05

nEM AKARTALAK MEGCSÓKOLNI! (47. rész)

0 Komment
0 Reblog

Amint a taxi felé lépdeltek, Amanda iszonyú fájdalmat érzett gyomortájékon. Rosszul érezte magát, amiért kiosztotta Milánt. Hogy nem hallgatta végig, amikor végre egyszer önmagától akart mondani neki valamit. Hogy egyfolytában támadta, annak ellenére, hogy kíváncsi volt, mivel is állt volna elő. Legszívesebben utána ment volna, hogy kiengesztelje, de addigra már senki sem tudta, hol jár. Regina már a kocsiban volt, amikor megszületett Amanda fejében az ötlet, miként is teheti jóvá korábbi butaságát.

- Bocs, bent felejtettem valamit, egy perc és jövök – kiabálta a barátnőjének, aki tolmácsolta az üzenetet a sofőrnek, mialatt Amanda visszarohant az étterembe.

A szemével Jankát kereste, és amint meglelte, odavágtatott hozzá.

- Hello, mi most lelépünk Reginával, egy valamit viszont kérlek, tegyél meg nekem. Küldd el nekem Messnegeren Milán címét!
- És szerinted én azt honnan tudom?
– kérdezte Janka, aki nem tudta leplezni meglepettségét.
- Pár órája mondtad a WC-ben, hogy te vagy az utóbbi időben Jutas jobb keze HR kérdésekben, te segítettél új munkaerőt keresni és azt is tudod, Milán meddig dolgozik még nálunk. Akkor tuti hozzáférsz mobilról valami olyan doksihoz, amiben benne vannak a jelenlegi dolgozók adatai. Ugye?
- Hát, elképzelhető - bizonytalankodott.
- Voltam már nála párszor, a taxisnak viszont nem tudnám megmondani, hol lakik pontosan. Hatodik kerületi címet keress!
- Rendben, megnézem, mit tehetek
– válaszolta Janka és máris elővette a mobilját. Mivel az este folyamán kiderült, ő maga is áruló volt, nem is tehetett volna mást.
- Köszi, várom – vetette oda Amanda és már ott is hagyta.

Már alig várta, hogy Regina kiszálljon, és ő Milán lakása felé vehesse az irányt. Elköszönt a barátnőjétől, és közben a telefonját leste, Janka üzenetét várva. Ő azonban nem írt. A taxisofőrnek viszont mondani kellett valamit, így belőtte az irányt, és azonnal tárcsázott. Kétszer járt ugyan Milánnál, ahonnan egyszer Regina űzte messzire, másodszor pedig önmaga szaporázta onnan a lépteit, miután lefeküdt vele. De egyik alkalommal sem figyelt arra, melyik utcában van, és milyen házszám alatt található Milán otthona.

- Kellene a cím, találtál valamit? – faggatta idegesen a kolléganőjét.

- Első körben egy vidéki címet. De tovább kutattam, és belefutottam egy hatodik kerületibe is. Valószínűleg bérel, vagy lehet, hogy ez csak egy kamucím, hiszen nála sosem lehet tudni. De azért elküldöm. Adj még egy percet!

Miután a taxi irányba állt, egyre jobban izgulni kezdett. Nem tudta, mit is fog mondani, ha Milán egyszer csak ajtót nyit neki. Hogy némi időt nyerjen, megállította az autót egy éjjel-nappali bolt előtt. A szegényes felhozatalból két üveg bort választott, szigorúan 1500 Forint felettieket, azt remélve, a kellemes nedűk segítenek majd oldani a feszültséget, ha eljött az ideje. Az ismerős kapualj előtt már tudta, hogy Janka jó címet küldött neki, amiért magában nagyon hálás volt. Rögtön megnyomta az idegen nevet jelző csengőt, nehogy legyen ideje pánikba esni.  Mivel elsőre nem jött válasz, újra megpróbálta. Milán ekkor már beleszólt:

- Igen?
- Hello! Én vagyok! Azért jöttem, hogy beszélgessünk. Vagyis, hogy végighallgassalak.

Válasz nem érkezett, az ajtó viszont kinyílt, ami azt jelentette, hogy mégsem haragszik rá annyira. Mikor a bejárati ajtóhoz érkezett, Milán már a kulccsal zörgött. Lassan vált láthatóvá a fehér pólóba bújtatott mellkasa, a fekete boxerbe öltöztetett alteste, valamint álmosnak tűnő ábrázata. Szándékosan nem szólalt meg, csak az ajtófélfára támaszkodva nézett hívatlan vendégére. Aki zavarában azonnal makodni kezdett.

- Szia! Ne haragudj, amiért bunkó voltam és direkt nem hallgattalak meg. Most itt vagyok, és ha még szeretnél, beszélhetünk. Hoztam bort is, mert azt mondtad, ha kapsz piát, válaszolsz az összes felmerülő kérdésemre - hadarta, a magasba emelte a két üveg szőlőt, majd pedig könyörgő pillantásokat vetett a munkatársára.

Mivel túl szexinek látta, görcsösen tartotta vele a szemkontaktust, nehogy a tekintete a teste különböző kitüremkedéseire vándoroljon. Milán azonban szándékosan nem szólalt meg, és pontosan tudta, hogy a lány ettől majd még inkább zavarba jön. És kénytelen lesz tovább folytatni a beszédet.

- Bocs, tudom, írhattam volna, de hírtelen jött az ötlet, hogy megleplek. De ha már aludtál, akkor elmegyek. Vagy, ha van itt valaki, akkor nem akarlak zavarni. Tudod mit, inkább megyek is - hadovált idegesen, mert akármit mondott, a férfi nem reagált rá.

Már majdnem sarkon fordult, amikor Milán végre megkegyelmezett.

- Honnan tudtad, hogy egyedül vagyok? – kezdett ismerős flörtölésbe, majd egyik lábáról a másikra állt.
- Hát, kábé háromnegyed órája léptél le az étteremből, na, nem mintha figyeltem, vagy számoltam volna a perceket. Azóta hazavittem Reginát, kiderítettem a pontos a lakcímed és vettem piát. Ha te ezalatt felhívtad és megdugtad Nitcát, akkor tényleg nem vagy semmi – mondta el egy levegővel, majd egy pillanatra el is hitte, hogy amit elmondott, az tényleg történt. - Szóval itt van?
- Nincs!
- Akkor bemehetek?
– próbálkozott.
- Még nem.
- Mit kell tennem, hogy bebocsátást nyerjek?
- Minek akarsz bejönni? Úgy tudom, már mindent elmondtál. Amit én akartam volna megosztani, abból pedig semmi sem érdekelt. Egy okot mondj, amiért be kellene, hogy engedjelek!
- Azért, mert megcsókoltál
- bukott ki Amandából az igazság.
- Nem akartalak megcsókolni - jött a szívbemarkoló válasz. - Először csak azt akartam, hogy hallgass el. Meg akartam akadályozni, hogy tovább tiltakozz. Aztán meg azt szerettem volna, hogy beszélj már, és nem maradt más ötletem. De nem akartalak megcsókolni - ismételte meg szörnyű kijelentését.

- Akkor sajnos nincs több érvem. Elmegyek. A piát pedig elviszem magammal, hogy otthon lerészegedhessek. Légy jó!
- Kicsit későre jár. Aggódom azért is, hogy esetleg itt ragadsz
- élcelődött Milán és közben mosolygott is, amivel jóformán a lány vesztét okozta.
- Azt hittem, azért aggódsz, hogy mi lesz velem, ha éjjel kilöksz az utcára ezen a furcsa környéken. Amúgy attól nem kell tartanod, hogy nálad maradok. Amint megtudom, amit akarok, hívok egy taxit.
- És ha nem válaszolok?
- feszítette tovább a húrt Milán.
- Figyelj! Nem akarok veszekedni. Jó szándékkal jöttem ide, hulla fáradt vagyok, és totál megalázó, ahogy itt túráztatsz és vallatsz a rohadt lábtörlőn. Ne szórakozz, légy szíves dönts el, hogy beengedsz, vagy kidobsz – húzta fel magát egyre jobban Amanda.
- Hát, ha nem félsz bejönni, akkor gyere. Legutóbb kicsit sebesen távoztál.

Amanda épp csak átlépte a küszöböt, amikor beúszott az elméjébe az az éjszaka, amikor ők ketten szexeltek egymással. Vagy legalábbis valami olyasmit csináltak, csak éppen élvezeti érték nélkül. Mivel azzal kapcsoltban jó emlékeket keresve sem tudott volna találni, zavarában nem reagált a férfi kijelentésére. Csendben levette a kabátját és a cipőjét, majd megindult a konyhája felé. Csendesen elemelt két bögrét a mosogatótálcáról, és elcsavarta az egyik borkupakot. Korábbi látogatása alkalmával nem járt a konyhában, így amikor ott állt, beugrott neki Nitca látogatása, és az, hogy Milán a leírása alapján éppen azon a helyen tette magáévá először. A konyhapulton terpesztő gyakornoklány képét igyekezett gyorsan kiverni a fejéből, és megindult a hálószoba felé.

Milán az ágyán feküdt, és komoran nézett maga elé. Amikor belépett a szobába, ráemelte a tekintetét, amin persze nem tükröződött semmi. Odanyújtotta neki az egyik bögrét, majd leült az ágy másik oldalára.

- Mi van Amerikában? - kezdte.
- Egy tök jó biznisz. Szerencsejáték.
- Vegas?
- L.A.
- Ez lett volna a második tippem. És, mi van Los Angelesben?
- Két haverom kint van már. Hozzájuk csatlakoznék. Mivel értek a pénzhez, egy ideje hívogatnak, hogy menjek ki és szálljak be az üzletükbe. A kaszinók világa, a kártya és a különböző játékok amúgy mindig is érdekeltek. És ott teljesen más pénzmozgásokat felügyelhetnék, mint itthon.
- Hát igen, itt maximum én sikkasztok tőled marketingre és szóróanyagokra
- nevetett végre kicsit Amanda is. - És boldog leszel ott?
- Miért, itt boldog vagyok?
- Nem tudom, néha úgy érzem, hogy nem tudok rólad semmit -
 vallotta be a lány, aki legszívesebben odakucorodott volna beszélgetőpartneréhez, de tudta, türtőztetnie kell magát. Kicsit fészkelődött, elvégre újra ott voltak, ahol egyszer már szexeltek, de úgy döntött, a végsőkig fenntartja a köztük lévő távolságot, és tovább bámulja a távolból a mellette elterülő, pizsamás férfitestet.

- Kellenek az új élmények, mert hamar elunom magam. Ezt már talán említettem neked korábban. Sehol nem dolgoztam még másfél évnél többet. Egy ideje már tudom, hogy tovább kell állnom innen is - mesélt magától Milán, aki úgy tűnt, egyre inkább megnyílik a lány előtt.

Amanda szerencsére meg tudta állni, hogy elkezdje arról faggatni, mióta tudja már, hogy elmegy. Az a topik ugyanis újra abba a zsákutcába vezette volna őket, hogy miért nem említette a tervét eddig, miért nem szólt korábban, satöbbi. Ezt pedig a korábbi tapasztalatok alapján jó volt elkerülni.

- Mit akartál mondani az étteremben? Amit nem hallgattam meg? – kérdezte, és beleivott a borába, hogy elegendő alkoholmennyiség legyen a szervezetében, amikor Milán kiböki, mi volt olyan fontos.
- Semmit. Vagy már nem tudom.
- Illetve nem akarod elmondani. Megértem, elvégre nem tartozol nekem semmilyen magyarázattal. Nem kell beszámolnod nekem -
 mentegetőzött a lány, maga elé nézett, a gyűrött ágynemű mintáit követte a szemével.
- Tudom, hogy nem kell, de szerettem volna beszélni veled erről. Nem sok ember maradt körülöttem, akit érdekel, hogy elmegyek. És titkon azt reméltem, ha te legalább kiakadsz rajta, akkor valakinek még számít, mi lesz velem. De látod, ezt is elrontottad - kacérkodott, mosolyra húzta borostás arcát, és boros bögréjét a lányéhoz koccintotta.
- Akkor sem csókolhatsz meg csak úgy. Akár jól reagálok valamire, akár rosszul, nem kaphatsz csak le a nyílt utcán. Főleg nem úgy, hogy utána a képembe vágod, hogy egyébként nem is akartál megcsókolni.
- Sorry, én nem gondolkoztam azon amúgy túl sokat -
 válaszolta, és Amanda ezt valamiért nagyon aranyosnak találta. Azon agyalt, hogy talán mégis közelebb kellene bújnia hozzá. Majd pedig azon, hogyha Milán hajlandóságot mutatna rá, ő egész biztosan lefeküdne vele másodszor is, és magasról tenne az első próbálkozás kudarcára.

- Először sem akartál lesmárolni? Amikor abban a vécében voltunk?
- Akkor még nem is ismertelek.
- Legfőképpen ezért is lepett meg a dolog.
- Az véletlen volt.
- Veled gyakran történik ilyen véletlen?
- Rendszeresen
– mosolygott. Miért, veled nem?
- Csak, ha rólad van szó
– nevetett vele Amanda is.

Az egész valahogy olyan idilli volt, hogy a lány nem is merte volna megbontani. Milán végre olyan volt, amilyennek titkon szerette. Nem volt kötekedő, sem gonosz, vagy számító. Védtelen volt, őszinte és kedves, egyszóval ellenállhatatlan. Amanda azt gondolta, azért ilyen, mert hamarosan elmegy, és mostmár bármit mond is, az nem változtat ezen a tényen. Úgy volt vele, most kihasználhatja Milán közlékenyégét, és feltehet neki olyan kérdéseket is, amiket korábban soha nem mert. De persze minden bátorságát össze kellett szednie, hogy megkérdezze, amire hosszú hónapok óta kíváncsi volt.

- Mond csak, mi miért nem jöttünk össze soha? – tette fel a kérdést, amely közben minden porcikája remegett.

Látszólag Milánt is meglepték az elhangzottak, és úgy tett, mint aki nagy erőkkel kutat valami után az emlékezetében.

- Kezdetben Szeréna miatt. Az nem volt egy könnyű szakítás, és nagyon óvtam, hogy ne bántsam meg őt utólag. Aztán meg már úgy voltam vele, hogy nem mehetek bele még egy ilyen melós ügybe.
- Miféle ügybe?
- Hogy kavarjak valakivel a cégen belül.

- És mi volt a medencében? – vágott a szavába a lány.
- Ott te állítottál le.
- Miről beszélsz?
- Igen. Elvetted magadról a kezem, besértődtél valamin, hisztizni kezdtél és elrohantál.
- Én azért erre nem pont így emlékszem, de folytasd!
- Nincs ezen már miről beszélni. Le is mentem utánad a szobádba. De ott már semmit sem tudtam kezdeni veled.
- Persze, mert a pofámba vágtad, hogy nem ígértél nekem semmit. És ezt azóta többször is mondtad. Szóval, mi a válaszod az eredeti kérdésemre?
- Nem tudom. Valahogy sosem jött össze. Mindig rosszul reagáltál. Bármit csináltam, megsértődtél és otthagytál. Aztán elegem lett és elengedtem az egészet.
- És megdugtad a gyakornokunkat
– vágott vissza Amanda.
- Tudtam, hogy ezt is fel fogod hozni.
- Naná. Nitca az én rohadt ütőkártyám
– felelte, de amint kimondta, beugrott kettejük szvingerklubos szexjelenete, ami egy pillanatra kizökkentette magabiztosságából. - Ez minden?
- Akkor már tudtam, hogy elutazom. Utána azért nem lett volna értelme.
- És az az éjszaka?
- Melyik a sok közül?
– fújtatott Milán, és úgy látszott, halálosan unja már a témát.
- Amikor már tudtad, hogy bukjuk a projektet – mondta Amanda, mert nem mert úgy fogalmazni, hogy az az éjjel, amikor idejöttek, szexleltek, és Milán annyira sem becsülte, hogy legalább a kedvéért előrántson pár azonosítható érzést, vagy érzelmet az ágyban.

Legszívesebben elmondta volna neki azt is, hogy pocsékul érezte magát akkor vele. Hogy korábban nem volt még része olyan gyatra szexuális aktusban. Hogy sosem érezte azt, egy üres testtel csinálja, melynek egy semmit sem érző agy osztogatja a parancsokat. Hogy az egész gépies volt, hideg, kiábrándító és örömtelen. És azt sem merte bevallani, hogy mindezeken felül hajlandó lenne újra megpróbálni.

Ahogy megint arra gondolt, szeretkezhetnének, fészkelődni kezdett az ágy szélén. Bár tudta, hogy a férfi képtelen arra, hogy szeretkezve szexeljen, vágyott rá, hogy Milán egyszer gyengéden érintse meg, figyeljen a teste rezdüléseire, és ami a legfontosabb, reagáljon is rájuk.

- Az az éjszaka ugyanolyan volt, mint az összes többi. Mert utána úgy viselkedtél, mintha nem történt volna semmi.

Erre hírtelen nem tudott mit reagálni. Elképesztette, hogy Milán ezt is képes az ő nyakába varrni, és ennyivel elintézni. Valami fájóval akart visszavágni.

- Nekem a párnafal volt a mélypont. Akkor nagyon kiakadtam. Soha nem aláztak meg úgy, mint te azzal, ahogy elbarikádoztad magad tőlem a saját hálószobámban – váltott Amanda, de igyekezett a témánál maradni.
- Ezt már annyiszor megbeszéltük. Nem építettem falat, én úgy szoktam aludni.
- Na, ne mond! Párszor aludtam azelőtt együtt veled és sosem láttam, hogy nagyon építkeztél volna.
- Amikor részeg vagyok, akkor nem állok neki. Akkor elájulok anélkül is, bealszom, amint leteszem a fejem. Ha viszont eszembe jut, előveszem a párnákat, és azért teszem őket a szemem elé, mert sötétben szeretek aludni.

Ez volt az a pillanat, amikor Amanda már nem akart többet hallani. Kettejük kapcsolatuk legsúlyosabbjának ítélte meg azt az estét, miközben pusztán csak arról volt szó, hogy Milán sötétben akart aludni. Vagyis ha lehúzta volna a redőnyt, kefélhettek volna. Ez az tudat sokkal bosszantóbb volt, mint azt elsőre gondolta volna. És persze az sem hagyta nyugidni, hogy a szex utáni érdektelenségért is neki kell elvinnie a balhét. Ezért úgy döntött stratégiát vált.

- Akkor talán itt az ideje, hogy megint hozzákezdj az építkezéshez.
- Mert?
- Mert betompultam, hulla fáradt vagyok, odakint meg hideg van. Szóval én most itt maradok.
- Nem erről volt szó az ajtóban
– próbálkozott Milán, a lány azonban hajthatatlan volt.

Kiment pisilni, leoltotta a lakásban lévő villanyokat, és abban a ruhában, amiben a búcsúvacsorára érkezett, bemászott Milán mellé az ágyba. Úgy érezte, ezzel jól feladja neki a leckét. Ha ugyanis nem tesz semmit, az is egy üzenet. Ha párnafalat húz fel, az is az. Ha odafordul, megcsókolja és letol egy újabb érzelemmentes szexet, az meg egy következő vallomás. Kíváncsian várta hát, hogy dönt majd a mellette szuszogó férfi, aki addigra szintén bebújt a takaró alá, de egy ideig nem mozdult meg.

Vissza - 46. rész   Tovább - 48. rész
Most kezdem, irány ez első rész!

- Nem értem ezt. Hogy mi mit jelent neked - kezdte Milán, mivel a csókja után a lány újra hallgatásba burkolózott. – Tényleg nem tudom, mire gondolsz most.
- Hagyjuk, sosem értettél, nem pár nappal azelőtt fogsz megvilágosodni, hogy felszáll a géped.
- Egy hónap múlva indulok. Lehet, hogy annál is több. Sok mindent el kell még rendeznem itt és kint is.
- Tényleg nem érdekel
– hazudta Amanda, és lassan útnak eredt, hogy visszamenjen az étterembe, mivel már rázta a hideg. Milán zsebre tett kézzel indult utána. Már nyitotta volna az ajtót, de a férfi egy határozott mozdulattal megakadályozta ezt. Majd a karja, a teste és az ajtófélfa háromszögébe zárta.
- Amint ennek vége, tudunk normálisan dumálni?
- Ó, most már beszélni akarsz? Azt hittem, a további részleteket a távozásodról egy körímélben fogom megkapni a belső listán, mialatt te átszeled az óceánt.
- Nagyjából egy órát kell még itt smúzolnom, utána leléphetünk. És ha kapok valami rendes piát, válaszolok az összes kérdésedre
- hangzott el egy ígéret.
- Hidd el, nincsenek már kérdéseim, megtudtam, amit akartam, szóval én most lelépek - vagdalkozott Amanda és nagyon nem akarta beadni a derekát.
- Szeretnék beszélni veled – próbálkozott tovább Milán, de a lány tudta, hogy megint csak játszik vele.
- Én eddig szerettem volna. Minden egyes napon. Egészen mostanáig. De te nem tartottál elég fontosnak ahhoz, hogy közöld velem, mire készülsz. Ahogy mondtad, nem vagyunk barátok, és ezt újfent sikerült bebizonyítanod. Nem vagyunk mi semmik sem, emlékszel? Szóval ne nézz rám így, ne próbálj megint becsapni, csak engedj vissza és hagyj békén!

Ezzel Milán levette a tenyerét a bejárat üvegről, hagyta, hogy a lány feltépje az ajtót és bemenjen. Regina felé igyekezett, de megtorpant, amikor Dénes eléugrott. Arról kezdett beszélni, már sokat hallott róla, és tudja, milyen keményen dolgozik. Hogy milyen szorgalmas és kitartó, ha munkáról van szó. Olyan negédesen csengtek ezek a szavak, hogy Amanda biztos volt benne, Milán adta őket az utódja szájába. De nem akart tiszteletlen lenni, igyekezett figyelni rá, tartani a szemkontaktust és úgy tenni, mintha nem járna teljesen máshol az esze. Hagyta, hogy a férfi kikérjen neki még egy pohár rozét, és lenyűgözte, ahogy megjegyezte, hogy az asztalnál korábban milyet ivott. Közben látta Milánt bejönni az étterembe, és úgy tett, mint akit ez egyáltalán nem érdekel.

Dénes még mindig a korábbi munkahelyeiről beszélt, valamint arról, miért döntött úgy, hogy vált, és milyen kihívásokat is keres tulajdonképpen. Ekkora Regina személyében megérkezett a felmentő sereg, aki először kedvesen bekapcsolódott a beszélgetésbe, majd tett róla, hogy véletlenül lekoptassák a nem olyan rég bemutatott új kollégát.

- Milán egy arrogáns bunkó. Mivel Jutassal nem tudtam, gondoltam inkább vele beszélek, és asszem kicsit elragadtattam magam – kezdte Regina dühösen.
- Mégis mit mondtál neki?
- Megkérdeztem, hogyan lehet ennyire szemét, és miért hoz mindenkit ilyen banális helyzetbe. Nem tudom, ezt a szót vajon értette, avagy sem, de közöltem vele, hogy egy gyáva féreg, akiben annyi sincs, hogy eléd álljon. Erre közölte, hogy nekem ehhez semmi közöm nincs, és szó nélkül otthagyott.
- Szóval te üldözted ki. Kijött utánam. Én meg visszamenekültem. És most beszélni akar. Megint utólag akar magyarázkodni. Azt akarja, hogy ezután lépjünk le
– köpte a szavakat Amanda és iszonyú mérges volt
- És? Beszélsz vele?
- Mi értelme? Úgyis az lesz, mint mindig. Hazudik valamit, hogy nem volt alkalma elmondani, vetít majd valamit Nitcáról, hogy sajnálja, meg hogy ő nem tehet semmiről. Közben néz rám azokkal a manipuláló szemeivel, megint lesmárol, én meg csak állok ott átverve, mint mindig.
- Hogy érted, hogy megint?
– puhatolózott Regina és egy kicsit halkabbra vette a hangját.
- Megcsókolt kint, miután te kiüldözted innen.
- Erre te?
- Veszekedni kezdtem
– fújtatott, majd folytatta. - Nézd, tudjuk, hogy ez ugyanaz a lemez. Olyan régóta pörög már. Akkor csókol meg, amikor már nem tud mit kitalálni, amikor elfogytak az eszközei, amivel befolyásolni tud. Megtéveszt minden egyes alkalommal, majd szétteszi a kezét, hogy ő aztán nem ígért semmit, és most már úgysem tehet ellene, elvégre ő elutazik. Ha az elmúlt évben tanultam valamit Milánról, akkor az az, hogy most ne azt várjam, hogy vége legyen ennek a bulinak, hogy ne menjek el vele sehova, és ne adjak neki megint teret arra, hogy kimagyarázza, és áldozatként tüntesse fel magát.
- Szóval akkor ezt fogod tenni? Menni fog?
- Ezt
- bizonygatta Amanda, és kiitta a poharában lévő utolsó korty bort is. Igyekezett nem arra figyelni, hogy Milán tulajdonképpen milyen szexi abban a sötétkék ingben, amit visel. Próbálta levenni róla a szemét, és nem azt lesni, ahogy egy pohár sörrel a kezében állt a pult mellett és dumált valakivel. Nem volt benne semmi különös, azon kívül, hogy ezegyszer normálisan fel volt öltözve, a lány mégsem tudta levenni a szemét a testéről. Regina persze látta ezt.
- Figyelj, ma nem megyek Jutashoz, mert a hallgatásommal tüntetek, és megvárom, amíg bocsánatot kér. Szóval, ha készen állsz, és már nem gáz, ha lelépünk, szerzek kocsit, és meglógunk. Persze, csak ha nem akarsz mégis Milánnal menni.
- Oké, adjunk magunknak fél órát, aztán húzzunk innen. Most pedig visszamegyek enni, ha még nem vitték el a kajám.

Így Amanda visszaült a helyére, ahonnan már egy ideje elköltöztek a szomszédjai, teljesen átrendeződött ugyanis az ülésrend az asztal körül. Ezt egy cseppet sem bánta, azt gondolta, legalább nyugodtan megvacsorázhat, eljátszhatja, hogy jól van, majd amikor hazaszállingóznak az emberek, feltűnésmentesen ő is lelép. A szeme sarkából persze végig követte, hol van Milán a térben. Sokszor érezte magán a tekintetét, de aztán megmagyarázta magának, biztosan csak képzelődik. Kicsit megijedt, amikor egy pillanatra sehol sem látta, de biztosra vette, hogy kint van az épület előtt. Ekkor hátulról egy újabb pohár rozé ereszkedett le az asztalra, Milán pedig helyet foglalt a mellette lévő üres széken.

- Nem üldözhetsz egész este – súgta oda neki halkan.
- Tudom, éppen azért fogom most elmondani, amit akarok. Mivel nem szeretnél a vacsora után beszélni, ezért most kell végighallgatnod. Hoztam neked hozzá bort - válaszolt Milán és mosolyra húzta a száját.
- Olyan megoldás nincs, hogy tudomásul veszed, hogy egyáltalán nem akarok veled kommunikálni? Sem most, sem később?
- Nincs, mert tudjuk, hogy ez nem igaz
– mondta, mire a lány letette a kezében lévő villát, megragadta az öblös borospoharat és hátradőlt a székében.
- Rendben. Húsz perc múlva lelépünk Reginával, szóval kezdheted – vetette oda, de nem sejtette, hogy az éppen gyűlölt férfi ettől még közelebb húzódik majd hozzá, térdét a combjához érintve felé fordul, és rögtön egy bocsánatkéréssel indít.
- Ne haragudj, hogy nem mondtam el. Igazából nem mondtam senkinek sem, csak akinek muszáj volt. Kezdetben Jutas tudta egyedül.
- Meg persze Nitca
– vakkantotta, de nem nézett rá.
- Neki csak azért mondtam, hogy lerázzam. Erősködött, hogy találkozzunk még, így gondoltam, ha a szemébe mondom, hogy pár hét múlva elhúzok, talán békén hagy.
- Majd pedig úgy döntöttél, hogy egy ügyfélparty lesz a legjobb megoldás, hogy a tudtomra add a nagy hírt. Köszi, tényleg.
- A kajálás Jutas ötlete volt, mert így be lehet mutatni rögtön az új csávót.

- Érdekes, ő azt mondta, ez az egész a te agyad szüleménye. Remek, hogy egymásra mutogattok.
- Pár hete húzódik már, de tényleg nem tudtam, hogyan mondjam el. Mindig közbejött valami.

- Nem értem, mégis miért okoz ez neked ekkora fejtörést. Nem vagyunk együtt, nincs köztünk semmi, és bármi volt is, nem hiszem, hogy ne tudtam volna elviselni, ha azt mondod, úgy alakult, Amerikába költözöl. Nem tudom felfogni, mitől tartottál, és miért döntöttél úgy, inkább kamuzol, hogy ráveszed Jankát és Jutast is arra, falazzanak neked, ahelyett, hogy simán csak elmondtad volna – válaszolta Amanda, és tényleg így is gondolta. Beleivott a borába, nézte a maga elé meredő Milánt és várt, mivel az nem szólalt meg.
- Akár barátok vagyunk, akár nem, simán megtehetted volna, hogy odajössz, elmondod, milyen lehetőséget kaptál, és miért döntesz úgy, borítasz érte mindent. És én örültem volna, támogattalak volna benne, és még az is lehet, hogy felajánlottam volna, kiviszlek a reptérre. Ennyi lett volna az egész. Számtalan kellemetlen perctől megkímélhettél volna, most sem ülnénk itt, és nem lovagolnánk még mindig ezen.
- Tényleg ennyi lett volna?
– faggatózott Milán, és kissé felhúzta a szemöldökét.
- Figyelj, ha kiborultam volna, a földön fekve artikulálatlanul üvöltöttem volna, és Regina talált volna rám a lakásomban étlen, szomjan, azt amúgy sem tudtad volna meg – válaszolt, és megeresztett egy kisebb mosolyt.
- Csak azt hittem, ki fogsz akadni.
- Hidd el, azon sokkal jobban kiakadtam, ahogy ezt az egészet kezelted. Megint a könnyebbik utat választottad, és így, hogy kvázi magától kiderült, megint nem kellett konfrontálódnod, nem kellett felelősséget vállalnod a döntéseidért, és egy kis utólagos magyarázkodással helyére billentesz mindent. Ez annyira rád vall
– ömlöttek a szavak Amandából, és meg sem fordult a fejében, hogy esetleg túl messzire megy.

Milán sorozatos megaláztatásai után fel sem merült benne, hogy esetleg elveti a sulykot, hogy túl keményen beszél majd. Nem hitte, hogy valamilyen formában őt is meg lehet bántani. Elvégre neki nem voltak érzései, a lelke, ha volt is, valahol nagyon mélyen el volt rejtve a világ és Amanda elől, a lány pedig amúgy sem érezte magát soha annyira fontosnak, vagy erősnek, hogy Milánt akár fizikai, akár érzelmi síkon bántani tudja. Így aztán folytatta is.

- Figyelj, engem ez tényleg nem érdekel. Talán jobb is, hogy elmész, nem szívod tovább a véremet, és végre kapok egy olyan embert, akivel normálisan együtt tudok dolgozni. Aki nem hagy cserben a partnerekkel, megjelenik a megbeszélt időpontokban, és nem aláz meg mások előtt.
- Ja, Dénes már most nagyon lelkes – vakkantotta Milán, aki mostanra eltávolodott a lánytól, összefonta maga előtt izmos karjait, és beletörődően hallgatta a kolléganőjét. Úgy volt vele, hagyja, hogy kiengedje magából, hátha utána jobb lesz mindkettejüknek.
- Hónapok óta ez megy, állandóan csak veszekszünk, hol a melón, hol a bunkóságodon, aztán Szerénán, majd az átkozott kis Nitcán. Vagy a szvingerklubon, vagy egy nyamvadt számlán, vagy éppen bármin, amin belém tudsz kötni, én pedig beléd. Talán tényleg az lesz a legjobb, ha elmész – közölte Amanda, majd végre méltóztatott ráemelni a tekintetét a beszélgetőpartnerére.

Úgy látta, Milán magába roskadt, de melléesett. Mint akit teljesen megleptek az elhangzottak, és nem tudja, mit is kellene most mondania. Üres tekintettel nézett maga elé, látszott, hogy jár az agya valamin, de nem szólalt meg. Olyan volt, mint aki nyitott szívvel ült le arra a székre, de megértés helyett erős ütéseket mértek rá, és ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni. Szomorúnak tűnt, de a lány biztos volt benne, ezt is csak tetteti. Nem akarta megsajnálni, sem feloldozni, inkább csak hallgatott, kivárta, mi fog történni.

- Mindent elmondtál? – szólalt meg végül síri hangon Milán.
- Azt hiszem igen. Tényleg ezt gondolom, és nyugi, nem kell többet erről beszélnünk. Jó utat! – vágta oda, majd még egyszer utoljára megkereste a férfi szemeit.

Milán erre már nem reagált, nagy robajjal kitolta maga alól a széket és szó nélkül otthagyta Amandát. Páran odanéztek, de végül mindenki visszafordult ahhoz, akivel egész idáig diskurált. A lány tovább piszkálgatta a már kihűlt ételt a tányérján, és direkt nem követte a tekintetével, ahogy Milán a bárpulthoz lép és kikér valami rövidet. Pár perccel később Regina ült le ugyanarra a helyre.

- Sikerült beszélnetek? – puhatolózott.
- Igen, jól ment. Mármint én beszéltem, ő inkább hallgatott. Elképzelhető, hogy kicsit le is osztottam. Nem tudom, olyan szomorúnak tűnt. Lehet, hogy megbántottam – találgatott Amanda, aki valójában nem is a barátnője kérdésére válaszolt, hanem hangosan gondolkodott.
- Szerintem Milánt nem lehet csak úgy megbántani.
- Vagy legalábbis rohadt nehéz. Elvégre nincsenek érzelmei, nem számít neki senki, magasról tesz a világra, akkor csak nem olyan könnyű megsérteni. De lehet, hogy most sikerült.
- Hát, akkor lehet, hogy te vagy az első ember, aki ennyire tudott hatni rá
– felelte Regina, de ettől Amanda egy kicsit még rosszabbul érezte magát.

Pár percig élvezte ugyan a fölényét, de amikor látta, hogy Milán szép sorban mindenkitől elbúcsúzik, kezet ráz a meghívottakkal, majd pedig mond valamit Jutasnak és kilép az ajtón, úgy érezte, rossz dolgot tett. Szerette volna visszapörgetni az időt, hogy inkább úgy alakíthassa az estét, a vacsora után együtt menjenek el valahova beszélni. Vagy inkább még visszább, egészen a csókig, ami után már semminek sem szabadott volna számítania azok közül, amik még előtte történtek és hangzottak el. Összezavarodott, végtelen szomorúság fogta el, amiből csak Regina szavai élesztették újra.

- Megjött a taxi. Lépünk?
- Persze! Nincs már itt semmi dolgunk...

Vissza - 45. rész   Tovább - 47. rész
Most kezdem, irány ez első rész!

Milán e-mailben küldte körbe mindenkinek annak az étteremnek a nevét, amit Jutas kérésére választott ki. Azt a levelet kereste a telefonjában Regina, miközben a lakása előtt beszállt Amanda mellé a taxiba. Bemondta a címet, és a megszokottnál kicsit gondterheltebben dőlt hátra.

- Túl hamar fogunk odaérni - kezdte, és a barátnőjére emelte a tekintetét.
- Bocs, de a franc gondolta, hogy megérkezik a kocsi húsz percnél rövidebb idő alatt is.
- Addig maximum iszunk valamit.
- Nem akartál volna inkább Jutassal menni? Egyedül is odataláltam volna.
- Igazából nem, valahogy fel sem merült. Azt mondta hazamegy egy másik ingért, és hogy onnan jön majd. Olyan rejtélyes volt a telefonban, mint aki eltitkol előlem dolgokat, vagy készül valamire.
- Mire gondolsz?
- Nem tudom. Máskor annyit kérdezősködik, hogy jól-vagyok-e, bevettem-e a gyógyszereket, satöbbi. Most meg jóformán lerázott.
- Mire készülne? Ez csak egy partnervacsora, sokszor volt már ilyen.
- Tudom, de furcsa előérzetem van
- bocsátotta előre Regina, elültetvén a bogarat kolléganője fülében, miszerint baj lehet. Elvégre Milán is ott lesz, akkor pedig kódolva van a konfliktus.
- Mi van, ha Nitcáék is jönnek?
- Aligha. Mivel nem kaptuk meg a melót, nem gondolom, hogy Martinéket vendégül kellene látnunk. Kizárt, hogy Jutas ezt át tudná verni Milánon, puszta pénzpazarlás.
- Kivéve, ha akarja, hogy jöjjön Nitca is.
- Na jó, te kissé paranoiás vagy, vedd úgy, hogy nem mondtam semmi
t – felelte, de nem kapott választ. - Figyelj, ha találkozni akar vele, meg fogja oldani céges vacsoráztatás nélkül is. Ha meg dugnak, akkor sem szólhatsz semmit. Elvégre te és Mir. Big…
- Na jó, elég ebből, megjöttünk!

A taxi egy, a szezonhoz egyáltalán nem passzoló, karácsonyi égősorral ékesített vendéglő előtt lassított. Regina ablakából látni lehetett, hogy Jutas, Milán és két pasas a bejárattól távolabb ácsorognak. A két idegen dohányzott, a kocsi megállt, a lány legnagyobb döbbenetére pedig Milán ugrott oda, hogy kisegítse a munkatársnőit. Már nem volt annyi ideje, hogy figyelmeztesse útitársát, az ajtó kinyílt, valaki nyújtotta a kezét, ő pedig belekapaszkodva kiemelte az egyik magassarkúját a betonra. Hogy ne az úttest felé szálljon ki, Amanda kis követte, és anélkül csimpaszkodott bele a felé nyitott tenyérbe, hogy megbizonyosodott volna arról, hogy nem Jutas az. Amint kiegyenesedett és Milánnal találta szemben magát, megfagyott az ereiben a vér. Szerencsére Regina még a közelben volt, és úgy döntött, egy poénnal üti el a dolgot.

- Ó, köszönöm. Ez a valaha volt legkedvesebb dolog, amit értem tettél - nevetett Milán irányába, mialatt Amanda visszaszerezte a saját kezét.

Közben a főnök is odalépett hozzájuk, és egy forró csókot nyomott a barátnője szájára, ami talán kicsit hosszúra is nyúlt. Közben a taxi elhajtott, Jutas pedig hangosan bemutatta Reginát, majd pedig Amandát is a két új arcnak, akik abból a távolságból is borzasztó cigiszagot árasztottak.

- Kicsit korán jöttünk - rebegte Regina, majd a főnökbe karolva útnak indult az ajtó felé.

Amanda szorosan mögöttük egyensúlyozott, és azon morfondírozott, miképp lehetséges, hogy Milán már itt van. Elvégre ők negyedórával korábban érkeztek, ő viszont átlagosan félóránál is többet szokott késni minden olyan céges, vagy egyéb rendezvényről, ami kötelező. Kivéve azokról, amik valamiért kiemelten fontosak neki.

Regina egy nagyon hosszú asztal közepén, Jutas bal oldalán kapott helyett, Amanda utána ült le, őt követte az egyik kint bemutatott vendég. Milán a lány megkönnyebbülésére a főnök másik oldalára sodródott. Egy pillanatra felébredt benne az a fájó emlék, amikor a férfi egy tál rizst borított a fejére egy pontosan ugyanilyen estélyen, de hamar elhessegette. Bort rendelt, és odaintett Jankának, aki sréhen szemben várta, hogy legyen már valami.

Sorra érkeztek a jobbnál jobb fogások az egyébként unalmas vacsorán. Kötelező jópofizás, sztorizgatás a valahonnan ismerős emberekkel, akikkel vagy hónapokkal ezelőtt dolgoztak együtt, vagy valamelyik jelenleg is futó projektjük kötődik hozzájuk. Amanda azon agyalt, vajon miért is volt ilyen sürgős ez az egész. Kizárt, hogy ennek a sok embernek is csak tegnap szóltak volna, ahogy nekik. Jutas ezt már régebben tervezhette, csak éppen a kollégáit felejtette el értesíteni róla. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejében, amikor a főnök felpattant és szónokolni kezdett.

Megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek. Mind a jelenlegi partnerek, mint azok, akik időről időre őket tisztelik meg a cégüket a bizalmukkal. Elmondta, milyen fontosnak tartja a már elért sikereket, és bízik abban, hogy a jövőben is hasonlóan hatékony és eredményes lesz a közös munka. Regina és Amanda összenéztek, és szinte egyszerre nyúltak a rozéikért, ha ugyanis Jutas beindul, hosszú perekig tud beszélni a nagy, büdös semmiről. Amanda elővette a mobilját, és miután egy Facebook-értesítése érkezett, belemerült a készülékébe. Egészen addig tartott a játéka, amíg Milán neve el nem hagyta a főnök száját. Onnantól Jutas vontatott szövegelése egy talányokkal teli thrillerré változott.

- Mint azt a jelenlévők közül már sokan tudják, a gazdasági vezetőnk hamarosan  a tengerentúlra helyezi át a székhelyét. Szerettem volna, ha egy kicsit kötetlenebb formában mutathatom be az utódját.

Valamilyen Dénes, akinek a lány nem értette a vezetéknevét, épp a mellette lévő székről pattant fel, amikor elérkezettnek látta az időt. Megköszönte a bemutatást, majd visszaereszkedett a kacsacombja fölé. Amanda még az elhangzottakat emésztgette, vagyis, hogy Milán elmegy, méghozzá hamarosan, sőt, még annál is korábban. Hogy az úr ott mellette a leendő munkatársa, és hogy ez az egész tulajdonképpen valami Milán-búcsúvacsora. Éppen csak annak örült, hogy ebben a percben nem látja Milánt, amikor Regina megpiszkálta.

- Baszki, biztos voltam benne, hogy elhallgat valamit. Tényleg nem tudtam erről - suttogta.
- Tudom, én csak nem térek magamhoz - kereste a szavakat Amanda, majd nagyot kortyolt a borából.
 - Azt hittem, még több hónap, mire elmegy. Nem is tudtam, hogy keressük az utódját, sem azt, hogy már megvan - méltatlankodott Regina, majd miután látta, hogy a barátnője felől nem érkezik semmiféle infó, a pasija felé fordult és számon kért rajta valamit. De Jutas lerázhatta, mert azon nyomban visszatért.
- Legalább Dénes nem szexi - közölte, és előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a friss húst.
- De hülye vagy.
- Örülhetsz, legalább nem lesz gond a számlaleadáskor -
 próbálkozott, de be kellett látnia, vicceskedéssel semmire sem megy, Amanda ugyanis teljesen összezuhant.
- Mégis mikor akart nekem szólni? Mi van, ha már holnap reggel gépre száll? Mégis miért nem mondta ezt Jutas korábban? Hogy történhet ez? Gáz, ha most akadok ki?
- Igen, úgyhogy lélegezz! Semmivel sem tudok többet, mint ami elhangzott, de mindjárt kirángatom Jankát a budiba és kifaggatom
- ezzel elő is vette a telefonját, pár másodperc múlva pedig megnyikkant egy asztalon fekvő másik készülék.

Nem sokkal ezután Regina kikérte magát a mosdóba, majd egy perccel később Janka is utánament. Amanda ekkor hírtelen a barátnője szabadon hagyott helyére csusszant, de akkor még nem tudta, mit is akar mondani Jutasnak.

- Hogy lehet, hogy erről nem szóltatok? – bukott ki belőle.
- Milán kérése volt – vakkantotta  főnök és bekapott egy falatot.
- Micsoda? Hogy ne derüljön ki, hogy elmegy? Vagy hogy pontosan mikor? Sem az, hogy egy nyavalyás búcsúvacsorára jövök? Mégis mikor indul? És ki ez a csóka? - záporoztak a kérdések és érkeztek hozzá a tehetetlen könnyek is.
- Figyelj! Tudom, hogy ez gáz, és hogy szar neked, de össze kell szedned magad! Mindenki itt van, nem csinálhatsz jelenetet. Nem tudom, Milán mit mondott neked, vagy mit nem, de ez nem az én ügyem. Nekem a cég érdekeit kell néznem, vagyis megkeresnem az utódját, közöltem az ügyfeleinkkel a változást, bemutattam azt az embert, akivel ezután egyeztetni fognak, az én melóm itt véget ért. És most szeretnék enni – közölte, és nyoma sem volt annak a korábbi együttérzésnek, amit akkor tanúsított, amikor együtt ittak és Regináékról panaszkodtak. Persze most, hogy az ő kapcsolata kvázi rendben volt, nem kellett már Amandát pátyolgatnia.

- Értem, persze. És mégis mikor kezd ez a jóember? Ha körbemutogatod itt, akkor csak van már valami terv.
- Még nem írtunk alá semmit, de megkapta az ajánlatot.
- Ne kamuzz nekem, kérlek
– nyögte Amanda, és már szó szerint esdekelt. - Ha tudod, hogy mikor megy el, meg kell mondanod. Ő nem fogja. Ha rajta múlik reggel felül az első gépre és meg sem áll. Tudod, hogy igazam van. Mikor jár le a felmondási ideje? A fenébe, én is cég alkalmazottja vagyok, tájékoztatnod kell erről!
- E hónap végén – vetette oda Jutas síri hangon.
- Köszönöm – érkezett a válasz, és ahogy Amanda megérezte Milán égető tekintetét a vállán, mentem arrébb kúszott egy székkel. Ekkor látta meg, hogy Regina üzent, menjen ki ő is a vécére.

Jankával és Reginával egy háromszöget alkottak a szűk térben, ahová hírtelen be sem fért annyi új információ, amennyi elhangzott. Kiderült, Janka nagyjából tudott mindenről, segített megtalálni Milán utódját, és megszervezni ezt a találkozót. Elárulta, Milán kérte, ne derüljön ki semmi arról, mi lesz ma. Regina pedig azért nem tudhatott róla, mert biztosan elárulta volna Amandának. Megerősíteni látszott Jutas azon információja is, hogy az új pasi a jövő hónap első napján kezd. Amanda még hallgatta egy ideig Regina szentségelését, de akkor már sírt.

Utálta Milánt, hogy ezt az egészet így tudatta vele. Semmivel sem kedvesebben, vagy diszkrétebben, mint bármely más kollégájával. Végtelenül szomorú volt, hogy elveszíti, még akkor is, ha eddig sem kapott tőle valami sokat. Tudta, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, de nem sejtette, hogy ennyire gyorsan megtörténik. Legszívesebben kirohant volna, hogy egy tál rizst borítson a fejére, majd pedig a nyakkendőjénél fogva ráncigálja ki az étteremből, hogy üvöltözhessen vele. Ehelyett elfogadta Janka felé nyújtott zsebkendőjét, és hangosan kiadott magából mindent, ami felgyülemlett a fejében. A kolléganője még bocsánatot kért, amiért segédkezett ennek a kellemetlen helyzetnek a kialakításában, majd kiment. Amanda a barátnője vállára borult, és úgy zokogott.

- Bassza meg, el sem mondta volna. Ha nem kutatok a levelei között, el sem árulta volna nekem, hogy lelép.
- Ezt nem tudhatod.
- Basszus, még Jutast is rávette, hogy titkolózzon. És Jankát, hogy hazudjon. Manipulatív köcsög
– szipogta.
- Talán beszélned kéne vele.
- Most csak veszekedni tudnék.
- Amúgy is az a közös pénznemetek.
- Én vissza nem ülök oda. Kimegyek az utcára, és ha nem lesz már ilyen piros a fejem, visszajövök elköszönni és lelépek
– tervezgette, és lassan elhúzódott Reginától.
- Jól van. És sem balhézhatok most Jutassal, de ezután nagyon durván ki fogom osztani. Ennyit a nagy újrakezdésről. Itt papol nekem, hogy milyen jól megvagyunk, meg blabla, erre egy ilyen fontos dolgot titkol el? Komolyan nem hiszem el.

Ezzel kiléptek a mosdóból. Amanda, ahogy ígérte, a kijárat felé ment, Regina pedig Jutas helyett Milánhoz lépett, aki épp a pultnál állt és a pincérekkel egyeztetett valamit. Már nem láthatta, ahogy félrevonta Milánt és vitázni kezd vele.

Kint ácsorgott, az elsuhanó kocsikat bámulta, és próbált nem sírni. Kicsit arrébb ment, hogy ne lássák sem a dohányzók, sem pedig a bent ülők. Sajnálta magát, amiért egy naptári héten Kátét és Milánt is elveszítette, így persze nem is sikerült jobb kedvre derülnie. Ostobának és szánalmasnak érezte magát, amiért hagyta, hogy Milán megint ilyen állapotba taszítsa. Átkozta magát, amiért olyan ostoba volt, hogy lefeküdt vele, azt remélve, akkor talán jelenteni fog valamit a számára. De azzal, ahogy elhallgatta a távozását, bebizonyosodott, továbbra sem szerepel tényezőként a döntési folyamataiban. Már majdnem újra pityeregni kezdett, amikor valaki hátulról átölelte. Milán ingének színét látta maga előtt, széles mellkasát a hátán érezte, megsimogatta a jól ismert illat, és mire bármit is mondhatott volna, a hatalmas karok összezártak a teste előtt.

- Azonnal engedj el! – parancsolta, de a férfi nem mozdult. – Nem hallasz? Nem akarom, hogy hozzám érj – kiabálta és ismét könnyezni kezdett.

- Nem.

Amanda vergődhetett volna, de végül megadta magát. Nem mozdult, nem kérlelte tovább, csak beletörődött a sorsába. Halkan szipogott, igyekezett önmagára figyelni és nem a fogvatartójára.

- Sajnálom – érkezett egy szó hátulról, de válasz nélkül maradt. – Nem tudtam, hogy álljak elő ezzel, és amíg nem volt biztos, nem akartam semmit sem mondani. Amikor biztos lett, akkor meg már nem tudtam. Azt gondoltam, a hivatalos bejelentés lesz a legtisztább – közölte, de Amanda nem reagált. – Ezért mondtam anno, hogy ne mondj fel, mert tudtam, hogy én fogom megtenni - vallotta be, majd kicsit hallgatott, de nem engedett a szorításból. – Nem mondanál valamit? – próbálkozott tovább, sikertelenül. – Ne csináld ezt! Beszélj hozzám!

Ekkor Amanda megfordult, és a gondterelt tekintetbe mélyedt. Kereste benne a megbánást, de semmit nem talált. Szerette volna átölelni, mielőtt otthagyja a járda közepén, de a teste nemet mondott. Egy könnycsepp még útnak indult, a többi viszont feleslegesnek ítélte meg, hogy megszülessen.

- Ezekkel a szavakkal mind az a baj, hogy neked teljesen mást jelentenek, mint nekem – hüppögte, majd pedig hátrálni próbált. A teste jóformán sokkot kapott, amikor Milán hirtelen megcsókolta.

Vissza - 44. rész   Tovább - 46. rész
Most kezdem, irány ez első rész!

26

de jó, hogy ez nem az én életem (44.rész)

0 Komment
0 Reblog

Még mindig egymással szemben álltak, amikor Amanda elméje úgy döntött, ez így nem lesz jó. Hogy ez így nem igazság. Nem lehet, hogy most ő a szararc, mert lefeküdt valaki mással. Kizárt, hogy ő legyen a rossz zsaru, amiért a férfi összes árulása után rendre másnál keres vigaszt. Ahogy ott álltak, abban ő volt az áruló, a megcsaló, Milán pedig a hitehagyott hősszerelmes, aki előzékenyen öltötte magára az elesett és sajnálatra méltó szerető szerepét. Valahol mélyen tudta, hogy megint csak játszik.

Nem akart belekötni, nem szeretett volna újabb vitát. Eleget hőzöngött aznap már Káté miatt, és Milánnal amúgy is minden tűzszünet kincset ért. Az értékes, békében töltött perceket hiba lett volna feláldozni, de belül pontosan érezte, meg fog történni. A férfi oldalra fordult, egy lépést tett balra, védekezően zsebre tette korábban a kolléganője arcán nyugtatott kezét, tekintetét pedig kivezette az irodája ablakán. Most Amandán volt a sor, hogy utána nyúljon, és ezt anélkül tette meg, hogy komolyabban átgondolta, vagy egyáltalán tudatos parancsot adott volna cselekvő végtagjának.

Kinyújtotta a jobb karját, elvezette a tenyerét a férfi nyaka alatt és a kelleténél talán egy kicsit erősebben rántotta maga felé a borostás arcot. Nem törődött sem a milliónyi tűszúrással, melyet a kézfejétől a kislábujjáig közvetített az idegrendszere, sem pedig a hozzá kapcsolódott test émelyítő illatával. Egyszerűen csak rákezdett.

- Azt ugye tudod, hogy ezért engem nem vonhatsz felelősségre?
- Szerinted ezt tettem?
- Azt hiszem, erre gondoltál
- felelte, mire Milán csak egy félmosolyt eresztett és kifújt némi levegőt az orrán. - Azt gondolom, hogyha pusztán barátok vagyunk, akkor azért mindegy, mit csinálok. Ha pedig nem vagyunk még csak barátok sem, akkor meg azért. Ha te Nitcával jársz, vagy Szerénával kavarsz, akkor én is valami hasonlót teszek. Ha Robinak és mindenki másnak tagadod, hogy bármi is van köztünk, és ha elhagyod a kontinenst anélkül, hogy szólnál róla, akkor jól gondolom, hogy azzal fekszem le, akivel csak akarok, ugye?

Mire ezt végigmondta, addigra visszahúzta a kezét, már csak a szemével fürkészte a reakcióit. A férfi elfordult tőle, mindkét kezét a zsebébe csúsztatta és lassan lépkedett az ablak felé.

- Azt csinálsz, amit akarsz – vette oda végül, de a kérdező nem erre számított.
- Ez minden?
- Mit mondjak, hogy igazad van? Azt akarod hallani tőlem?
– védekezett, de nem fordult vissza és nem emelte fel a hangját. Reménytelen volt és beletörődő.

Amanda csak állt, méregette a köztük növekvő távolságot. Legszívesebben odaszaladt volna hozzá, hogy jól hátba lökje, térjen már észhez, kapjon már az agyához, legalább küzdjön már meg vele, érte. Dühös volt, amiért ezegyszer nem akart ellenkezni, nem kívánt harcolni. Idegesítette, ahogy elengedte az egész ügyüket. Úgy volt vele, hogy ha ez így ennyi volt, akkor ő sem forszírozz tovább valamit, ami nincs. Sarkon fordult, kinyitotta az ajtót és legnagyobb megdöbbenésére Reginába ütközött.

- Ó, hello. Hallgatózni próbáltam, de sajnos semmi nem szűrődött ki. Már épp hozni akartam egy poharat – kezdte, és  ugyan eddig beteg volt, de akkor majd kicsattant. A barátnőjét megkerülve lépett be térbe és tett le Milán asztalára pár aláírandó papírlapot, anélkül, hogy erre külön felhívta volna a figyelmét.
- Jutas küldött, hogy holnap estére kell egy vacsorahelyszín. A már bejáratottakat unja, ha abba az olaszba megyünk megint csak egy sült mozzarellát fog rendelni. Szóval máshova kéne foglalni, amit normálisan el tudjuk számolni. Milán, menni fog?
- Hány fő?
- Kábé húsz.
- Miért olyan sok?
– vakkantott, de még csak hátra sem fordult. Nem derült ki, hogy a pénz miatt sokallja a látszámot, vagy csak mert tudja, hogy ha a főnök nem privátban találkozik az új partnerekkel, akkor bizony neki is ott kell majd lennie.
- Nem tudom, azt nem kérdeztem. Hárman jönnek, tőlünk pedig mindenkinek kötelező.
- Remek
 - sóhajtott fel Amanda, és Milán ugyan nem kommentálta az elhangzottakat, de vélhetően ő is ugyanezt gondolta. Leült a székére, arrébb dobta Regina papírjait és belemerült a gépébe.
- Kávézunk? - tette fel a kérdést a hívatlan vendég, a barátnője pedig beleegyezően bólogatott.

Otthagyták Milánt, rácsukták az irodája ajtaját, és kimentek a konyhába.

- Nem kérek kávét. Káté kidobott reggel, szóval ittam egyet az utcán.
- Káté?
- Búcsúszex volt. Az új barátnőjét pedig Barbarának hívják, ezt csak azért mondom el, hátha egyszer kell majd ez az infó az önéletrajzi könyvembe.
- Aha, pont egy ilyen beteg, bosszúvágyból elkövetett regényre van szüksége a világnak. És tőle egyenesen Milánhoz vezetett az utad? Ez általában fordítva szokott történi.
- Idemenekültem, és már bent volt. Nem is értem, mit keresett itt olyan korán.
- Veszekedtetek?
- Nem, mert nem volt hajlandó. Pedig én igyekeztem. Kicsit úgy éreztem, számon kéri rajtam, hogy Kátéval voltam. Éppen őt, aki pár hete helybenhagyta a gyakornokunkat egy szvingeklubban, aztán eljött hozzám, hogy elmesélje. Ő, aki hamarosan Amerikába költözik és erről a Nitcával való csetelésükből kellett értesülnöm – fortyogott, Regina pedig letett mindent, amit addig a kezében tartott. Kávészacskót, kiskanalat egyaránt.
- Szuper. Kihagytam pár napot és totál elveszítettem a fonalat. És nem, nem kérdezem meg, hogyan fértél hozzá a levelezésükhöz, mert azt el tudom képzelni. De hogy Amerikába megy? És mi a fenét fog ott kezdeni magával?
- Nem tudom, mert ugye engem sem avatott be, csak a kis ribancait.
- Jutas tudja ezt?
- Állítólag igen. Amikor kibukott a dolog, annyit mondott, amíg nem biztos, nem akart szólni róla. És amíg nem tud mindent biztosan. Csak Jutasnak mondta, gondolom, hogy elkezdhesse keresni az utódját.
- Tudjuk, hogy mikor megy el?
- Nem.
- És akkor ennek a hírnek most örülünk, avagy sem?
- Hát ez egy rohadt jó kérdés
– felelte Amanda, és arra bíztatta beszélgetőpartnerét, hogy inkább önmagáról beszéljen, és arról, hogy van.

Regina onnantól kezdve kislányként kezdett csacsogni Jutasról és a vele való kapcsolatáról. Elmondta, hogy a főnök minden szükséges vizsgálatra elkísérte, és sokszor még nála is jobban aggódott azért, mi lesz. Odaköltöztette magához, gondoskodása jeléül pedig vitaminokkal és gyümölcsökkel tömte. Édes volt, mert úgy viselkedett, mint aki egy gyors lefolyású náthát kezel, annak ellenére, hogy kedvese betegsége egyébként sokkal komplexebb ellátást igényel. De mindketten élvezték az elmúlt pár napot, Regina sem ragaszkodott feltétlenül ahhoz, hogy végig a kezében tartsa az irányítást, és nem ellenkezett állandó jelleggel kettejük románca ellen sem. Volt egy pillanat, amikor állítólag Jutas két-három nap szoros együttlét után az összeköltözés ötletét is fel akarta vetni, de inkább nem tette, nehogy a lány kiboruljon, és hanyatt-homlok elmeneküljön.

Amanda lelkesen hallgatta a boldog csivitelést, és egyre inkább érezte az ő káoszos élete és a Regina által felvázolt verzió közti éles kontrasztot. Nem volt irigy, és nem is akarta magát sajnáltatni, hiszen tudta, hogy látszólag nagyon rózsaszín és habos-babos, amit a barátnője átél, de valójában az is elképesztően nehéz. Bebocsátani valakit az oly régen felépített és olyan sokszor megerősített falak mögé, engedni, hogy segítsen, némileg kiszolgáltatottá és lelkileg védtelenné válni. Belátni, hogy igenis szükség van a másikra, adni magából valamit őneki, és megtanulni elfogadni azt, amit kínál. Tudta azt is, milyen félelmetes lehet ez Reginának, akit már többen Milánhoz hasonlítottak, ahhoz az emberhez, akiről a gugliban fellelhető modernkori enciklopédiák mintázták a szociopata személyleírást.

Kiléptek a konyhából, azzal a nem titkolt céllal, hogy nekilássanak aznapi feladataikhoz. A folyosón aztán elváltak, és Amanda végül magában azzal nyugtázta a hallottakat, hogy végülis jó, hogy ez azért nem az én életem.

Vissza - 43. rész   Tovább - 45. rész
Most kezdem, irány ez első rész!

Amanda reggel valami tompa zajra ébredt Káté hálószobájában. Félórával a beállított ébresztő hangja előtt kelt, és amikor körülnézett, alig hitt a szemének. Az exe egy szál boxerben, partvissal a kezében ácsorgott az ágy mellett, és söpört.

- Ne haragudj, de mit csinálsz?
- Jó reggelt! Én csak takarítok.
- Hajnali fél hét van
- nyögte erőtlenül és felült az ágyon. - Azért leléphetek a földre?
- Persze, nyugodtan.
- Remélem nem sepertél körbe, amíg aludtam. Tudod, kissé babonás vagyok.
- Nem, nyugi, csak ezt az oldalt csináltam meg.
- Elmondod, hogy miről van szó? - lépett oda hozzá és megsimogatta puha borostáját.
- Jól van, jól van. Én csak nem akartam, hogy Barbi megtalálja a hajadat
- válaszolta és elhúzódott, folytatván a munkáját.
- A micsodámat? - hangsúlyával egyszerre indult el benne felfelé a pumpa is.
- Igen, mert biztosan elejtettél pár hajszálat, és nem akarok majd magyarázkodni.
- Értem
- vakkantotta a lány és magasra húzta mindkét szemöldökét. - Ezennel elmentem zuhanyozni. Ígérem, nem hagyok hátra DNS-t – vetette oda gúnyosan, majd felkapta a táskáját és bevágta maga mögött a fürdőszobaajtót.

Szó szerint fortyogott a dühtől. Idegesen szabadult meg a férfi pólójától, amit éjszakára kapott fel, és zabosan lépett be a zuhanyzóba. Legszívesebben egyesével dobálta volna le a betolakodó csaj cuccait a polcokról, végül azonban úgy döntött, kölcsönveszi a samponját. Ha már úgyis a frizurája került a mai reggel középpontjába, ideje volt, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen a volumennövelésre. Amikor aztán kidugta a fejét az ajtón, hogy megkérdezze, hol talál hajszárítót, a szeretője épp ágyat húzott. Ezen már egyáltalán nem lepődött meg, de ettől a jelenettől kezdte csak igazán kellemetlenül érezni magát.

Úgy gondolta, útban van, hogy nincs már helye itt, és hogy Káté is szeretné inkább a küszöbön kívül látni. Hogy gond nélkül fertőtleníthesse az általa is használt tereket, eltűntethesse a nyomait, és kiűzhesse az otthonából a szellemét. Mérge szépen lassan szomorúságba csapott át, miközben szárította a tincseit, és hagyta, hogy a készülék búgó hangja elnyomja, ahogy ágyasa valakivel telefonon beszél. Gondosan ügyelt arra, hogy annyi kósza szálat szórjon el a fürdőben, amennyit csak tud. Volt szerelme kintről kávéval kínálta, de azt sem kívánta. Csak menekülni akart, elfutni onnan, ahol nem látják szívesen.

- Kérsz valami reggelit?
- Nem kell semmi. Máris megyek, ne izgulj!
- Most meg mi a baj?
- Az a baj, hogy gáz, amit csinálsz. Legalább megvárhattad volna, hogy elhúzzam a csíkot, mielőtt sterilizálod utánam a szerelmi fészketeket.
- Bocs, de este átjön, és csak most van időm erre. Mennem kell dolgozni.
- Bezzeg, amikor pár órával ezelőtt bennem voltál, még nem érdekelt, hogy lebukhatsz.
- Erre most nem tudok mit mondani.
- Vele beszéltél az imént?
- Igen.
- És nem zavart, hogy a volt nőd éppen zuhanyozik? Vagy, hogy behallatszik a hajszárító? Simán elcsevegtél vele, miközben meztelenül álltam a fürdődben az ő tusfürdőjével a kezemben? Ez kurvára megalázó, és nem csak nekem 
- kiabálta Amanda és megpróbált kijutni a bejárati ajtón.

Elfordította a kulcsot, kettőt csavart a felső záron, és rángatta a kilincset. Káté odalépett hozzá, de nem segített abban, hogy leléphessen. Megpróbálta magához ölelni, de a lány nem hagyta magát.

- Hogy tudtad egyáltalán felvenni a telefont? Visszahívhattad volna, amikor már elmentem. Komolyan a pofám leszakad, ahogy itt törölgetsz és beágyazol, mintha nem kúrtál volna félre. Megint.
- Sajnálom, bele sem gondoltam, hogy neked ez milyen érzés lehet.
- Azonnal engedj ki!
– parancsolt rá szinte már sírva.
- Nem akarom, hogy így menj el - érkezett a válasz, ezzel egy időben pedig kinyílt az ajtó.

A lány a lifthez robogott, de az épp foglaltat jelzett. Hívta, de nem jött. Tehetetlenül állt, miközben az egykor szeretett férfi bűnbánó tekintetében perzselődött.

- Tudod, hogy sosem akarlak szándékosan bántani.
- Ettől függetlenül mégis mindig megteszed. Semmivel nem vagy jobb, mint Milán, aki ugyanígy hülyére vesz.
- Ne haragudj
- hangzott a bocsánatkérés, de addigra Amanda már egy emelettel lejjebb volt a fordulóban.

Izomból vágta be maga mögött a lépcsőház ajtaját, egy kutyasétáltatásból visszatérő, ott lakó néni legnagyobb megdöbbenésére. Gyalog indult útnak a reggeli napfényben, elvégre annyira korán volt még, hogy nem kellett sehova sem sietnie. Nem akart máris kocsiba ülni, és beállni a reggeli dugóba, inkább úgy döntött, vesz valahol egy kávét, és elmajszol egy egészségesnek tűnő péksüteményt a napon. Eszébe jutott, hogy felhívja Reginát, de biztos volt benne, ilyenkor alszik még. Így aztán magányosan foglalt helyet egy padon, összezárva a gondolataival. Azon járt az agya, milyen érdekes, hogy most egyszerre veszíti el mindkét férfit. Ha Milán elmegy, Káté pedig boldogan él a tamponos lánnyal, akkor most egy csapásra megszabadulhat tőlük. Mindkettejüktől. Talán így lesz a legjobb. Végre kiléphet ebből a spirálból, ahol mindig az egyiktől a másikhoz pattan, ha valami baj történik, majd megint vissza az elsőhöz és így tovább. A nagy elmélkedésből az ex sajnálom-üzenete zökkentette ki.

„Nem akartam, hogy így legyen vége. Tényleg nem gondoltam át ezt a ma reggelt. Kicsit beparáztam, ezért kezdtem pakolászni, de nem azért mert megbántam, hogy átjöttél, vagy hogy szexeltünk. Bocsánat.”

Ez volt az a pár sor, amit Amanda válasz nélkül hagyott. Egyenesen a munkahelyére ment, mert sem otthon, sem pedig az utcán ülve nem tudott volna mit kezdeni magával. Az üres irodában visszhangoztak a léptei, majd pedig kopogtak a billentyűk a kezei alatt. Amint végzett az e-mailjei átnyálazásával, gondolta, rendet tesz az asztalán. Tudta, hogy Milán hamarosan begyűjti majd a számlákat, ezért úgy volt vele, összeszedi, amije van, és még azelőtt beviszi, mielőtt a kollégája egyáltalán küldene egy levelet róla. Így esett, hogy épp leejtette a kezében lévő papírköteget a férfi íróasztalára, amikor az belépett az ajtón. Iszonyatosan megijedt tőle, mert meg volt győződve róla, egyedül van az egész szintjükön. Milán sötétkék ingben volt, túlságosan jól nézett ki, és persze semmi keresnivaló nem volt bent ilyen korán.

- Ezek szerint betörtél - indított nevetve, de a lány ezt egyáltalán nem találta viccesnek.
- Csak számlákat hoztam.
- Még nem is kértem
- vetette oda, majd becsukta maga mögött az ajtót, amivel Amanda tulajdonképpen csapdába esett.
- Útban voltak. Gondoltam behozom, hogy megszabaduljak tőlük.
- Még mindig dühös vagy rám?
- Kérlek, hagyjuk ezt most. Elég zűrös reggelem volt, nem tudok most még veled is veszekedni.
- Mindig te kezded -
mosolygott.
- Most nem fogom elkezdeni, mert elmegyek - rebegte és elindult kifelé, a férfi azonban tett róla, hogy beleütközzön.
- Kivel veszekedtél reggel?
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozik.
- Nem, de gondoltam szeretnél mesélni róla. Hogy kiadd a dühöd.
- Bocs, de nem te vagy a legmegfelelőbb ember, aki most meg tudna nyugtatni
- hőzöngött, az útonálló azonban nem tágított. 
- Robi tegnap megkérdezte, együtt vagyunk-e.
- Kivel, Nitcával? –
próbálta elbagatelizálni a kijelentést.
- Nem. Azt mondta, tuti szexünk már egy ideje.
- Gondolom letagadtad.
- Nem mondtam neki semmit.
- Hát perszen hogy nem. A nekem írt leveledben mondatokon át részletezted, nem akarod, hogy idebent bárki bármit megtudjon.
- Ez így van.
- Akkor talán nem kéne minden körülötted dolgozó nővel lefeküdnöd.
- Engedd meg, hogy ezt most ne kommentáljam!
- Nem is kell. Bőven elég, hogy a kis barátnődet kellett vigasztalnom legutóbb a konyhában.
- Imádom, hogy féltékeny vagy
- kacérkodott, közben pedig tovább lopta a távolságot.

Amikor már zavarba ejtően közel volt, Amanda úgy érezte, csak a szavaival tudja ellöknimagától. Így aztán nem is türtőztette magát.

- Vele voltam. A sráccal, akit a múltkor a bárban láttál.
- Sejtettem. Nehogy azt hidd, hogy érdekel!
- Te kérdezgettél róla.
- Én pusztán örülök, hogy nem csak velem hisztizel folyton.
- Mindig megvan rá az okom. Ahogy ma hajnalban is megvolt.
- Talán nem akart szexelni veled, vagy mi?
- kérdezett bele Milán, amitől a kolléganője őrült forróságot kezdett érezni a testében, ahogy a férfi a gyönyörű szájával a szex szót formálta.

Maga is megdöbbent, amikor elsőre nem a Kátéval való éjszakája ugrott be, hanem amikor vele szeretkezett. Érezte, hogy az érzelmi kapcsoló az elméjében, amely azt váltogatja, hogy éppen melyik pusztító hímhez vonzódjon, a zavaros, reggeli balhé után mostanra Milánra váltott. Elképesztő izgalmat érzett, mert már tudta, mit akar mondani.

- Tévedsz, egész éjjel csináltuk – vágott vissza, és élvezte, mert iszonyatosan erotikus volt erről beszélni.
- Ezek szerint remek éjszakád volt. Akkor viszont főleg nem értem, hogy tudsz még kielégülten is veszekedni.
- Neked kellene a legjobban tudnod, hogy a vita sokszor független a szextől.
- Vagy lehet, hogy nálad a dugás is egy összecsapás, csak éppen szavak nélkül.
- Érdekes gondolat - 
válaszolta, és érezte, hogy egyre inkább megfeszül a teste a ruhája alatt.

Maga előtt összefont kezeit kioldotta egymásból, és legszívesebben előre nyúlt volna, hogy megérintse az egy karnyújtásnyira álló testet. Ehelyett azonban csak a mély, barna szempárt fürkészte. Érezte, hogy a homlokán gyöngyözni kezdenek az apró vízcseppek, és hogy a haja alatt izzadni kezd a nyaka.

- Mire gondolsz most? – tette fel a kérdést.
- Nyilván a szexre – felelte Milán és egy cseppet sem jött zavarba.
- Én is arra – vallotta be töredelmesen, és titkon abban bízott, talán a munkatársát is azok az erők feszítik, amik őt. Szinte már látta maga előtt, ahogy Milán rátapasztja az ajkait, és ahogy magához vonja hatalmas karjaival.

Ennek ellenére a férfi nem mozdult, csak a bal tenyerét nyújtotta előre. Durva kézfejével lágyan érintette meg a lány arcát. Hüvelykujja az arccsontját, a mutató a füle tövét érte. Ujjpercei a frissen mosott hajszálak tövét mozdították. Érezhető volt, hogy a megsemmisült lány testét kirázza a hideg. Ahogy Milán a kezében tartotta, egy pillanatig mozdulni sem tudott. Utána is csak annyira volt képes, hogy egy kicsit közelebb lépjen hozzá. Majd mindkét kezével megragadta a férfi erős, szőrös karját. A csuklójánál kapaszkodott belé, szinte érezte a szívverését, de nem tudott megszólalni.

- Kár, hogy vele voltál – mondta csalódottan Milán, majd fokozatosan kezdte volna visszaszerezni a kezét.

Amanda azonban még mindig szorította, de már tudta, hogy el kell engednie. Tisztában volt vele, mire gondol, hiszen sokszor érezte már ő is ugyanezt. Füreden a hotelszobában, miután a férfi Szerénával volt, vagy akkor reggel, amikor a Nitcával töltött éjszakája után nála kötött ki. A távolodásából érezte, sem megcsókolni, sem megérinteni nem fogja már, ezért inkább elfordította a fejét, és két apró puszit nyomott a még nyitott, forró tenyérbe. Majd pedig elemelte a kezét az arcáról, leengedte maguk közé, de csak akkor engedte el, amikor így szólt:

- Igen, tényleg kár.

Vissza - 42. rész   Tovább - 44. rész
Most kezdem, irány ez első rész!