Roland minden előzetes figyelmeztetés nélküli megjelenése nem könnyítette meg Amanda helyzetét. Sőt, inkább csak még jobban összekuszálta a szálakat. Milán bunkóságán valójában már senki sem lepődött meg, leginkább Regina nem, akit Amanda azután tárcsázott, hogy a férfi rácsapta a telefont.
- Milán a nárcisztikus személyiségzavar tankönyvi példája – vetette oda Regina, majd megnyugtatta a barátnőjét, hogy beszél Jutassal a Roland-féle ajánlatról, és próbál tőle szerezni egy végleges verziót.
Amanda még pörgött ezen pár percig, majd arra jutott, inkább hagyja, és elengedi az egészet. Elvégre nincs is rajta ezen a projekten, és ugyan kaphatnának segítséget, de Milán makacssága a siker útjában áll. Jutas pedig úgysem lesz elég tökös ehhez, vagyis kizárt, hogy odaadja Reginának az anyagot. Mindez pedig azzal egyenlő, hogy nem lesz az egészből semmi. Rolandnak sem kell éjszaka ezt bogarásznia, és Amanda legfeljebb pénteken, amikor majd megy a főnökéhez, rákérdez, hogy mit sikerült végül leadni Martinéknak.
Elégedetten ért haza, elvégre, ő mindent megtett, sőt, többet is, mint amennyit kellett volna. Örült, hogy alkalma sem volt belemenni egy újabb meddő vitába Milánnal, boldog volt, hogy Roland valahogy visszakúszott az életébe, és áldotta az eget, hogy még egy teljes napot otthon tölthet, így pedig nem kell összefutnia Nitcával sem.
Estefelé befeküdt egy kád forró vízbe, és unottan pörgette az Instagramját, majd megállt egy ismerős arcnál. Káté profilján akadt meg a tekintete, vagyis annak legfrissebb bejegyzésén. Egy fotón, amin egykori szerelme vélhetően az új csajával van. Ez pedig azt jelentette, hogy Káténak újfent van barátnője, illetve ismét ideig-óráig mellette van egy olyan nő, akit hajlandó felvállalni. Ezek szerint a legutóbbi leányzó, Bianka, a fodrász lapátra került.
Amanda hosszasan nézte a képen a feketehajú lányt, akinek kecses teste csak úgy hullámzott az exe oldalán. Tapadós, kék ruhát viselt és napszemüveget, így nem tudta jobban szemügyre venni az arcát. Káté öltönyben feszített mellette, a képaláírások tanúsága szerint egy esküvőn lehetettek a napokban. A vízben fekve is megérezte az a furcsa, kellemetlen érzést a gyomra körül, ami mindig akkor jelentkezik, ha egy számára fontos férfivel kapcsolatban valami olyat lát, hall, tapasztal, ami valahol mélyen belül azért még fáj. Rengeteg idő telt már el a szakításaik és az évődéssel telt hónapok óta, és Amanda úgy érezte, immáron mesterien tudja kezelni korábbi kedvesével való viszonyát, kapcsolatát, nevezzék is akárminek. Tudta, hogy ez mostanra már kizárólag csak a szexről szól, és hogy a férfi sosem bírná még egyszer úgy szeretni, amint akkor, évekkel ezelőtt. És ugyan a remény, ami mint ismeretes, mindig és mindenkor utoljára hal meg, néha táplálja még azt a kis hasfájást, Amanda úgy vélte, bármikor kész lenne könnyek nélkül elengedni Kátét, ha ő azt mondaná a fotón látható lányra, "hogy igen, ő az, megtaláltam, akit kerestem".
Amanda másnap pár perccel dél előtt kopogtatott a főnöke ajtaján. Egy halk igen után, ami lehet, hogy elhangzott, de az is előfordulhat, hogy pusztán csak képzelte, belépett Jutas szobájába, aki azonban nem ült az asztalánál. Helyette Milán forgott a székében, és bámult kifelé a hatalmas ablakon. Megtorpant, de már túl késő volt a meneküléshez, elvégre bent volt a teremben, és jóformán az ajtót is becsukta a háta mögött. Nála csak a férfi döbbent meg jobban, aki Amandához hasonlóan Jutast várta.
- Jutast keresem, nem láttad? Délre beszéltük meg – robbantott Amanda, mert nem akarta, hogy kettejük közül Milán szólaljon meg először.
- Nem, én is őt várom. És, milyen volt a tegnap estéd? – kezdett bele a jól ismert élcelődésbe, de a lány ügyesen hárított.
- Szuper volt. Isteni. Sosem volt még ilyen jó – lódította, és eszébe jutott, hogy tegnap délután a fürdőzésen, a főzésen és az esti olvasgatáson kívül valójában nem csinált semmit. – És a tiéd hogy alakult? Gyanítom Nitcával reggelig toltátok.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz.
- Nem? A barátnődről.
- Ő nem a barátnőm – védekezett Milán.
- Tök mindegy, minek hívjuk, vagy minek nem.
- Roland hogy van?
- Roland? Jól. Pontosan mit szeretnél tudni róla? – dobta vissza a labdát Amanda, mire Milán úgy döntött, harcnemet vált. Felállt, kitolta maga alól Jutas székét, és lassan elindult a lány felé.
- Hogy mi van vele. Hogy érzi magát – ironizált, lassan formálta a szavakat, majd gúnyosan mosolyogni kezdett, amitől Amanda kissé zavarba jött, de kitartott még a bátorsága és nem esett szét. Tudta, hogy Milán mire utazik, de úgy volt vele, hogy ezegyszer nem áldozat lesz, hanem felül a körhintára.
- Minden oké vele. Tegnap nagyon jól volt.
- Azt gondolom – biggyesztette le az ajkát Milán, majd megállt vele szemben. Kicsit megint közelebb a normálisnál, pont ahogy azt a gyakorló szociopaták szokták, miközben épp szívet tipornak. De most először Amanda nem hátrált meg.
- Esetleg van valami problémád azzal, ha találkozom vele?
- Azzal van problémám, hogy bele akar ugatni az üzletünkbe.
- Ami éppenséggel az ő üzlete is. És képzeld, segíteni akart. Csak mert te önző vagy, más még lehet önzetlen.
- Egy férfi sosem önzetlen – vakkantotta oda.
- Talán mégis.
- Kizárt.
- Szóval? Kész lettetek? – váltott témát a lány.
- Kész. Csak nem ezért jöttél?
- Képzeld, nem. A felmondásomról jöttem egyeztetni Jutassal.
- Na, arra semmi szükség.
- Talán mégis van…
- Nem, nincs. Nem kell mártírkodnod.
- Nem tudsz te semmit. Fogalmad sincs semmiről. És nyugi, ha el akarok menni, akkor megteszem, nem te fogsz megállítani – támadt Amanda.
- Sok mindent tudok. Többet is, mint hinnéd.
- Hiába tudsz mindent, ha semmi nem érdekel – vetette oda a lány, majd pedig elfordult és megindult az ablak felé. Ezután szándékosan nem szólalt meg.
- Nitca miatt vagy rám dühös? – próbálkozott tovább.
- Ugyan. Miért lennék Nitca miatt dühös?
- Elmesélte, hogy kifakadtál pár napja a konyhában.
- Ne higgy el mindent az áruló kis ribancnak – dünnyögte az orra alatt.
- Ő nem érdekel. Te viszont igen – nyögte ki erőtlenül. Egy ideig a földet nézte, majd ismét megindult beszélgetőpartnere irányába.
- Ó, hagyjuk már. Tényleg, kérlek, nincs szükség arra, hogy itt kamuzz. Nem kell eljátszanod, hogy aggódsz értem, hogy számítok neked. Figyelj, mi nem vagyunk barátok! Nem vagyunk mi semmik sem. Ne játszunk meg valamit, ami nincs is – hányta a szavakat Amanda amolyan minden mindegy alapon, Milán azonban csak közeledett és közeledett, a szavak pedig kevesek voltak hozzá, hogy megálljt parancsoljanak neki.
Nagyon közel állt meg. Túl közel. A mellkasa a karját maga előtt összefonó lányhoz simult, meleg, mentolos lehelete az arcáig ért, testének illata pedig egyenesen az agyáig hatolt. Amanda nem szólt semmit, csak figyelt. Tudatos irányítás alá vette a teste összes rezdülését. Kontrollálta a remegést, a dadogást, az izzadást és az izmai fokozatos elgyengülését. Egyedül a nyáltermelését és a pupillatágulását nem volt képes befolyásolni, de feltételezte, hogy Milán ezekből semmit sem vesz majd észre. Talán még egy milliméternyit a két ajkát is széjjelhúzta. Szentül hitte, hogyha Jutas nem ront be a szobájába azzal a felkiáltással, hogy "sziasztok, zavarok?", akkor Milán egész biztosan megcsókolta volna. Bár mondjuk, miért is tenne ilyet, kételkedett az elméje, melyre kijózanítólag hatott a főnök érkezése.
- Délre beszéltük meg, de Milán előbb volt itt.
- Nekem mindegy ki megy, az maradjon, akié fontosabb – vetette oda Jutas.
Amanda kibújtatta egyik kezét a másik szorításából, és lazán az ajtó felé intett, közben pedig Milánra nézett. Szerencséjére a férfi vette a lapot, és nevetve így szólt:
- Persze, maradj csak, az évszázad projektje úgysem olyan fontos, mint te – vetette oda, majd Jutast megkerülve becsukta maga mögött az ajtót.
- Ne haragudj, hozzád jöttem, de épp itt volt, és aztán veszekedni kezdtünk - szabadkozott Amanda, de Jutas félbeszakította.
- Akkor, hogy döntöttél? Tényleg felmondasz?
- Valójában ezt még nem döntöttem el – vallotta be a lány, mert ugyan napokon át semmi érdemlegeset nem csinált, erre a kérdésre elfelejtette kitalálni a választ. – Összefutottam tegnap Rolanddal, tudod, aki Martin cégében dolgozik. Felajánlotta, hogy rápillant a pályázatukra, mielőtt elküldjük. De hiába hívtam Milánt, nem küldött át nekem semmit, amit megmutathattam volna – mondta, de Jutas úgy festett, mint aki először hallja ezt a történetet.
- Regina említette ezt tegnap este, de akkor még nem volt nálam friss verzió. Így igazából át sem gondoltam rendesen, hogy ez vajon szabályellenes, avagy sem. Ha jól láttam a telefonomon, fél órája dobták át a véglegest. Muszáj ma továbbítanom, szóval átfutom, aztán megy is, tényleg nincs rá több időnk.
- Tudom. Én csak rosszul éreztem magam amiatt, hogy a legnehezebb pillanatban hátráltam ki a feladat elől. És bocsánatot is akartam kérni a szerdai jelenetért, na meg az iméntiért is – mentegetőzött, a főnök azonban nem várt választ adott.
- Semmi baj. Tisztában vagyok vele, hogy mi a pálya. Segíteni nem tudok, de ismerem az érzést - kezdte, de Amanda elsőre nem jött rá, hogy a főnöke mire gondol. De aztán kibökte. – Nem tudom, feltűnt-e már neked, de Regina pontosan ugyanolyan, mint Milán...
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy látom, ahogy Milán szórakozik veled. Ahogy hív, aztán ellök. Ahogy kér, de miután megkap, továbbáll. Ahogy nem tisztel és ahogy játszik az érzéseiddel - sorolta Jutas, a lány pedig szóhoz sem jutott a döbbenettől. - Gondolom, most arra vagy kíváncsi, mindezt honnan tudom. Nos, Regina pontosan ezt csinálja velem. Tudom, hogy ti barátok vagytok és érthető, ha elfogult vagy, de hidd el, nekem is nagyon elegem van ebből. Van, hogy napokig semmit nem tudok róla, mert még csak a telefont sem veszi fel nekem. Aztán szalad hozzám, ha akar valamit, állítja, szeret, azt mondja kellek neki, aztán megint bezárkózik egy szállodai fürdőszobába, aztán szó nélkül lelép. Tehetetlen vagyok, de csak mert szeretem őt és ez kurvára bosszantó.
Amanda megnyikkanni sem mert, mert nem tudta, hogy a főnöke folytatja még a mondanivalóját, vagy eddig tartott a vallomása. Megsemmisülve állt ott, mert nem hogy Jutast nem látta még soha ilyennek, még olyan férfivel sem találkozott, aki egy levegővel, értelmes, összetett mondatokban több mint egy percen át képes az érzéseiről beszélni. Ez valahol lenyűgözte őt, örült, hogy Jutas így megnyílt előtte, de persze tarott is attól, hová vezet ez a túlzott jópofizás a felettesével. Bőszen hallgatott, amikor Jutas végül feltette a nagy kérdést.
- Leadom ezt a szart Martinéknak, és utána szabad vagyok. Nincs kedved meginni valamit este? Péntek van, Regina mára már lerázott, szóval nem szeretnék otthon rohadni egyedül. Úgyis akartunk beszélni, így legalább két legyet ütünk egy csapásra. Mit szólsz? - kérdezte, Amanda pedig gondolkozott és gondolkozott, de végül egyetlen indok sem juott eszébe, hogy miért is ne.
- Miért is ne - válaszolta.
Vissza - 33. rész Tovább - 35. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
