22

Egy férfi sem önzetlen. soha (34. rész)

0 Komment
0 Reblog

Roland minden előzetes figyelmeztetés nélküli megjelenése nem könnyítette meg Amanda helyzetét. Sőt, inkább csak még jobban összekuszálta a szálakat. Milán bunkóságán valójában már senki sem lepődött meg, leginkább Regina nem, akit Amanda azután tárcsázott, hogy a férfi rácsapta a telefont.

- Milán a nárcisztikus személyiségzavar tankönyvi példája – vetette oda Regina, majd megnyugtatta a barátnőjét, hogy beszél Jutassal a Roland-féle ajánlatról, és próbál tőle szerezni egy végleges verziót.

Amanda még pörgött ezen pár percig, majd arra jutott, inkább hagyja, és elengedi az egészet. Elvégre nincs is rajta ezen a projekten, és ugyan kaphatnának segítséget, de Milán makacssága a siker útjában áll. Jutas pedig úgysem lesz elég tökös ehhez, vagyis kizárt, hogy odaadja Reginának az anyagot. Mindez pedig azzal egyenlő, hogy nem lesz az egészből semmi, Rolandnak sem kell éjszaka ezt bogarásznia, és Amanda legfeljebb pénteken, amikor majd megy a főnökéhez, rákérdez, hogy mit sikerült végül leadni Martinéknak.

Elégedetten ért haza, elvégre, ő mindent megtett, sőt, többet is, mint amennyit kellett volna. Örült, hogy alkalma sem volt belemenni egy újabb meddő vitába Milánnal, boldog volt, hogy Roland valahogy visszakúszott az életébe, és áldotta az eget, hogy még egy teljes napot otthon tölthet, így pedig nem kell összefutnia Nitcával sem.

Estefelé befeküdt egy kád forró vízbe, és unottan pörgette az Instagramját, majd megállt egy ismerős arcnál. Káté profilján akadt meg a tekintete, vagyis annak legfrissebb bejegyzésén. Egy fotón, amin egykori szerelme vélhetően az új csajával van. Ez pedig azt jelentette, hogy Káténak újfent van barátnője, illetve ismét ideig-óráig mellette van egy olyan nő, akit hajlandó felvállalni. Ezek szerint a legutóbbi leányzó, a fodrász, Bianka lapátra került.

Amanda hosszasan nézte a képen a feketehajú lányt, akinek kecses teste csak úgy hullámzott az exe oldalán. Tapadós, kék ruhát viselt és napszemüveget, így nem tudta jobban szemügyre venni az arcát. Káté öltönyben feszített mellette, a képaláírások tanúsága szerint egy esküvőn lehetettek a napokban. A vízben fekve is megérezte az a furcsa, kellemetlen érzést a gyomra körül, ami mindig akkor jelentkezik, ha egy számára fontos férfivel kapcsolatban valami olyat lát, hall, tapasztal, ami valahol mélyen belül azért még fáj. Rengeteg idő telt már el a szakításaik és az évődéssel telt hónapok óta, és Amanda úgy érezte, immáron mesterien tudja kezelni korábbi kedvesével való viszonyát, kapcsolatát, nevezzék is akárminek. Tudta, hogy ez mostanra már kizárólag csak a szexről szól, és hogy a férfi sosem bírná még egyszer úgy szeretni, amint akkor, évekkel ezelőtt. És ugyan a remény, ami mint ismeretes, mindig és mindenkor utoljára hal meg, néha táplálja még azt a kis hasfájást, Amanda úgy vélte, bármikor kész lenne könnyek nélkül elengedni Kátét, ha ő azt mondaná a fotón látható lányra, "hogy igen, ő az, megtaláltam, akit kerestem".

Amanda másnap pár perccel dél előtt kopogtatott a főnöke ajtaján. Egy halk igen után, ami lehet, hogy elhangzott, de az is előfordulhat, hogy pusztán csak képzelte, belépett Jutas szobájába, aki azonban nem ült az asztalánál. Helyette Milán forgott a székében, és bámult kifelé a hatalmas ablakon. A lány megtorpant, de már túl késő volt a meneküléshez, elvégre bent volt a teremben, és jóformán az ajtót is becsukta a háta mögött. Nála csak a férfi döbbent meg jobban, aki Amandához hasonlóan Jutast várta.

- Jutast keresem, nem láttad? Délre beszéltük meg – robbantott Amanda, mert nem akarta, hogy kettejük közül Milán szólaljon meg először.
- Nem, én is őt várom.  És, milyen volt a tegnap estéd? – kezdett bele a jól ismert élcelődésbe, de a lány ügyesen hárított.
- Szuper volt. Isteni. Sosem volt még ilyen jó – kamuzta, és eszébe jutott, hogy tegnap délután a fürdőzésen, főzésen és az esti olvasgatáson kívül valójában nem csinált semmit. – És a tiéd hogy alakult? Gyanítom Nitcával reggelig toltátok.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz.
- Nem? A barátnődről.
- Ő nem a barátnőm
– védekezett Milán.
- Tök mindegy, minek hívjuk, vagy minek nem.
- Roland hogy van?
- Roland? Jól. Pontosan mit szeretnél tudni róla? 
– dobta vissza a labdát Amanda, mire Milán úgy döntött, harcnemet vált. Felállt, kitolta maga alól Jutas székét, és lassan elindult a lány felé.
- Hogy mi van vele. Hogy érzi magát – ironizált, lassan formálta a szavakat, majd gúnyosan mosolyogni kezdett, amitől Amanda kissé zavarba jött, de kitartott még a bátorsága és nem esett szét. Tudta, hogy Milán mire utazik, de úgy volt vele, hogy ezegyszer nem áldozat lesz, hanem felül vele a körhintára.
- Minden oké vele. Tegnap nagyon jól volt.
- Azt gondolom
– biggyesztette le az ajkát Milán, majd megállt a lánnyal szemben. Kicsit megint közelebb a normálisnál, pont ahogy azt a gyakorló szociopaták szokták, miközben épp szívet tipornak. De most először Amanda nem hátrált meg.
- Esetleg van valami problémád azzal, ha találkozom vele?
- Azzal van problémám, hogy bele akar ugatni az üzletbe.
- Ami éppenséggel az ő üzlete is. És képzeld, segíteni akart. Csak mert te önző vagy, más még lehet önzetlen.
- Egy férfi sem önzetlen
– vakkantotta oda.
- Talán mégis.
- Kizárt.
- Szóval? Kész lettetek? – váltott témát a lány.
- Kész. Csak nem ezért jöttél?
- Képzeld, nem. A felmondásomról jöttem egyeztetni Jutassal.
- Na, arra semmi szükség.
- Talán mégis van…
- Nem, nincs. Nem kell mártírkodnod.
- Nem tudsz te semmit. Fogalmad sincs semmiről. És nyugi, ha el akarok menni, akkor megteszem, nem te fogsz megállítani
– támadt Amanda.
- Sok mindent tudok. Többet is, mint hinnéd.
- Hiába tudsz mindent, ha semmi nem érdekel
– vetette oda a lány, majd pedig elfordult és megindult az ablak felé. Ezután szándékosan nem szólalt meg.
- Nitca miatt vagy rám dühös? – próbálkozott tovább Milán.
- Ugyan. Miért lennék Nitca miatt dühös?
- Elmesélte, hogy kifakadtál pár napja a konyhában.
- Ne higgy el mindent az áruló kis ribancnak
– dünnyögte az orra alatt.
- Ő nem érdekel. Te viszont igen – nyögte ki erőtlenül. Egy ideig a földet nézte, majd ismét megindult beszélgetőpartnere irányába.
- Ó, hagyjuk már. Tényleg, kérlek, nincs szükség arra, hogy itt kamuzz. Nem kell eljátszanod, hogy aggódsz, hogy számítok neked. Figyelj, mi nem vagyunk barátok. Nem vagyunk mi semmik sem. Ne játszunk meg valamit, ami nincs is – hányta a szavakat Amanda amolyan minden mindegy alapon, Milán azonban csak közeledett és közeledett, a szavak kevesek voltak hozzá, hogy megálljt parancsoljanak neki.

Nagyon közel állt meg. Túl közel. A mellkasa a karját maga előtt összefonó lányhoz simult, meleg, mentolos lehelete az arcáig, illata pedig egyenesen az agyáig ért. Amanda nem szólt semmit, csak figyelt. Tudatos irányítás alá vette a teste összes rezdülését. Kontrollálta a remegést, a dadogást, az izzadást és az izmai fokozatos elgyengülését. Egyedül a nyárletermelését és a pupillatágulását nem volt képes befolyásolni, de feltételezte, hogy Milán ezekből semmit sem vesz majd észre. Talán még egy milliméternyit a két ajkát is széjjelhúzta. Szentül hitte, hogyha Jutas nem ront be a szobájába azzal a felkiáltással, hogy "sziasztok, zavarok?", akkor Milán egész biztosan megcsókolta volna. Bár mondjuk, miért is tenne ilyet, kételkedett az elméje, melyre kijózanítólag hatott a főnök érkezése.

- Délre beszéltük meg, de Milán előbb volt itt.
- Nekem mindegy ki megy, az maradjon, amié fontosabb
– vetette oda Jutas.

Amanda kibújtatta egyik kezét a másik szorításából, és lazán az ajtó felé intett, közben pedig Milánra nézett. Szerencséjére a férfi vette a lapot, és nevetve így szólt:

- Persze, maradj csak, az évszázad projektje úgysem olyan fontos, mint te – vetette oda, majd Jutast megkerülve becsukta maga mögött az ajtót.


- Ne haragudj, hozzád jöttem, de épp itt volt, és aztán veszekedni kezdtünk - szabadkozott Amanda, de Jutas félbeszakította.
- Akkor, hogy döntöttél? Tényleg felmondasz?
- Valójában ezt még nem döntöttem el
– vallotta be a lány, mert ugyan napokon át semmi érdemlegeset nem csinált, erre a kérdésre elfelejtette kitalálni a választ. – Összefutottam tegnap Rolanddal, tudod, aki Martin cégében dolgozik. Felajánlotta, hogy rápillant a pályázatukra, mielőtt elküldjük. De hiába hívtam Milánt, nem küldött át nekem semmit, amit megmutathattam volna – mondta, de Jutas úgy festett, mint aki először hallja ezt a történetet.
- Regina említette ezt tegnap este, de akkor még nem volt nálam friss verzió. Így igazából át sem gondoltam rendesen, hogy ez vajon szabályellenes, avagy sem. Ha jól láttam a telefonomon, fél órája dobták át a véglegest. Muszáj ma továbbítanom, szóval átfutom, aztán megy is, tényleg nincs rá több időnk.
- Tudom. Én csak rosszul éreztem magam amiatt, hogy a legnehezebb pillanatban hátráltam ki a feladat elől. És bocsánatot is akartam kérni a szerdai jelenetért, na meg az iméntiért is – szabadkozott a lány, a főnök azonban nem várt választ adott.
- Semmi baj. Tisztában vagyok vele, hogy mi a pálya. Segíteni nem tudok, de ismerem az érzést - kezdte, de Amanda elsőre nem jött rá, hogy a főnöke mire gondol. De aztán kibökte. – Nem tudom, feltűnt-e már neked, de Regina pontosan ugyanolyan, mint Milán...
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy látom, ahogy Milán szórakozik veled. Ahogy hív, aztán ellök. Ahogy kér, de mitán megkap, továbbáll. Ahogy nem tisztel és ahogy játszik az érzéseiddel - sorolta Jutas, a lány pedig szóhoz sem jutott a döbbenettől. - Gondolom, most arra vagy kíváncsi, mindezt honnan tudom. Nos, Regina pontosan ezt csinálja velem. Tudom, hogy ti barátok vagytok és érthető, ha elfogult vagy, de hidd el, nekem is nagyon elegem van ebből. Van, hogy napokig semmit sem tudok róla, mert még csak a telefont sem veszi fel nekem. Aztán szalad hozzám, ha akar valamit, állítja, szeret, azt mondja "kellek neki", aztán megint bezárkózik egy szállodai fürdőszobába, aztán szó nélkül lelép. Tehetetlen vagyok, de csak mert szeretem őt és ez kurvára vosszantó.

Amanda megnyikkanni sem mert, mert nem tudta, hogy a főnöke folytatja még a mondanivalóját, vagy eddig tartott a vallomása. Megsemmisülve állt ott, mert nem hogy Jutast nem látta még soha ilyennek, még olyan férfivel sem találkozott, aki egy levegővel, összetett mondatokban több mint egy percen át képes az érzéseiről beszélni. Ez valahol lenyűgözte őt, örült, hogy Jutas így megnyílt előtte, de persze tarott is attól, hová vezet ez a túlzott jópofizás a felettesével. Bőszen hallgatott, amikor Jutas végül feltette a nagy kérdést.

- Leadom ezt a szart Martinéknak, és utána szabad vagyok. Nincs kedved meginni valamit este? Péntek  van, Regina mára már lerázott, szóval nincs kedvem otthon rohadni egyedül. Úgyis akartunk beszélni, így legalább két legyet ütünk egy csapásra. Mit szólsz? - kérdezte, Amanda pedig gondolkozott és gondolkozott, de végül egyetlen indok sem juott eszébe, hogy miért is ne.
- Miért is ne!

Vissza - 33. rész   Tovább - 35. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amíg haza nem ért, és le nem rúgta magáról a cipőt, Amanda nem is érezte,  valójában mennyire fáradt. Fel sem tudta idézni, mikor aludt utoljára normálisan. Hajnalban ugye a nem várt vendég kopogtatott, előtte Káté járt nála, azelőtt pedig éjt nappallá téve melóztak valamin, amin utóbb kiderült, hogy teljesen felesleges volt. Lehúzta a redőnyöket, lenémította a telefonját, felvette a kedvenc, elnyűtt pizsamáját, és lefeküdt aludni, mondván az egész világ elmehet a fenébe.

Szerda délutántól egészen másnap hajnalig nem is ébredt fel. Öt óra körül kicsoszogott a mosdóba, és vetett egy pillantást a mobiljára, ahol Milán és Regina nem fogadott hívásai váltakoztak, mellette a Jutas nevével fémjelzett, ingerült hangvételű céges mélek sorakoztak, Janka pedig a Facebookon kérdezte meg, hogy úgy egyébként minden okés-e. Amanda semmire sem válaszolt, helyette inkább visszafeküdt, és szerencséjére további két és fél órára újra elnyomta az álom. Fél nyolc felé sem volt még kedve kikelni az ágyból, csak bámulta a redőnyön keresztül beszűrődő napfény elnyúló foltjait a falon. Azon agyalt, hogy most vajon be kell mennie dogozni, avagy sem. Hogy most tényleg felmondott, vagy csak álmodta az egészet? Elvégre futó projektje úgy sincs, senkit sem kíván bentről látni, Jutassal pedig legközelebb pénteken kell csak beszélnie, szóval végül úgy határozott, addig inkább otthon fog lapítani, amíg el nem ül körülötte a vihar.

Kávét főzött, kiült a teraszra, és beszippantotta a némi szmoggal átitatott szabadság illatát. Kezébe vette a telóját, hogy átnyálazza a beérkező olvasatlan levelek hadát, amikor is egy nem várt üzenetbuborék ugrott fel a kijelzőjére. Legnagyobb megdöbbenésére nem Milán, vagy Káté volt az, hanem Roland. "Nem megyek el a randinkra" Roland, "Balatonfüred" Roland, illetve "azért nem smárolunk, mert van egy kislányom" Roland. Amanda hirtelen nem is értette, honnan került ő most elő, de azért valahol mélyen belül kellemes melegséget érzett.

Lehet, hogy máris körbeértek volna a szálak? Milán két szex között elmondta volna Nitcának, hogy mi történt? Aki azonnal futott volna a hírrel Martinhoz, hogy elújságolja szétesésem történetét? Aki pedig csak úgy véletlenül megemlíthette mindezt Rolandnak a kantinban? Ameddig próbált rájönni, hogyan is juthatott ennyi idő után Roland eszébe, rányomott a levelére, amiben mindösszesen ez állt: "Felhívlak! ;)"

Végül is felhívni felhívhatsz, vélekedett Amanda, és ugyan nem tudta, mit is mondhatna most Rolandnak, de szörnyen kíváncsi volt, hogy a férfi vajon miről akar beszélni vele. Elküldött egy okét, belekortyolt a kávéba, és nem sokkal később meg is csörrent a kezében a készülék.

Roland hangja telefonon keresztül mélyebb volt, mint ahogy arra emlékezett, és valamiért az egész ember olyan távolinak tűnt. Mintha ezer éve lett volna az a fülledt, füredi éjszaka, vagy az az elkapkodott csók anno az Enteriőrben, és Amandának olyan érzése volt, mintha nem is tudná, kivel beszél pontosan. A búgó hangú férfi először szabadkozott, amiért eddig nem jelentkezett, majd pedig beszélgetőpartnere hogyléte felől érdeklődött.

- Jól vagyok, igazából nincs velem semmi különös - hazudta, és azt a pár részletet, miszerint Martin kis gyakornoka dug a cégük gazdasági vezetőjével, aki miatt ő tegnap majdhogynem felmondott, taktikusan elhallgatta. - És veled, minden oké?

- Persze, minden oké. Martin mondott valamit a közös melóról, és így eszembe jutottál.
- Hát, én már nem vagyok rajta azon a projekten. Szóval nélkülem fogjátok majd megkapni, mármint ha egyszer végre készen lesz.
- Mert? Miért ne készülne el?
- vette komolyra a beszélgetést Roland, Amandában pedig megállt az ütő. Elvégre csak nem kellene elfecsegnie, valójában milyen szarul is állnak, sem azt, hogy jóformán Nitca miatt borult ki a bili odabent. És leginkább arról nem akart mesélni, hogy ő pontosan miért is farolt ki a feladat elől.
- Van egy kis csúszás, de a többiek dolgoznak rajta, szóval küldjük, amint megvan.
- Dolgozol ma? Nincs kedved kiugrani reggelizni?
- váltott témát Roland, Amanda pedig üdvözölte az ötletet. Elvégre csak nem azért hívta fel ez a csúcshím, hogy a kitolt projekthatáridőről faggassa.
- Éppen most kávézom. Nem dolgozom amúgy, itthon vagyok.
- Az még jobb. Akkor odamegyek. Van ott egy Costa a sarkon nálad, nem?
- hadart a férfi, Amanda pedig csak a fejét kapkodta. Nem is rémlett neki, hogy megmondta  már korábban Rolandnak a címét.
- Van igen, de nekem kell még egy kis idő ahhoz, hogy embert faragjak magamból. Még nagyon korán van - próbált időt nyerni.
- Akkor egy óra múlva ott vagyok, találkozzunk bent - zárta rövidre, a lány pedig azután, hogy bontotta a hívást, rohant is a fürdőszobába.

Senkit nem hívott vissza és semmire sem reagált, anélkül ejtette bele a mobilt a táskájába, hogy bárkinek is életjelet adott volna magáról. Sebesen szedte a lábait, hogy időre leérjen a kávézóba, amikor újra megcsörrent a telója, és ismét Roland volt az.

- Még pont négy percem van odaérni, tényleg mindjárt ott vagyok - védekezett lendületből, a férfi azonban nem az esetleges késése miatt zaklatta.
- Ja, csak azt akartam kérdezni, hogy mit szeretnél inni? Gondoltam kikérem neked, mire ideérsz.

Amanda zavartan "egy közepes méretű lattét" rebegett, de nem tért magához a ténytől, miszerint kora reggeli randipartnere gőzölgő kávéval akarja várni. Belépett, és azonnal kiszúrta a két öblös kávésbögre fölött álló férfit, aki egyik karjával lazán támaszkodott a pulton, másikkal az ájfonját pörgette, majd pedig felnézett, és egy olyan tökéletes mosolyt eresztett rá, amitől egy nyálas, zsékategóriás, amcsi filmben egész biztosan meg-megremegett volna a főhősnő lába. Amanda azonban őrizte az egyensúlyát, kecsesen lépkedett a célja felé, viszonozta a mosolygást, majd odaérve két puszival üdvözölte a régen nem látott Rolandot. Csak miután beszippantotta a férfi csodás illatát, megérintette az egyik, hófehér ingbe bújtatott vállát, akkor érezte, hogy a hasában lévő, a köznyelvben csak pillangóknak nevezett hormonrendszer szétveti a testét, és félreérhetetlen jeleket küld lefelé és felfelé.

- Remélem nem gond, de vettem sajttortát is. Ha nem kérded, szívesen megeszem a tiédet is, mert amúgy éhen halok. Leülünk? - tette fel a kérdést, és mielőtt Amanda egyáltalán megszólalhatott volna, felkapta a tálcát és elindult két egymással szemben várakozó kanapé felé. A lány csak nézte őt, hátulról is jól végigmérte, majd a következő kérdéseket tette fel önmagának. Mégis hogy nézhet ki valaki hajnalok hajnalán ilyen jól? Miért is nem csókoltam meg akkor ezt a férfit, amikor lehetőségem volt rá? Miért is nem foglalkoztam vele az elmúlt hetekben? Ja, és ami a legfontosabb. Nem akar most azonnal feleségül venni, és véget vetni a szenvedéseimnek?

Amanda és Roland órákon át átszellemülten beszélgettek, a lány nem is érezte az idő múlását. Kezdetben még azon agyalt, mennyire nincsen ma randiformában, milyen nehéz napokon van túl, és hány fájó dolog érte mostanában. De hamar elpárologtak a fejéből az ártó gondolatok, helyette csak Roland volt, a nevetése, az illata és az, amiket mondott, kérdezett. Nem csak a férfi, de önmaga is tetszett neki. Ahogy kívülről látta magukat, bejött neki az az Amanda, aki most Rolanddal szemben ült. Az a nő, aki felszabadultan mesél, szívből nevet, flörtöl és ábrándozik. És nem az Amanda, aki az esetek nagy részében szomorkodik, sír, vagy éppen egy-egy Milán által kiváltott megalázó helyzetet próbál éppen túlélni, és újra levegőhöz jutni.

Órákkal később, amikor Roland felvetette, hogy már vissza kéne mennie dolgozni, csak-csak felmerült köztük a munkatéma. Amanda úgy volt vele, hogyha egész idáig őszinte volt a pasival, akkor nem most fog elkezdeni kamuzni neki.

- Emlékszel arra a munkatársamra, aki anno a közös vacsinknál a fejemre borított egy tál rizst?
- Persze.
- Na, összejöttek Nitcával, és ez okoz némi feszültséget a cégen belül.
- Ez mondjuk, nem lep meg
- vetette oda Roland, Amandába pedig ekkor nyilallt bele, hogy talán neki is megvolt Nitca. Elvégre az ő gyakornokuk, és kizárt, hogy egy olyan pasasra mint Roland, ne repült volna rá egy olyan ragadozó, mint Nitca.
- Hogy érted ez? - puhatolózott, de nem volt biztos benne, hogy hallani akarja az igazságot.
- Velem is próbálkozott. Aztán megsértődött, amikor nem álltam kötélnek. Azóta pedig utál.
- Utál?
- Igen. Azt mondta, nincs annál nagyobb bunkóság, mint amikor egy férfi nem hív fel egy nőt szex után. Erre felvilágosítottam, hogy mivel mi nem voltunk együtt, így tulajdonképpen nincs teher a vállamon. Erre közölte, hogy hát épp ez az. Az ugyanis a legnagyobb suttyóság, ha valaki kerek perec nemet mond egy nyílt szexajánlatra. Aztán rám csapta az irodám ajtaját.
- Szerintem te voltál az életében az első, aki nem kapva kapott az alkalmon
- fűzte hozzá reménykedve Amanda, de nem volt benne biztos, hogy a férfi igazat mond. Lehet, hogy ez csak az a verzió volt, amit ő ott, akkor hallani akart.
- Később elgondolkodtam rajta, hogy egy tárat azért megért volna, de inkább nem, túl macerás - vetette oda Roland, majd pedig kinyitotta a kávézó ajtaját Amanda előtt, aki szó nélkül kullogott ki.

A búcsú előtt Roland felajánlotta, hogy lecsekkolja a dokumentációjukat, ha a lány az este folyamán átküldi neki. Amanda ezen nagyon meglepődött, mert ugyan elmesélte, hogy Jutas másnap délre kérte be az anyagot a csapattól, arra azonban nem számított, hogy Roland titokban segítene a projektet olyan formába hozni, hogy az akadálymentesen lecsusszanjon a vezetőjük torkán.

- Nem szabálytalan ez? Elvégre ti bíztok meg minket, nem etikátlan, ha lecsekkolod azelőtt, hogy benyújtanánk nektek a tervezetet?
- Nem hiszem, hogy probléma lenne, ha adok pár ötletet. Vannak cégek, akik direkt igénylik a folyamatos konzultációt, velük például a tender összeállítása alatt végig egyeztetünk, a végén pedig valami olyat kapunk, amit már százszor láttunk, de az legalább tényleg olyan, amilyet vártunk. Szóval, ha átdobod ma este, vethetek rá egy pillantást, mielőtt a főnököd átküldi Martinnak.
- Ez egy csodás hír, köszönöm
- és tényleg így is gondolta. Eszébe jutottak Jutas szavai arról, milyen fontos ez a meló, és milyen jó lenne tökéletesre megcsinálni.

Miután elbúcsúztak, azonnal Milánt tárcsázta. Illetve nem is őt, hanem a cégük gazdasági vezetőjét, és őt is csak szigorúan szakmai szemmel, aggyal. Ezegyszer tényleg nem magával Milánnal akart beszélni, hanem azzal az emberrel, akihez vélhetően az összes munkafolyamat végterméke befut aznap estig, aki egyesíti majd a többiek által kidolgozott részeket, megvizsgálja a számokat és leellenőrzi a folyamatokat, mielőtt átküldi azt Jutasnak. Örült, hogy annak ellenére, hogy nem vesz részt a munkában, segíthet valahogy. Milán persze csak a századik csengésre vette fel.

- Hogy áltok a projekttel? Csak azért kérdezem, mert Roland hajlandó nekünk segíteni abban, hogy átnézi éjjel, mire jutottunk. Kiegészíti az ötleteivel, visszaküldi, így reggel még módosíthatunk, mielőtt leadjuk az anyagot. Lécci küldd át este, ha megvagytok vele, vagy ha olyan stádiumban van, amit már meg lehet mutatni - hadarta a lány, Milán azonban hallgatott.

- Úgy értesültem, te már nem vagy rajta ezen a projekten, így nem vagyok köteles tájékoztatni arról, hogy állunk vele. Továbbá kizártnak tartom, hogy elküldjük Martin első emberének a teljes dokumentumot, ráadásul Jutas tudta nélkül. Harmadrészt köszönjük, de nincs szükségünk annak a díszfasznak a segítségére, egyedül is boldogulunk.
- Milán, nem, nem boldogultok. Most nem lehetsz fasz, légyszives dobd át nekem
- kérlelte Amanda, de érezte, hogy megint áthatolhatatlan falba ütközik.
- Egyetlen ember lesz, akinek elküldöm, és az Jutas lesz - vetette oda, majd rácsapta a lányra a telefont.

Vissza - 32. rész   Tovább - 34. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda mozdulatlanul ült a műanyag konyhai széken, és szótlanul nézett maga elé. Csak az törte meg az őt körülölelő csendet, ahogy Regina letett elé egy tejhabos lattét, majd pedig magának is kitöltött egy adag feketét.

- Mondj el mindent újra, részletesen, mert azt hiszem, elsőre nem hallottam jól – utasította a kolléganőjét, aki nagyot sóhajtott, hogy ismét belekezdjen drámai történetébe. Mielőtt azonban szóra nyithatta volna a száját, Janka tépte fel az ajtót.

- Sziasztok, van még kávé?
- Persze, gyere
– válaszolt Regina.
- Valami gáz van? Szörnyű arcot vágtok – állapította meg Janka.
- Nitca szvingerklubba vitte Milánt, aki onnan egyenesen hozzám jött, hogy eldicsekedjen vele. A saját kulcsommal próbált meg betörni a lakásomba, majd a folyosókövön ülve vallott színt. Leülsz? – vetette oda Amanda, de fel sem emelte hozzá a tekintetét.
- Le. Szóval akkor Nitca és Milán? És akkor most együtt vannak?
- Ugyan már! Lássuk be, ez a nő nem Milán ligájában játszik. Kevés ő ehhez a csajhoz, nem is értem, mit eszik egyáltalán rajta – háborgott Regina.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy Nitca csak unatkozik, kiélvezi, hogy bárkivel kefélhet, és most éppen nem talál jobbat ennél a gyökérnél. Ez viszont nem Milán súlycsoportja. Az a kis orosz bula megeszi őt reggelire. Megcsócsálja és kiköpi majd, utána pedig ismét a te küszöbödön fog sírni. Majd meglátod - biccentett egyet a barátnője felé.
- Igen, de addig is egymás szájában lesznek – reflektált csalódottan Amanda. – Talán én sem vagyok Milán szintjén. Kevés vagyok ahhoz, hogy pár pillanatnál tovább lekössem a figyelmét.
- Na jó, elég ebből! Milán egy nehézsúlyú szociopata, és ha akarnál sem tudnál olyan mélyre süllyedni, mint ahol ő van. Előbb utóbb úgyis elfogy majd körülötte a levegő, Nitca ráun és kihajítja a fenébe. Kizárt, hogy pár dugásnál hosszabb távra tervezzen vele.

Regina már épp folytatta volna tovább Milán pocskondiázását, amikor kinyílt az ajtó, és szapora léptekkel Nitca magas sarkai léptek be rajta. Az immáron gyűlölt gyakornoklány, ahogy mindig, most is leírhatatlanul csinos volt. Magas derekú nadrágot viselt, ami kiemelte vékony derekát és szépen körberajzolta csodás alakját. Hozzá laza blúzt választott, és valami olyan csodamelltartót, ami szabályos, kerek kebleket varázsolt az amúgy kicsi és hetyke cickóiból. Csókos ajkaival beszélni kezdett, de Amanda először nem hallotta meg.

Az elméjében ugyanis egyetlen egy kép élt róla, az, ahogyan meztelenül térdepel egy külvárosi kéjlak ócska pamlagán, és a piszkos, sokszor használt párnába kapaszkodva várja, hogy Milán a magáéva tegye, mindezt pár izgalmában izzadó kéjenc szeme láttára. Beletelt pár másodpercbe, mire Amanda képzeletben ellépett attól a titkos kis ablaktól, melyen keresztül a szexelő párocskát nézte. Amíg az agya újra ruhát tudott adni Nitca testére, és amikor a füle is készen állt arra, hogy beengedje annak csacsogó hangját.

- Amanda, Jutas vár téged. Valami gáz van. Most küldött érted, és mondta, hogy Milánt is hívjam. Nem járt erre véletlenül? – próbálkozott a lány.
- Legutóbb még benned volt – suttogta Amanda de csak annyira hallhatóan, hogy az Reginához elérjen. Nem lehetettek azonban biztosak abban, hogy Nitcáig nem jutottak el a keresetlen szavak. A leányzó ugyanis még beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót. A teremben megfagyott a levegő, és a három zavart tekintet mind Nitcára szegeződött. Ekkor már Amanda is felfogta, mi történik, és kíváncsian várta, mit ad majd elő nekik. Úgy volt vele, hogy ennek a napnak már úgyis lőttek, és ha most a másik oldalról is végig kell hallgatnia a szvingesztorit, akkor jobb, ha minél előbb túlesnek rajta, vagy legalábbis addig, amíg még kitart a kávéja.

- Örülök, hogy mind itt vagytok, pár napja már akartam beszélni veletek – kezdte. - Nem tudom, tudjátok-e, de egy ideje együtt vagyunk Milánnal. Tudom, hogy nevetségesen rövid ideje dolgozom még csak itt veletek, de így alakult, szóval gondoltam szólok, hogy ne legyen ebből köztünk feszültség.

Regina volt az első, aki meg tudott szólalni, és mivel szentül hitte, hogy ezt a két szerencsétlent a jó szexen kívül semmi sem kötheti össze, úgy vélte, simán rákérdezhet a kapcsolatuk milyenségére, minőségére.

- Ne haragudj, de hogy érted, hogy együtt vagytok? Jártok, vagy mi?
- Valami olyasmi
– somolygott Nitca, a teremben lévők fejébe pedig szépen lassan bekúszott az Amanda által korábban leírt orgia képe.
- Ez furcsa – kontrázott Regina. - Milán iszonyatosan kötődik még az exéhez, nem is olyan régen, Füreden jöttek össze újra. Nagyon zavaros az a kapcsolat, a csaj teljesen a markában tartja. Említette már neked Szerénát?
- Igen, hallottam valamit a nőről, aki korábban itt dolgozott. De nem hiszem, hogy veszélyt jelentene rám – vágott vissza elképesztő magabiztossággal Nitca. - Ő már csak a múltja része, nem gondolom, hogy miatta ne érezhetnénk jól magunkat együtt Milánnal.

Amanda csak hallgatta, a szája szélét rágta, és érezte, hogy valahonnan elképesztő erő szállja meg. Elképzelte, ahogy feláll, leteszi a kávésbögréjét, lassan odasétál ellenségéhez, belemarkol a hajába, és csak tépi, és tépi, hogy a makulátlan tincsei tehetetlenül hulljanak alá. Még javában azt tervezgette, hogyan is verné péppé ezt a maximum ötvenkilós ribit, amikor is Nitca úgy döntött, ha már itt van, odaszúr még egyet.

- Remélem, hogy ez nem probléma neked Amanda. Tudom, hogy ti barátok vagytok, biztos nagyon furcsa ez most.
- Ugyan, nincs ebben semmi különös. Milán olyan sebességgel váltogatja a nőit, hogy az szabad szemmel szinte már követhetetlen, sokakról be sem számol nekem. Rólad például egy szót sem ejtett, pedig pár éjszakát már nálam töltött a héten.
- Igen, mert megkértem rá. Megbeszéltük, hogy titokban tartjuk a dolgot. Legalábbis Jutas előtt, nehogy bármi gond legyen a közös munkával. Biztosan ezért nem említett neked engem
– védekezett, és ez olyan jól belejött, hogy nem is akarta abbahagyni. - Higgyétek el, ez semmit sem befolyásol majd, a kapcsolatunk aligha hat majd ki a közös projekt sikerére. Vagy esetleg úgy veszitek észre, hogy bármi megváltozott, mióta egymásra találtunk?

Amandát a hányinger kerülgette már csak attól is, ahogy a kis betolakodó a szavakat formálta. Végül csak elöntötte az agyát a harag, és úgy volt vele, hogy ha valamikor, akkor most jött el az ideje annak, hogy jól kiossza Nitcát. Úgy vélte, hogy ha már Milánt nem küldheti el melegebb éghajlatra, akkor a kis barátnőjének viszi be a neki szánt ütéseket. Felállt, Reginát megkerülve letette a csészéjét a mosogatóba, majd egyenesen Nitca felé vette az irányt.

- Azt kérdezed, hatással van-e a munkánkra az, hogy Milánnal dugtok? Dehogy! Nekünk bőven elég, ha minden szvingerezés után be tud jönni reggel melózni, és elvégzi a rábízott feladatokat. Így is a nullával egyenlő az, amit csinál, és ha emiatt a kis liezon miatt még ennyit sem fog megtenni, akkor abból tényleg komoly gondok lesznek. Szóval nem szeretnék többet hajnalig helyettetek dolgozni, vagyis arra kérlek, csak annyira fáraszd le, hogy utána még tudjon lélegezni és számolni. Kösz. Elmentem Jutashoz.

Ezzel Amanda meg is kerülte a lányt, és elindult a főnök irodája felé. Regina kuncogásra húzta az ajkait, és végül kávéval kínálta Nitcát, aki még mindig megsemmisülve állt az ajtóban. Végül megfordult, és a mosdók felé vette az irányt, Jankáék pedig azon tanakodtak, honnan szedett össze Amanda ennyi bátorságot ehhez a monológhoz.

Pár méterrel Jutas irodája előtt Amanda hallani vélte, ahogy a főnöke kiabál. De annyira fel volt spannolva a konyhában történtektől, hogy ideje sem volt megijedni, vagy felkészülni arra, amit a vezér mondani akar. Kettőt kopogott a nehéz faajtón, de meg sem várva a választ, csak belépett. Jutas az asztala mögött állt, és épp pár A4-es lapot hajított el teátrálisan, amitől azok szerteszét szaladtak, majd csendben a földre hullottak. Amanda sejtette, hogy a pár éjszakával ezelőtti munkájuk dokumentumai ezek, de amikor Milánra nézett, csakis szexklubbos akciója közben látta, nem úgy, hogy csalódottan görnyedt egy, a teste alatt oly aprónak tűnő tárgyalószékben.

- Mi a probléma? Szóltak, hogy jöjjek.
- Az a gond, hogy amit összehánytatok, az egy kalap szar. Olyan szinten vállalhatatlan, hogy tovább sem küldtem Martinéknak. Zavaros, amatőr és nincs benne két olyan számítás, vagy eredmény, amik legalább korrelálnának egymással. Használhatatlan az egész.

- És akkor most mi lesz? – tette fel a kérdést Amanda amolyan minden mindegy alapon.
- Most az lesz, hogy sikerült még pár nap haladékot kikönyörögnöm, hogy leadhassunk egy újabb projektet. Olyan mélyen nyaltam be Martinnak, hogy ne vigye más vállalkozáshoz ezt a tendert, mint még soha senkinek eddigi pályafutásom során. Bármelyik sokadrangú reklámcég jobb ötleteket fosott volna ki magából annál, mint amit ti összeraktatok nekem – tajtékzott Jutas, akit Amanda sosem látott még korábban ilyen ingerültnek. - Szóval most az lesz, hogy ti ketten szépen újra leültök, és az elejétől a végéig megcsináljátok ezt a szart. Nem érdekelnek sem a kifogások, sem Nitca, sem a kettőtök mizériája. Tényleg a vállalat sikere múlik most azon, hogy megkapjuk-e ezt a munkát. Ma szerda van, pénteken reggelre legyen az e-mail fiókomban az anyag. Menni fog? Képesek vagytok együtt megoldani ezt a feladatot?

Milán alig láthatóan emelte meg a vállát, tudatván, hogy részéről valójában teljesen mindegy. Hiszen neki amúgy sem számít, mit, kivel és mikorra kell elkészítenie. Amanda viszont úgy döntött, hogy ha már Nitcával szemben sikerült kiállnia magáért, akkor nem most fogja abbahagyni. A kollégája hajnali akciójával ugyanis végleg betelt nála a pohár, úgy érezte, lesz, ami lesz, véget vet a szenvedésének, aminek szinte az élete minden területén Milán az eredője.

- Péter, sajnálom, és tisztelettel, de vissza kell utasítanom ezt a megbízást. Ha jól tudom, én eredetileg nem is voltam rajta ezen a projekten, és csak Regina betegsége miatt örököltem meg a munkát. És mert Nitca miatt félrecsúszott egy-két számítás, azon az éjjelen én voltam az egyetlen, aki mozdítható volt. Segítettem, de nem kívánom az egészet elölről kezdeni. Nem tudok, és nem is szeretnék részt venni Martinék kampányában – remegte Amanda, és erre azért már Milán is felemelte a fejét. A főnök némán állt, várta, mi fog még következni, és lassan torzult el az arca. - Ha kell, szabadságra megyek, ha arról van szó, fizetés nélkülire, ha pedig nem engedsz el, akkor felmondok, de egy percet sem tudok tovább együtt dolgozni Milánnal, sajnálom – csattant fel, a két férfi pedig előbb egymásra, majd újra őrá nézett.

- Erre semmi szükség – szólt bele Milán, de Amanda ügyet sem vetett rá.
- Tudom, hogy ez egy őrülten nagy projekt és egy hatalmas lehetőség, mind a cégünknek, mint pedig a benne dolgozóknak. Én azonban nem tudom, mit is akar Martin pontosan. Nem voltam ott a kezdeti tárgyalásokon, utólag csöppentem csak bele, ez okozhatta a hibákat az anyagban. Felkészületlen voltam és vállalom a felelősséget mindenki helyett – mondta, majd tüntetőlegesen Milán szemébe nézett.

Jutas egy ideig hallgatott, végül annyit mondott, hogy jó, erről majd még később beszélnek. Ha így érzi, akkor ő elfogadja a lány döntését, de a továbbiakról nem ejtett szót. Annyit kért, hogy Amanda küldje be most Reginát, péntek délután pedig beszéljenek majd négyszemközt. Ezzel Amanda ki is fordult az ajtón, beküldte hozzájuk a konyhában várakozó barátnőjét, majd pedig visszament az asztalához. Felkapta a laptopját, és a táskájába sörpört egy-két személyesebb tárgyat. Úgy volt vele, semmit nem fog sajnálni akkor, ha többet már vissza sem tér ide, majd egész egyszerűen beszállt a liftbe, és autójával kihajtott a mélygarázsból.

Két percre rá a telefonján látta, hogy Milán küldött neki egy üzenetet Facebookon. Olvasatlanul hagyta, de azért a lezárt kijelzőn keresztül elolvasta. Az állt benne, hogy: "Nem mondhatsz fel. Akkor inkább én teszem meg! Beszéljünk!"

Vissza - 31. rész   Tovább - 33. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Nemcsak a kezében lévő mobil, hanem Amanda egész teste remegett. Volt valami felfokozott vágyakozással teli, de ijesztő, páni félelem a levegőben, ami egy pillanatra szoborrá dermesztette. Halk mocorgást hallott kintről, mintha vendége épp most foglalt volna helyet a kövön. Mivel még nem készült fel arra, hogy szembenézzen a démonnal, a fürdőszoba felé vette az irányt. Egy gyors fogmosás és kézzel fésülködés után lecserélte a pizsamáját valami kevésbé ócska és elnyűtt pólóra, de úgy volt vele, bármit is akar tőle Milán hajnalok hajnalán, ahhoz jó eséllyel a meglévő dresscode is tökéletes lesz.

Elvégre, ha lesz valami azért, ha pedig nem, akkor azért teljesen mindegy,  mi van rajtam – gondolta magában.  A neki küldött üzenetekre nem válaszolt, helyette lassan nyúlt a zárban lévő kulcsa felé. Csendben fordította el, majd nagy levegőt vett és kinyitotta az ajtót. A földön ülő Milánnak csak az arcéle látszódott a tűzlétra felül beszűrődő, tompa fényben. Az okozott zajra megemelte a tekintetét, de Amanda várakozásaival ellentétben nem szólalt meg. Gondterhelt volt, mint aki valami súlyos terhet cipel. Ettől az ábrázattól jóformán csak megijedni lehetett,  és a korábbi tapasztalatok alapján a lány joggal hitte, hogy nem fog tetszeni az, amit majd hall.

Legszívesebben mellékucorodott volna, némán beleásta volna magát az ölelésébe, belélegezte volna az illatát, és hagyta volna, hogy Milán valami szuperhihetőt hazudjon, bármit, ami kíméletesebb az igazságnál. Annál, hogy megdugta Nitcát, hogy Szeréna gyengeségeivel takargatja a sajátjait, és hogy most tuti megint valami ép ésszel felfoghatatlan dolog történt, különben a férfi nem lenne ott hajlani fél ötkor a lábtörlőn.

- Mit keresel itt? – vetette oda olyan flegmán, amennyire csak bírta, a karjait összefonta maga előtt, és még a lábait is keresztezte. Ennél zárkózottabb és elrettentőbb testtartást aligha tudott volna felvenni, de úgy volt vele, minden eszközét beveti az elutasításba.
- Nyilván téged – hangzott a halk válasz.
- Nem értem, ez miért is annyira nyilvánvaló, de tessék, megtaláltál.
- Bemehetek? – próbálkozott, Amandát pedig jóformán kibillentette az egyensúlyából a kérdés. Elvégre ő ezt a beszélgetést határozottan egy semleges területen, vagyis a folyosón képzelte el, eszébe sem jutott, hogy be kellene invitálnia Milánt, leültetni a Kátéval összeszexelt ágyra, frissítővel kínálni és úgy tenni, mintha legjobb barátok lennének, és mintha teljesen normális dolog lenne az, hogy kulccsal próbált betörni hozzá az éjszaka közepén.

- Honnan tudod, hogy egyedül vagyok?
- Miért, nem vagy egyedül?
- Nem az a lényeg –
dünnyögte vesztes helyzetében a lány, Milán pedig a már olyan jól ismert, hamiskás mosolyára húzta el a száját.
- Akkor legalább ülj le!
- Nem vagyok biztos abban, hogy hallani akarom…
- Mit?
- Amit mondani fogsz.
- Biztos vagyok abban, hogy nem fog tetszeni.
- Akkor meg minek vagy itt?
– vágott vissza, és közben leült mellé a földre. Éppen csak annyira közel, hogy összeérjen a lábuk, létrehozván ezzel valamiféle testi kontaktust.
- Mert szükségem volt egy barátra.
- Egy barátra? – Ízlelgette a szót Amanda, és szinte megfeledkezett magáról, amikor hangosan, gúnyosan kimondta ezt a szót.
- Rád volt szükségem.
- Mi történt Nitca bulijában? – próbált egyszerre terelni és tudakozódni.
Jó volt, egész sokan eljöttek még így az utolsó pillanatban is. Jutas, Janka és Robiék is leugrottak egy sörre.

Amanda csak hümmögött, úgy döntött, nem szakítja félbe a sztorit.

- Te miért nem jöttél? Vártalak - hazudta. A lány tudta, hogy Milán szándékosan próbál az iránta táplált érzelmeire hatni, így minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy ne omoljon össze kártyavármódra.
- Nem tudom, feltűnt-e neked, de elég rossz kedvem volt tegnap. Ráadásul Regina is beteg, így arra jutottunk, hogy nem megyünk. Gondolom ne maradtunk le semmiről…
- Jutas csak muszájból jött le, és hamar le is lépett. A többiek még egy ideig próbálkoztak, de nem sok mindent tudtak kezdeni Nitcával. Így hamarosan ketten maradtunk…
- Ha most azért jöttél ide, hogy részletesen elmeséld a soron következő közös éjszakátokat is, akkor kíméletlenebb vagy, mint valaha gondoltam – próbált megállj parancsolni Milánnak, a felfelé törő durva megjegyzéseknek, és könnyeknek.
- Jó, akkor nem mondom el, mi volt.
- Nem fogok könyörögni, ne is reméld. Vagy nyögd ki most, vagy bemegyek és alszom tovább – emelte fel a hangját Amanda.

Aztán Milán belekezdett. Előadta, hogy a bulika végeztével Nitca taxit hívott, mondván, elviszi magával valahova.
- Gondoltam a lakására megyünk. Kézen fogott és maga után húzott, nemleges választ határozottan nem fogadott el.
- Ó, pedig te biztosan nagyon igyekeztél ellenkezni.
- Gyanúsan messzire mentünk. Úgy tudtam, valahol a rongyrázó Marina-parton bérel neki az apja valami kecót, ehelyett a pesti susnyásban kóvályogtunk. Ittas voltam, és csak arra emlékszem, hogy családi házakat, és leszálláshoz készülődő repülőket láttam.

Amanda nagyjából idáig tudta követni a férfi mondanivalóját. Ami ugyanis ezután jött, minden várakozást, hiedelmet, reménykedést, rémálmot és félelmet felülmúlt.
- Mire összeszedtem magam, hogy kiszálljak, már rendezte a fuvart, kipattant a másik oldalon és a szoknyáját húzogatta. A kocsi elhajtott, én meg azt éreztem, kidobom a taccsot. Azt mondta, nyugi, és hogy bent majd iszunk valamit - halladszódtak még valahonnan távolról Milán szavai.

Kiderült, hogy Nitca több, mint rutinosan indult el az egyik a ház felé. Pontosan tudta, hogy nyílik a kapu, és hol kell bemenni az épületbe. Aztán pár lépcsőfokot mentek felfelé egy szűk előszobában, de ezen a ponton Milán még simán azt hitte, valami házibuliban folytatják majd az estét. Aztán beleütköztek egy nagydarab állatba - mesélte, aki közölte velük, hogy pároknak 15 000 lesz. Ő persze még mindig nem tudta, mi is történik, de akkor Nitca elengedte a kezét és a tag nyakába borult.

- Az is elég levágós volt, hogy nem először találkoznak. Csak egy tízest találtam a zsebemben, azt ledobtam a pultra, bár még mindig nem voltam tudatában annak, hová is jöttem - vallotta be. - Nitca mondott neki valamit oroszul, amitől a tag máris nem akart szétverni, így végül azzal, hogy ismered a járást bébi, utunkra engedett minket.

Amanda megtudta, hogy ezután Nitca, és a mögötte kullogó Milnán egy keskeny lépcsőn ereszkedtek lefelé, majd egy öltözőszerű szobában az orosz lány közölte vele, hogy vetkőzzön le, majd pedig megmutatta neki, hol talál fürdőlepedőt.

- Ekkor kezdtem erősen gyanakodni, hogy ez nem csak egy sima házibuli lesz - próbálkozott Milán, de Amanda nem nagyon fogta már fel, miről is beszél. A saját lakásának ajtajában ült, de úgy érezte, nincs már alatta talaj, és éppen zuhan a semmibe. Csak azt tudta, hogy nem akarja hallani Milán sztoriját, de a férfi sajnos megállíthatatlan volt.

Nitca egy mozdulattal lehúzta magáról a ruháját, és úgy ahogy volt, fehérneműben és magas sarkúban elindult visszafelé a lépcsőn. Így persze Milán sem gondolkodott sokat, bedobálta a cuccait egy szekrénybe, magára tekert egy törölközőt, és elindult a tökéletesen kerek popsi után. Csak arra emlékszik, menniyre ragadt a padló, ahogy mezitláb lépkedett rajta, és hogy iszonyatosan meleg volt és büdös. Meztelen testek ültek egy jakuzziban és akörül. Mintha egy uszoda lett volna bezsúfolva egy pesti családi ház nappalijába, ami körül csupasz emberek, - akik látszólag jól ismerték már egymást - ültek és koktélozgattak.

- Nitca épp a pultnál pucsított, amikor odaértem, valami színes piával kínált. Addigra már leesett, hogy egy szvingeklubba hozott, és akkor már minden mindegy alapon lehúztam az italt.

Ezután Nitca és Milán helyet foglaltak a pucérkodó baráti társaság között, akik kitörő örömmel vették az érkezésüket. A kövér, elhízott, miláni kifejezéssel élve zsírdisznók Nitca formás testét gusztálták, és várták, mikor is kerülhetnek végre igazán közel hozzá. A nők persze Milánt fürkészték, a friss húst, és üdvözölték a tényt, hogy ezegyszer végre nem a szokásos, rákosborzasztói szexszomszédaikkal kell majd enyelegniük. Milán állította, hogy ez neki még nem hozta meg a kedvét a dologhoz, de akkor hirtelen Nitca felugrott a vörös bőrkanapéról, és közölte, megmutatja a kedvenc szobáját.

A fiatal gyakornoklány által favorizát helység egy ablaktalan szoba volt, melynek minden oldalát tükör borította. Csak egy franciaágy volt benne, ami középen állt, nyilván azért, hogy jól megközelíthető, minden irányból körbejárható és -állható legyen. Vörös lámpa világította be a teret, és az egyik falon volt egy kisebb lyuk is, ahonnan azok kukkolhattak, akik nem mertek beljebb jönni. Itt kínálkoztak tálcán a különböző típusú óvszerek, mint a ház ajándékai.

Milán olyan részletes leírást adott a helyről és a környezetükről, hogy Amanda úgy érezte, éppen azon a kis kukucskálón keresztük bámulja a szexelő párost. A csodálatos testű és gyönyörű arcú Nitcát, a selymes bőrével, és a tökéletesen omló hajával. Elképzelte őket egymás karjaiban abban a piszkos, szexszagú teremben szeretkezve. Látta maga előtt a mellette ülő férfit, ahogy vágyakozó, nyálcsorgató nézőközönség előtt magáévá teszi ezt a megfejthetetlen csodalányt, aki olyan mesterien irányítja a környezetét, hogy azt tanítania lehetne. Mondjuk hülye is lenne továbbadni a tudását...

Arra a kérdésre, hogy a többiek miért csak álltak és néztek, miért nem szálltak be a buliba, az a válasz érkezett, hogy azért, mert Nitca Milánon kívül senkinek sem engedte, hogy megérintse. Ő csak azt élvezte, hogy nézik, hogy olyan férfiak, akik sosem kaphatnák meg, bámulják őt szex közben.

- Mocskos volt és perverz, ezért is tetszett annyira a dolog - kapott el egy fél mondatot újra Amanda, de nem tudta, hogy ezek a szavak tényleg elhangzanak-e, vagy már csak az elméje űz vele bolond tréfát. Hogy végül miképpen ért véget a történet, nem is teljesen tiszta a lány számára. Csak arra az iszonyatos gyomorfájásra emlékezett, ahol akkor akkor fáj a test, amikor valami olyat hall, amit jobb lett volna inkább nem tudni. Amikor egy számunkra fontos ember meglepő részletességgel mesél el egy olyan aktust, aminek sajnos nem mi voltunk az alanyai.

Na, nem mintha Amanda ott akart volna lenni. Nem mintha az extra környezetet, az erektált nézőközönséget, vagy a bátorságot irigyelte volna Nitcától, amiért ki meri élni a legvadabb vágyait és megvalósítani a szexfantáziáit,  és ha az izgatja fel, hogy idegenekl lesik, miközben elélvez, akkor odamegy, ahol ez meg is kapja. Nem. Amanda csak Milánt akarta ebből az egész egyenletből. Az fájt neki, hogy a férfi már megint mást választott helyette, hogy ő megint alulmaradt az érte folytatott versenyben. Hogy ő ismételten csak arra jó, hogy Milán idejöjjön, az arcába vágja, mekkora Casanova, hogy szvingeklubba jár, és egy álomnőt kefélget, amikor pedig végzett vele, beállít, hogy ők ketten barátilag elcsevegjenek erről.

Amanda nem is nagyon tudta, de nem is igazán kívánta kommentálni a történetet. Annyit fogott fel belőle, hogy Milán ismét Nitcával volt, és hogy ez már igenis több annál, mint hogy egyszer véletlenül összeszexeltek. Nitca pontosan tudja, mit akar Milántól, és azt is, hogy éri el. Amit a férfi látszólag élvezett is, így már csak az az egy kérdés lebegett a levegőben, hogy mégis mi a fenéért jött ide azért, hogy mindezt elmondja?

- Nem tudom. Egyszerűen nem tudtam, hová mehetnék.
- Akkor megtennéd, hogy most elmész innen is? Valahova máshova? Kérlek
- nyögte Amanda és lassan megpróbált két lábra állni.

Milán követte, de nem fűzött hozzá semmit. Most bezzeg nem szólalt meg, pedig inkább korábban kellett volna hallgatnia. Bűnbánó arcot vágott, mint aki valamit nagyon sajnál, bár még maga sem tudja, mit. És mint aki tényleg nem tudja megmondani, mit keres itt, de már indul is. Amandát a tarkójánál fogva húzta közelebb magához, hogy adjon egy puszit a feje búbjára. Közben a kezébe adta a lakáskulcsát, ami még korábban maradt nála, és amivel ma reggel próbált meg betőrni. Majd pedig pontban fél hatkor távozott a korábban általa nyitvahagott folyosóajtón, és vissza sem nézett. Csak olyan milánosan, ahogy szokta.

Vissza - 30. rész   Tovább - 32. rész

Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda azóta nem járt otthon, hogy napokkal ezelőtt rázárta Milánra a lakásajtót. Félve lépett be, de azt nem tudta, mitől is tart igazából. Hangtalanul járkált a szobák között, nyomokat keresett, őrá utaló jeleket. De a méretes párnakupacokon és a meggyötört paplanhalmokon kívül semmi sem  emlékeztette arra, hogy Milán ott járt. Pizsamába bújt, és befeküdt az ágyába. Mélyen a gyűrött anyagok közé szippantott, de a saját, és a jól ismert öblítő illatán kívül semmit sem érzett. Akármennyire is szerette volna, már nem találta meg Milánt a textilromok köztött.

14:00

Mielőtt a délután közepén elbóbiskolt volna, még egyszer átolvasta Milán neki küldött levelét. Az elmúlt napokban számtalanszor megtette ezt, most azonban remélte, talál még valamit a sorok között, amit korábban nem vett észre. Ott voltak a mit is kezdenék igazából veled és a nem mernék ilyet bekockáztatni kezdetű mondatok, és a további, keserves frázisok, melyek közt nem volt semmiféle titkos üzenet, nem bújtak meg bennük reménykeltő szavak. Csak a szokásos elutasítás kiabált a néma irományból. Amandát a mobiljával a kezében nyomta el az álom, amiből pár órával később egy Facebook-üzenet csippanása verte fel. Káté írt, hogy úgy néz ki, ráér ma este, és ha oké a dolog, akkor felugorna valamikor, hogy bepótolják a legutóbb elmaradtakat.

16:00

Amanda az álommező határán azon merengett, nincs semmi oka arra, hogy nemet mondjon az ajánlatra. Ha Milánnak egyetlen olyan indok sem jutott eszébe, ami meggátolta volna abban, hogy Nitcával szexeljen, akkor neki most aligha kell rosszul éreznie magát. Főleg a délelőtt történtek tükrében. Így végül egy lelkesedő emotikont küldött az exének, és annyit kért tőle, legalább az órát írja meg, mit is ért pontosan este alatt.

17:00

Egy órával később egy e-mail tompa hangja keltette. Jutastól jött, de a privát címére, ami persze rögtön gyanakvásra adott okot. Valami spontán buliról írt, amit ma este tartanak a Parfümben, és amire mindenkit szeretettel vár. Még félig-meddig szunyókált, de visszaírt a főnökének, hogy nincs abban az állapotban, hogy ma szórakozzon, és megkérdezte, egyébként miről is van szó. Így derült ki, hogy Nitca partyt szervez. Állítólag úgy fogalmazott, összerázza a csapatot, hogy szeretne mindenkit közelebbről megismerni, és kicsit lazítani. Amanda minden erejét összeszedte ahhoz, hogy továbblökje a levelet Reginának, és csak annyit fűzött hozzá, hogy: ugye nem megyünk?

19:00

A barátnője azonban csak két óra múlva reagált, így az újboli ébredés megerősítette abban a hitében, miszerint hiába lop el valaki egy fél szabadnapot, kizárt, hogy pihenni tudjon, ha van okostelefonja. "Én beteg vagyok, nem kell mennem Nitca bulikájába" - írta Regina, mire Amanda csak annyit felelt, hogy neki sem kötelező. "Ma Jutas látott sírni az irodában. Gondolom elnézi nekem, ha ezt most kihagyom. És amúgy is... Az a hülye picsa egész biztosan csak önmagát akarja megint jól összerázni Milánnal, és nem a vadiúj munkatársait egymással. "Szánalmas, hogy ehhez ilyen agyafúrt trükkre van szüksége" - fokozta a beszélgetés hangulatát Regina, ami után Amanda egyertértőn hajtotta vissza a fejét a párnájára.

19:30

Fél óra sem telt bele, mire Káté megüzente, kilencnél hamarabb nem ér oda. Ekkor Amanda végképp átadta a világ elől elmenekülő, kora esti szundikálás lehetőségét a felejtésnek, és úgy döntött, felkészül az exe érkezésére. Ráhangolódás alatt többek között a viseltes ágyneműgarnitúra lecserélését, a teste célterületein lévő összes szőrszál eltüntetését, a tökéletes ruhadarabok kijelölését és egy fél üveg bor elpusztítását értette.

21:00

A múltja persze semmit sem észlelt a gondosan kiválasztott öltözékből, hamar a laminált padlólapra hajította a korábban legszexisebbnek ítélt cuccot. A szokásos rutinmozdulattal markolt bele a kifogástalanul egyenesre vasalt hajkoronába, ügyet sem vetve az egymáshoz tökéletesen passzoló, és az eddig még felavatatlan fehérnemű-kollekcióra. Olyan vehemenciával falta Amanda kislányosra borotvált részeit, hogy aligha vette volna észre, ha néhány pihécske véletlenül kimaradt volna a nyírásból. Ez a fajta érdektelenség persze érvényes volt a frissen megvetett ágyra, az Amanda otthonában honoló látszólagos rendre és a gyorsan odavarázsolt tisztaságra is.

22:00

Mikor Amanda egy órával, valamint egy igazi és egy színlelt orgazmussal később bezárta távozó exe mögött a folyosórácsot, örömmel töltötte el, hogy legalább az elmúlt néhány órában nem gondolt Milánra. Hogy végre a vele való veszekedésen kívül más módon is levezethette a benne gyülemlő feszültséget, és persze azért is, mert újra találkozhatott Kátéval, aki ha csak egy kis időre is, de elvonta a figyelmét káoszos életéről. A fejében lévő vészcsengőt, mely arra figyelmeztette, milyen ócska bosszú is volt ez, gyorsan sikerült elhallgattatnia, és máris más megvilágításba tudta helyezni az elmúlt napokban történteket. Így máris nem tűnt akkora árulásnak, hogy Milán felpróbálta Nitcát, és ez megkönnyebbüléssel töltötte el.

23:30

Napok óta először érezte úgy, hogy végre igazán jól fog aludni. Mert ha meg nem is oldódtak, de legalább egy kissé a helyükre billentek a dolgai.

01:00

Pechére azonban az a mámoros, kellően, de nem elegendően kielégítő, levegőben lebegős, valahol mélyen diadalittas, de miértekkel teli állapot, amit egy nő akkor érez, amikor nem azzal a férfival szexelt, akivel eredetileg szeretett volna, nem tartott sokáig. Szendergés helyett Nitca buliján gondolkodott, hogy vajon kik vettek részt rajta, milyen lehet, és persze azon, Milán elment-e.

Éjszakára lenémította a mobilját, mert igazából pihenni akart, és nem arra kelni, hogy Jutas hívogatja, hol van, és hogy a viberen Janka meséli, ki mit művelt a nagy lazításban. És ugyan nem hitte, hogy Milánra írna neki bármit is, ezen az éjjelen nem is lett volna kíváncsi arra, mit mondana, hogyha mégis.

04:30

Ezért is lepődött meg, amikor hajnalban egy korábban sosem hallott zörejre ocsúdott fel, amit először nem is tudott beazonosítani. Ijedten ébredezett, mert a zaj a bejárati ajtó felöl érkezett. Úgy tűnt, hogy valaki kulcsal akart bejutni a lakásába, és ez csak azért nem sikerült neki, mert Amandáé belülről már kitöltötte a zárat. Azt az ébrenlét határán is pontosan tudta, hogy ez mindössze három embert jelenthet. Az anyját, a takarítónőt, és a pótkulcs jelenlegi birtoklóját, azaz Milánt. Felült az ágyán, és azon agyalt, az első kettő kulcstulajnak egész biztosan nem lett volna oka, hogy fél ötkor beállítson hozzá. Ürügye mondjuk Milánnak sem lett volna, de mindközül ő tűnt a legőrültebbnek.

Gyorsan a lehallkított telefonja után nyúlt. Először az időt állapította meg, majd pedig meglátta a kollégája üzeneteit. Miközben a sorokat olvasta, hogy Milán felé tart, majd pedig, hogy meg is érkezett a házához, a lábai maguktól vitték a testét az ajtó felé. Rátapasztotta a fülét, de nem hallott semmit. Úgy tűnt, az álbetörő feladta, és hirtelen már a réseken sem szűrődött be a folyosólámpa fénye. Így okkal remélhette, hogy csak álmodta az egészet, és Milán a valóságban nem próbált meg bejutni a lakásába hajnalok hajnalán. Ekkor azonban megrezdült a makrában tartott készülék, a kijelzőre pedig azt írta, "Itt várok".

Vissza - 29/3. rész   Tovább - 31. rész

Most kezdem, irány ez első rész!