertelenül. – Ne csináld ezt! Beszélj hozzám!

Ekkor Amanda megfordult, és a gondterelt tekintetbe mélyedt. Kereste benne a megbánást, de semmit nem talált. Szerette volna átölelni, mielőtt otthagyja a járda közepén, de a teste nemet mondott. Egy könnycsepp még útnak indult, a többi viszont feleslegesnek ítélte meg, hogy megszülessen.

- Ezekkel a szavakkal mind az a baj, hogy neked teljesen mást jelentenek, mint nekem – hüppögte, majd pedig hátrálni próbált. A teste jóformán sokkot kapott, amikor Milán hirtelen megcsókolta.

Vissza - 44. rész   Tovább - 46. rész
Most kezdem, irány ez első rész!

26

de jó, hogy ez nem az én életem (44.rész)

0 Komment
0 Reblog

Még mindig egymással szemben álltak, amikor Amanda elméje úgy döntött, ez így nem lesz jó. Hogy ez így nem igazság. Nem lehet, hogy most ő a szararc, mert lefeküdt valaki mással. Kizárt, hogy ő legyen a rossz zsaru, amiért a férfi összes árulása után rendre másnál keres vigaszt. Ahogy ott álltak, abban ő volt az áruló, a megcsaló, Milán pedig a hitehagyott hősszerelmes, aki előzékenyen öltötte magára az elesett és sajnálatra méltó szerető szerepét. Valahol mélyen tudta, hogy megint csak játszik.

Nem akart belekötni, nem szeretett volna újabb vitát. Eleget hőzöngött aznap már Káté miatt, és Milánnal amúgy is minden tűzszünet kincset ért. Az értékes, békében töltött perceket hiba lett volna feláldozni, de belül pontosan érezte, meg fog történni. A férfi oldalra fordult, egy lépést tett balra, védekezően zsebre tette korábban a kolléganője arcán nyugtatott kezét, tekintetét pedig kivezette az irodája ablakán. Most Amandán volt a sor, hogy utána nyúljon, és ezt anélkül tette meg, hogy komolyabban átgondolta, vagy egyáltalán tudatos parancsot adott volna cselekvő végtagjának.

Kinyújtotta a jobb karját, elvezette a tenyerét a férfi nyaka alatt és a kelleténél talán egy kicsit erősebben rántotta maga felé a borostás arcot. Nem törődött sem a milliónyi tűszúrással, melyet a kézfejétől a kislábujjáig közvetített az idegrendszere, sem pedig a hozzá kapcsolódott test émelyítő illatával. Egyszerűen csak rákezdett.

- Azt ugye tudod, hogy ezért engem nem vonhatsz felelősségre?
- Szerinted ezt tettem?
- Azt hiszem, erre gondoltál
- felelte, mire Milán csak egy félmosolyt eresztett és kifújt némi levegőt az orrán. - Azt gondolom, hogyha pusztán barátok vagyunk, akkor azért mindegy, mit csinálok. Ha pedig nem vagyunk még csak barátok sem, akkor meg azért. Ha te Nitcával jársz, vagy Szerénával kavarsz, akkor én is valami hasonlót teszek. Ha Robinak és mindenki másnak tagadod, hogy bármi is van köztünk, és ha elhagyod a kontinenst anélkül, hogy szólnál róla, akkor jól gondolom, hogy azzal fekszem le, akivel csak akarok, ugye?

Mire ezt végigmondta, addigra visszahúzta a kezét, már csak a szemével fürkészte a reakcióit. A férfi elfordult tőle, mindkét kezét a zsebébe csúsztatta és lassan lépkedett az ablak felé.

- Azt csinálsz, amit akarsz – vette oda végül, de a kérdező nem erre számított.
- Ez minden?
- Mit mondjak, hogy igazad van? Azt akarod hallani tőlem?
– védekezett, de nem fordult vissza és nem emelte fel a hangját. Reménytelen volt és beletörődő.

Amanda csak állt, méregette a köztük növekvő távolságot. Legszívesebben odaszaladt volna hozzá, hogy jól hátba lökje, térjen már észhez, kapjon már az agyához, legalább küzdjön már meg vele, érte. Dühös volt, amiért ezegyszer nem akart ellenkezni, nem kívánt harcolni. Idegesítette, ahogy elengedte az egész ügyüket. Úgy volt vele, hogy ha ez így ennyi volt, akkor ő sem forszírozz tovább valamit, ami nincs. Sarkon fordult, kinyitotta az ajtót és legnagyobb megdöbbenésére Reginába ütközött.

- Ó, hello. Hallgatózni próbáltam, de sajnos semmi nem szűrődött ki. Már épp hozni akartam egy poharat – kezdte, és  ugyan eddig beteg volt, de akkor majd kicsattant. A barátnőjét megkerülve lépett be térbe és tett le Milán asztalára pár aláírandó papírlapot, anélkül, hogy erre külön felhívta volna a figyelmét.
- Jutas küldött, hogy holnap estére kell egy vacsorahelyszín. A már bejáratottakat unja, ha abba az olaszba megyünk megint csak egy sült mozzarellát fog rendelni. Szóval máshova kéne foglalni, amit normálisan el tudjuk számolni. Milán, menni fog?
- Hány fő?
- Kábé húsz.
- Miért olyan sok?
– vakkantott, de még csak hátra sem fordult. Nem derült ki, hogy a pénz miatt sokallja a látszámot, vagy csak mert tudja, hogy ha a főnök nem privátban találkozik az új partnerekkel, akkor bizony neki is ott kell majd lennie.
- Nem tudom, azt nem kérdeztem. Kábé tízen jönnek, tőlünk pedig mindenkinek kötelező.
- Remek
 - sóhajtott fel Amanda, és Milán ugyan nem kommentálta az elhangzottakat, de vélhetően ő is ugyanezt gondolta. Leült a székére, arrébb dobta Regina papírjait és belemerült a gépébe.
- Kávézunk? - tette fel a kérdést a hívatlan vendég, a barátnője pedig beleegyezően bólogatott.

Otthagyták Milánt, rácsukták az irodája ajtaját, és kimentek a konyhába.

- Nem kérek kávét. Káté kidobott reggel, szóval ittam egyet az utcán.
- Káté?
- Búcsúszex volt. Az új barátnőjét pedig Barbarának hívják, ezt csak azért mondom el, hátha egyszer kell majd ez az infó az önéletrajzi könyvembe.
- Aha, pont egy ilyen beteg, bosszúvágyból elkövetett regényre van szüksége a világnak. És tőle egyenesen Milánhoz vezetett az utad? Ez általában fordítva szokott történi.
- Idemenekültem, és már bent volt. Nem is értem, mit keresett itt olyan korán.
- Veszekedtetek?
- Nem, mert nem volt hajlandó. Pedig én igyekeztem. Kicsit úgy éreztem, számon kéri rajtam, hogy Kátéval voltam. Éppen őt, aki pár hete helybenhagyta a gyakornokunkat egy szvingeklubban, aztán eljött hozzám, hogy elmesélje. Ő, aki hamarosan Amerikába költözik és erről a Nitcával való csetelésükből kellett értesülnöm – fortyogott, Regina pedig letett mindent, amit addig a kezében tartott. Kávészacskót, kiskanalat egyaránt.
- Szuper. Kihagytam pár napot és totál elveszítettem a fonalat. És nem, nem kérdezem meg, hogyan fértél hozzá a levelezésükhöz, mert azt el tudom képzelni. De hogy Amerikába megy? És mi a fenét fog ott kezdeni magával?
- Nem tudom, mert ugye engem sem avatott be, csak a kis ribancait.
- Jutas tudja ezt?
- Állítólag igen. Amikor kibukott a dolog, annyit mondott, amíg nem biztos, nem akart szólni róla. És amíg nem tud mindent biztosan. Csak Jutasnak mondta, gondolom, hogy elkezdhesse keresni az utódját.
- Tudjuk, hogy mikor megy el?
- Nem.
- És akkor ennek a hírnek most örülünk, avagy sem?
- Hát ez egy rohadt jó kérdés
– felelte Amanda, és arra bíztatta beszélgetőpartnerét, hogy inkább önmagáról beszéljen, és arról, hogy van.

Regina onnantól kezdve kislányként kezdett csacsogni Jutasról és a vele való kapcsolatáról. Elmondta, hogy a főnök minden szükséges vizsgálatra elkísérte, és sokszor még nála is jobban aggódott azért, mi lesz. Odaköltöztette magához, gondoskodása jeléül pedig vitaminokkal és gyümölcsökkel tömte. Édes volt, mert úgy viselkedett, mint aki egy gyors lefolyású náthát kezel, annak ellenére, hogy kedvese betegsége egyébként sokkal komplexebb ellátást igényel. De mindketten élvezték az elmúlt pár napot, Regina sem ragaszkodott feltétlenül ahhoz, hogy végig a kezében tartsa az irányítást, és nem ellenkezett állandó jelleggel kettejük románca ellen sem. Volt egy pillanat, amikor állítólag Jutas két-három nap szoros együttlét után az összeköltözés ötletét is fel akarta vetni, de inkább nem tette, nehogy a lány kiboruljon, és hanyatt-homlok elmeneküljön.

Amanda lelkesen hallgatta a boldog csivitelést, és egyre inkább érezte az ő káoszos élete és a Regina által felvázolt verzió közti éles kontrasztot. Nem volt irigy, és nem is akarta magát sajnáltatni, hiszen tudta, hogy látszólag nagyon rózsaszín és habos-babos, amit a barátnője átél, de valójában az is elképesztően nehéz. Bebocsátani valakit az oly régen felépített és olyan sokszor megerősített falak mögé, engedni, hogy segítsen, némileg kiszolgáltatottá és lelkileg védtelenné válni. Belátni, hogy igenis szükség van a másikra, adni magából valamit őneki, és megtanulni elfogadni azt, amit kínál. Tudta azt is, milyen félelmetes lehet ez Reginának, akit már többen Milánhoz hasonlítottak, ahhoz az emberhez, akiről a gugliban fellelhető modernkori enciklopédiák mintázták a szociopata személyleírást.

Kiléptek a konyhából, azzal a nem titkolt céllal, hogy nekilássanak aznapi feladataikhoz. A folyosón aztán elváltak, és Amanda végül magában azzal nyugtázta a hallottakat, hogy végülis jó, hogy ez azért nem az én életem.

Vissza - 43. rész   Tovább - 45. rész
Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda reggel valami tompa zajra ébredt Káté hálószobájában. Félórával a beállított ébresztő hangja előtt kelt, és amikor körülnézett, alig hitt a szemének. Az exe egy szál boxerben, partvissal a kezében ácsorgott az ágy mellett, és söpört.

- Ne haragudj, de mit csinálsz?
- Jó reggelt! Én csak takarítok.
- Hajnali fél hét van
- nyögte erőtlenül és felült az ágyon. - Azért leléphetek a földre?
- Persze, nyugodtan.
- Remélem nem sepertél körbe, amíg aludtam. Tudod, kissé babonás vagyok.
- Nem, nyugi, csak ezt az oldalt csináltam meg.
- Elmondod, hogy miről van szó? - lépett oda hozzá és megsimogatta puha borostáját.
- Jól van, jól van. Én csak nem akartam, hogy Barbi megtalálja a hajadat
- válaszolta és elhúzódott, folytatván a munkáját.
- A micsodámat? - hangsúlyával egyszerre indult el benne felfelé a pumpa is.
- Igen, mert biztosan elejtettél pár hajszálat, és nem akarok majd magyarázkodni.
- Értem
- vakkantotta a lány és magasra húzta mindkét szemöldökét. - Ezennel elmentem zuhanyozni. Ígérem, nem hagyok hátra DNS-t – vetette oda gúnyosan, majd felkapta a táskáját és bevágta maga mögött a fürdőszobaajtót.

Szó szerint fortyogott a dühtől. Idegesen szabadult meg a férfi pólójától, amit éjszakára kapott fel, és zabosan lépett be a zuhanyzóba. Legszívesebben egyesével dobálta volna le a betolakodó csaj cuccait a polcokról, végül azonban úgy döntött, kölcsönveszi a samponját. Ha már úgyis a frizurája került a mai reggel középpontjába, ideje volt, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen a volumennövelésre. Amikor aztán kidugta a fejét az ajtón, hogy megkérdezze, hol talál hajszárítót, a szeretője épp ágyat húzott. Ezen már egyáltalán nem lepődött meg, de ettől a jelenettől kezdte csak igazán kellemetlenül érezni magát.

Úgy gondolta, útban van, hogy nincs már helye itt, és hogy Káté is szeretné inkább a küszöbön kívül látni. Hogy gond nélkül fertőtleníthesse az általa is használt tereket, eltűntethesse a nyomait, és kiűzhesse az otthonából a szellemét. Mérge szépen lassan szomorúságba csapott át, miközben szárította a tincseit, és hagyta, hogy a készülék búgó hangja elnyomja, ahogy ágyasa valakivel telefonon beszél. Gondosan ügyelt arra, hogy annyi kósza szálat szórjon el a fürdőben, amennyit csak tud. Volt szerelme kintről kávéval kínálta, de azt sem kívánta. Csak menekülni akart, elfutni onnan, ahol nem látják szívesen.

- Kérsz valami reggelit?
- Nem kell semmi. Máris megyek, ne izgulj!
- Most meg mi a baj?
- Az a baj, hogy gáz, amit csinálsz. Legalább megvárhattad volna, hogy elhúzzam a csíkot, mielőtt sterilizálod utánam a szerelmi fészketeket.
- Bocs, de este átjön, és csak most van időm erre. Mennem kell dolgozni.
- Bezzeg, amikor pár órával ezelőtt bennem voltál, még nem érdekelt, hogy lebukhatsz.
- Erre most nem tudok mit mondani.
- Vele beszéltél az imént?
- Igen.
- És nem zavart, hogy a volt nőd éppen zuhanyozik? Vagy, hogy behallatszik a hajszárító? Simán elcsevegtél vele, miközben meztelenül álltam a fürdődben az ő tusfürdőjével a kezemben? Ez kurvára megalázó, és nem csak nekem 
- kiabálta Amanda és megpróbált kijutni a bejárati ajtón.

Elfordította a kulcsot, kettőt csavart a felső záron, és rángatta a kilincset. Káté odalépett hozzá, de nem segített abban, hogy leléphessen. Megpróbálta magához ölelni, de a lány nem hagyta magát.

- Hogy tudtad egyáltalán felvenni a telefont? Visszahívhattad volna, amikor már elmentem. Komolyan a pofám leszakad, ahogy itt törölgetsz és beágyazol, mintha nem kúrtál volna félre. Megint.
- Sajnálom, bele sem gondoltam, hogy neked ez milyen érzés lehet.
- Azonnal engedj ki!
– parancsolt rá szinte már sírva.
- Nem akarom, hogy így menj el - érkezett a válasz, ezzel egy időben pedig kinyílt az ajtó.

A lány a lifthez robogott, de az épp foglaltat jelzett. Hívta, de nem jött. Tehetetlenül állt, miközben az egykor szeretett férfi bűnbánó tekintetében perzselődött.

- Tudod, hogy sosem akarlak szándékosan bántani.
- Ettől függetlenül mégis mindig megteszed. Semmivel nem vagy jobb, mint Milán, aki ugyanígy hülyére vesz.
- Ne haragudj
- hangzott a bocsánatkérés, de addigra Amanda már egy emelettel lejjebb volt a fordulóban.

Izomból vágta be maga mögött a lépcsőház ajtaját, egy kutyasétáltatásból visszatérő, ott lakó néni legnagyobb megdöbbenésére. Gyalog indult útnak a reggeli napfényben, elvégre annyira korán volt még, hogy nem kellett sehova sem sietnie. Nem akart máris kocsiba ülni, és beállni a reggeli dugóba, inkább úgy döntött, vesz valahol egy kávét, és elmajszol egy egészségesnek tűnő péksüteményt a napon. Eszébe jutott, hogy felhívja Reginát, de biztos volt benne, ilyenkor alszik még. Így aztán magányosan foglalt helyet egy padon, összezárva a gondolataival. Azon járt az agya, milyen érdekes, hogy most egyszerre veszíti el mindkét férfit. Ha Milán elmegy, Káté pedig boldogan él a tamponos lánnyal, akkor most egy csapásra megszabadulhat tőlük. Mindkettejüktől. Talán így lesz a legjobb. Végre kiléphet ebből a spirálból, ahol mindig az egyiktől a másikhoz pattan, ha valami baj történik, majd megint vissza az elsőhöz és így tovább. A nagy elmélkedésből az ex sajnálom-üzenete zökkentette ki.

„Nem akartam, hogy így legyen vége. Tényleg nem gondoltam át ezt a ma reggelt. Kicsit beparáztam, ezért kezdtem pakolászni, de nem azért mert megbántam, hogy átjöttél, vagy hogy szexeltünk. Bocsánat.”

Ez volt az a pár sor, amit Amanda válasz nélkül hagyott. Egyenesen a munkahelyére ment, mert sem otthon, sem pedig az utcán ülve nem tudott volna mit kezdeni magával. Az üres irodában visszhangoztak a léptei, majd pedig kopogtak a billentyűk a kezei alatt. Amint végzett az e-mailjei átnyálazásával, gondolta, rendet tesz az asztalán. Tudta, hogy Milán hamarosan begyűjti majd a számlákat, ezért úgy volt vele, összeszedi, amije van, és még azelőtt beviszi, mielőtt a kollégája egyáltalán küldene egy levelet róla. Így esett, hogy épp leejtette a kezében lévő papírköteget a férfi íróasztalára, amikor az belépett az ajtón. Iszonyatosan megijedt tőle, mert meg volt győződve róla, egyedül van az egész szintjükön. Milán sötétkék ingben volt, túlságosan jól nézett ki, és persze semmi keresnivaló nem volt bent ilyen korán.

- Ezek szerint betörtél - indított nevetve, de a lány ezt egyáltalán nem találta viccesnek.
- Csak számlákat hoztam.
- Még nem is kértem
- vetette oda, majd becsukta maga mögött az ajtót, amivel Amanda tulajdonképpen csapdába esett.
- Útban voltak. Gondoltam behozom, hogy megszabaduljak tőlük.
- Még mindig dühös vagy rám?
- Kérlek, hagyjuk ezt most. Elég zűrös reggelem volt, nem tudok most még veled is veszekedni.
- Mindig te kezded -
mosolygott.
- Most nem fogom elkezdeni, mert elmegyek - rebegte és elindult kifelé, a férfi azonban tett róla, hogy beleütközzön.
- Kivel veszekedtél reggel?
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozik.
- Nem, de gondoltam szeretnél mesélni róla. Hogy kiadd a dühöd.
- Bocs, de nem te vagy a legmegfelelőbb ember, aki most meg tudna nyugtatni
- hőzöngött, az útonálló azonban nem tágított. 
- Robi tegnap megkérdezte, együtt vagyunk-e.
- Kivel, Nitcával? –
próbálta elbagatelizálni a kijelentést.
- Nem. Azt mondta, tuti szexünk már egy ideje.
- Gondolom letagadtad.
- Nem mondtam neki semmit.
- Hát perszen hogy nem. A nekem írt leveledben mondatokon át részletezted, nem akarod, hogy idebent bárki bármit megtudjon.
- Ez így van.
- Akkor talán nem kéne minden körülötted dolgozó nővel lefeküdnöd.
- Engedd meg, hogy ezt most ne kommentáljam!
- Nem is kell. Bőven elég, hogy a kis barátnődet kellett vigasztalnom legutóbb a konyhában.
- Imádom, hogy féltékeny vagy
- kacérkodott, közben pedig tovább lopta a távolságot.

Amikor már zavarba ejtően közel volt, Amanda úgy érezte, csak a szavaival tudja ellöknimagától. Így aztán nem is türtőztette magát.

- Vele voltam. A sráccal, akit a múltkor a bárban láttál.
- Sejtettem. Nehogy azt hidd, hogy érdekel!
- Te kérdezgettél róla.
- Én pusztán örülök, hogy nem csak velem hisztizel folyton.
- Mindig megvan rá az okom. Ahogy ma hajnalban is megvolt.
- Talán nem akart szexelni veled, vagy mi?
- kérdezett bele Milán, amitől a kolléganője őrült forróságot kezdett érezni a testében, ahogy a gyönyörű szájával a szex szót formálta.

Maga is megdöbbent, amikor elsőre nem a Kátéval való éjszakája ugrott be, hanem amikor vele szeretkezett. Érezte, hogy az érzelmi kapcsoló az elméjében, amely azt váltogatja, hogy éppen melyik pusztító hímhez vonzódjon, a zavaros, reggeli balhé után mostanra Milánra váltott. Elképesztő izgalmat érzett, mert már tudta, mit akar mondani.

- Tévedsz, egész éjjel csináltuk – vágott vissza, és élvezte, mert iszonyatosan erotikus volt erről beszélni.
- Ezek szerint remek éjszakád volt. Akkor viszont főleg nem értem, hogy tudsz még kielégülten is veszekedni.
- Neked kellene a legjobban tudnod, hogy a vita sokszor független a szextől.
- Vagy lehet, hogy nálad a dugás is egy összecsapás, csak éppen szavak nélkül.
- Érdekes gondolat - 
válaszolta, és érezte, hogy egyre inkább megfeszül a teste a ruhája alatt.

Maga előtt összefont kezeit kioldotta egymásból, és legszívesebben előre nyúlt volna, hogy megérintse az egy karnyújtásnyira álló testet. Ehelyett azonban csak a mély, barna szempárt fürkészte. Érezte, hogy a homlokán gyöngyözni kezdenek az apró vízcseppek, és hogy a haja alatt izzadni kezd a nyaka.

- Mire gondolsz most? – tette fel a kérdést.
- Nyilván a szexre – felelte Milán és egy cseppet sem jött zavarba.
- Én is arra – vallotta be töredelmesen, és titkon abban bízott, talán a munkatársát is azok az erők feszítik, amik őt. Szinte már látta maga előtt, ahogy Milán rátapasztja az ajkait, és ahogy magához vonja hatalmas karjaival.

Ennek ellenére a férfi nem mozdult, csak a bal tenyerét nyújtotta előre. Durva kézfejével lágyan érintette meg a lány arcát. Hüvelykujja az arccsontját, a mutató a füle tövét érte. Ujjpercei a frissen mosott hajszálak tövét mozdították. Érezhető volt, hogy a megsemmisült lány testét kirázza a hideg. Ahogy Milán a kezében tartotta, egy pillanatig mozdulni sem tudott. Utána is csak annyira volt képes, hogy egy kicsit közelebb lépjen hozzá. Majd mindkét kezével megragadta a férfi erős, szőrös karját. A csuklójánál kapaszkodott belé, szinte érezte a szívverését, de nem tudott megszólalni.

- Kár, hogy vele voltál – mondta csalódottan Milán, majd fokozatosan kezdte volna visszaszerezni a kezét.

Amanda azonban még mindig szorította, de már tudta, hogy el kell engednie. Tisztában volt vele, mire gondol, hiszen sokszor érezte már ő is ugyanezt. Füreden a hotelszobában, miután a férfi Szerénával volt, vagy akkor reggel, amikor a Nitcával töltött éjszakája után nála kötött ki. A távolodásából érezte, sem megcsókolni, sem megérinteni nem fogja már, ezért inkább elfordította a fejét, és két apró puszit nyomott a még nyitott, forró tenyérbe. Majd pedig elemelte a kezét az arcáról, leengedte maguk közé, de csak akkor engedte el, amikor így szólt:

- Igen, tényleg kár.

Vissza - 42. rész   Tovább - 44. rész
Most kezdem, irány ez első rész!

17

Ez is egy történet a szerelemről (42. rész)

0 Komment
0 Reblog

Káté valahogy olyan furcsa volt. Nem volt különösebben elragadtatva attól, hogy Amanda felhívta, és nem is nagyon akarta felajánlani, hogy felugorjon hozzá. Pedig a lánynak szüksége volt rá, arra, hogy elmondhassa, Milán elmegy, Regina beteg, hogy Nitcával milyen nagy lépést tettek előre, nem utolsó sorban pedig gyengédségre vágyott. És persze szexre.

Nyúzottnak, fáradtnak tűnt a telefonban. Közölte, épp hazafelé tart a konditeremből, és félóra múlva lesz körülbelül otthon. Úgy tervezte, ledöglik a tévé elé és nem csinál már semmit, a volt csaja azonban meghívatta magát. Illetve közölte, megy és kész. Amanda egy óra múlva parkolta le a kocsiját az exe lakása előtt. A múlt lomhán nyitott ajtót, egy szál kockás pizsamanadrágban, valami fura, fehér színű fitneszkotyvalékot tartva a kezében. A szája helyett az arcára adott puszit, majd komótosan visszazuhant a kanapéra. Egykori kedvese egy fotelbe kucorodott és arról faggatta, mi van vele, hogy érzi magát, megvan-e még a lány, akit a múltkor vele látott.

Káté hulla fáradt volt és ennek újfent hangot is adott. A munkájára hivatkozott, meg az edzésre, és hogy ezért sem beszéltek meg mára semmit Barbarával. Mondjuk jobb lett volna, ha nem derül ki a neve, de ekkor már mindegy volt. Amíg ugyanis arctalanok az ágyasai, addig nincs velük gond. Ha nem tud róluk semmit, akkor könnyebb elfogadni a létezésüket. De Barbarának már nem csak teste és arca volt, hanem neve is. Az már korábban kiderült róla, hogy ő a recepciós az irodájukban, most viszont arra is fény derült, hogy érdekli az ezotéria és nagyon szeret festeni. Ezt már egy kicsit túl sok információnak érzékelte, hiszen alapból azért jött ide, hogy magáról és a gondjairól beszéljen, hosszú percekig azonban egy vadidegen csajról társalogtak. Hogy ki lehessen végezni ezt a témát, kiment a mosdóba, legnagyobb meglepetésére azonban a szeretője fürdőszobája női kacatokkal volt tele. De nem csak egy szemceruza, vagy egy fogkefe volt véletlenül ottfelejtve, hanem Barbara tusfürdője, samponja, borotvája és egy doboz tampon is. Miközben megmosta a kezét, kissé összeszorult a gyomra a látottaktól. Mire visszaért a nappaliba, Káté már nem volt ott, a hálószobában feküdt az ágyán.

- Mond csak, hogyan lehetséges, hogy máris ennyi holmija nálad van? Azt hittem, még csak pár hete randizgattok.
- Valójában először két hónappal ezelőtt feküdtem le vele. Azóta néha találkozunk.
- És ennyi idő alatt máris nálad állomásoztatja a borotváját?
- Azt mondta, ezekre szüksége van reggel
- felelte, Amanda viszont csak hümmögött. - Ennek nincs jelentősége, csak itt van pár cucca. Nehogy most ezen kiakadj!
- Nem akadtam ki, csak nekem eszembe sem jutna, hogy egy pasinál, akivel csak pár hete szexelek, otthagyjak bármit is. Egyrészt, mert lehet, hogy soha többé nem megyek vissza, másrészt mert ciki.
- Ez csak egy borotva…
- Nem, ez nem csak egy borotva. Ez azt jelenti, hogy beköltözött a fészekbe, és már annyira otthon érzi magát, hogy nálad szőrtelenít
– fújtatott, de nem tudta, pontosan meddig is mehet el. - Bocs, kicsit ingerült vagyok.
- Igen, azt látom. Mi a baj?
- Milán elköltözik a kontinensről. És még csak el sem mondta. Véletlenül bukott ki a dolog. Regina meg beteg, de félre kell állnom, hogy a barátjával lehessen. A melóm is szar, elbuktunk egy elég fontos projektet, szóval nem vagyok valami jól.
- Sajnálom.
- És ezek után ide jövök hozzád menedékért, a világ gondjai, bajai elől, és egy intim mosakodó gél néz velem farkasszemet a fürdődben. És fenyegetően azt kérdezi, mégis mi a francot keresek itt
– zuhant össze, mire Káté felült az ágyán és jelezte, és hogy ideje lenne közelebb jönnie.

Lassan lépdelt oda hozzá, és hagyta, hogy az exe átölelje a lábait, és a hasára fektesse a fejét. Beletúrt a sűrű, fekete hajába, a tarkóját érintette, de nem szólalt meg. Nem tudta, mi lenne az okosabb. Ha még most visszafordulna és hazamenne, ha tovább faggatná korábbi szerelmét annak új kapcsolatáról, vagy ha egyszerűen csak lehámozná magáról a ruháját és szexszel feledtetné el az imént felsorolt és hangosan ki is mondott problémáit. Végül a második és harmadik verzió között lavírozva óvatosan megkérdezte, mégis mennyire fontos ez az új nő.

- Nem tudom. Először nem akartam semmit komolyat vele. De aztán mindig jött, hívott, szervezett egy csomó programot és most valahogy így alakult.
- Gondolom ő meg van győződve arról, hogy jártok.
- Nem hiszem. Nem mondtam neki soha semmi olyan, hogy akkor most együtt vagyunk, vagy valami.
- Viccelsz? Itt hagyja a tamponját, ilyet csak egy barátnő csinál.

Ekkor elfordult tőle, és lassan elkezdte levenni a pulóverét, kigombolni a farmerét. A férfi csak nézte, nem szólt, nem mozdult. Látta, hogy a lány mindent a babzsákfotel tetejére halmoz, ami korábban a testét fedte, és fehérneműben indul vissza hozzá. Mikor odaért, ráfogott a derekára és magára húzta, de a talpa továbbra is földön maradt, így ültek tovább egymással szemben. Amanda nem tudta, mit mondhatna, ezért inkább megcsókolta őt, hogy ezzel is időt nyerjen. Fázott egy kicsit, de érezte maga alatt a meleg testet, a forró ajkakat és melengető ölelést, így hamar megfeledkezett róla. A kockás pizsama mozogni kezdett, melltartójának pedig megszűnt a szorítása. Ledobta magáról az immáron feleslegessé vált texilt, és kissé megemelkedett, hogy a férfi perzselő szájának szintjére hozza a bimbóit. Veszettül élvezte az ismerős mozdulatokat, egy valami azonban nem hagyta nyugodni.

- Egy pillanatra az jutott eszembe, hogy nem is akarsz majd szexelni velem – nyögte ki halkan.
- Ez nekem is megfordult a fejemben, amikor felhívtál. Gondoltam rá, hogy elmondom, hogy ez azért már elég komoly vele. De végül nem akartam telefonban.
- És a múltkor a bárban? A randitok után? Elvégre már akkor is együtt voltatok.
- Igen, de az más volt.
- Mégis miben?
- Vele voltam ott, de megörültem, amikor megláttalak. Izgatott, hogy mindketten ott vagytok egyszerre az étteremben. Aztán ő nem jött fel hozzám, és onnan csak rád tudtam gondolni. Aztán amikor ott voltam veletek, akkor meg már tőle akartalak megszerezni.
- Mégis otthagytál vele.
- Igen, mert azt hittem, az lesz a jó döntés. Volt valami?
- Dugtunk, de nem volt valami nagy szám.
- Elmentél?
- Nem
- hazudta végül.

Amandának ennyi elég is volt a beszélgetésből. Érezte, hogy amit hall, az belül valahol fáj, csak most éppen azért nem érzi, mert égeti a vágy, a teste izzik és nedvesedik, ahelyett, hogy a kínzó gyomorgörccsel foglalkozzon. Maguk közé nyúlt, félrehúzta az összes, a bőrüket egymástól elválasztó textilt és lassan csusszant rá. Káté mélyen felnyögött, és rámarkolt a kerek popsira. Ütemesen mozogtak, lassan, apró köröket leírva.

- Akkor most hogyhogy mégis itt vagyunk?
- Tudtam, hogy úgysem fogom kibírni.
- Akkor ez most egy újabb búcsúszex?
– puhatolózott, mert muszáj volt megtudnia az igazságot.
- Asszem igen.
- Nem szeretem a búcsúszexeket. Mindig olyan szomorú leszek utána
– mondta, majd hátára fektette a partnerét, elnyúlt a mellkasán és hosszasan csókolta.

Közben fokozta az iramot és úgy volt vele, nem tesz fel több kérdést, nem agyal tovább, hanem egyszerűen csak átadja magát a közös orgazmusnak. Az immáron tökélyre fejlesztett, összehangolt élvezet után mozdulatlan maradt. Alkarját Káté  feje mellett nyugtatta, tekintetét a nyakába mélyesztette, de arra még nem volt felkészülve, hogy az izzadt bőrfelületeiket elválassza egymástól. Tudta, hogy ő sem szeret azonnal szétugrani, így türelmesen várta, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat.

- Nem akarom, hogy szomorú legyél – törte meg végül a csendet a férfi. Csak a szája járt, a teste mozdulatlan volt.
- Már az vagyok. Ilyenkor mindig elkeseredek, amikor újra elveszítelek – erre persze nem lehetett mit mondani, ezért apró, pici csókokkal lett elodázva a válaszadás.

Ezután pár percig némán feküdtek egymás mellett. Káté közel húzódott, átölelte a lányt, akinek ez még egyet csavarintott a szívén. Most érkezett csak meg a korábban elmaradt feszítő fájdalom, és érezte, ahogy a feje megtelik belülről könnyekkel. Nem akart sírni, mert nem szeretett volna gyengének tűnni. Hiszen ez oly sokszor megtörtént már korábban, és talán rengetegszer meg is fog még, mégis úgy érezte, mintha ennyi év után ez a férfi mindig újra és újra szakítana vele.

Amikor vele volt, sosem gondolt Milánra. Vagy legalábbis nem úgy, nem az érzelmeivel. Ha Kátéval volt, belé volt szerelmes, minden más csak oldalról beszűrődő háttérzaj volt. Régóta megtanult már élni nélküle, tudta, hogy nem fogják soha újrakezdeni, de titkon mindig ebben reménykedett. Ezért is tette fel minden búcsúszexet követően ugyanazt a kérdést.

- Miért nem kezdtük soha újra?
- Mindig ezt kérdezed
– mosolygott a férfi és adott két puszit a lány meztelen hátára.
- Tudom. De úgy tűnik, soha nem értem meg, miért nem jöttünk össze újra. Most is itt vagyunk, miért kell mindig eljátszanunk ezt, és miért kell mindig sírnom miattad? - amint ezt kiejtette, már ömlöttek is a könnyei. A mögötte fekvő test közelebb húzódott hozzá, még inkább magához vonta és egy kis szünet után így szólt:
- Mert egyszer már nem működött.
- De miből gondolod, hogy most sem menne? Kölykök voltunk, az egyetemen jártunk, most meg felnőttek vagyunk. Más az életünk, mások a gondjaink, nem az a legfontosabb, hány közös óránk van
– szipogta.
- Tudom, de senkivel nem jövök össze újra, akivel egyszer már nem ment.
- Tudom, mert ilyenkor mindig ezt mondod. Sorba jönnek ezek a kiscsajok, múltkor a fodrász, most meg ez a recepciós buksza, és mindegyik kap tőled egy esélyt, hogy igazi legyen, csak én nem kaptam egyet sem soha -
 mondta ki, és közben átfordult, hogy szemből lássa beszélgetőpartnerét.
- De, egyet kaptál – nézett rá szomorúan.
- Az kevés volt. És azt elszúrtuk. De csak mert éretlenek voltunk. Fiatalok és hülyék. Most már soha nem engednélek el – vallotta be és záporoztak a könnycseppjei.

Erre sem lehetett nagyon mit mondani, ezért Káté inkább fölékerekedett és az övéhez tapasztotta az ajkát. A csókjuk sós volt a sírástól, de Amanda nagyon élvezte, mert megint átváltott az agya szomorkodásból örömbe, mámorba. Érezte, hogy ez nem csak egy elnémító puszi. Nem csak arról szól, hogy betapasszák a száját, ebben sokkal több van. Vágyakozás, szeretet, szerelem, szenvedély és epekedés.

A férfi némán gyűrte maga alá, amikor tudta, készen áll egy második menetre, és amíg újra el nem élvezett, ki sem engedte őt maga alól. Többet nem is szólaltak meg, csendben szeretkezték végig az utolsó utáni búcsúszexüket. Amanda már nem sírt, megértette azt, amit eddig is tudott, amit már az eltelt évek alatt minden búcsúzáskor végighallgatott. Újfent elfogadta, nem lesznek újra együtt, hiszen ezzel már akkor is tisztában volt, amikor este idejött. Addig inkább kihasználta a valaha szeretett férfi közelségét, átkulcsolta a testén a lábait, és elképzelte, milyen lenne, ha tényleg szerelemmel szeretnék egymást. Olyan igazival, mint régen.

Vissza - 41. rész   Tovább - 43. rész
Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda leérve a tetőről egyenesen Regina asztalához sietett, de nem találta ott. Onnan a konyhába ment, mert arra tippelt, a barátnője talán kávét főz. Regina helyett azonban Nitca állt a kávégép mellett, és úgy tűnt, mint aki a könnyeivel küszködik. Amanda belesett, és már futott volna tovább a mosdók irányába, amikor a kis gyakornoklány ráemelte a tekintetét. És ugyan továbbmehetett volna, otthagyhatta volna őt, a látványától földbegyökerezett a lába. Pár másodpercig zavartan toporgott, majd úgy döntött, bemegy és megkérdezi tőle, mi lelte.

- Szia! Bejöhetek? – bátortalankodott.
- Nincs itt semmi különös – szipogott Nitca és elfordította az arcát.
- Ugyan, látom, hogy valami gáz van. Figyelj, ha Milán miatt vagy szomorú, akkor hadd mondjam el, hogy nem érdemes - bukott ki Amandából, de maga is meglepődött azon, hogy milyen együttérző.
- Furcsa ezt éppen tőled hallani.
- Hidd el, én vagyok a leghitelesebb
– válaszolta és egyre közelebb merészkedett hozzá. – Ha valaki, akkor én pontosan tudom, hogy minden Milánért megszületett könnyért kár.

- Nem is sírok.
- Akkor jó, mert őmiatta nem is szabad. Mi történt?
- Semmi
– nyögte, és hagyott egy kis szünetet. – Csak megőrülök tőle. Utálom, hogy szándékosan nem válaszol a leveleimre, hogy nem mond semmit, hogy csak hagyja, hogy szenvedjek és nem is érdekli, hogy a világon vagyok.
- Milánnak nincsenek érzései. Néha elhiteti velünk, hogy vannak, de előbb-utóbb bebizonyosodik, hogy híján van mindenfajta emberi érzelemnek. Figyelj! Hosszú hónapok óta próbálom megfejteni, meg szeretném menteni, segíteni akarok neki, szeretni akarom, de semmit sem lehet vele kezdeni. Egyszerűen nem hagyja.
- Velem ilyen még sosem fordult elő
– jelentette ki kategorikusan Nitca, Amanda pedig szinte már sajnálta.
- Ha ez megnyugtat, az én barátaim mindig azt mondják a Milán-sztorikra, hogy ez nem rólam szól. Hogy mindaz, ami történik, az őt minősíti, és hogy az az ő szegénységi bizonyítványa. Tudom, hogy ez nem most nem segít, de hidd el, nem a te hibád, bármi is történt, vagy nem történt köztetek.
- Nem teljesen értem, hogy miért mondod most mindezt nekem.
- Mert egyszerűen magamat látom. Sokáig én sem értettem. Magamban kerestem a hibát, ostoroztam magamat, hogy nem vagyok elég jó hozzá, küzdöttem az exével, de mindig sírás lett a vége. Azt hittem, el tudom érni nála, hogy miattam több legyen, jobb ember, hogy hagyja magát szeretni, de újra és újra kudarcot vallottam.
- És, akkor most mit tanácsolsz nekem?
– kérdezte hallkan Nitca, majd megfordult, nekitámaszkodott a konyhapultnak és összekulcsolta maga előtt a kezeit.

- Azt, hogy menekülj, amíg lehet. Hogy ne hagyd magad belerángatni, hogy ne ülj fel mellénk a vonatra.
- Ezt most csak azért mondod, hogy eltűnjek és szabad legyen a pálya előtted.
- Tudod, bárcsak nekem is elmondta volna ezt valaki az első igazi bömbölésem után. Mennyi szenvedéstől megkímélhettem volna magam, ha az első nekem adott csókja és a legelső komolyabb megaláztatás után valaki odaállt volna mellém, és arra bíztatott volna, hogy menjek, amerre látok. Hogy vissza se nézzek, mert bármennyi idő is telik el, ő nem fog megváltozni, se értem, sem másért, hogy nem fog szeretni soha, hogy nem fogom érdekelni, akármit teszek is. Ezért mondom most ezt el neked
– zárta sorait Amanda és alig hitte el, hogy ezt így ki tudta zúdítani a konyhakőre.
- Nem tudom, erre mit mondjak.
- Csak annyit kérek, hogy gondolkozz el rajta.

- Szereted őt? – hangzott el a kérdés, amit Amandának így, ebben a formában még sohasem tett fel senki.
- Azt kérdezed, hogy szeretném-e, hogyha hagyná?
- Asszem ...
- Azt hiszem, igen. Ezért gyűlölöm igazából. Azért, mert szereti is tudnám, igen
– vallotta be, majd lehajtott fejjel a saját cipőre orrát kezdte bámulni. Nem tudott Nitcára nézni a vallomása után. Szánalmasnak érezte az egészet, ahogy két nő Milánért sírdogál egy irodai konyhában. De valahogy jó volt kimondani, még akkor is, ha pont Nitcának.

- Huh, ezt nem gondoltam volna. Mármint nem tudtam, mi van köztetek, de igazság szerint nem is érdekelt. Csak mentem a saját fejem után, nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Én csak kalandozni akartam kicsit.
- Aztán Milán téged is manipulált. Mindenkivel ezt csinálja.
- És akkor most mi lesz? Mármint én ma vagyok itt utoljára, de veletek
– kíváncsiskodott a lány.
- Semmi. Eddig sem volt semmi, ezután sem hiszem, hogy bármi változni fog. Főleg, hogy úgyis elmegy.
- Mondta neked?
- Tudom már egy ideje
– hazudta Amanda, hiszen nem volt még 24 órája sem, hogy tudomást szerzett az információról.
- Akkor miért nem mész vele?
- Édes, kicsi Nitca, látom nem érted
– kacagott kínjában Amanda és egészen közel ment a lányhoz. - Milánnal nem megy senki sehova. Ő egyedül megy. Mert nincs szüksége senkire önmagán kívül és maga körül. Őt egyszerűen csak el kell engedni, hagyni, hogy a maga útját járja. Nélkülünk. Hiszen ahogy már mondtam, nem lehet semmit sem kezdeni vele. Éppen ezért felesleges érte áldozatokat hozni, vagy elvárni tőle bármit is.
- Igazad volt, tényleg nagyon jól ismered őt.
- Ezekre sajnos mind olyan könnyek árán jöttem rá, amilyeneket te is potyogtattál, mert sajnos ezek a jótanácsok nem volt benne a talpára ragasztott használati utasításban
– felelte Amanda, és ekkor már mind a ketten nevettek.

Nem hitte volna, hogy pont a Milán iránt táplált érzelmeik fogják majd összehozni Nitcával. És az is meglepetésként érte, hogy Milán mellett még a gyönyörű, zabolátlan és magabiztos húszéves csitri is kártyavárként omlik majd össze pár hét után. Valahol mélyen örült annak, hogy nem csak ő ilyen szerencsétlen, és remélte, hogy Nitca felfogott valamit abból, amiket neki mondott. Szinte már jótündér keresztanyának érezte magát és különösen elégedett volt a teljesítményével. 

- Na, remélem segíthettem kicsit. Fel a fejjel! Most pedig megkeresem Reginát, elvégre mégiscsak érte indultam eredetileg.
- Regina rosszul lett és elment. Nem szólt neked?
- Nem, és nem is írt szerintem, de mindjárt megnézem
– válaszolta Amanda és előkapta a telefonját a zsebéből.

Nem talált olvasatlan üzenetet a barátnőjétől, de amint hátat fordított Nitcának, csörgetni kezdte. A konyhából kilépve Jutas irodája felé vette az irányt, ekkor ütközött bele az ajtófélfának támaszkodó Milánba, aki egész idáig lapult az ajtó takarásában. A falnak döltt, lehajtott fejét csak akkor kapta fel, amikor Amanda át akart esni rajta. Egyikőjük sem szólt semmit, a lány szó nélkül továbbfutott, mert most mindennél fontosabb volt, hogy kiderítse, mi lehet Reginával. Fél szemmel még látta, hogy Milán befordult Nitcához a konyhába, de akkor éppen ez sem zavarta.

Újra tárcsázta a barátnőjét, egészen a hangpostáig tartotta a hívást, válasz azonban ezúttal sem érkezett. Jutas irodáját is üresen találta, ez pedig felettébb gyanús volt. Amanda egyik szobából a másikba rohangált, mire végre belefutott Gáborba, aki annyit tudott mondani, hogy Regina nem volt jól és Jutas vitte el. További infókat, hogy mi történt, hol vannak most, mondtak-e valamit, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akart. Amanda ijedtében a főnökét hívta fel.

- Szia! Hol vagytok? Minden oké? – hadarta a telefonba, miután hallotta, hogy Jutas felvette.
- Igen, itt vagyunk a dokijánál. Kidobta a taccsot bent, jobbnak láttam, ha eljövünk.
- Igazad volt. Odamenjek? Vagy kell valami segítség?
 -Egyelőre nem tudjuk, mi van. Idefele annyit mondott, hogy reggel bevett valamilyen gyógyszert, amit a betegségére kapott, lehet, hogy az nem tett jót. De még nem tudunk semmit
– mondta Jutas. – Amanda!
- Igen?
- Tudom, hogy aggódsz, de most arra kérlek, ne gyere ide. Végre itt vagyok, vagyis itt lehetek vele, talán most már nem fog küzdeni az ellen, hogy segítsek
– kérlelte elcsukló hangon.
- Persze, jó – válaszolta Amanda, mert pontosan tudta, Jutas mire gondol. – De mondd meg neki, kérlek, hogy kerestem, és ha tud, hívjon vissza. És vigyázz rá!
- Vigyázok! Ezer éve ezt akarom már tenni.
- Tudom, és remélem, hogy végre beenged.
- Igen, azt én is
– felelte Jutas, majd bontotta a hívást.

Amanda pedig végre megnyugodott, és örült, hogy jó kezekben tudhatja a barátnőjét. És boldog volt, amiért Regina végre kapott egy lehetőséget az élettől, hogy bebizonyítsa, hogy igenis jobb ember Milánnál, sokkal-sokkal jobb.

Vissza - 40. rész   Tovább - 42. rész

Most kezdem, irány ez első rész!