Alig néhány másodpercig ölelték egymást a kávéillatú konyhában, amikor Nitca érkezése zavarta meg a szótlan csendet. Ahogy a gyakornoklány belépett és megpillantotta őket, furcsán gondterheltté rendeződtek az arca gyönyörű vonásai. Hirtelen nem is tudta, mit mondjon, legfőképpen mert a jelenléte elenére Milán és Amanda nem röppentek szét, nem siették el az egymástól való eltávolodást. Amikor mindketten felé fordultak, csak annyit kérdezett: - Zavarok?

- Azonnal megyek, egy pillanat – vetette oda Milán, és úgy tett, mint aki tényleg kész van arra, hogy Amandát hátrahagyva Nitcával tartson. Szomorú szemekkel nézett a lányra, és lassan növelte a köztük lévő távolságot.
- Jutas vár minket, de szólhatok neki, hogy jobb dolgod van – élcelődött Nitca, és szúrós tekintettel nézett Amandára.
- Szeretném, ha megvárnál az irodámban. Jó lenne, ha tudnánk beszélni – mondta Milán Amandának, akinek ettől még nagyobb gombóc nőtt a gyomrában. Nem tudta, mit szeretne mondani neki, sem pedig, hogy akarja-e hallani, de végül némán bólintott.

Milán sarkon fordult, és megpróbálta Nitcát udvariasan kiterelni a teremből, a lány azonban nem hagyta magát. Egyenesen Amandához fordult és támadásba lendült.

- Ne haragudj Amanda, hogy ezt mondom, de szerintem, ha nem hátrálsz ki félidőben a projektből, talán a ti pályázatotok nyert volna – kezdte, majd Milánt megkerülve Amanda felé lépdelt, aki először meg sem tudott szólalni a sokktól.
- Nitca nem hiszem, hogy rád tartozik, miként végzem a munkámat.
- Persze, persze, nem is. Én csak annyit mondok, hogy nem hiszem, hogy kizárólag Milán hibája a kialakult helyzet
– mondta, és csípőre tett kézzel nézett farkasszemet Amandával.
- Tudod, ha Milánnak valami problémája van, akkor majd szól. Elég nagyfiú ahhoz, hogy megvédje magát. Veled ellentétben és régóta ismerem őt – vette fel a kesztyűt Amanda, és közben összeakasztotta a tekintetét Milánéval, aki visszafordult ugyan az ajtóból, de egyelőre nem avatkozott közbe.
- Ha ilyen nagy barátok vagytok, tényleg nem értem, miért hagytad cserben egy ilyen helyzetben. És nem csak őt, hanem az egész csapatot.
- Ne haragudj Nitca, de szerintem ez nem a te ügyed. Ez nem a te csapatod, még csak nem is a te munkahelyed, te vendég vagy itt. Egy gyakornok, akinek az lett volna a feladata, hogy hozzásegít minket ehhez a munkához. Nem értem, hogy nem vetted észre korábban azokat a hibákat, amik később a pályázatunk elutasítását eredményezték. Szóval szerintem megegyezhetünk abban, hogy mindannyian hibásak vagyunk.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy azért küldtek ide, hogy elvégezzem helyettetek a melót
– támadt vissza a lány, mire Milán végre úgy döntött, véget vet a cicaharcnak.
- Nyugi, hagyjuk ezt abba! Nitca, menjünk, úgy tudom, Jutas már vár minket.
- Hagyd csak
– állította le Amanda, mert úgy volt vele, előbb utóbb úgy is meg kell küzdenie a kiscsajjal, ha másért nem, akkor Milánért.
- Na, kíváncsivá tettél! Elárulnád, hogy mégis miért vagy itt? Csak mert, ahogy én tudom, éppen miattad kellett félidőben újrakezdeni munkát. Túl sok hasznunk nem volt abból, hogy itt voltál - keménykedett.
- Oké, ennyi volt - elégelte meg a vitát Milán, és azelőtt, hogy Nitca megszólalhatott volna, karon ragadta és kivezette a konyhából.
- Várj meg az irodámban! – parancsolt rá Amandára, majd Nitcát maga előtt taszigálva elfordult a főnök szobája felé.

Amanda belekapaszkodott a kávéjába, de túl dühös volt ahhoz, hogy eleget tegyen Milán kérésének és türelmesen várakozzon, így idegesen lépdelt fel-alá a konyhában. Elképesztette Nitca pofátlansága, az, hogy őt okolja azokért a hibákért, amiket ő maga is könnyen megelőzhetett volna. Ahogy múltak a percek, egyre kevésbé hitte, hogy ez a vita tényleg a munkáról szólt, nyilván Milán volt Nitca kirohanásának eredője. Amikor lenyugodott, elindult a férfi irodája felé.

Hiába tudta, hogy nem lesz bent a szobában, a torkában dobogott a szíve, amikor kinyitotta az ajtót. Bement és leült az íróasztal előtti forgószékbe, és a mobilját kezdte babrálni. Azon agyalt, mégis mennyit várjon Milánra. Ki tudja, Jutas meddig tartja még fogva őket, hibást, illetve megoldást keresve a kialakult helyzetre. Egyre inkább úgy érezte, minél tovább vár, annál zaklatottabb és zabosabb lesz.

Zsebre tette a telefonját, felállt a székből, és lassan elsétált az ablakig. Kinézett, de nem talált semmit, ami lekötötte volna a figyelmét, túl sok dolog zubogott egyszerre a fejében. Például Milán konyhai ölelése, mielőtt még Nitca rájuk rontott volna. Aztán a korábban vele töltött percek, a gyengédséget teljes mértékben nélkülöző együttlétük, majd pedig a pusztító gondolat, hogy pár nappal korábban Milán még Nitcával volt. Ettől hirtelen szánalmasnak és mocskosnak érezte magát. Haragudott magára, amiért belement, hogy szexeljenek, de olyan régen akarta már, hogy ott, akkor, nem mérlegelte azokat a dolgokat, amik most, utólag, iszonyatosan zavarták. Még épp magát ekézte felelőtlen viselkedésért, amikor a férfi asztalon felejtett laptopja pityegett egyet. Hátrafordult, és látta, hogy Milán a céges e-mail címére kapott egy levelet. Először meglepődött, hogy a férfi úgy hagyta itt a gépét, hogy nem zárta le azt, de aztán eszébe jutott, hogy mivel Milánról van szó, nincs semmi különös ebben a meggondolatlan nemtörődömségben.

Amanda tudatában volt annak, hogy nem jó, amit csinál. Amikor leült Milán székébe és a tenyerébe temette az egeret, már tudta, hogy bármire is kattint, amit tenni fog, az nem helyes. Az agya még ellenkezett, próbálta lebeszélni arról, hogy belenézzen a nyitva hagyott facebookjába, belépjen a levelezéseibe, de a keze önálló életre kelt. Biztos volt abban, hogy sok olyat találhat itt, ami nem fog neki tetszeni. Tudta, hogy Milán rengeteg mindent rejteget, hogy tele van titkokkal, de annyira kíváncsi volt, hogy nem tudott megálljt parancsolni magának.

A Facebook Üzenetek füle alatt aztán ott voltak. Milán háremének tagjai, kétségbeesett nők, sebzett lelkű naivák, akik mind egyet akartak. Őt. És akik közül Milán szándékosan nem választott soha. Ott volt Szeréna, akinek pár napja már nem válaszolt, holott az ex mindenképpen ki akart csikarni belőle egy közös vacsorát. Aztán ott volt persze kettejük pontokkal és kérdőjelekkel tarkított levelezése, de három teljesen ismeretlen női név is sorakozott a listában. Mindezek közül Amanda mégis Nitcáét nyitotta meg. Úgy volt vele, hogy az összes közül most az a legfontosabb, hogy kiderítse, mi van köztük.

Tudta, hogy nem üldögélhet sokáig Milán asztalánál, nyugodtan olvasgatva a levelezését. Elhatározta, hogy addig lépteti vissza a beszélgetést, ameddig csak tudja, majd az egészet kimásolja és elküldi magának, hogy nyugodt körülmények között majd elővegye, ha felkészült arra, hogy megtudja, mi van benne. Egy idő után azonban nem tűntek olyan izgalmasnak a sorok, a kezdeti flörtölgetés és a puhatolózás nem volt olyan lényeges, hogy Amanda ezekért a betűkért kockáztasson. Úgy ítélte meg, hogy az eddig kijelölt szövegmennyiség is bőven elegendő arra, hogy megtudja, amit meg kell. Így aztán nyitott egy új levelet Milán Gmail fiókjában, és elküldte magának a kimásolt részt. Az e-mailt ezután törölte az elküldött üzenetekből és a kukából is, remélve, hogy így már Milán nem akad rá.

Mindent visszarendezett az eredeti állapotába, és amikor érezte, hogy megrezdül a combjánál lévő telefonja, tudta, hogy átért a levél. Így aztán felállt, visszaült az asztal másik oldalán lévő székbe, és megvárta, amíg lecsillapodik a szívverése és visszaáll normálisra a légzése. Milán még mindig nem tért vissza, a zsebét viszont égette a rengeteg információ, amit megszerzett, így aztán úgy volt vele, olvasni kezdi, amíg a kollégája visszaér. Remegő kézzel nyitotta meg a beérkező dokumentumot, és elkezdte falni a sorokat.

Rosszul esett leírva látni, ahogy Milán az elmúlt hetekben Nitcával flörtölt, ugyanis a férfi nagyon élvezte, ahogy a kis gyakornoklány kitüntette a figyelmével. Nitca persze kacérkodott vele, mindent bevetett, tökéletesen kirajzolódott a szavaiból, hogy nem először csinálja. Valahol izgató volt olvasni, ahogy a szexről beszéltek. Ez még a szvingerklub előtt lehetett, akkor, amikor Nitca a bulija után Milánnál járt. Amanda ekkor elképzelte őket együtt. Most már nemcsak a képzeletére hagyatkozhatott, hiszen neki is volt elegendő emléke Milánról ahhoz, hogy lássa őt maga előtt valaki mással szeretkezni. A szeme vadul követte Nitca szavait, érzékletes leírásait, az elméjében pedig késleltetés nélkül megjelentek a képek is a történethez.

Amikor azonban Milán sora következett, amiben arról biztosította a lányt, hogy ő is hasonlóan jól érezte magát akkor este, és reméli, hamarosan megismétlik a dolgot, Amanda nagyot nyelt. Visszatért az a gombóc a gyomrába, amit mindig akkor érez, amikor olyat tud meg a szeretett a férfiról, amit nem kellene, vagy ami sokkal jobban fáj, mint amire számított. Nem sejtette, hogy ennyire szívet tépő lesz majd, amit talál. Azt tudta, hogy nem lesz jó olvasni ezeket a beszélgetéseket, és tisztában volt azzal is, hogy aki ilyen módon keres, az mindig talál valami olyat, amit valójában nem is akart megtudni. De végül úgy döntött, ha már elindult ezen a sötét úton, nem most fog megtorpanni. Úgy sem maradna veszteg az elméje akkor, ha most hírtelen bezárná a levelet és visszacsúsztatná a készüléket a zsebébe.

Többször nem jött elő az a bizonyos éjszaka, és Amanda hiába várta, nem esett szó a szvingerről sem. Azt mondjuk nem is biztos, hogy át akarta volna élni, így kicsit örült, hogy van, ami titokban marad. Látszott, hogy az elmúlt napokban Milán egyre ritkábban választolt Nitcának. Érezhető volt, hogy nőtt a válaszidő, és hogy már nem volt olyan izgalmas a dolog a számára, mint kezdetben. Aztán egyszer csak ott volt. Nitca számonkérő üzenete, amiért a férfi érezhetően ignorálja őt. "Amanda az oka, ugye?” – kérdezte, de Milán válasz nélkül hagyta a feltételezést. "Mit mondott neked? Elárulnád végre, hogy mi van köztetek?” – kérlelte. "Nem tudom. Nincs semmi. Nem fontos" – reagált pár órával később Milán. "Ne kamuzz, tudom, hogy nagyon fontos neked. Ugyan nem értem, hogy miért” – nyűgösködött Nitca, aki a szöveg tanúsága szerint nem jutott közelebb a megoldáshoz.

Amanda felnézett egy pillanatra a kijelzőjéről, és kifújta a tüdejében lévő levegőt. Sok volt még hátra, de úgy érezte, nem tudja egy szuszra végigolvasni az egészet. Kilépett a programból, megnyitotta a Milánnal való levelezését, és megkérdezte tőle, mennyi idő még, mert neki lassan mennie kell. A megszokottól eltérően a férfi azonnal válaszolt, az üzenete azonban még egyet csavart a lány lelkén. "Menj nyugodtan, ez még sokáig tarthat. Majd írok."

Amanda még pár másodpercig szomorúan ült a székben, magába roskadt az elolvasott soroktól, és attól, hogy Milán nem jön. Nem jön vissza, hogy újra átölelje, ahogy tette azt korábban, nem tér vissza, hogy magyarázatot adjon arra, ami történt. Nem jön vissza, hogy a lány tisztázhassa, mégis miért lépett le a lakásából, és nem jött vissza azért sem, hogy kiderüljön, mi lesz most kettejükkel.

Fényes nappal volt, de Amanda úgy érezte, olyan sok időt töltött Milán irodájában, hogy már biztosan este van. Meglepte a szikrázó napsütés, ahogy a kocsijával kihajtott a mélygarázsból. Egy pillanatra látta még Nitcát kirobogni a főbejáraton, és ettől kicsit megkönnyebbült, hogy ezek szerint Milán biztosan nem vele van. Hogy akkor ezek szerint csak Jutassal beszél, vagy a mi még rosszabb, hazudott arról, meddig is tart a megbeszélésük.

Mire hazaért, úgy érezte, megőrül, ha nem tud meg valamit Milánról. Igen, szexeltek, ami pocsék volt, majd megölelték egymást, és igen, beleolvasott a levelezésébe is, de ettől nem kellett volna úgy éreznie magát, mint egy őrült, szerelmes idióta, aki legszívesebben azonnal felhívta volna, hogy válaszokat követelve ráömlessze az érzéseit. Nitca üzeneteivel és a konyhai incidenssel sikerült annyira összezavarnia saját magát, hogy félt, minden felülíródik a fejében arról, amit Milánról eddig gondolt. Csak azt látta maga előtt, hogy Nitca szerint fontos Milánnak, újra- és újraélte, ahogy magához vonta a konyhapultnak támaszkodva, és még a korábban oly vehemensen leminősített szeretkezésük is kezdett egészen más színben feltűnni, mint korábban.

Valami történt. Valamiért elkezdte máshogyan látni a dolgokat. Szabadjára engedett magában valamit, amit eddig blokkolt, valamit, ami mostanáig meg tudta akadályozni, hogy elöntsék az agyát a Milán iránti érzései. Nem akarta ezt érezni, nem akarta minden alól felmenteni, a kelleténél jobban megszeretni, de érezte, hogy ez történik. És akármennyire is igyekezett, nem tudta megállítani. Felötlött benne, hogy felhívja Kátét, de akkor valahogy őhozzá sem volt kedve. Legszívesebben Milánhoz rohant volna, hogy újra elbújjon az óvó ölelésében, és hogy megkérje, többé ne eressze el.

Mivel ezek körül egyiket sem tehette meg, bekucorodott a nappalijában lévő fotelbe és újra elővette a nitcás levelezést. Érezte, hogy elindult egy olyan úton, amin nem kellett volna, és hogy minél hamarabb le kell térnie róla. Tudta, hogy a sorok, amiket Milán egy másik nőnek címzett, visszaállítják majd a helyes irányba. Abba, melyben pontosan tudja, látja, hogy ez a férfi rossz, hogy semmivel nem lett jobb, vagy több, mint pár nappal ezelőtt volt. Hogy nem képes megváltozni, sem fejlődni, sem pedig érzelmeket azonosítani, vagy kimutatni, hiába is reménykedik ebben.

Egy ültő helyében elolvasta. Mikor a végére ért, letette az asztalra a telefonját, és a tenyerébe temette az arcát. Halkan kezdett el sírni, lassan jöttek elő a lomha könnyek. Fel akarta hívni Reginát, hogy elmondja neki, amit megtudott, de úgy döntött, megvárja, míg újra tud majd beszélni.

Vissza - 38. rész   Tovább - 40. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Nyomorúságos érzés, amikor végre megkaparintasz valakit, akire már nagyon vágytál, de kiderül, hogy közel sem akkora istencsászár, mint hitted. Aki még benned van, de már akkor is oly távoli, mintha soha semmi közötök nem lett volna egymáshoz. Ádáz és lélekfacsaró a felismerés, hogy amire oly rég óta áhítoztál, ennyi csupán. Hogy ehelyett kérhettél volna inkább mást is. És persze ott az a könyörtelen gondolat, miszerint ez olyan könnyen lehetett volna akár nagyon jó is. De nem lett.

Lehetett volna szédületes tűzijáték, őrületes párnacsata, fulladozás, artikulálatlan üvöltözés, órákon és orgazmusokon át vezető szexkalandtúra. Lehetett volna olyan, amilyennek Amanda megálmodta, de nem lett. Meglehet, hogy túl sokat várt. Talán túl régóta akarta, és nem vette észre, hogy már csak a folyamatos kudarc hajtja, és rég elment amellett az igénye, vágya mellett, hogy nekik kettejüknek talán érdemes lenne kezdeni magukkal, vagy inkább egymással valamit.

Dühösen lépett ki a bejárati ajtón, miután hiába várta, hogy Milán felkeljen, és esetleg beszélhessen vele. Délután hat körül ébredt, vagyis viszonylag sokáig aludt ezen az idegen és veszélyes helyszínen, vagyis az ellenség ágyában. Egy ideig forgolódott, úgy tett, mint aki próbál még visszaaludni, de a mellette heverő test nem mozdult, csak ütemesen szuszogott a párnafal másik oldalán. Egy idő után megunta a várakozást, és ugyan korábban nem akart volna szó nélkül lelépni, végül a távozás mellett döntött. Gyalog ment hazáig, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét.

Azt tervezte, felhívja Reginát, és elújságolja neki a grandiózus örömhírt, csak épp az infó maga már koránt sem volt olyan gigantikus, fényes és csillogó, mint korábban gondolta. Így némán csúsztatta vissza a telefonját a táskájába, és úgy volt vele, erről a feledhető szexélményről bőven elég lesz a keddi értekezlet előtt tájékoztatni a barátnőjét.

A szokásos vezetői meetingig nem is hallott Milánról. A férfi nem írt rá, és ő sem akarta görcsösen ráerőltetni magát, legfőképpen azért nem, mert úgy tűnt, nincs is miért. Halálos csend fogadta, amikor kedden reggel belépett a tárgyalóba. Jutas a laptopjából sem nézett fel, Nitca az iPhone-ját kapargatta, Janka, Regina és a többiek pedig némán néztek maguk elé, várva a kezdést. Csak Amanda léptei hallatszódtak, ahogy megkerülte a tárgyalóasztalt. Regina kérdőn nézett fel rá, és követte a szemével, ahogy a két üres szék közül leült a saját helyére, majd pedig hangosan a főnöknek szegezte a kérdést, elkezdhetnék-e esetleg az ülést. Jutas azonban közölte, hogy most mindenképpen meg kell várni Milánt, ezegyszer nem indíthatja a megbeszélést nélküle.

- Tudja esetleg valaki, hogy Milán részt kíván venni a mai találkozón, avagy sem? – kérdezte ingerülten, majd először Amandára, ezt követően pedig Nitcára nézett. Utóbbi még csak nem is viszonozta a pillantását, unottan nyomkodta tovább a kezében lévő készüléket.

Amandában felötlött a kép, amikor utoljára látta Milánt. Ahogy visszanézett rá, a mozdulatlanul fekvő testére és az arcára, mielőtt behúzta volna maga mögött az ajtót. Így viszont eszébe jutott az  egész kalandjuk, újrajátszotta az agya a lélektelen szex minden pillanatát, ettől pedig megborzongott, kirázta a hideg. Milán épp ekkor lépett be, szúrós tekintetét egyenesen Amandába vájta, miközben halkan azt motyogta: bocs!

A lány tudta, hogy nyilván a késésére, és nem az értékelhetetlen ágybéli teljesítményére gondolt, ennek ellenére nem tudta tartani vele a szemkontaktust. Megvárta, míg helyet foglalt mellette, és akkor nézett csak fel, amikor Jutas végre megszólalt.

- Jól van emberek, akkor kezdhetünk is – vezette fel, majd nagyot sóhajtott és folytatta. - Gondolom mindenki arra kíváncsi, mi lett a pályázatunk eredménye. Ezért is szerettem volna, ha mind itt vagytok, amikor kiderül. Nitca, kérlek, számolj be a leadott anyagunkról, és az általatok hozott döntésről!

- Oké, persze – vakkantotta, majd most először letette a kezéből a mobilját. – Nos, megvizsgáltuk a tervezetet, ahogy a többi leadott anyagot is. Voltak benne nagyon jó dolgok, - nekem nyilván ez tetszett a legjobban, legfőképpen mert magam is részt vehettem benne, sajnos azonban úgy határoztunk, nem ez lesz a nyerő pályázat. Voltak hiányosságok, értelmezhetetlen tételek, felesleges ötletek, de ami miatt végül elvetettük, az a nagyon magas ár volt. Ez mondjuk Martin úr szerint nem let volna akkora probléma,, ha nyomon követhetők az összegek, tiszták és megfelelően alátámasztottak a költések , ez azonban nem így volt. Alig tudtuk kibogarászni a számadatokból, hogy vajon mire is gondoltatok, illetve gondoltunk, amikor összeraktuk. Nagyon sajnálom – nyögte, és úgy tűnt, mint aki egy kicsit azért tényleg odavan.

Amanda már majdnem megsajnálta a szomorkás babaarcot, ahogy tördelte a kis kezecskéit, és idegesen mocorgott a székében. De aztán elképzelte a formás testét a szvingerklubban a falnak támaszkodni, a kacsóival idegenek testébe kapaszkodni, szájacskájával pedig elhaló sikolyokat hallatni, miközben az életerős és őrjítő vágytól hajtott Milán dolgozik rajta, benne.

Vajon Nitcával is olyan semmilyen volt szex közben? Az orosz luvnya is csak annyi érzést és érzelmet tudott kicsikarni belőle, mint amennyi neki sikerült? Vagy egy nyilvános szexklubban bizonyítani és teljesíteni kell, nem lehet kibekkelni ennyivel? Nála vajon jobban odatette magát? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejében, miközben Jutas megköszönte Nitcának a közreműködést, majd pedig kedvesen felszólította a távozásra.

Tökéletes alkalmat teremtve ezzel arra, hogy még egyszer utoljára mindenki végignézhesse Nitca csípőjének táncát, tökéletes fenekének ringását, ahogy a vékony lábai kivezették alakját a tárgyalóból. Csak Jutas és Milán nem emelték fel a fejüket, a többiek mind a távozó kerek popót bámulták. Miután becsukta a tompora mögött az ajtót, Jutas gondterhelten sóhajtott fel.

- El tudná valaki magyarázni nekem, mégis hogyan fordulhatott elő ez? – vetette fel, Regina pedig úgy nézett ki, mint aki elsőként akarja megválaszolni ezt a kérdést. Milán azonban mindenkinél előbb kezdett bele a mondanivalójába.
- Srácok, ez az én hibám. Nagyon sajnálom.
- Oké, de ez még nem válasz arra, hogyan történhetett ez meg. Mégis mi volt a gond a számokkal? Hogy lehet, hogy nem tudtuk, mit akar az ügyfél?
- vágott közbe Janka.
- Ez egy óriási projekt volt. Sokkal nagyobb, mint amiken korábban dolgoztunk, és így első körben nem mertünk nagyot dobni. Aztán amikor Jutas visszaküldte, tudtuk, hogy ez a gond, így bátran túlléptük a tervezett keretet, telepakoltuk plusz tételekkel. Ehhez viszont más részek nem illeszkedtek megfelelően, idő szűkében is voltunk, szóval lehet, hogy nem fésültünk össze mindent. Vagyis én nem. Szerintem ez lehetett, nem tudok mást elképzelni – mentegetőzött Milán, és úgy tűnt, mint aki teljesen összetört.

Pont olyan volt, mint akkor reggel. Erőtlen, zavart, lemondó. Mint aki már régen feladta ezt az egészet. Görnyedten dőlt hátra a székében, Amanda pedig késztetést érzett, hogy megfogja a hozzá közelebb eső, ölébe ejtett kezét, de végül lebeszélte magát róla. Rossz volt így látni. Ahogy csak azt hajtogatta, bocsánat, és hogy ez kizárólag az ő hibája. Olyan jól adta az áldozatot, hogy még a mindig kőkemény Reginának is megesett rajta a szíve.

- Jó, nem ez az első eset, hogy elesünk egy üzlettől. Vesztettünk már el más projekteket is, és most is vannak még további lehetőségeink – próbálta menteni a helyzetet, és oldani a feszültséget.
- Igen, volt már, amit elbuktunk, de nem ilyen nagy volumenű – vágott bele Janka, aki úgy tűnt, személyes sértésnek veszi a közös kudarcot.
- Én nem tudok erről többet mondani, tényleg sajnálom, srácok – zárta rövidre a vitát Milán, Jutas pedig úgy döntött, megkegyelmez és témát vált.

Milán többször nem szólalt meg az ülés alatt. Amanda sem mert ránézni, de néha érezte magán a tekintetét. Az megbeszélés végeztével jelzett Reginának, hogy találkozzanak a konyhában egy kávéra. Nagyjából együtt értek oda, amikor pedig becsukták maguk mögött az ajtót, Amanda csak annyit mondott:

- Szexeltünk – és némán továbbment a kávégép irányába.
- Kivel?
- Vele.
- Vele?
- Vele.
- És?
- Semmi.
- Semmi?
- Semmi.
- Jó, ezt hagyd abba. Szóval szexeltél Milánnal. Juhé. Hiszen ezt szerettük volna, nem?
- Igen, azt hittem, hogy ezt akarom, de lehet, hogy mégsem. Annyira hajtottam, és végül koppantam. Semmi nem volt. Semmi tűzijáték, semmi robbanás, csak gépies ki-be játék és aztán tíz óra szunya.
- Beszéltetek utána?
- Leléptem.
- Te leléptél?
- Vártam rá. Tényleg, én akartam. Tudom, hogy ez gáz, és hogy ez olyan milános, érzelemmentes szociapatareakciónak tűnik, de hidd el, úgy aludt, mint a bunda, felrázni meg nem volt kedvem, hogy aztán morcos legyen, és kihajítson a lakásából.
- Pedig lehet, hogy ébredés után jobban teljesített volna.
- Hát, én azt nem várhattam meg. Amúgy sem hiszem, hogy érdemes lett volna ennek a pokolnak újra nekimenni.
- Ennyire nem lehetett rossz
– hitetlenkedett Regina.
- Olyan hideg volt, elutasító, zárkózott. Nem engedett be.
- Szerencse, hogy te azért beengedted
– kacarászott.
- Be. És mit értem vele?
- Talán most vége lesz a háborútoknak.
- Ja, vagy talán csak most kezdődik
– szomorkodott Amanda és feltette közben a kávét. 
- Más téma. Jössz még egy vallomással, ugye tudod?
- Mire gondolsz?
- Jutasra. Mi volt pénteken? Mire jutottatok ti ketten, együtt? Kiveséztetek minket?
– tette fel a nagy kérdést, de még mielőtt Amanda válaszolhatott volna, Milán tépte fel az ajtót.
- Hát itt vagytok - jelentette ki.
- Kávézunk. Kérsz? – kedveskedett Regina a barátnője legnagyobb meglepetésére.
- Aha – válaszolta Milán és lassan elindult befelé. Regina töltött neki az elkészült kávéból, a kezébe nyomta a bögrét, majd mielőtt kislisszolt volna az ajtón, így szolt. – Egészségedre! Legalább mi szociopaták tartsunk össze – mosolygott , mint aki ezzel vesz elégtételt Amanda és Jutas pénteki randijáért.

Amanda nem mert Milánra ránézni, inkább a kávéval bíbelődött. Kivette a tejet a hűtőből, lassan töltötte bele a poharába, majd kanálért nyúlt, és lomhán kevergetni kezdte, miközben a férfi csak nézte őt.

- Leléptél.
- Aludtál
– válaszolta a lány, és beleivott az elkészített italába. – Hogy vagy?
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy érzed magad, milyen kedved van, ilyenek.
- Hát, nem túl jól.
- Nem csak a te hibád, de ezt mondtam már pénteken is.
- Sok minden elhangzott pénteken. És sok minden történt.
- Olyan sok minden azért nem történt
– kekeckedett a lány. – Nem akarom, hogy szenvedj. Mind hibásak vagyunk.
- Ettől nekem lesz jobb
– közölte Milán, majd letette a kávéját a pultra, és megindult a kolléganője irányába.
- És? Mitől lenne jobb? – próbálkozott Amanda, mert azért mégis csak érzett valamiféle furcsa bizsergést. Látta, hogy Milán felé tart, de ezúttal nem tért ki előle.
- Nem tudom. Én tényleg nem tudom – felelte, majd odalépett Amandához és átölelte. Legnagyobb meglepetésére Amanda végtagjai önálló életre keltek, úgy döntöttek, átfogják a férfi derekát, és megszorítják.

Vissza - 37/2. rész   Tovább - 39. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Szexi? Nos, Amanda nem tudta. Remélte, hogy igen, de nem volt biztos benne, táncpartnerétől ugyanis semmilyen visszajelzést nem kapott. Nem lehetett tudni, hogy szenved közben, esetleg élvezi a közelségét, hogy hosszan kitartaná-e a pillalantot, vagy inkább minél hamarabb visszavonulót fújna, ha tehetné. Látszott rajta, hogy valami baja van, de a lánynak sem kedve, sem ereje nem volt faggatni erről. Letörtnek látta Milánt, de nem akarta erővel felvidítani.

Kedvetlennek és beletörődőnek tűnt. Olyannak, aki egész egyszerűen megadta magát. Mintha nem is ő állt volna vele szemben. Ez az ember nem kívánt tovább harcolni, nem akart már küzdeni. Sem Amandával, sem érte, sem pedig ellene. Mintha teljesen elengedett volna mindent. Idejött, hátha lesz valami, de ha nem, neki úgy is jó. Némán lépdeltek felfelé a lépcsőn, amikor felszólították az utolsó bulizókat a távozásra. Odakint már pirkadt, a természetes fény pedig kissé zavarta Amanda szemét. Az utcára kilépve jól esett a kissé hűvös, reggeli levegő, és mivel volt már nappali tömegközlekedés, némán indultak el a metróállomás felé. Már épp elbúcsúzott volna a megállóban a teljesen megsemmisült Milántól, amikor végre megszólalt:

- Reméltem, hogy eljössz hozzám.
- Igazából nem terveztem.
- Igazából én sem, de ha már így alakult, szeretném
– amint ezt kimondta, Amanda csillapíthatatlan vágyat érzett, hogy vele tartson.

De aztán eszébe jutott, hogy járt legutóbb, amikor Milán az ágyában feküdt. Felötlött benne a párnafal által szimbolizált elutasítás, a gazellatestű Nitca, és vele az egész szvingerklubban döngetős akció, aztán Káté, és még Roland is. Próbálta magát lebeszélni, de a lába vitte előre, egyenesen Milán után. Csendben ültek egymás mellett, körülöttük zúgott a rothadó metrószerelvény, Amanda pedig kívülről látta magukat. Nézte a két fáradt testet, ahogy suhannak a föld alatt az egyikük otthona felé. De hiányzott közülük a vibrálás, a vágy, a valóban akarás érzése, a kedv és az igény erre az egészre.

Akart is menni, meg nem is. De ha már ment, úgy volt vele, ám legyen, a múltkorinál kellemetlenebb és megalázóbb már úgysem lehet. Legrosszabb esetben felmennek, leborulnak az ágyra, Milán odahordja közéjük az ágyneműt, ő pedig simán csak bealszik, amíg felépül a fal. Aztán Kátéra gondolt, hogy megígérte neki, felugrik, ha értelmes időben végeznek. Talán ez lett volna az utolsó esélye az exével, ő viszont a mindig bizonytalan és soha semmit nem ígérő Milánt választotta a biztos szeretet- és szexcsomag helyett. Az kattogásból végül akkor ocsúdott fel, amikor a férfi jelezte, hogy megéreztek és ideje leszállni.

Nappali fényben még szebb volt a környék, mint ahogy emlékezet. Amikor egyszer éjjel idekocsikáztak, akkor is nagyon tetszett neki, de Szeréna felbukkanását követően sírva menekült a helyszínről. Most azonban nem volt borosüvegeket dobáló exbarátnő, sem mindent elfedő sötétség. Kora reggel volt, egy napsütötte szombat, csak az volt a furcsa benne, hogy ezúttal Milán ajtajában kattant a zár, Amanda pedig önként lépett be a kapun.

Sokszor elképzelte már, milyen lenne szexelni vele. Hogy milyenek lennének az ágyban ők ketten. Mindig is ez érdekelte, ez vonzotta a kollégájában, csak valamiért sosem jutottak el odáig. De végig ott volt a levegőben, azóta, hogy akkor egyszer megcsókolta abban a mosdóban. Ott volt a villányi csapatépítő medencéjében, a füredi hotelszobában, még Szeréna tekintetében és Nitca konyhai előadásában is. Már nem is emlékezett rá, milyen régóta vágyott erre. Olyan hosszú ideje kergették egymást, hogy talán már meg is feledkezett a valódi célról, csak a hajsza és a harc éltette, és hogy minden következő kudarc után felálljon és újrakezdje.

Számtalanszor építette fel magát azután, hogy ez a férfi összetörte, tönkretette. Mindezt azért, hogy egyszer ott állhasson a hálószobája ajtajában, és hallgathassa, ahogy lehúzza maga után a vécét. Csendesen lépdelt a sötét szobában, melynek redőnyén keresztül alig áradt be valami a kinti fényárból. Óvatosan kerülgette a bútorokat, melyekhez Milánnak aligha lehetett bármi köze, látszott rajtuk, hogy nem is használja őket. Végül leült az ágya szélére, és csak akkor kezdett el először izgulni, amikor megsüllyedt alatta a matrac. Csakis akkor értette meg, hogy önként sétált be az oroszlán barlangjába. Hogy tulajdonképpen most prédaként várakozik, hátha felfalják, megrágják és kiköpik.

Milán egy palack hideg ásványvízzel a kezében érkezett, mezítlábas lépteit alig lehetett hallani. Megkerülte az ágyát, befeküdt a másik oldalra, az üveget pedig átnyújtotta a lánynak, aki nagyot kortyolt belőle, majd visszaadta. Leejtette a fejét a párnára és nézte, ahogy a férfi visszazárja a kupakot és leteszi a vizet a földre. Mindkettejük szája hideg volt még, amikor Milán odafordult hozzá és megcsókolta. Nem mondott és nem kérdezett semmit. Nem kötekedett, nem veszekedett, egyszerűen csak azt tette, amire Amanda már hosszú hónapok óta vágyott. Megadta neki, amit oly régóta akart. Önmagát.

A lány gondolkodhatott volna azon, hogy ez így túlontúl könnyű. Túl egyszerű, hogy egy ilyen tartós állóháború után harc nélkül kapja meg, amit szeretne. Hogy nincs civakodás, marakodás, nincs dráma, sem kiabálás, verekedés. Mindig úgy képzelte, hogy egy durva vita után Milán egyszer csak az ajkaival tapasztja be a száját, hogy ne dumáljon tovább hülyeségeket, és ott fognak szexelni egy ültő helyükben, a liftben, a munkahelyi konyhapulton, vagy épp a férfi íróasztalán egy tucat elkönyvelésre váró számla között. Vagyis ott esnek majd egymásnak, ahol az egész veszekedés elkezdődött, és az vet majd véget a köztük lévő örök konfliktusnak, hogy felszabadulnak azok a szexuális energiák, amik oly régóta feszítették már szét a testüket. De Amanda hamar kitörölte az elméjéből ezeket a gondolatokat, nem mélázott már a korábban kihagyott alkalmakon, sem a makacs félreértéseken, összetűzéseken.

Csak az járt a fejében, hogy minél hamarabb magában akarja tudni Milánt, mielőtt az visszavonulót fúj valamiféle koholt és bugyuta indokkal. Leráncigálta róla a pólóját, és harapdálni kezdte izmos, szőrös mellkasát. Az idejét sem tudta, mióta vágyott már arra, hogy ezt megtehesse. Hogy hány nappal és mennyi éjjel telt el kínszenvedésben, amióta először megfordult a fejében, hogy össze akar jönni vele. Ha csak egy éjszakára, akkor annyira, de meg akarta kapni őt. És most ott volt. Toronyként magasodott fölé az óriási teste, ami alatt végre aprónak érezhette magát. Felnézett rá, a szemét kereste, és a választ, hogy miért éppen most, és miért így. Az övcsatjával bíbelődött, hogy minél hamarabb a fölre rúghassa a nyavalyás farmert, közben pedig kinyújtotta a nyakát, hogy elérje a száját. A férfi azonban elhúzta az arcát, a csók így a nyakát érte, válaszreakció azonban nem érkezett.

Amandán még az összes ruhája rajta volt, így hiába érezte Milán leplezetlen merevségét, leállt, elengedte a csípőjét, amit eddig a maga irányába húzott, és feltette a feje fölé a kezeit. Ezzel jelezve, hogy legalább a felsőjétől és melltartójától mindenképpen szeretne megszabadulni, mielőtt továbbmennek. Szerencsére a férfi vette a lapot, kibújtatta a topjából, melleit pedig a vastag textil szorításából. Borostája végigszántotta a frissen szabadult, hiperérzékeny bőrfelületeket, majd pedig harapdálni kezdte a közelebb eső bimbót. Ezalatt sikerült leküzdeni a nadrágját és bugyiját is, így a lány minden előzetes figyelmeztetés, rákészülés, vagy előkészítés nélkül magába tolta az ágaskodó férfit. Kicsit még helyezkedett alatta, de úgy volt vele, hogy tessék, itt vagyok, tégy velem, amit akarsz. Most aztán bánthatsz - gondolta magában.

Milán azonban nem érezte ugyanezt. Amanda mondjuk azt sem tudta, a benne lévő pasas érez-e egyáltalán valamit, olyan gépies volt, és monoton, mintha csak egy érzelemmentes test lenne, aki magától teszi a dolgát, amire programozták. Olyannyira akarta, hogy végre az ágyban is kapjon valamit a mindig durva, zabolátlan, közönséges és kontrollvesztett Milánból, hogy majdnem hangosan kimondta, kérte, könyörgött neki, hogy csináljon már végre valamit vele. Hogy jöjjön elő az agresszív, erőszakos, harcias énje, és hogy olyan hévvel tegye magáévá, amely máskor a vitáikat és a veszekedéseiket szítja, fűti.

Milán azonban más volt, nagyon más. Nem volt olyan a szexben, mint az életben. Semmi nem volt meg benne abból, amilyennek korábban Amanda elképzelte, nem találta meg azokat a tulajdonságokat, melyekkel anno jóindulatúan felruházta. Egyszerűen értelmezte a dugást, feladatként, szükségletként, és ahogy a munkájába is, ebbe is csak annyit tett bele, hogy ne le legyen feltűnő, valójában nem csinál semmit. Tudomást sem vett Amanda csalódottságáról, nem igyekezett a kedvében járni, nem hogy rá, talán még önmagára sem figyelt, csak ütemesen döfködte az éppen sorra kerülő lányt. Ami már nem Szeréna volt, aznap éppen nem is Nitca. Hanem Amanda, aki egy ravasz pózváltást követően azért kicsikart magárból egy orgazmust, de csak azért, hogy jobban tudjon majd aludni utána. Az az Amanda, aki miután az oly régóta áhított férfi ráborult, nem érzett mást, csak sajnálatot. És kudarcot. Ebben is.

A hatalmas test erőtlenül vágódott le az ágy baloldalára, a lány viszont nem csatlakozott hozzá. A fürdőszoba felé botorkált, holott mindig gáznak tartotta azokat a pasikat, akik szex után rohannak a zuhanyzóba. Imádott kimelegedve, csatakosan heverni Káté mellkasán, szerette a homlokáról legördülő izzadságcseppeket, és a forró nedveket a teste különböző tájain. Szeretett a szexszagban érlelődni, mert ezek a mindent felemésztő vágynak, a másik mindenestül akarásának a kicsapódásai voltak, melyekben utólag is izgató volt fürdőzni.

Most viszont úgy érezte, meg kell szabadulnia Milántól, le kell mosnia magáról őt, mert nem akarja tovább érezni az elutasítását. Ha a férfi nem is volt olyan az ágyban, amilyennek elvárta volna, egyvalamiben azért pontosan ugyanolyan volt. Éppúgy nem engedte közel magához a lányt, ahogy eddig. Pontosan úgy nem volt szüksége rá, ahogy korábban sem volt soha, és nem akart adni magából neki semmit, semmit, amibe Amanda kapaszkodhatott volna.

Miután letusolt, visszavette a saját pólóját, de nem győződött meg róla, hogy szexpartnere alszik-e már. A kezébe vette a telefonját, bemászott az ágyba, és végiggörgette az értesítéseit, amik azalatt érkeztek, amíg Milánnal volt. Szomorú volt, amiért Káté nem kereste. Átfutott az agyán, mennyivel más lenne minden, ha ő feküdne mellette. Akkor nem csalódottságot és sikertelenséget, hanem örömöt és szerelmet érezne. Letette maga mellé a készüléket a földre, majd betakarózott egy pokróccal, ami egyébként valószínűleg ágytakaróként funkcionált. Túl magasnak érzete a feje alatt lévő párnahalmot, így kettőt elhelyezett Milán ütemesen lélegző teste és a sajátja közé. Tudta, hogy most ő az, aki falat épít, de azért teszi ez, hogy megvédje magát, a szívét, az agyát, a testét és legfőképpen az érzésit.

Vissza - 37/1. rész   Tovább - 38. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

11

Egy tánc és más minden? (37/1. rész)

0 Komment
0 Reblog

Amanda jó ideig nézte magát a tükörben, igazgatta a sminkjét, piszkálgatta haját. Sokkal többet már nem tudott volna kihozni magából, de félt attól, hogy visszatérjen az asztaltársaságához. Elképzelni sem merte, mi történhet odafenn, mit kezdhet egymással Káté és Milán, és mit fog csinálni velük, ha majd lesz elég bátorsága ahhoz, hogy felmenjen. Az is megfordult a fejében, hogy kislisszol az ajtón és otthagyja őket, de azt nem tehette volna meg, mert mind a pulttól, mind pedig az asztaluktól rá lehetett látni a kijáratra, így legalább az egyik pasi tuti kiszúrta volna menekülés közben.

Lassan lépdelt fefelél, azt kívánta, bárcsak teremne a lába alatt még több lépcső, hogy annál is lassabban érjen oda, és minél később kezdődjön el ez a furcsa, hármas program az oly sok csalódást okozó, rejtélyes és megfejthetetlen Milánnal, és egykori szerelmével, aki ma este már hivatalosan is egy másik lányhoz tartozik. Még akkor is, ha az ellenkezőjét állítja. Amikor felért, látta, hogy a két férfi egymással szemben ül egy háromfős asztalnál, és beszélgetnek egymással. Legalábbis mozog a szájuk, sör van a kezükben, és egyelőre még nem is verték péppé egymást. Óvatosan lépett át Káté mögött és ült le az egyetlen üresen maradt székre, kettejük közé. Ekkor elhallgattak, Káté pedig közölte, hogy akkor most ő megy le a mosdóba. Felállt, de mielőtt még elindult volna, adott egy puszit Amanda feje búbjára, majd sarkon fordult és levágtatott a lépcsőn. A lány tudta, hogy ez bizony területmegjelölés, de nem volt biztos abban, hogy ez jó ötlet volt az exétől. Milán reakcióját figyelte, aki végigkövette a mozdulatot, majd pedig beleivott a sörébe.


- Nagyon furcsa, hogy itt vagyunk így édeshármasban.
- Miért nem küldted el a pasid?
- Miattad? Hülye lennék elhajtani…
- Szeretnék beszélni veled.
- Igen, azt tudom. Aztán összeveszünk, te lelépsz, és én egyedül kulloghatok haza. Vagy eljutunk valamelyikünkhöz, és te párnafalat építesz közénk az ágyba. Bocs, de akármit is hoz ez az este, ha hozzád van köze, aligha lesz számomra pozitív a végkimenetele.
- Hihetetlen, hogy még mindig a párnafallal jössz. Nem építettem akkor semmilyen falat, egyszerűen csak így szoktam aludni. És ezt írtam is abban a levélben, amire végül nem válaszoltál.
- Igen, gondolom Nitca is mindig a falad túloldalán kuksol, némán szomorkodva. De tudd mit, hagyjuk is! Mondd el, amit akarsz, aztán hagyd, hogy reggelig szexeljek vele
-  vetette oda Amanda, majd a lépcsőlejárat felé mutatott.
- Akkor inkább elmegyek most, nehogy már én álljak annak az útjába, hogy végre valaki megdugjon.
- Már most az ágyában és a szájában lehetnék, ha nem állítasz be, szóval a minimum, hogy kinyögöd, hogy mi bajod van
– hisztizett Amanda, Milán pedig nagyot sóhajtott, és újfent meghúzta a sörét.
- Nem kezdhetnénk elölről?
- Mégis mit?
- Ezt az egészet. Ezt a beszélgetést. Tényleg szeretnék pár dolgot mondani. Barátilag.
- De mi nem…
- felelte volna ingerülten Amanda, amikor Káté visszatért és visszakövetelte magának a székét.

Ezután kínos csend telepedett közéjük a zajos bárban, a két férfi próbálta kifejezéstelenre rendezni az arcát, mindkettő az italába kapaszkodott, Amanda viszont alig tudott mit csinálni a kezeivel. Végül ott folytatta, ahol Milánnal abbahagyták.
- Szóval akkor mi is a gond a projekttel? Mit tudunk? – kérdezte, majd pedig jelezte Káténak, hogy ez a megbízás, amiről már korábban mesélt neki.
- Hogy Martinnak valószínűleg nem jött be. Lehet, hogy simán csak nem tetszik neki, vagy kihagytunk belőle valamit, mindenesetre Nitca szerint valószínűleg nem kapjuk meg a megbízást.
- És ha hazudik a kis ribanc? Vagy csak be akar kavarni? Nem ez lenne az első eset
– vádaskodott Amanda, majd bűnbánóan az exére nézett. - Bocs, de nem igazán kedvelem azt a lányt. Gyakornok a cégünknél, és hát iszonyatosan ellenszenves.
- Szerintem nincs vele semmi gond
– kontrázott Milán, mert pontosan tudta, hogy Amanda nem fog belemenni a szeretője előtt abba, hogy mi is van Nitca és közte.
- És, akkor most mi lesz?
- Ha nem kapjuk meg, az csakis az én hibám lesz. Jutas engem fog előszedni, és igaza is lesz. Két esélyt is kaptam, hogy megcsináljam jól, de mind a kétszer beleszartam
– vallotta be, a lány pedig meglepődött, hogy a munkatársa ezegyszer talán felismerte a tettei súlyát, magát hibáztatja valamiért, és esetleg még a felelősséget is vállalná miattuk. Ez ugyanis egyáltalán nem volt jellemző rá eddig.
- Szóval épp erre jártam, és erről akartam volna beszélni veled, de látom, hogy zavarok. Inkább majd hétfőn elmondom – kezdte, Amanda pedig áldotta az eget, hogy talán tényleg feláll és elmegy. Ehelyett azonban Káté fújt visszavonulót.
- Nem, maradjatok csak. Én úgysem tudom, miről van szó, beszéljétek meg a munkaügyeket, hallottam, hogy ez különösen fontos nektek. Majd máskor találkozunk – mondta és a lány vállára tette a kezét.

Amanda nem tudta, mikor lesz az a bizonyos legközelebb, hiszen Káténak már új barátnője volt, így nem számíthatott arra, hogy mostanában csak úgy rácsörög, és felugrik egy kósza numerára. Hirtelen kezdtek szertefoszlani az elméjében a korábban még oly élesen kirajzolódó tervek erről az éjszakáról. Hogy taxiba pattannak, elmennek Káté lakására, ahol az elfogyasztott piától kissé ittasan, vadállat módjára szaggatják le egymásról a ruhát, és mivel csak a nappaliig jutnak el, a kanapén szeretkeznek. Majd onnan Káté a karjában viszi át a hálóba, hogy újabb orgazmussorozatok után együtt aludjanak el, szeretője pedig délelőtt gőzölgő kávéval, és egy kiadós reggeli menettel ébreszti majd. Egy pillanatra még érezte is a lefőtt fekete illatát az orrában, mikor Káté odahajolt hozzá, és két puszit nyomott az arcára. Majd udvariasan kezet fogott Milánnal és megindult a kijárat felé. A lány még időben felocsúdott, és miután kapcsolt, Káté még meleg székét megkerülve elindult az egykor szeretett férfi után.

- Hová mész? Kérlek, ne menj! Gyorsan lerázom, és a tiéd vagyok.
- Nincs semmi gáz, hulla vagyok. Megsajnáltam szerencsétlent, ahogy itt emészti magát.
- Ugyan, csak tetteti. Azért dobta be ezt a 'majd akkor később elmesélem' trükköt, hogy elmenj. Tudom, mert ismerem. Esedezem, hogy ne hagyj itt vele. Ő és én… Áh, abból sosem sül ki semmi jó
– nyögte Amanda, de igazából már csak magát győzködte.

Nem akarta elengedni Kátét, mert most már, az új csaja oldalán látva olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt. Attól félt, ha kiderül, ő az a lány, az a bizonyos igazi, akkor örökre elveszíti, és erre még nem készült fel. Főleg nem állt készen elengedni őt akkor, amikor három méterrel arrébb Milán várt rá. Belevájta hát magát az ölelésébe, és jó mélyen beszívta a teste, a parfümje és a ruhái illatát. Megsimogatta a tarkóját, ahol pár órával később még harapdálni és nyalogatni akarta volna, ha nem jön közbe valami, vagy inkább valaki. Végül hosszasan csókolóztak, szenvedélyesen ölelték egymást, de közben kissé lemondóan. Amanda nagyon szeretett volna elfutni Kátéval, mert tartott tőle, hogy ez valamiféle búcsúcsók. Mi van, ha az univerzum azért hozta össze őket ma este, hogy még egyszer együtt legyenek, míg komolyra nem fordulnak a dolgok a recepciós lánnyal? Mi van, ha Káté innen egyenesen hozzá megy, és vele szexel majd a nappali padlószőnyegén? Mi van, ha végül mégiscsak leveszi a lábáról az a vérszegény kis csitri, és mi lesz ővele, ha Káténak többé már nem lesz szüksége rá? Amanda ezeket a kérdéseket mind belesűrítette abba a bizonyos csókba, Káté pedig, mivel ismerte egykori barátnője testének minden rezdülését, meg is érezte ezt.

- Ne izgulj! Nem lesz semmi baj. Ha bármi para van, hívj fel! Ha pedig normális időben végeztek, ülj be egy kocsiba és gyere fel. Azt nem ígérem, hogy harca kész leszek, de várlak.
- Jól van
– suttogta Amanda, de nehezen akart kiszabadulni az óvó ölelésből. Még egyszer röviden megcsókolta a férfit, adott egy puszit borostás arcára, egyet nyakára, majd pedig útjára engedte. Félve kullogott vissza Milán asztalához, aki addigra kikért neki valami koktélt, magának pedig egy újabb korsó sört.

- Mi ez, amit iszom?
- Egy picsás koktél, pont neked való. Szerintem ízleni fog.
- Ma már eleget ittam.
- Nyugi, ez nem árthat. Tiszta szirup az egész. Ne nyafogj, nem akarlak leitatni!
- Kár! De tőled én már semmin sem lepődöm meg.
- Sajnálom, hogy elment a barátod
– élcelődött Milán, hamis mosolyra húzta a száját és beleivott az italába.
- Ő nem a  barátom, csak volt. Most épp valaki mással jár – vágta rá Amanda, de nem értette, miért mondott többet annál, mint amit feltétlenül szükséges lett volna.
- Ja, akkor ő az… - konstatálta a férfi.
- Ki?
- Az exed, akivel szexelsz.
- Kizártnak tartom, hogy neked meséltem volna róla bármit is.
- Egyszer a fejemhez vágtad, hogy nem számít, mi van Szerénával, mert semmi meglepő nincs abban, ha valaki az exével kavar, te is pont ezt csinálod
– reflektált, Amanda pedig lehajtotta a fejét, mert Milánnak igaza volt. Belenyalt a koktéljába és zavartan bámulta az asztalt, míg a férfi mosolyogva ünnepelte a diadalát.
- Mindegy, most már ugrott a mai szexem, szóval remélem, hogy jó indokod van, amiért idejöttél.
- Jutas ki fog rúgni, miután beszélt Martinnal
– váltott élesen Milán.
- Miből gondolod? És miért csak téged? Ha bukjuk a projektet, a megbízást együtt veszítjük el, nem te fogod elvinni az egész balhét.
- Szerintem ez volt az utolsó húzásom. Nem ez volt az első, hogy Jutas visszadobta, amit leadtam, üvöltött és újraíratott velem valamit. És most még annak a díszfasz Rolandnak is megmutathattuk volna, de én nem engedtem...
- Nem hiszem, hogy ennyire rosszul állna a helyzet
– válaszolt Amanda, de látta, hogy Milán komolyan aggódik. Olyan volt, mint aki eltitkol valamit. Aki rendelkezik még némi infóval a témát illetően, de valamiért nem akar előállni a farbával.
- Ne haragudj, hogy elrontottam az estédet – szabadkozott, a lány pedig gyanakodva nézte. A szomorúnak tűnő, önmagát ostorozó Milánban ugyanis volt valami gyanús.
- Hogyhogy nem Nitcával vagy?
- Miért kéne vele lennem?
- Mert úgy adta elő a múltkor a konyhában, hogy ami köztetek van, az valami kibaszott csoda.
- Párszor dugtunk, nem értem, miért kéne vele lennem. Azt sem tudom, hol van most. Igazából nem is érdekel, mit csinál.
- Párszor?
- Igen, párszor.
- Pontosan hányszor?
- Mit hányszor?
- Hányszor szexeltetek.
- Tényleg erre vagy kíváncsi? Hogy hányszor mentem el benne? Bocs, de nem tudom, hogyan tartjátok számon a szexet, ti nők.

- Akkor mesélj a szvingerklubbról!
- Már mindent elmeséltem róla. És utána kihajítottál
– sóhajtott. - Nem akarok Nitcáról beszélni. Nem azért jöttem.
- Akkor miért jöttél? Kérlek, mondd el, hogy én is megértsem. Mégis miért kellett elzavarnod Kátét, ha semmire nem válaszolsz, amit kérdezek?
– vekengett a lány, és nagyokat kortyolt az előtte várakozó gyümölcsökkel megpakolt nedűből.
- Miről beszéltél ma Jutassal? Tényleg felmondtál?
- Miért érdekel ez?
- Mert hülyeség az egész.
- Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék továbbra is itt maradni. De amúgy még nem döntöttem.
- Nem szabad felmondanod, mert nagyon jó vagy abban, amit csinálsz. Van hozzá tehetséged, és beleteszed a szívedet és a lelkedet. Én sosem lennék erre képes.
- Ugyan már…
- Nem, tényleg. Sokkal értékesebb a munkád, mint az enyém, vagy bárkié ebben a cégben
– vallotta be Milán, és mélyen a lány szemébe nézett. Még akkor is tartotta a szemkontaktust, amikor már nem is beszélt, zavarba hozva ezzel a beszélgetőpartnerét. Amanda ijedten kapta el a tekintetét, nem értette, a férfi mi okból dicséri agyba, főbe, miért néz rá úgy, ahogy, és érezte, hogy ezt a koktél, amelynek összetevőiről lövése sem volt, lassacskán teljesen elhomályosítja az elméjét és a józan ítélőképességét.
- Beszélhetek holnap Rolanddal, hogy mi a pálya, vagy megkérhetném, küldjék vissza, hogy javíthassunk a leadott anyagon.
- Na, már csak azt kéne. Azt meg ne próbáld!
- Miért ne? Szerintem megoldható. Ő beszélhetne Martinnal is az érdekünkben. Nem úgy, mint a kicsi Nitca, akiből semmi hasznunk...
- Ezt azonnal verd ki a fejedből. Nem kell a segítsége.
- Hihetetlen, hogy mindig ezt mondod. Miközben úgy tűnik, eddig is elkelt volna
– hümmögött a lány, és kiitta a pohara teljes tartalmát.
- Bármit megteszek, csak ne hívd fel. Sem holnap, sem máskor.
- Akármit? Komolyan?
- Na jó, nem bármit, csak egy valamit, amit most kérsz. De nem gondolkozhatsz rajta, ki kell mondanod az első dolgot, ami eszedbe jut. És nem, nem pofozhatsz fel
– ajánlotta Milán.
- Ezt ne csináld, ezt nem tudom ilyen gyorsan eldönteni. Adj egy kis időt!
- Nem, az ajánlat csak ebben a percben érvényes. Mondj valamit!

Amanda agya gyorsan összekapta magát, a másodperc tört része alatt pásztázta végig a lehetőségeket, hogy mire vágyna, azok közül mit merne hangosan is kimondani, és melyek azok, amiket Milán esetleg ténylegesen teljesítene is. Szinte egyszerre látta magukat az alagsori mosdóban szexelni, az asztaluknál ülve smárolni, Milán lakásának ajtaján belépni, veszekedni, káromkodva kiabálni, és verekedni.

- Lejárt az idő, halljam, mire gondolsz!
- Táncoljunk!
– vágta rá Amanda, pedig korábban ez a tevékenység nem is szerepelt képzeletbeli kívánságlistáján.
- Húzd le a piád, és menjünk le táncolni! Ezt akarom – felelte, amitől a férfi hátrahőkölt a székében.
- Nincs az az isten – taglalta lassan a szavakat. - Én nem táncolok. Akkor inkább hívd fel Rolandot még most.
- Annyira tudtam. Látod, bármit mondhattam volna, biztos voltam benne, hogy úgyis visszakozol majd. Még csak nem is én találtam ki ezt az idióta játékot, te dobtad fel, nem lehetsz ilyen gyáva
– támadta a lány.
- Nem tudok táncolni.
- Mindenki tud táncolni.
- Én nem tudok. Sosem szoktam
– vallotta be, és úgy tűnt, mint aki tényleg fél a feladattól. - Azt hittem, valami mást fogsz kérni.
- Igen? És elárulnád, mire számítottál?
- Valami könnyebben teljesíthetőre.
- Hidd el, ennél csak durvábbak futottak át az agyamon. És még kíméletes voltam
– mondta Amanda, majd felkapta Milán sörét és húzóra letolta. Felpattant és elindult a lépcső felé.
- Jó, de nekem ehhez még pia kell. Vegyünk egy felest. Mit kérsz?
- Én már totál kész vagyok, nem kellene többet innom.
- Egyedül nem iszom. Gyere!
– ezzel megfogta Amanda kezét és egyenesen a bárhoz vonta.

Kikért két tequilát, amiről a lány már azelőtt tudta, hogy nem lenne szabad lehúznia, mielőtt megfogta volna a citromot és bedörzsölte volna vele a bal kezét. Miután végigégette vele a torkát, és lesokkolta a nyelvét a citrom keserű ízével, megragadta a férfi karját és maga kezdte levonszolni az alagsorba. Alig találta a lépcsőfokokat, minél lejjebb értek, úgy fogyott körülöttük a levegő, és úgy szűkült egyre jobban a folyosó is. Valami béna, magyar retrózene szólt a hangszórókból, Amanda pedig csak remélhette, hogy elkezdődik ezután valami olyan, amire normálisan is lehet mozogni. Milán egy ideig követte őt a tömegben, aztán megtorpant a terem közepén.

- Nem vicceltem, amikor azt mondtam, nem tudok táncolni – kiabálta, de a lány nem hallott belőle semmit. Ezért olyan közel hajolt hozzá, amennyire csak tudott, és elismételte az aggodalmát.
- Majd segítek. Csak csináld azt, amit én!
- Nem fogom olyan kurvásan rázni magam, azt ne is reméld!
- Most már itt vagy, ittam is veled, ideje, hogy te is tegyél valamit
– harcoskodott Amanda, mert nem tetszet neki, ahogy Milán tétován állt a táncparketten, és csak akkor mozdult meg, ha nekiütközött egy táncikáló lány. Hirtelen a nyaka köré fonta a karjait, és a fülébe súgta, hogy csináld azt, amit én. - Semmi extra, csak figyeld, hogyan mozgok – ezzel el is kezdte ringatni a csípőjét a zenére, és egy lépéssel közelebb lépett Milánhoz. Ő azonban továbbra is mozdulatlan maradt. Ekkor más trükkel próbálkozott.
- Jól tudom, hogy szoktál bokszolni?
- Inkább csak verekedni.
- Gyerekkoromban, amikor még az öcsémmel nintendóztam, a verekedős bábuk mindig egyik lábukról a másikra léptek, amíg el nem kezdték püfölni egymást. A táncolás is kábé ennyi, csak helyezd az egyik lábadról a másikra a testsúlyodat. És vissza.

Megfogta Milán kezeit, és ellentmondást nem tűrően a derekára tette őket. Közelebb lépett hozzá, átfogta a nyakát, és újra mozogni kezdett a férfi előtt. Milán talán megérezte, hogy ebből már nem menekülhet, így megadta magát. Ütemesen mozogni kezdett, talán egy kicsit közelebb is húzta magához a lányt, aki kissé berogyasztotta a térdét, és táncpartnere feje mellé tette a sajátját. Nem szóltak semmit, csak némán ficánkoltak a zajos térben. Milán esetlenül lépdelt, Amanda viszont élvezte a közelségét. Sebezhetőnek és gyengének érezte őt, amitől felbátorodott. Abban a pillanatban tényleg elhitte, hogy Milán egész biztosan nem tudná bántani. Máskor igen, de akkor nem. Érezte a leheletét a vállán, ahogy rendszertelenül zihált, szinte hallatszott a levegővételéből, hogy koncentrál. Vége lett a számnak, kezdődött is a következő, ők azonban nem rebbentek szét. Amanda tartott tőle, hogy Milán egy zene után kihúzza majd magát a kellemetlen feladat alól, mondván teljesítette az alku ráeső részét, legnagyobb meglepetésére azonban nem távolodott el tőle. Ezért aztán úgy volt vele, leküzdi a még köztük lévő pár centit. Még szorosabbra húzta a karjait a férfi nyakában, és teljes testével nekifeszült az övének. Megérintette a tarkóját, éppen ott, ahol nem sokkal ezelőtt Kátéval is tette, mert szerette, ahogy a rövidre nyírt hajszáltüskék bizsergették a tenyerét. Úgy volt vele, innentől Milánnál a labda. Ha kihátrál, ő azon sem lepődik meg, ha pedig nem, akkor lehet, hogy olyan sok idő után végre eljutnak egyről a kettőre.

Egy perccel később Milán fészkelődni kezdett, így elkezdte lazábbra venni az ölelését. Miután semmit sem mondott, Amanda egészen eltávolodott tőle. Olyannyira, hogy a szemébe nézhessen. Remélte, hogy ki fog tudni olvasni valamit a mélyen ülő, barna szempárból, de nem járt sikerrel. Milán csak nézett rá, levette a derekáról a kezeit és így szólt:

- Tudod, hogy nagyon szexi vagy?

Vissza - 36. rész   Tovább - 37/2. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda és Regina az egyik kedvenc helyükre mentek. Egy apró, belvárosi klubba, amit mindketten szerettek, de ami nem volt annyira felkapott és népszerű, hogy tele legyen erőszakosan nyomuló külföldi turistákkal, akik angolul dörgölőznek oda, sem pedig újgazdag kis köcsögökkel, akik a fellengzős dumáikkal próbálkoznak, miután szépre itták már a nőket.

Regina elmesélte a barátnőjének, hogy Füreden volt alkalma pár szót váltani kettesben a szállodai szobában éppen frissen magára hagyott Milánnal, és akkor beszélték meg, hogy ők Jutassal egy hasonlóan pusztító és romlott kapcsolatban élnek, mint amilyenben Milán és Amanda tengődik. A témát tehát hamar kivégezték, és külön meg is egyeztek abban, ki sem ejtik többet a férfi nevét az este folyamán.

Amandának persze könnyű dolga volt, Káté ugyanis kielégítette azon vágyát, illetve szükségletét, hogy mindig legyen üzemhőmérsékleten egy pasi, akivel foglakozni lehet, akinek a figyelmében épp fürdőzhet, akinek szemében fontosnak és értékesnek tűnik. Hogy ez pont a flörtölősen kávézgató Roland volt, vagy a Jutas irodájában majdnem megcsókolós Milán, avagy az egykoron mindennél jobban szeretett ex, - aki ma este egyébként éppen mással randizott, az megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után valójában mindegy volt. Ezért is volt talán akkora diadal, hogy Káté az új kedvesét tervezte hátrahagyni érte. Ha ugyanis csak átugrik szexelni, majd pedig megy is a dolgára, abban nem ilyen magas a hódítási faktor.

Így persze egyáltalán nem érezte rosszul magát, amikor egykori szerelme megpingelte messengeren, hogy merre vannak, és mit szólna ahhoz, ha csatlakozna hozzájuk. Regina ugyan húzta a száját, valami csajos bulit emlegetett, és azt, hogy ennyi erővel akkor ő is beszervezhette volna Jutast. De Amanda tudta, hogy a főnök nem is akart velük tartani, még Regina kifejezett kérése ellenére sem. Így amikor Káté megjelent a bárban, a lány átváltott a lazán koktélozgató, nőbulis partymacska verzióból szexi prédává, vadásszá, az exével titokban összejárogató szeretővé. Vele ugyanis mindig máshogyan érezte magát. Káté a puszta létével képes volt kimozdítani Amandát a valóságból, a mindennapi szürkeségből, és visszarepíteni egy olyan korba, ahol még gondtalan szerelmesekként táncoltak egy langyos őszi estén két egyetemi tanítási nap között. Ő volt Amanda menekülése, visszatáncolása a jóba és a könnyűbe, egy olyen életbe, amelynek egyszerűségéről ma már csak álmodni mert.

Regina üdvözölte Kátét, de túlzottan nem akart együtt mulatni vele. Nem igazán értette, a barátnője miért is csatol újra és újra vissza hozzá, minek kell mindig elölről kezdeni valamit, amit már olyan sokszor lezártak, és miért van szükség arra, hogy ők ketten a jelenben játsszák el a múltat, késleltetvén ezzel egy talán sokkal boldogabb jövőt. Furcsa volt együtt látni őket, nézni, ahogy Amanda személyisége átalakul, hallgatni, milyen más hangsúllyal beszél egykori szerelméhez, mint ahogy mondjuk Milánnal évődik. Végül úgy volt vele, akkor teszi a legjobbat, ha szépen csendben eloldalog, és magára hagyja az egykori álompárt.

- Lelépek, de ti maradjatok nyugodtan.
- Ne haragudj, a franc gondolta, hogy ide fog jönni. De most itt van, lerázta a csaját, és idejött. És tudom, hogy ez nem jelent semmit, és ne is nézz így rám, kérlek, de szeretek vele lenni. Szeretem, aki mellette vagyok, és ez a legfontosabb nekem most
– kezdett bele egy kisebb, mentegetőzéssel átitatott litániába Amanda, amikor valójában Regina nem is mondott semmi ilyesmit, és nem is tette fel azokat a kérdéseket, amik megfogalmazódtak a fejében.
- Tudom, hogy a normális feliratú hajó már régen kifutott nélküled, szóval nem is mondok semmit.
- Köszönöm, és ne haragudj, hogy lerázlak
– mondta miközben kettő puszit kapott és adott Reginának.

Amint kettesben maradtak Amanda a karjait Káté nyaka köré fonta, úgy kezdtek lassan táncolni az amúgy őrülten gyors és hangos zenére. A lány becsukta a szemét, hogy csak a testével érezzen, és elrepülhessen minél messzebb és messzebb. Az ex azonban váratlanul megtörte a csendet:

- Nagyon örülök, hogy összefutottunk ma.
- Egyébként sem lett volna annyira ramaty az estéd
– mosolygott Amanda. – Mesélj a lányról!
- Nincs nagyon mit mondani róla. Ő a recepciós a cégnél. És a múltkori csapatépítésen annyira akarta, hogy csináljak vele valamit, hogy végül megsajnáltam.
- Hogy tudsz így beszélni róla?
- Mert tényleg ez történt. Levakarhatatlan volt és úgy tudom, nem én vagyok az első hódítása odabent.
- És, akkor hogyhogy te lettél a sokadik házinyúl, akire rálőtt?
- Úgy voltam vele, hogy nem fogom kihagyni. Csinos, kicsit mondjuk butácska, de ideig-óráig el lehet lenni vele.
- Aha, szóval addig is melegíti valaki az ágyad.
 - Igen, valakivel kell, hogy pótoljalak
– suttogta Káté, majd közelebb hajolt és a szájába vette Amanda alsó ajkát. Lassan harapdálta a száját, ami végül vad csókolózásba csapott át a táncparkett közepén. Valami ismerős ízű, sokszor átélt, különlegesen finom édesgetésbe, ami Amandában olyan kémiai folyamatokat indított el, ami törölt az elméjéből minden mást. De hát pont ezért is szerette, és ez is volt a célja a Kátéval való találkozásoknak és csókoknak.

A mámoros, forrón kóstolgató pillanatból a mobilja rezgése zökkentette ki. A valóságba viszont annak a névnek az elolvasása hívta vissza, amit a kijelzője kiírt. Miláné. Elgondolkodott azon, fogadja-e a hívást, hiszen megtehette volna, hogy egész egyszerűen nem vesz róla tudomást. De aztán mégiscsak hajtotta a kíváncsiság, érdekelte, mit akarhat tőle a kollégája éjnek évadján. Lassan kihámozta magát Káté öleléséből és az egyik fülét befogva a sokadik csörgésnél végül felvette a telefont.

- Szia - kiabálta bele, de nehezen hallotta a saját hangját.
- Gáz van.
- Mi történt?
- Nitcától tudom, hogy Martin valószínűleg visszadobja a pályázatunkat
– darálta Milán síri hangon.
- És ezt honnan tudod? Jutas azt mondta, napokba telik, mire választ kapunk.
- Igen, de Nitca hallott valamit. Ő mesélte.
- Szex közben?
- Nem. Előtte. Illetve helyette, mert miután megtudtam, téged hívtalak.
- És? Miért pont engem? Nem is vagyok rajta a projekten, nem emlékszel?
- De. Emlékszem. És azt is tudom, hogy nem vagyunk barátok, ezt épp te tetted egyértelművé legutóbb.
- Akkor? Miben lehetek most a hasznodra?
- Ha Martin tényleg visszadobja az anyagunkat, nekem lőttek.
- Ne haragudj, de én ezzel nem tudok most mit kezdeni
– nyögte ki a lány, és hitte, hogy tényleg ezt gondolja, az érzései azonban nem hagyták nyugodni. – Mit jelent ez?
- Azt, hogy ha Jutas nem rúg ki, magam mondok fel – vallotta be Milán, Amanda viszont nem szólt semmit. – Nem tudunk találkozni?
- Nem hiszem. Nem vagyok egyedül – felelte Amanda és utálta, hogy választania kell az exe és a jelenlegi „senkije”, a múltja és a jelene, a tervezett boldogsága és a borítékolható csalódottsága között. Nem akarta Kátét Milán miatt elhagyni, de az is erősen dolgozott benne, hogy a férfinek most tényleg szüksége lehet rá. Így végül benyögte a hely nevét, Milán pedig megesküdött, hogy taxiba ül, és húsz percen belül ott lesz. Máskor lehet, hogy nem tartotta volna be az igéretét, most viszont sajnos tényleg útnak eredt...

A lány lelkiismeret-furdalástól gyötörve, alkoholmámorban sétált vissza a pultot támasztó Kátéhoz. Olyan lassan lépkedett, ahogyan csak tudott, hogy minél később kelljen színt vallania a korábban őt olyan szenvedéllyel csókoló férfinek. Lehúzott még egyet a kikért italból, abból, amit már nem kellett volna meginni, majd pedig közölte Kátéval, hogy Milán, akiről már oly sokat mesélt neki, idejön.

A pincehelységből felsétáltak a földszintre és leültek egy asztalhoz. A lány próbálta menteni a helyzetet azzal, hogy elmesélte, milyen projekten is dolgoztak az utóbbi időben, és hogy annak sikertelensége mit is jelent valójában a vallálkozásukra nézve. Hitt benne, hogy Milán csak odajön, elmondja, amit akar, és hamar távozik. Amikor azonban tényleg belépett az ajtón, Amandának azonnal felfordult a gyomra. Egyrészt azért, mert Milán őrülten jól nézett ki, másrészt pedig azért, mert még sosem volt a számára két legfontosabb pasi egyszerre, egy időben, egy helyen, egyazon térben, méghozzá éppen vele szemben.

Kezdetben csak távoli megfigyelőként kémlelte az eseményeket. Látta, ahogy Milán a kezét nyújtja, ahogy Káté végül megrázza, és amint tudattalanul lép egyet hátra, hogy a lány közelbe engedje a frissen érkezőt. Milán nem hajolt oda, hogy köszöntse Amandát, igazából azt sem tudta, ki az, aki a kolléganője oldalában áll.
- Hozok egy sört. Kértek valamit? – vetette oda, de Amanda csak egy vizet kért, Káté pedig közölte, hogy nem iszik semmit, hiszen máris indul.
- Nem, nem akarom, hogy elmenj – ragadta meg a karját, amikor Milán már messze járt. - Veled akarok lenni, veled szeretnék hazamenni, ő csak idejött, valami baja van, de elmondja, és utána a tied vagyok. Csak a tiád. Ülj le, beszéljünk vele, utána pedig rázzuk le. Vagy ha nem akarod, ezután eltaxizom hozzád. A világért sem hagynám ki a ma éjszakát, érte meg aztán főleg nem.

Káté egy ideig gondolkodott, mérlegelte a helyzetet, és végül úgy döntött, győzzön a jobbik. Hogy nem fog most vesztesként kisétálni innen, csak mert megjött Milán, aki Isten tudja mennyit bántotta már Amandát. Úgy volt vele, lesz, ami lesz, nem hátrál meg, úgyis ő van nyerő pozícióban, nincs mit vesztenie. Így hát odament a pulthoz és Milán mellett hangosan előrekiabált, hogy ő is kér egy sört. A két férfi összenézett, Milán felegyenesedett a pultról, kihúzta magát, Káté pedig kicsit előredőlve vett fel valamiféle furcsa, támadó testtartást.

Amanda csak állt, bámulta őket, és nem hitte el, hogy ez tényleg megtörténik. Hogy Káté és Milán hamarosan egy asztalnál fognak ülni, ráadásul egy olyannál, ahol ő is ott lesz. Félt, hogy vagy egy csúnya verekedés, vagy egy nagy sírás lesz ennek a vége, de az is megfordult a fejében, hogy egy elképesztő édeshármas sül ki ebből felállásból. Ezt persze hamar elvetetette, és végül úgy döntött, bemenekül a mosdóba, hogy kelleőn felkészülhessen erre az ütközetre.

Vissza - 35. rész   Tovább - 37. rész

Most kezdem, irány ez első rész!